Fröccs

Egy osztrák borbárt is beválasztottak Budapest 10 legjobb borbárja közé

December 20. 16:40
A Budán működő KisBécs borbárt is beválasztotta a Magyar Konyha magazin a legjobb 10 közé a budapesti borbárokról készített értékelésében. A legújabb Budapest TOP10 gasztrokalauzban az előkelő 5. helyen végzett a 2015-ben nyitott, osztrák borokat árusító és kostoltató hely, olyan nagyágyúkat megelőzve többek között, mint a DiVino vagy a Palack.
 

A hallal olyan anyagot is a szervezetünkbe vihetünk, amit nem kéne

December 19. 12:18
Az emberi egészségre káros nehézfémeket is bejuttathatunk a szervezetünkbe, ha halat eszünk. A Tudatos Vásárlók Egyesülete legújabb vizsgálatában az kutatta, a Magyarországon kapható halakban a nehézfémtartalom meghaladja-e az Európai Uniós határértéket.

Összesen 29 friss és fagyasztott halat vizsgáltak, a laboratóriumi teszt megnyugtató eredményt hozott. A hekkekben mutatták ki a legtöbb nehézfémet, de ezeknél is bőven a megengedett érték alatt maradt. A halfajok közül az édesvízi halakban (ponty, pangasius, afrikai harcsa) volt a legkevesebb nehézfém, három terméknél pedig egyáltalán nem mutattak ki szennyezőanyagot. Összességében a legjobban a hazai tenyésztésű halak szerepeltek, az ötből csak három mintánál észlelték a nehézfémek kismértékű jelenlétét.
 
Hogyan vásároljunk halat?
• Friss hal vásárlásakor győződjünk meg arról, hogy a hal jó állapotú: húsa feszes, kopoltyúja vöröses, a szemei fényesek, bőre nedves. Kerüljük az opálos szemű, hiányos, lepedékes, laza pikkelyű, szürkés-sárgás kopoltyújú, erős szagú halakat, ugyanis ezek a nem jó minőségű áru ismérvei.
• Válasszunk Magyarországon vagy a környező országokban tenyésztett édesvízi halat. Ezeknél legalább a szállításból adódó környezetterhelés kisebb a tengeri, óceáni halakéhoz képest, valamint nem áll fenn a veszélye a természetes halállomány túlhalászásának, hiszen ezeket kifejezetten halászati célra tenyésztik. 
• Tengeri hal vásárlásánál részesítsük előnyben az úgynevezett fenntarthatósági minősítésű terméket. Ezzel támogatjuk azokat a halászokat, akik tartózkodnak a halászati területek kizsákmányolásától, illetve olyan halászati módszerektől, amelyek az egyes halfajok kihalásához vezetnek.
 

Most elmondjuk, melyik karácsonyi vásárokon jó a forralt bor

December 15. 13:36
Nem is gondolnánk rá, de a jó alapbor és az értő fűszerezés mellett legalább ilyen fontos az utcai forralt bor árusító helyek kínálatának minőségénél a technológia. A vásárokban legelterjedtebb üstök ugyanis elronthatják az ízhatást. A folyamatosan felemelt fedő alól párolog a szesz, a bor ráadásul érintkezik a szmogos levegővel.

„Néha olyat is látni, hogy a hűlő üstnek jól alátüzelnek, és a bor forrásba  lendül. Pedig ennél ízgyilkosabb hibát elképzelni is nehéz: a szegfűszeg abban  a pillanatban elereszti keserű aromáit, és hazavágja az italt” – mondja  Kathona  Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója.
A cég hosszas hezitálás után idén belépett az utcai forralt borok piacára. Több tízezer liter vörösbort  szállít a vásári szezonban a budapesti Vörösmarty tér és a Bazilika XXL Catering kiméréseire. Az elmondottak miatt a partnerektől lehetőleg zárt rendszerű tartályos  csapolást kérnek.

Az alapbor egy a Tolnai borvidéken készült cabernet sauvignon, amely – Kathona Krisztián szerint – „egy erős savgerincű,  reduktív bor, nem esik össze a víz hozzáadásától, ugyanakkor önmagában nem túl karakteres, vagyis gond nélkül  képes befogadni a szegfűszeget és a többi hozzáadott fűszert”. A fűszerezés inkább a nőies vonalat követi, a fűszer-összeállítás Tegzes Dániel, a neves  szentendrei „Fűszerész” komponálta hozzá.

Díszkivilágítást kap a badacsonyi bornegyed

December 14. 14:00
A két szomszédos település, Badacsony és Szigliget közösen állít most borkarácsonyfát és együtt mutatja be teljesen új téli kínálatát, ami egyszerre példátlan és példamutató kezdeményezés a Balatonnál.

December 16-én, szombaton szó szerint nagy durranással indítják el a Balaton új téli programkínálatát bemutató rendezvényt Badacsonyban. A szigligeti vár ágyújával adják meg a jelzést, amire első alkalommal gyújtják fel a badacsonyi bornegyed díszkivilágítását. A fényekkel egy időben elindul a forraltbor körút is: egy forraltboros pohár megvásárlásával (500 Ft) körbe lehet kóstolni a nyitva tartó helyek forraltborait és új badacsonyi különlegességként többféle borcsoki várja az édességek szerelmeseit.
 
Badacsonyban  mostantól egészen új téli programkínálatot lehet találni: hét, télen is nyitva tartó hely összefogásával jött létre idén a Badacsony Nyitva programsorozat, mely Márton naptól farsangig tart. Szigligeten pedig már megnyitott a Balaton első téliesített strandja, ahol - ha befagy a tó - nemcsak korcsolyázni, de szaunázni is lehet. 

 

Kreinbacher Birtok, Heinemann Testvérek, Anyukám mondta, Bányai Gábor Botond, Földesi Gyula – mi a közös bennük?

December 13. 17:27
A somlói Kreinbacher Birtok, a Heinemann Testvérek Kft., az encsi Anyukám mondta étterem, Bányai Gábor Botond borszakíró, valamint Földesi Gyula oktató nyerte el a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) idei Par Excellence díjait.
 
A Masosz immár negyedik alkalommal ítélte oda a díját, amelyben olyan hazai szakemberek részesülhetnek, akik magas színvonalú tevékenységükkel eredményesen járulnak hozzá a magyar éttermi kultúra, különösen a bor- és italfogyasztás színvonalának emeléséhez és terjesztéséhez. A jelöltekre a Masosz tagjai szavazhattak, majd az így összeálló lista alapján az elnökségi tagok hozták meg az egyhangú döntést.
 
Termelő kategóriában a somlói Kreinbacher Birtok lett a díjazott. A pincészet hagyományos hazai fajtákból készített borai jól tükrözik a termőterület sajátosságait, pezsgői hamar népszerűvé váltak a fogyasztók körében – írja indoklásában a szövetség.

Kereskedő kategóriában a Heinemann Testvérek Kft. kapta el a díjat. A cég 1992-es alapítása óta azóta számos nagy presztízsű külföldi italmárkát forgalmaz a magyar piacon.
 
Vendéglátó kategóriában az encsi Anyukám mondta étterem, illetve az alapító testvérpár, Dudás Szabolcs és Szilárd részesült az elismerésben. Éttermüket a legjobb vidékiek között tartják számon, nemrég Miskolcon nyitottak pizzázót.
 
Szakíró kategóriában Bányai Gábor Botond, a Borigo magazin főszerkesztője lett a díjazott. A magazin 14 éve jelenik meg kéthavonta.
Oktató kategóriában Földesi Gyula, a budafoki Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola igazgatója kapta meg az elismerést. Az iskola a magyarországi középfokú szakemberképzés első számú intézménye.
 
A Par Excellence díj egy kisplasztika, amelynek ünnepélyes átadására a 2018-as Magyar Sommelier Bajnokság döntőjének keretében kerül sor.

Furmintra hangolt szakácskönyv

December 13. 16:00
A Furmint évének méltó záróakkordjaként megjelent Horváth Gábor, a legjobb vidéki vendéglátóhelyek között számon tartott mádi Gusteau étterem séfjének receptkönyve. A Furmint szakácskönyv több mint 300 oldalon közel 80 receptet tartalmaz, amelyek mindegyikét a furmint ihlette: sok esetben a bor nem csupán kísérőként, de az adott fogás szerves részeként is megjelenik. A gazdagon illusztrált, vaskos kötet összeállításában Pallagi Ferenc újságíró is aktívan közreműködött. Előszavában ezt írja:
 
Horváth Gábor a Guesteu-ban olyan konyhát visz, amely újraértelmezi az ételt, a helyet, a bort, és az általa kiküzdött tudást tányérjain keresztül, természetes egyszerűséggel adja át vendégeinek is.
 
Az étel- és hangulatfotók felelőse Dancsecs Ferenc volt, aki már évek óta szorosan együttműködik a Gusteau-val és a Szent Tamás Pincészettel.
 
A könyv bemutatóján a Szent Tamás Pincészet 2015-ös Mád, 2014-es Kővágó és 2013-as Szent Tamás furmintja volt kóstolható; a szakácskönyvben a pincészet további borairól is részletes leírást találunk, a borajánlásokat pedig ifj. Szepsy Istvánnak köszönhetjük.
 

Egyetlen fényképpel most fantasztikus boros ajándékokat lehet nyerni

December 12. 15:50
A Budapesti Corvinus Egyetem MKI Borkommunikáció kurzusa és a Századvég Kiadó bor témájú fotópályázatot hirdet. Minden, 18 éven felüli természetes személy pályázhat legfeljebb 10 darab, eddig nem publikált képpel. A fotó témája a bor, szőlő, szüret vagy a borfogyasztás kell legyen.
 
A képeket szakmai zsűri bírálja, Jaksa Tímea fotográfus vezetésével. A kiválasztott képek alkotói megjelenési lehetőséget kapnak névvel a 2018 nyarán megjelenő Borkommunikáció kötetben. Minden résztvevő oklevelet kap. Az első három helyezett továbbá tárgyjutalomban is részesül.
 
1. helyezett: Borsuli-kóstoló két fő részére
2. helyezett: WineFolly kötet és két palack Sauska Tokaj Brut pezsgő
3. helyezett: hármas Bortársaság-borválogatás
 
A képek elbírálása anonim módon történik. Ezért a képek a fájlneve egy megkülönböztető jelige kell legyen, valamint tartalmaznia kell a készítés helyét és évszámát (alsó vonalakkal elválasztva, például: franciacorta1_balatonfured_2017; franciacorta2_tokaj_2016). A fotókon nem szerepelhet vízjel.
 
A pályázathoz ki kell tölteni egy űrlapot, az előbb elmondottaknak megfelelően elnevezett képeket pedig a borkommunikacio@gmail.com címre várják. A szerzői és a személyiségi jogokkal kapcsolatos nyilatkozatot és tájékoztatást a pályázati űrlap tartalmazza. A képeket csak elektronikusan kell benyújtani, JPEG formátumban, legmagasabb képminőségben, a rövidebb oldalán legalább 1500 pixel felbontással.
 
Beküldési határidő: 2018. február 28. Eredményhirdetés: 2018. március 31-ig.
További információ kérhető privát üzenetben a Borkommunikáció Facebook-oldalon.

Megválasztották az ország legjobb rozé borát

December 11. 17:12
A Miklós-napon immár 19. alkalommal megrendezett Országos Rozé Borversenyen a 2017-es „Kócsagos” Lellei Rosé kapta az „Ország Legjobb Rozé Bora” címet és az aranyérmet. A versenyre összesen 332 rozé bort neveztek, a mezőnyből a 8 zsűri legjobb rozéi jutottak tovább a csúcszsűrihez, az ő döntésük alapján választották ki a győztest. A versenyen összesen 73 aranyérem, 190 ezüstérem és 69 bronzérem talált gazdára, ami egyértelműen mutatja, hogy a 2017-es tényleg egy remek évjárat.

Ez nem az első díja idén a pincészetnek, hiszen a 2016-os Lellei Irsai Olivér már elnyerte a 2017-es Országos Borversenyen a „Legjobb Hazai Nemesítésű Illatos Fehérbor” nagydíjat.

 

Forgalomba került a Magyarország legdélebbi dűlőjéből készült bor

December 07. 14:12
Forgalomba került a Magyarország legdélebbi dűlőjéből készült bor
 
A villányi Gere Attila Pincészet egyik top tétele, a Solus 2012-es évjárata karácsony előtt a boltokba került. A Solus dűlőszelektált, limitált tétel, ami Kopár-dűlőről szüretelt merlot-ból készül. Arról a területről, ahol eltérőek a mikroklimatikus viszonyok és a talaj sokkal vékonyabb és kövesebb, a Kopár többi részéhez képest.

A solus stílusa a toszkán Ornellaia pincészet inspirálva készült, Villányi arculattal, a terroir minden tipikus egyedi jegyével. A bor neve egyedit jelent latinul, illtve megtalálható benne a sol, vagyis a nap szó is, ami arra utal, hogy a szőlő hozzá Magyarország legdélebbi dűlőjében lett szüretelve.

Mivel a tétel nem készül minden évben, így a mostani a tizedik, jubileumi évjárata a bornak. Gazdag gyümölcsösség és édesfűszeres aromák jellemzik, kerek bor, édes tónusú lecsengéssel. A finoman pörkölt fa aromája kóstoláskor szépen belesimul a szilvás-meggyes aromákba. Egyedi, top tétel, amely tökéletes ajándék is, hiszen több évre is el tudják tenni a gyűjtők, az ünnepi asztalnál pedig a vörös és vadhúsból készült ételek mellé ajánljuk.