Fröccs

2013-ban volt a legdrágább a szőlő

Július 31. 14:00
Infografikával foglalta össze a Magyarországon felvásárolható szőlők átlagárát az MTI, 2000-től egészen 2016-ig. A felvásárlási átlagár esetében az egység egy kilogrammot jelent, és az említett intervallumban a borszőlő ára 45 és 112 forint között mozgott. A legkevesebbet 2004-ben fizették a gazdáknak, legtöbbet pedig 2013-ban. Azóta egyébként folyamatosan csökken a felvásárolható szőlő ára, tavaly például már csak átlagosan 90 forintot kértek el egy kilóért. 
 
2013-ban volt a legdrágább a szőlő

Szőlővessző helyett bort hozz haza a nyaralásról

Július 30. 10:03
Szőlővessző helyett bort hozz haza a nyaralásról
 
A külföldi kiruccanás során gyűjtött vagy vásárolt, bizonytalan eredetű növények, hajtások, magok és termések által könnyedén behozhatunk Magyarországra veszélyes növényi károsítókat. Egy fertőzött növény már egyetlen, tünetmentes hajtásáról is átterjedhet a károsító baktérium a hazai növényállományra – áll a NÉBIH közleményében. 
 
Ilyen volt például az utóbbi évek egyik legveszélyesebb kórokozója, a Xylella fastidiosa baktérium.
 
A Xylella fastidiosa nevű baktériumot Európában először 2013-ban azonosították Dél-Olaszországban, ahol a 100 évnél is idősebb olajfák kipusztításával okozott hatalmas kárt. Ez idáig például az olajfán, cseresznyén, mandulán, levendulán, rozmaringon és dísznövényeken, elsősorban a mirtuszlevelű pacsirtafűn (Polygala myrtifolia) illetve a leanderen figyelték meg.
 
Ráadásul olyan kedvelt turisztikai célterületeken bukkant fel, mint Dél-Olaszország, Korzika, Dél-Franciaország, Mallorca, Ibiza és Menorca, valamint Spanyolország Valencia tartománya. A Baleár-szigeteken – a kórokozó nagymértékű elterjedtsége miatt – elrendelték a baktériumra fogékony több száz növény kereskedelmi és magáncélú kivitelének tilalmát. A rendelkezésnek megfelelően a szigetekről kiutazóknak pedig akár a csomagjaiba is belenézhet a hatóság.
 
Ha már feltétlenül ragaszkodunk ahhoz, hogy valamilyen emléket magunkkal vigyünk nyaralásunkról, akkor a borászatnál járva ne szőlőt, ne adj isten szőlővesszőt dugj a táskádba, hanem inkább egy abból készült palack finom bort!
 
Érdekel, hogy milyen borokat érdemes megkóstolni Horvátországban? Kattints!

Szőlő helyett kivi Zalában

Július 29. 17:00
Sikerrel termesztenek kivit nagyüzemi módszerekkel a Zala megyei Becsehelyen. A legnagyobb magyarországi ültetvény négyhektáros gyümölcsöséből tavaly óta már a hazai üzletekbe is szállítanak – mondta az MTI-nek Miklós Ákos Márton, a családi gazdaság és birtok szakmai vezetője, aki szerint hosszabb távon akár a kevésbé jövedelmező szőlőültetvényeket is kiválthatja az egzotikus gyümölcs.
 
Ma négy hektáron közel háromezer tő kivi sorakozik a domboldalakon. A termést majd október közepén szüretelik, de már most roskadoznak a vesszők a gyümölcsök sokaságától. Az ültetvény 8-10 éves korára éri el a maximális termőkapacitását - akkor már nagyjából 90 tonna körüli mennyiséget szüretelhetnek.
 
A dél-zalai dombokon évszázadok óta termesztenek szőlőt, de a nagy munkaigényű kisparcellás termelés inkább ráfizetéses – vélekedik Miklós Ákos Márton. A kivi azonban a lugasokká formált, erősebb támrendszert igénylő formában sokkal jövedelmezőbb a szőlőnél. Az első 300 kilogrammnyi kivit 2015-ben a fővárosi nagybani piacon értékesítették, tavaly viszont már több tonnányi mennyiséget adtak el egy nemzetközi üzletlánc hazai cégének.

Átlátható piaci viszonyokra törekszenek

Július 29. 08:02
Magyarország jelentős szőlőfelvásárló pincészeteivel folytatott egyeztetést a Földművelésügyi Minisztérium és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. A téma a szőlő értékesítését és vásárlását szabályozó HNT piacszervezési intézkedés gyakorlati kérdései voltak. 

A HNT még július 12-én fogadta el azt az új piacszervezési intézkedéscsomagot, amelynek célja, hogy átlátható és hosszú távon kiszámítható felvásárlási viszonyokat alakítsanak ki. Azoknak a szőlőtermelőknek, borászatoknak és felvásárlóknak, akik 10 tonna feletti mennyiségben állítanak elő vagy vásárolnak fel szőlőt három módon kell az árat meghatározniuk:
 
  • szerződésben,
  • nyilvános árajánlatban,
  • vagy képlet alapján
 
Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára kifejtette: „Az agrárkormányzat célja, hogy minden ágazatban biztosítsa a termelők és a feldolgozók közötti megfelelő koordinációt. Mivel a szőlő-bor ágazatnak jól működő a szakmaközi szervezete van, a szőlő- és borpiac szervezése nem kizárólag jogszabályi úton rendezhető. Egyes területeken, így a piacszervezésben is lehetőség van arra, hogy a szakmai önkormányzat tagjaira nézve kötelező intézkedéseket fogadjon el."

"A piacszervezési intézkedéssel a szőlész-borász társadalom a felülről jövő szabályozás helyett maga kezdeményezte a szabályrendszer kialakítását. A rendszerváltozás után keletkezett széttagolt termelési szerkezet a piaci viszonyok átláthatatlanságát eredményezte. Egy-egy évben hol a termelők, hol a pincészetek kerültek évjárati erőfölénybe. A mostani intézkedésekkel hosszú távra szeretnének új irányt szabni a termelésszervezésnek" – mondta Légli Ottó, a HNT elnöke.
 

Eddig jónak tűnik az idei évjárat

Július 28. 15:03
Hamarosan elkezdődik a szüret, és az időjárási szélsőségek ellenére a hazai termőterületek legnagyobb részén bíztató állapotban van a szőlő – derül ki a Syngenta helyzetképéből. Persze nem nyugodhatunk meg, a szakemberek szerint a szüretig továbbra is nagy figyelmet kell fordítani a betegségekre és kártevőkre, főként a szürkepenészre, illetve az aranyszínű sárgaságot terjesztő amerikai szőlőkabócára.
 
Az ország összesen 60 ezer hektárnyi szőlőterületén leszüretelt szőlő mennyisége 2014-ben 348 ezer tonna volt, 2015-ban pedig több, mint 398 ezer tonna. 2016-ban ez az érték már 400 ezer tonnáig felkúszott, ám több borvidéken a fagyok, jégverések, kártevők miatt jelentősen csökkent a termésmennyiség. 
 
Az idei szezonban a szélsőségesen hideg tél rontotta a szőlőültetvények áttelelését, majd a szárazság és a hektikus tavasz erőteljesen befolyásolta a virágzást és kötődést, hangsúlyozta Varga Zoltán, a Syngenta fejlesztőmérnöke.

Új dűlőválogatott borcsalád a HOLDVÖLGY-től

Július 25. 17:09
Megújul a HOLDVÖLGY Meditation bora, amely a továbbiakban kizárólag a történelmi első osztályú mádi Király-dűlő terméséből készül. „Megtaláltuk a fajta és a termőhely tökéletes összhangját” − mondta Gincsai Tamás főborász a most bemutatkozó első dűlőszelektált évjáratról. A 2015-ös évjárat újdonságáról, illetve annak kóstolási lehetőségeiről bővebben IDE kattintva olvashat. 

Erősítenék a magyar borok hitelességét

Július 20. 12:42
Program indul a magyar borok hitelességének erősítésére, amely során egy modern eljárás segítségével megalkotják a magyar borok eredetmintázati térképét, ami a borok származási helyét és összetételét mutatja – mondta a földművelésügyi miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
 
Fazekas Sándor közölte: a program megvalósítása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) stratégiai megállapodást köt a Diagnosticum Zrt.-vel. A megállapodás lényege, hogy a részvénytársaság biztosítja a magyar borok eredetmintázati térképének felrajzolásához szükséges technikai hátteret, és így létrejön egy olyan – matematikai modell számítás alapján elkészített – adatbázis, amely nemzetközileg is hiteles.
 
A program megvalósítására a Diagnosticum Zrt. elnyert mintegy 4 milliárd forintot a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből. A tárca és a részvénytársaság együttműködésének eredményeként egy éven keresztül a magyar borászatok ingyenesen kapnak lehetőséget olyan analitikai vizsgálatokra, amelyek eddig nem voltak Magyarországon elérhetőek. A miniszter kitért rá: az a tanúsítvány, amelyhez a borászatok hozzájuthatnak ingyenesen – ha részt vesznek a programban – a külföldi és a magyar kereskedők számára az eddiginél nagyobb garanciát jelent a borok származását és minőségét illetően. Ez pedig számottevően javíthatja a magyar borok piaci pozícióját, erősítheti a fogyasztói bizalmat. Egy-egy magyar bor "ujjlenyomata" ugyanis jól láthatóvá válik, ami ellenőrizhető egy adatbázisban is. Ez a program ugyanis kimutatja nemcsak a borok kémiai sajátosságait, hanem például információt ad arról a talajról is, ahol a borkészítéshez használt szőlő termett.
 
Kiss Eliza, az FM kiemelt borászati feladatokért felelős miniszteri biztosa hozzátette: a program végrehajtása már folyik, a labor kialakítása elkezdődött, a gépek telepítése megtörtént, innentől kezdve a borászok jelentkezésére van szükség, hogy részt kívánnak venni a programban.
 
Mészáros Kálmán, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) borászati és alkoholos italok igazgatóság igazgatója arról beszélt az MTI-nek, hogy a mostani eljárás 52 paramétert dolgoz fel, és a különböző technológiákkal készült borokat is fel tudja dolgozni. Így beazonosíthatók maguk a borvidékek és a borvidékeken belül lévő kisebb területek is. Péterfy Ferenc, a Diagnosticum Zrt. elnöke elmondta az MTI-nek, hogy az elnyert uniós forrásból beszerzett új készülékeket egy szerencsi laboratóriumban helyezték üzembe. 

Razzia a Bulinegyedben

Július 19. 10:58
Nyár elején hatnapos ellenőrzés-sorozatot tartott a fővárosi „Bulinegyedben” a NAV és a NÉBIH. A szakemberek Budapest VI. és VII. kerületeinek 43 vendéglátó- és szórakozóhelyét ellenőrizték. A razzia során 169 alkoholos termék tételt zároltak és 47 hatósági eljárás indult. 
 
A hivatal laboratóriumában 20 alkoholos termék mintát vizsgáltak, amelyekből 3 terméknél találtak analitikai problémát a szakemberek. A helyszíni ellenőrzések során tapasztalt jogsértések alapján a NÉBIH összesen 47 hatósági eljárást indított a vendéglátó- és szórakozóhelyekkel, az italkereskedőkkel és -előállítókkal szemben. A 20 termék kapcsán 3 esetben figyelmeztetést, míg 5 esetben bírságot szabnak ki szankcióként az ellenőrök. Az ellenőrzések során a vendéglátó egységek üzemeltetői a hatóságokkal együttműködve törekedtek a hibák kijavítására, azonnali megszüntetésére.
 
Razzia a Bulinegyedben
Fotó: nebih.hu
 
A zárolt alkoholos tételek közül 158 tétel esetében a palackon feltüntetett azonosítót nem lehetett összeegyeztetni a termékkísérő dokumentumokkal.
 
235 gyorsmérésből 17 esetben tapasztaltak jelentős eltérést a szeszes italok palackján jelzett, illetve azok valós alkoholtartalma között.
 
Három szeszesital tétel az előzetes címkebírálaton bukott el, további 2 tétel sört pedig annak lejárt minőség-megőrzési ideje miatt vontak ki a forgalomból. Az ellenőrzések során több esetben jelöletlenül vagy más italkategóriával jelölt palackban tárolt, bontott alkoholos italt foglaltak le a helyszíneken.

 

Megvannak az V. Georgikon Borverseny eredményei

Július 17. 12:10
Az idei évben 5. alkalommal került megrendezésre a Pannon Egyetem Georgikon Karán a Kertészeti Tanszék, a Da Bibere Zalai Borlovagrend, valamint a Georgikon Tanüzem Nonprofit Kft. szervezésében a Karon végzett hallgatók, vagy őket alkalmazó cégek, vállalkozások, valamint a jelenlegi hallgatók és dolgozók által nevezett borok versenye.
 
85 minta érkezett az ország szinte minden borvidékéről, melyből 53 fehérbor, 10 rozé, 2 siller és 20 vörösbor volt.
 
2013-tól 2016-ig neveztek borokat. Három bizottság állt fel, melyeken Dr. Pálfi Dénes, Ferencz Vilmos, Kulka Gábor elnököltek, valamint értékelték a pincészeteket, magántermelők által nevezett borokat. Kiváló borok érkeztek az ország 12 borvidékéről az idei versenyre, ami a 20 pontos értékelésben kapott bírálatokban is megmutatkozott A Sárga Borház Tokaji Aszú 2013 évjáratú bora Nagy Arany, 23 bor Arany, 43 bor Ezüst, 14 bor Bronz, valamint 5 bor oklevél minősítést kapott. A legjobb eredményt elérő fajták szortimentje is széles volt. A fehér bort adó fajták közül a furmint, az olaszrizling, a sárgamuskotály, az Irsai Olivér, a zenit és a pátria képviselték a helyi és regionálisan elterjed fajtákat, míg a chardonnay és a sauvignon blanc a világfajtákat.
 
A rozé, siller és vörös borok kategóriáiban domináltak a cabernet sauvignon fajtából készült borok az aranyérmesek között, de ott voltak a kékfrankos és pinot noir-ból készültek is, valamint egy új fajtajelölt – Messiás – okozott nagyon kellemes meglepetést. A legjobban szerepelt pincészetek: Disznókő Borbirtok, Belward Pincészet, Brazsil Pincészet, Dóka Éva Pincészete, Danubiana, Indivinum Borház, Kreinbacher Borbirtok, Bezerics Pincészet, Domaine Edegger, Papp.Bor Bt., Georgikon Picészet, Simigh Pincészet, Lajvér Borház, Podmaniczky Pincészet, Papp és Fia pincészete, Dr. Németh Ferenc termelő, Hámori Balázs termelő.