Fröccs

Barokk ételeket főznek augusztus 12-én és 13-án Fertődön

Július 25. 19:12
Negyedik alkalommal elevenedik meg a 17. századi úri és csárda konyha világa a fertődi Esterházy-kastély udvarán augusztus 12-én és 13-án a barokk ételfőző fesztiválon. 
 
Klötzl Géza főrendező elmondta, hogy a 2013-ban elindított kezdeményezés célja, hogy a folyamatosan megújuló fertődi kastély koncertprogramjai mellett gasztronómiai élményt is nyújtsanak a látogatóknak. 
 
A programot részletezve hozzátette: augusztus 12-én a Polgármesterek a csárdában nevű kategóriában a térség önkormányzati dolgozói mérik össze főzőtudományukat. A csapatoknak a saját maguk által választott alapanyagból, a barokk korra jellemző ételeket kell készíteniük, a kor ízvilágát és főzési-sütési lehetőségeit bemutatva. Így bográcsban, nyárson, tárcsán vagy kemencében készülnek majd az ételek kizárólag friss fűszernövények felhasználásával. 
 
Szombaton hagyományosan az úri és a csárda konyha világát idézik meg a csapatok. Míg a Csárda konyha kategóriában főként bográcsban főnek majd a pörköltes alapú ételek, addig az Úri konyha kategóriában már hat fogásos ételeket készítenek a csapatok. Ez utóbbi kategóriában idén szürkemarha, szarvasgerinc, vaddisznó, kacsa és gomba alapanyagokat kapnak, de a csapatok a maguk által vitt alapanyagokat is felhasználhatják. 
 
A főzéshez a friss fűszereket a Pannonhalmi Apátság Gyógynövénykertjéből kapják. 
 
Az elkészült ételeket minden kategóriában 4-6 fős zsűri értékeli majd, köztük Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana. A versenyre augusztus 10-ig lehet jelentkezni, nevezési díj nincs, a rendezvény ingyenesen látogatható.
(MTI)

Épül az ország legfontosabb vodkagyára

Július 25. 15:26
Vodkagyár-építést tett kiemeltté a kormány - írja a Napi.hu. 
 
A gyár létesítése a Fényeslitke–Komoró intermodális közforgalmú ipari-logisztikai park fejlesztéséhez kapcsolódik és megjeneik egy erről szóló kormányhatározatban is.
 
Az eladó a Magyar Fejlesztési Bank érdekeltségébe tartozó Regionális Fejlesztési Holding, amely legfeljebb hektáronkénti nettó 15 millió forintért köteles eladni a szükséges területet az AlcoWorld-nek. A határozat kitér arra is, hogy az ipari parkba be kell vezetni a széles vágányú vasutat és emiatt - szintén legfeljebb nettó 15 milliós hektáronkénti áron - területet kell vásárolni. Ehhez a beruházáshoz 400 millió forintot biztosít a kormány az idei költségvetésből.
 
A beroházás kiemelt jellene azt jelenti, hogy azzal összefüggésben, a közigazgatási hatósági ügyekben hozott döntések - fellebbezésre tekintet nélkül - végrehajthatók. Ezen túlmenően az építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt nem kell beszerezni, a településképi véleményezési eljárást nem kell lefolytatni és a településképi bejelentési eljárásnak sincs helye.

Csak hat megyében nem várható ma délután felhőszakadás

Július 25. 11:51
A többi 13-ban viszont annál inkább!
 
Csak hat megyében nem várható ma délután felhőszakadás
 
Ma főleg nyugaton lehetnek gomolyfelhők, több helyen kialakulhat a délutáni órákban zápor, zivatar. A keleti tájakon sok napsütésre számíthatunk és csak elszórtan fordul elő nyári csapadék. 30-31 fok lesz.
 
Holnap gomolyfelhős lesz az ég, és szórványosan alakul ki zápor, zivatar. A maihoz hasonló lesz a hőmérséklet is.
 
Szerdán a sok napsütés mellett ismét tornyosulnak majd a gomolyfelhők, és elszórtan alakulnak ki zivatarok. 31 fok körüli meleg valószínű.
 
Csütörtökön szintén szórványosan várható frissítő zápor, zivatar és tovább tart a kánikulai meleg.
 
Pénteken aztán egy kissé kellemesebb lesz az idő, mert csökken a felhőzet, ragyogó napsütés ígérkezik. Már csak elvétve fordul elő zápor, zivatar, vistzont meleg marad, nagyjából 30 fokra számíthatunk.
(Origo.hu)

Sörbe és pezsgőbe fordult tegnap a Tour De France

Július 25. 09:48
Chris Froome harmadszor nyerte meg a Tour de France-t, és a tegnapi, utolsó szakasz után a hagyományos pezsgőzés sem maradhatott ki az ünneplésből. Sőt, Froome, minden csapattársával együtt egy sört is lenyomott a nyeregben ülve.
 
Sörbe és pezsgőbe fordult tegnap a Tour De France

Egyre többet hajózunk a Balatonon

Július 24. 19:08
Az év első felében 10,3 százalékkal emelkedett a balatoni komp utasforgalma, 5 százalékkal csökkent a személyhajókon utazók száma - amit máris kompenzált a júliusi értékesítés -, 7 százalékkal nőtt a vitorláságazat bevétele, és jelentős növekedést mutat a cég rendezvényhajóinak, valamint két kempingjének a forgalma - számolt be Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vezérigazgató-helyettese az MTI-nek pénteken.
 
Mint kifejtette, a 21 tóparti, BAHART-kikötővel rendelkező balatoni önkormányzat tulajdonában lévő társaság az év második felében a kedvező folyamatok folytatódásában bízik, tekintettel a végrehajtott fejlesztésekre, és a balatoni turizmusban tapsztalható pozitív tendenciára.
 
A társaság több változást is bevezetett idén kompközlekedtetésben, amelyek meghozták a várt eredményt. A korábbiakhoz képest két hónappal előbb megkezdték a járatok sűrítését, a nyári hónapokban pedig az igényekhez alkalmazkodik, hétvégenként szinte folyamatos az üzemelés. A kompokra az első félévben valamivel több mint 300 ezer utas váltott jegyet. Több mint 100 ezer gépjárművet, ezen belül közel 89 ezer személygépkocsit szállítottak a kompok, ami 13 százalékos emelkedés. A kerékpáros utasok száma 5 százalékkal 17 ezerre csökkent. Ez Veigl Gábor szerint a hosszú-hétvégekre eső kedvezőtlen időjárás következménye.
 
A BAHART menetrend szerint közlekedő- és sétahajóin június végéig 138 ezer ember utazott.  A kedvezőtlen időjárás miatti elmaradást július első három hetében már sikerült behoznia a társaságnak, sőt július közepén már 10 ezerrel meghaladta az utazók száma az előző év hasonló időszakában mértet. 
 
A cég 12 tagú vitorláskikötő-láncának bevétele változatlan díjak melett 7 százalékkal emelkedett. Ez részben az első ütemben 51 férőhellyel bekapcsolódó új alsóörsi kikötőnek, részben a szolgáltatások (mosatás, daruzás, stb.) bővítésének köszönhető. 
 
A társaság két kempingje hetek óta teltházzal üzemel. A tavalyi adatokhoz képest június végéig 18 százalékkal nőtt a vendégforgalmuk, részben az új mobilházak telepítésének, részben a kedvező időjárásnak köszönhetően. A vendégek 40 százaléka érkezett külföldről, többségük Németországból és Ausztriából. 
 
A legsikeresebbnek a társaság rendezvényhajói bizonyultak, 50 százalékos forgalomnövekedést produkálva. Ez a megújult catering (étel- és italválaszték) szolgáltatásoknak, valamint az erőteljes reklámkampánynak és partnerkör bővítésnek tudható be. A rendezvényhajózás unikális lehetőségeit főként konferenciák, tréningek, esküvők szervezői veszik igénybe, elsősorban tavasszal és ősszel - a tapasztalatok szerint.    
 
A vezérigazgató-helyettes elmondta, a balatoni fejlesztésekről szóló 300 milliárd forintos programot felülvizsgáló szakemberekkel folyamatosan egyeztetnek, hogy az újratervezés során ne essen ki a BAHART-ra szánt forrás, sőt a források esetleges bővítésével a társaság még jobban hozzájárulhasson a régió turisztikai vonzerejenek növeléséhez.
 
A visszavont programban kétszer két milliárd forintot nevesítettek a társaság hajóflottájának és kikötőhálózatának fejlesztéseire, ami elengedhetetlen a versenyképesség megőrzéséhez és a minőségi turizmus megfelelő kiszolgálásához - hangsúlyozta Veigl Gábor.
(MTI)

Nem januárban kell őszibarackot enni!

Július 24. 13:51
Hiszen most van itt a szezon és sorra nyílnak a szedd magad akciók.
 
Az őszibarack 500 különböző fajtája miatt érési ideje jóval kitolódott, így a friss gyümölcsöt hosszabb időn át élvezhetjük. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egészen szeptember közepéig folyamatosan találkozhatunk vele a földeken – olvasható a Környezettudatosélet.hu.
 
A portál összeszedte a szedd magad őszibarack földek listáját is.

Itt egy csepp időutazás

Július 24. 11:19
Így nézett ki ma hajnalban Balatonszepezdnél a napfelkelte. Csak mert olyankor biztosan aludtatok még...
 
Itt egy csepp időutazás
(Via)

Sörmúzeum nyílt a szolnokon

Július 24. 09:17
Sörmúzeum nyílt a szolnokon
 
Sörárium néven a sör és a sörfőzés történetét bemutató, a városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított interaktív sörmúzeum nyílt pénteken Szolnokon.
 
Az 520 millió forintból, a helyi városháza pincerendszerének felújításával és átépítésével kialakított létesítmény ünnepélyes átadásán Szalay Ferenc, a Tisza-parti megyeszékhely polgármestere mutatta be az új létesítményt a meghívott vendégeknek.
 
A vezető felidézte: amikor a törökök elfoglalták a szolnoki várat, már volt sörfőzde a városban, amelyet a hódítók sem pusztítottak el, sőt 1722-re három ilyen üzem is működött a településen. Szolnoknak innentől kezdve az 1960-as évekig folyamatosan volt helyben készült söre.
 
A Sörárium e hagyományra építve nyolc helyiségben, ezer négyzetméteren mutatja be a sör és a sörfőzés történetét 300 interaktív eszköz segítségével. A Sörmúzeum azonban nem csupán egy különleges, Magyarországon párját ritkító tárlat, hanem stílusos és igényes vendéglátóhely, továbbá valóságos sörfőző manufaktúra is egyben, amely korszerű technológiával, minőségi kézműves söröket állít elő - húzta alá.
 
Szólt arról is, hogy a beruházásra a város turisztikai vonzerejének növelése mellett azért volt elengedhetetlenül szükség, mert a helyi polgármesteri hivatal összességében 1400 négyzetméter alapterületű pincerendszere hosszú időn át a Tisza jelentősebb áradásai alkalmával térdig érő talajvízzel telt meg. Ez pedig a patinás épület állagát veszélyeztette.
(MTI)

Hétköznapra és hétvégére: Kir és Kir Royal

Július 23. 17:00
A pezsgőben az a jó, hogy reggel, délben és este is elfogyaszthatunk egy pohárral anélkül, hogy bárki iszákosnak nézne. A francia étkezési kultúrához is hozzátartozik legalább egy pohár ital elfogyasztása, pláne a hosszú vasárnapi ebédeken. Bemutatkozik a két leggyakoribb és leghétköznapibb apéritif. 
 
Az eredeti recept Burgundiából származik és Canon Félix Kir pap nevéhez köthető, aki egyébként sokáig Dijon főpolgármestere is volt. Az 1950-es években járunk, amikor Kir hatására a helyi termékekre olyan erős hangsúly került, hogy az aligoté szőlő borából és a helyi feketeribizli-likőr keverékéből mindennapi ital vált.
 
A Crème de Cassis egy ragacsos, sűrű, mélylila feketeribizli-likőr, 400 grammos maradékcukor-tartalommal. Mivel a burgundiai aligotéből készült bor csontszáraz, tökéletes egységet alkotnak, ezért is vált olyan sikeressé a recept. Ha nincs otthon Bourgogne Aligoté, használjunk bátran bármilyen száraz, magas savú és kevésbé illatos bort, amihez csak egy kevés Cassis-t kell kevernünk, és kész is a Kir. 
 
A Kir Royal esetében (is) fontos figyelni rá, hogy a Cassis alulra kerüljön és arra öntsük a pezsgőt, így segít a Cassist feloldani. A legjobb, és eredeti arány szerint 1/5 rész likőr, 4/5 rész bor vagy pezsgő kell a koktélhoz, a szervírozás hagyományos módja pedig fehérboros pohár a Kir, és flőte a Kir Royal esetében. 
 
Az izgalom kedvéért érdemes kipróbálni szeder-, vagy málnalikőrrel is!