Fröccs

Egyre népszerűbbek az ízesített alkoholmentes és különleges sörök

Június 15. 08:04
A hazai sörfogyasztásnál továbbra is az alacsony árfekvésű sörök viszik a prímet, tavaly például összesen 150 versenymedencényi sört értékesítettek a kiskereskedelemben.

A sör magyarországi kiskereskedelmi forgalma értékben változatlan maradt 2015-ről 2016-ra, mennyiségben pedig 1 százalékot csökkent. A jellemzően július-augusztusra koncentrálódó, nagy szezonalitású kategóriából értékben 133 milliárd forint fogyott tavaly.
 
Főként a sörkülönlegességek, kézműves sörök, valamint az alkoholmentes ízesített sörök „mentek nagyot”, forgalmuk 20 százalékot meghaladó mértékben nőtt - derül ki a Nielsen 90 élelmiszerkategóriát mérő kiskereskedelmi indexéből. Az itthon még mindig különlegességnek számító cider forgalma értékben 15 százalékkal, mennyiségben pedig 17 százalékkal emelkedett.
 
Szeretik a magyarok a sört: a feldolgozott hús után ebből fogy a legtöbb a kiskereskedelemben: éves mennyisége tavaly megközelítette a négymillió hektolitert. Ugyanakkor összfogyasztása erőteljesen időjárásfüggő; a tavalyi enyhébb nyár minimális értékbeli és mennyiségi csökkenést eredményezett éves szinten.
 
A 2016-os július-augusztusi főszezonban az időjárás gyártókra kedvezőtlen alakulása miatt az értékbeli csökkenés több, mint 4 százalék volt, mennyiségben pedig közel 6 százalékkal kevesebb alkoholos és alkoholmentes sör csúszott le országos szinten - ez 43 000 hektoliterrel marad el a 2015-ös volumentől.
 
A Nielsen adataiból az is kiviláglik, hogy bejöttek a gyártóknak a kézműves és különleges sörök. Értékben 25 százalékkal, mennyiségben 20 százalékkal nőtt a forgalmuk, és a teljes piacból hat százalékot hasítanak ki.  A sörmixek piacán pedig különösen az alkoholmentes szegmens népszerűsége szembeötlő: minden száz értékesített, ízesített sörből 48 alkolholmentes, ez 10 százalékkal haladja meg a 2015-ös adatokat.
 
Az ízesített, alkoholmentes sörök között a legnépszerűbb ízek a citrom, lime-menta, grapefruit, bodza-citrom és bodza, melyek ily módon a többi üdítőital kategóriával veszik fel a versenyt.
 
A még mindig különlegességnek tekintett cider kiskereskedelmi forgalma is erőteljesen fejlődik: közel hárommilliárd forint értékben fogyott belőle tavaly, mennyiségben ez 34 ezer hektoliter. Fogyasztásban vezet az alma, alma-piros gyümölcs és körte ízesítésű cider.

Újabb magyar sikerek Londonban

Június 14. 12:57
Két magyar bor, a Grand Tokaj 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja és a somlói Tornai Pincészet 2015-ös Prémium Juhfarkja is elnyerte idén a legmagasabb elismerést, a Trófea-díjat a londoni International Wine Challenge-en.
 
A magyar termelők a világ egyik legbefolyásosabb és legalaposabban bírált borversenye, az IWC által közzétett eredménylista szerint idén 8 aranyérmet, 11 ezüstöt és 11 bronzérmet nyertek el, további 15 magyar bor pedig elismerő oklevélben részesült.
 
Az IWC-re évente több mint 15 ezer bort neveznek a világ több mint 50 országából, közülük mindössze 500 kap aranyérmet és kategóriánként egy érdemel Trófea díjat. Ezek a legjobbak közül is kiemelkedőek, hiszen az aranyérmes borok újrakóstolásával választják ki őket. 

Aranyéremmel díjazták a következő tételeket: 
  • Bezerics Borház - Cserszegi Fűszeres késői szüret 2015
  • Grand Tokaj - Aszú 2013
  • Oremus - Berry Bros. & Rudd Tokaji Aszú 5 Puttonyos 2011
  • Royal Tokaji - Blue Label 5 Puttonyos Aszú 2013
  • Tornai Pincészet - Top Selection Furmint 2015
  • Tornai Pincészet - Premium Juhfark 2015
  • Zombori Pince - Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013

Prémium borokkal ünnepli 25 év sikerét Koch Csaba

Június 14. 12:00
Nagypapájától kapott néhány sor szőlővel kezdte a borászkodást negyedszázada Koch Csaba, akinek a munkáját rengeteg hazai és nemzetközi aranyérem mellett az Év Pincészete díjjal is elismerték. A Koch család 10 generáció óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. "Szőlőművelő, borkészítő, borkereskedő felmenőimtől a föld szeretetét, a munka becsületét, az érték tiszteletét tanultam." - vallja Koch Csaba a pincészet honlapján. A Hajós-Bajai és a Villányi borvidéken egyaránt aktív borász - és ötgyermekes családapa - mindig is alázatos volt a borkészítésben, és az ő példája is jelzi, a kemény, kompromisszummentes munka a szőlőben és a pincében meghozza a sikert. 
 
Koch Csaba 2000 óta palackozza a borait, az elmúlt években 33 rezisztens szőlőfajtával kísérletezve igyekszik teljesen vegyszermentes borokat készíteni. Első aranyérmét az 1990-es évek elején a jánoshalmai borversenyen kapta. A borászat termése nemzetközi elismerésekből is kimagasló volt az utóbbi tíz évben: borszakírói összesítés szerint világversenyeken 5 arany és 5 ezüst, nemzetközi versenyeken 53 arany és 19 ezüst, országos borversenyeken 104 arany és 18 ezüst, régiós borversenyeken 98 arany és 13 ezüst született.
 
Koch Csaba újabb prémium borsorozat piacra dobásával is megünnepelte a negyedszázados munkásságot. A Frisch márkanevű borcsaládba magas minőségű, dűlőszelektált Irsai Olivér, cserszegi fűszeres, chardonnay, rozé és merlot borok tartoznak. 
 

Új lendületet kap a bormarketing

Június 13. 12:17
Közös szakmai rendezvénysorozatot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.
 
2017 júniusától új alapokra került a bor- és gasztromarketing irányítása a Magyar Turisztikai Ügynökségnél (MTÜ) annak érdekében, hogy a szakmával szorosabb együttműködés jöhessen létre olyan projektek kapcsán, mint amilyen a turisztikai országmárka kialakítása is. Az MTÜ a nyáron intenzív munkába kezd: mind a hat borrégióba ellátogat a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával közösen az ügynökség szakmai rendezvénysorozata, létrejön az új egységes borarculat, információs portál indul a magyar borról, de idén második alkalommal megrendezésre kerül a Budapesti Borbár Túra is.
 
„A most készülő, új turisztikai országmárka szerves részét képezi majd a magyar bor- és gasztrokultúra, hiszen Magyarország elképzelhetetlen a minőségi borok és a sajátos magyar ízek nélkül” – fogalmazott Bánhegyi Zsófia, az MTÜ marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettese. "A Magyar Turisztikai Ügynökségnek a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együttműködve az a feladata, hogy az országmárkán keresztül a magyar bor értékeit megismertesse a világgal, és így lendületet kapjon a borturizmus is. A magyar borászatok megismerhetők, bejárhatók és nem utolsó sorban, történetük is van, mindez pedig vonzóvá teszi a borainkat minden érdeklődő számára. Egy átfogó információs portált is indítunk hamarosan, amelyen keresztül mindenki megismerheti a magyar bor értékeit ” – tette hozzá Bánhegyi Zsófia.
 
Az MTÜ a bor- és gasztromarketing területén már az első félévben is látványos eredményeket ért el: az ügynökség több nemzetközi kiállításon és szakmai rendezvényen is képviselte Magyarországot (így Düsseldorfban, New York-ban, San Francisco-ban és Londonban is), de fontos szakmai visszajelzés az is, hogy Budapest nyerte el az International Wine Tourism Conference (IWINETC) szervezési jogát 2018-ra, amely Európa legjelentősebb nemzetközi borturisztikai konferenciája.
 
Folytatódik a tavaly nagy sikerrel útjára indult Budapesti Borbár Túra is, amelynek keretében a főváros borbárjaiban autentikus magyar borvidékek, kiemelkedő boros települések és önszerveződő módon létrejött borászati körök, egyesületek mutatkoznak be az érdeklődőknek. 

Fesztiválozni is hív a Fekete Borpince

Június 09. 12:02
Fesztiválozni is hív a Fekete Borpince
 
A szekszárdi Fekete Borpince idén nyáron egy sebességgel feljebb kapcsol. A már eddig is bejáratott vidéki és fővárosi fesztiválokon illetve borkóstolókon ez évben is találkozhatunk velük, de további új rendezvényeken is ott lesznek, az idén egyre csak szélesedő szortimentükkel. Hogy pontosan hol kóstolhatjuk meg a Fekete Borpince borait a nyár elején? Most kiderül!
 
  • Sétatér Fesztivál 2017 (2017. június 8-18. Pécs, Belváros)
A Sétatér Fesztivál Pécs legújabb kori történetének egyik tradicionális rendezvénye, amely csaknem húsz éve a régió borászatának, gasztronómiájának és kultúrájának „közönségtalálkozója” a Székesegyház előtt, a felső Sétatéren az árnyas gesztenyefák alatt.
Idén négy színpadon váltják egymást helyi és országos hírű zenészek és zenekarok.
 
  • Egerszeg Fesztivál 2017 (2017. június 9-11. Zalaegerszeg, Belváros)
A Kiváló Minősítéssel rendelkező Egerszeg Fesztivál a régió legnagyobb és legszínvonalasabb összművészeti rendezvénye. Az eseményen kézműves sátrak, népi mesterség-bemutatók várják az érdeklődőket. Az esemény része a Kárpát-medencei Verbunkverseny és a Göcseji Prószafesztivál, ahol a híres göcseji ételt kóstolhatják meg a látogatók. Könnyű és komolyzenei koncertek, népi mesterségek udvara, vendéglősök utcája, prószasütő fesztivál és minőségi borok kóstolója színesítik a programokat minden generáció számára.
 
  • Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál 2017 (2017. június 20-25. Kecskemét, Főtér)
Kecskeméten 2016-ban teljesen megújult a nyári bor és pálinkaünnep, melyet a Hírös Agóra Kulturális Központ szervez a város főterén. A fesztiválon ott lesznek a minőségi italokat készítő pálinkafőzők mellett a különböző történelmi bortermő területek neves pincészetei is, valamint kézművesek, vásárosok, illetve ízletes ételeket árusítók.
 
  • Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál 2017 (2017. július 19-23. Bükfürdő, Gyógy- és Élményfürdő parkolója)
2017-ban immár tizenkettedik alkalommal várják a zene és a gasztronómia szerelmeseit a Gyógy-bor napokra. Az 5 napos rendezvényen neves fellépők, gyermekprogramok, valamint minőségi borok, pálinkák és kézműves termékek vására várja az érdeklődőket. A rendezvény keretében kerül megrendezésre a Bük Város Bora verseny is.
 
  • Hungarikum Fesztivál Balatonalmádi 2017 (2017. július 21- augusztus 1. Balatonalmádi, Széchenyi sétány)
Klasszikus magyar finomságok tányéron és pohárban! Népművészeti és kézműves remekek, magyar filmek és népmesék, retro diszkó vár mindenkit Balatonalmádiban 2017. júliusában. A hatalmas színpadon estéről estére izgalmas és változatos, a közönség igényeinek sokszínűségét kiszolgáló programokkal várják a szórakozásra, kultúrára szomjazókat.

Jönnek! Nyári borok a Fekete Borpince ajánlásával

Június 08. 09:46
Jönnek! Nyári borok a Fekete Borpince ajánlásával
 
A szekszárdi Fekete Borpince már gőzerővel készül a nyárra. Érkeznek a legfrissebb évjáratok, és egyéb újdonságokra is számíthatunk!

Fehérborok
  • Cserszegi cuvée 2013, amely könnyed és illatos
  • Fehér kadarka 2016, egy igazi kuriózum
  • Chardonnay barrique 2016, a testesebb fehérek kedvelőinek
  • + 1: ettől a héttől a Cserszegi fűszeres 2016 is elérhető!

Rozék
  • Rosé cuvée 2016, a legjobb fröccs-alap
  • Kékfrankos rosé 2016, a klasszikus szekszárdi
  • Néró rozé 2016, a megszelídített vadló

Sillerek
  • Kadarka siller 2014
  • Kékfrankos siller 2014

A Fekete Borpince nyári borcsomagjának kedvezményes ajánlatát megtekinthetik ITT, ahol egyúttal könnyedén meg is rendelhetik bármelyik tételt!

Keszeg és kéknyelű a főszerepben

Június 07. 15:00
A keszeg a Balaton hala, a kéknyelű a Badacsony bora. Nem véletlen, hogy június második hétvégéjén a keszeg és a kéknyelű áll majd a figyelem középpontjában: a „Hetedhét Badacsony” rendezvénysorozat nyitó eseményeként 2017. június 9–10. között ad otthont Badacsonytomaj a Keszegfesztiválnak, amelyre a balatoni halak szerelmeseit várják változatos programokkal és ínycsiklandozó halételekkel a badacsonyi kikötőben. A rendezvény legfőbb célja a hagyományőrzés, a halfogyasztás népszerűsítése, ezáltal az egészséges táplálkozás fontosságára való figyelemfelhívás.
 
Ugyanezen a hétvégén várják a vendégeket a Kéknyelű Virágzás Ünnepére is (2017. június 10–11.) a „Badacsony első látásra” programsorozat keretében. A kéknyelű szőlő a bazaltos-vulkanikus talajú Badacsony legősibb és egyben legnemesebb fajtája;  jelenleg mintegy 40 hektár ültetvényfelületen terem. Nevét kékesvörös levél- és fürtnyeléről kapta.  A badacsonyi szőlőgazdák és a borbarátok annyira büszkék rá, hogy minden évben megünneplik a virágzását - az idei eseményt még különlegesebbé teszi, hogy 2017 egyúttal a Badacsonyi Szőlő és Bor Éve is. A fajta megbecsültségét jelzi az is, hogy már a hungarikumok sorát gyarapítja.
 
A tizenhárom pince részvételével zajló rendezvény a Bortriatlon második állomásaként a kéknyelű-kóstoló mellett kulturális programokkal, nyereményjátékokkal, extra kedvezményekkel is várja a látogatókat. 

Magyar borok hódítanának a szlovák piacon

Június 06. 11:06
Mintegy száz borral igyekeznek meghódítani a szlovák piacot a Magyarország legjobb családi pincészeteit tömörítő Pannon Bormíves Céh tagjai e hét csütörtökön. Nem lesz könnyű dolguk a sörszerető szomszédoknál, ám a szervezők bíznak a magyar borokban.
 
A szlovákok sokáig inkább sört ittak, mostanában kezd megfordulni a trend, de még mindig, amikor a borospohár után nyúlnak, inkább olasz, francia és osztrák borokat kortyolgatnak” – jelzi Bott Frigyes felvidéki borász a június 8-án, a pozsonyi négycsillagos Hotel Devínben megrendezésre kerülő BraVino egyik szervezője, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a Pannon Bormíves Céh tagjainak a szlovák borpiacon.
 
A különböző magyarországi boresemények és nemzetközi bormustrák ihlette rendezvényen kizárólag a mintegy 38 patinás családi pincészetet egyesítő Pannon Bormíves Céh tagjai mutatkoznak be – összesen több mint száz kiváló borral. A borászok reménykednek a helyi gasztronómiai élet képviselőinek érdeklődésében, már csak azért is, mert a Szlovák Sommelier Szövetségnek eddig bemutatott tételeknek nagyon kedvező volt a fogadtatása.
 
A rendezvényre mintegy kétszáz szakértőt és lelkes borfogyasztót várnak, s az érdeklődést úgy kívánják fenntartani, hogy a megkóstolt borokat webshopon keresztül is elérhetővé teszik. Jekl Béla, a Céh elnöke bízik abban, hogy e kezdeményezés akár egy új exportstratégia alapja is lehet a kimagasló minőségű borokat termelő családi pincészetek számára.

Újabb HOLDVÖLGY siker a világ legrangosabb borversenyén

Május 26. 12:10
100-ból 95 ponttal aranyérmes a Culture 2013 hatputtonyos tokaji aszú!
 
 A mádi HOLDVÖLGY 2013-as évjáratú Culture hatputtonyos tokaji aszúja aranyérmet kapott a világ legnagyobb borversenyeként ismert londoni Decanter World Wine Awards 2017 bormustrán, amelyen a világ legnevesebb borszakértőiből álló, 219 fős nemzetközi zsűri választotta ki több mint 17.200 bor közül a legjobbakat.

A HOLDVÖLGY Culture 2013 a maximálisan elérhető 100-ból 95 pontot kapott, így elnyerte a magyar boroknak idén odaítélt, összesen tíz aranyérem egyikét. A HOLDVÖLGY 2006 óta minden évben elkészíti Culture márkanevű hatputtonyos tokaji aszúit, amelyek közül korábban már a 2011-es évjárat is kimagaslóan szerepelt a Decanter World Wine Awards (DWWA) borversenyen, ahol 2015-ben aranyérmet és regionális trófeát kapott. Ugyanennek a HOLDVÖLGY Culture hatputtonyos tokaji aszúnak a 2006-os és 2007-es évjárata elnyerte a Pannon Bormustra Csúcsbor minősítését 2012-ben, illetve 2013-ban.
 
„Hisszük, hogy Tokaj történelmi nagysága, a nemzetközi bor világában való egyedülállósága az aszú borból ered. Éppen ezért tudatosan nagy gondot fordítunk a XVIII. század óta klasszifikált dűlőkben található szőlőterületeink megfelelő ápolására, így 2006 óta kivétel nélkül minden évjáratban elkészítettük a HOLDVÖLGY Culture hatputtonyos tokaji aszúinkat. Az újabb Decanter aranyérem az elmúlt évtizedben végzett gondos szakmai munkánk és a történelmi mádi dűlők minőségének kiemelkedően fontos visszaigazolása” – mondja Demkó Pascal, a HOLDVÖLGY alapító-tulajdonosa.
 
A DWWA 2017 aranyérmével díjazott HOLDVÖLGY Culture 2013 hatputtonyos tokaji aszú kereskedelmi forgalomban még nem kapható, mivel a HOLDVÖLGY filozófiája szerint a Culture aszúkat nyolc év (hordós és palackos) érlelés után hozza forgalomba.  A tokaji aszúk rajongói, illetve a borbefektetés- és borgyűjtés iránt érdeklődők számára jó hír azonban, hogy a HOLDVÖLGY egyedülálló, hat évjáratot (2006 – 2011) átfogó vertikális tokaji aszú kollekciója limitált példányszámban még elérhető a borászat webshopjában. Ugyanez a kollekció – melynek zárótétele a DWWA2015 aranyérmes- és regionális trófea-díjas HOLDVÖLGY Culture 2011 hatputtonyos tokaji aszú − tavaly rekord áron, 4000 euróért kelt el Monacóban egy luxuscikk- és régiség-árverésen.