Fröccs

Idén harmad annyi gyümölcs termett, mint 2014-ben

November 09. 09:28
A múlt évi rekordtermést követően, a becslések és az adatok szerint mintegy harmadával kevesebb gyümölcs termett 2015-ben - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke november 6-án az MTI-nek.
 
Három gyümölcsből jelentős a kiesés - mondta Ledó Ferenc, a FruitVeB elnöke: a legnagyobb az almánál. A meggytermés a becslések szerint 23-25 ezer tonnával lett kevesebb. Kajszibarackból a tavalyi termés mintegy 34 ezer tonna volt, míg az idén 20 ezer tonna termett.
 
Elmondta: sok olyan almaültetvény volt, ahol nem képződött tavasszal virág, s ez jelentős terméskiesést okozott. Az aszály különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mérsékelte a termést. A meggynél a fagykár volt jelentős a korai fajtáknál az idén Kecskemét környékén. A kajszi esetében az alföldi ültetvények gyakorlatilag 100 százalékos fagykára okozta a nagyobb kiesést, miközben a gönci körzetben nagy volt a tőpusztulás, egyes ültetvényeken a fák 20-30 százaléka is kipusztult a más évekbeli 2-5 százalék helyett.
 
A gyümölcsök minősége ugyanakkor jó volt. Az árak is kedvezően alakultak, így Ledó Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy a gazdálkodók átlagos terméssel több jövedelemhez jutottak az idén, mint a múlt évben.

Szerinte igaz ez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azokra az almatermelőkre is, akik korszerű technológiát alkalmaznak, például öntözik az ültetvényt, van jéghálójuk, és így 5 százalékos volt csak a terméscsökkenésük. Az árak ugyanis esetenként a múlt évi dupláját is elérhetik - mondta Ledó Ferenc.
 
Hosszabb távon mindenképpen a termesztési technológia korszerűsítése a kifizetődő, öntözési lehetőség nélkül nem érdemes Magyarországon gyümölcsöst telepíteni - összegezte a FruitVeB elnöke.

(forrás: MTI)

Kiss Eliza: a fiatal generáció nem is foglalkozik a hegyközségekkel

November 08. 13:46
A hegyközségi rendszer olyan lehetőségeket kapott néhány évvel ezelőtt, amellyel élni kellene és nem visszaélni, vagy éppen egyéni érdekeknek alárendelni - írja Kiss Eliza a Vinoporton.
 
A Földművelésügyi Minisztérium korabbi borágazati miniszteri biztosa szerint a fiatal generáció nem érti és nem is foglalkozik a hegyközségekkel, rosszabb esetben hangosan felnevet a hegyközség szót hallva. Pedig termelői közösséget kell teremteni, a termelők befizetéseinek pedig minden forintját vissza kell forgatni a fejlesztésre, vagy bármilyen közös célra, pl. marketingre. A jelenlegi rendszer azon túl, hogy nem hatékony és olykor értelmetlen, nagyon-nagyon drága is, eredményt pedig – az érdekharcok miatt – képtelen felmutatni.
 
A teljes cikk itt olvasható.

Ismerkedj meg a sörgasztronómiával!

November 08. 09:49
Már kapható a könyvesboltokban Vétek György és Rosenstein Róbert Sörkönyve, amelyben az olvasó megismerkedhet a globáls sörforradalommal és a magas minőségű sörgasztronómiával is.
 
A könyvet Vétek György tucatnyi sörös témájú könyv szerzője, szerkesztője jegyzi, az ételreceptek kidolgozója és az ételek elkészítője Rosenstein Róber, a Rosenstein Vendéglő séfje volt. A desszertreceptek kidolgozója és elkészítője Baracskay Angéla, az 2015 tavaszán Michelin-csillagot kapott Tanti étterem cukrászséfje volt. A könyvben szereplő sörkoktélok kidolgozója és készítője Németh „Grabovszky” Gábor, az Élesztő és a Marionett bartendere, a könyvben szereplő étel és koktélfotók Pintér Árpád PIXELTASTER munkái - írja a Turizmusonline.hu.

Pro tipp sörpong függőknek

November 07. 18:29
A sörpong, vagy beerpong virtuózainak ajánljuk a lenti sportot. A nevét egyelőre nem tudjuk, de az ötlet tetszik.
 
Pro tipp sörpong függőknek
(Via)

Pinot noir a Mátrából!?

November 07. 14:20
Igen! Méghozzá a Benedek Pincétől. Nézzük, mit ír róla a Nobilis Borblog: