Fröccs

Ilyen borverseny még nem volt!

Szeptember 22. 12:08
A bor minősége mellett annak ára és a palack dizájnja is szempont lesz a most először megrendezésre kerülő London Wine Competition borversenyen. Az új borversenyt az italszektorban tanácsadásra szakosodott amerikai Beverage Trade Network (BTN) indítja.
 
Az új koncepció értelmében szembe mennek a borversenyek eddigi trendjeivel, ahol egyetlen pohár alapján értékeltek egy bort, a zsűri vizsgálni fogja a borosüveg küllemét és a bor árát is. Mint Sid Patel, a BTN és a verseny igazgatója elmondta, adott bor megítélésénél fontos, hogy milyen jól mutat a bárpulton vagy a boltok polcain és hogy mennyire éri meg azt a pénzt, amit elkérnek érte.

A London Wine Competition versenyen ennek megfelelően 3 kirtérium alapján pontozzák majd a borokat a borkereskedelemből érkező bírák. Vizsgálják természetesen az ihatóságot, ebben az esetben, hogy melyek azok a borok, amelyekből szívesen innának még egy pohárral. A csomagolásnál azt figyelik, az adott bor mennyire tűnik ki a polcon a többi közül, illetve hogy a dizájn mennyire passzol az adott bor karakteréhez és mennyire fejezi ki azt a minőséget, amit a bor képvisel. Harmadik tényező pedig az ár lesz, vagyis hogy mindez mennyibe kerül.
 
Nevezni november 1. és február 28. között lehet, januárig boronként kedvezményesen 96 angol fontért, utána 125 font a díj. Nevezett tételenként 3 palackot kell beküldeni.
 

Éhségsztrájkba kezdhetnek a kunsági szőlősgazdák

Szeptember 21. 16:47
Éhségsztrájkot helyeztek kilátásba egyes szőlőtermelők a kunsági borvidéken a szerintük alacsony felvásárlási árak miatt. A szőlőárak tavalyhoz képest csökkentek, és a gazdálkodók állítása szerint a termlési költségeket sem fedezik.

Hatalmas az elégedetlenség a kunsági borvidéken - mondta az agrárszektor.hu-nak Király Benedek, a borvidéki Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségének tagja. A cserszegi fűszerest tavaly még 90 forintos kilogrammonkénti áron tudták eladni, idén már csak 80-85 forintot fognak kapni érte. A kunsági szőlőtermelők egy parlament előtti tüntetést már beterveztek az év elejére, de végül nem tartották meg, bízva abban, hogy az ágazati szabályozás átalakítása kedvező fordulatot hoz.

A termelők nem elégedettek a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által meghírdetett szerződéses feltétel rendszerrel és az augusztusban közzétett árprognózissal sem. A termelők álláspontja szerint az árprognózisban közölt árak nem kötelező jellegűek, csak ajánlások. Ráadásul bár a felvásárló borászatok számára 90 napos fizetési határidőt szab meg, a vevők az Érdekvédelmi Szövetség szerint többnyire mégis jóval később, decemberben illetve márciusban fizetnek.

Az elhúzódó fizetések komoly nehézséget jelentenek a szőlősgazdák számára – mondja Király Benedek. A kunsági bortermelők hivatalosan is szeretnék bejegyeztetni a Szőlőtermesztők Érdekvédelmi Szövetségét, hogy az képviselje érdekeiket például a vételár-kifizetések gyorsítása és a kompenzációs felár szabályozásának megváltoztatására tett lépéseiknél.
 

Két napon át kukoricalángoson tálalják a krumplis gömböcöt

Szeptember 21. 15:31
Szeptember 23-24-én kerül megrendezésre Nyíregyházán az 5. Tirpák Fesztivál és Pálinkanap, valamint a 2. Nyíregyházi Bogrács- és Grillbajnokság.

Ez alkalomból a részt vevő több mint húsz nyíregyházi étterem, hét szakképző iskola és hagyomyányörző egyesület összesen 18 ezer adag tirpák specialitást készít el . A vendégek közel negyvenféle hagyományos tirpák ételből válogathatnak. Lesz tirpák cirkás paszulyleves, vágási lestyános ökörpörkölt köles-dödöllével, krumplis gömböc kukoricalángoson tálalva, tirpák káposztás-tejfölös libaaprólék tepertős galuskával, kondások bablevese, pergelt savanyú káposztás csirásgaluska, törtpaszuly és tirpák tarhonya is.  A főzésbe a meghívott lengyel, ukrán és szlovák testvérvárosok is besegítenek.

Az esemény alkalmából a helyi vendéglátóipari szakközépiskola tanulói és oktatói 1000 adag szlváslepénnyel is meglepik a vendégeket, akik számos további süteménykülönlegességet (tirpák tekercset, almás és káposztás bélest, almás puffancsot, kemencés kalácsot,  tökös bélest) is megkóstolhatnak. Vasárnap rendezik meg a bogrács- és grillbajnokságot, amelyen tizenhét csapat mintegy további ötezer adag ételt készít. A fesztiválon kitelepül több pálinkafőzde is, ezen kívül koncertek, valamint népzenei és néptáncbemutatók illetve egy postás utazó kiállítás színesítik a rendezvényt.
 
Az eseménnyel a szabolcsi megyeszékhely a várost újratelepítő tirpákokról, a tót, szlovák ajkú lakosokról emlékezik meg, akik a török idők után szinte elnéptelenedett településre beköltöztek és környéken létrehozták a ma is létező bokortanyák világát. 

Magyar borokat kóstolnak Angliában

Szeptember 21. 14:00
Harminc magyar bor mutatkozik be az angliai Bath városában holnapután, szeptember 23-án, szombaton a 2016-ban alapított Novel Wines egyéves születésnapi partiján. A vendégek a magyar-angol borkereskedés teljes, 150 tételből álló portfólióját megkóstolhatják.

„Úgy gondolom, hogy nekünk leginkább a Magyarországon honos szőlőfajtákból készült borokkal kell bemutatkoznunk, szerintem ezzel lehetünk érdekesek a világban. Elsősorban családi vállalkozásokkal dolgozunk, amelyek tradicionális borokat készítenek, de a magas minőség elérése érdekében alkalmazzák a modern technikát is. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a Kardos Szőlőbirtokot Mádról, vagy a Szent Donát Birtokot Csopakról. Két fiatal borász, családi hagyományokkal, ugyanakkor világlátott mentalitással” – ad betekintést a megközelítésükbe Zsiga György, a cég társalapítója.

„Új színt viszünk a brit borpiacra azzal, hogy izgalmas, széles körben még nem felfedezett régiók borait válogatjuk össze. Arra törekszünk, hogy a helyi fajták kiváló borait mutassuk be” – mondja a Novel Wines másik alapítója Ben Franks, aki sikeres borszakíró, az angol borok jó ismerője.
A magyar es angol mellett figyelemre méltó borokat ajánlanak Japánból, Ciprusról, Törökországból, Macedóniából és további 16 országból. A cég tavalyi alapításakor tartott borkóstolón már teltház volt, ezzel is igazolva, hogy egyre többen nyitottak arra, hogy számukra ismeretlen régiók borait próbálják ki.

Információk az őszi Országos Étterem Héthez

Szeptember 20. 13:36
Idén ősszel október 9-15. között kerül megrendezésre a 13. Országos Étterem Hét. Ezen a héten hétfőtől vasárnapig 3.300 és 4.900 forint közötti áron 3 fogásos menüsorokat lehet enni a részt vevő több mint 100 magyarországi közép- és felső kategóriás étteremben.
 
Asztalt foglalni szeptember 20-tól  lehet kizárólag web-es felületen, a www.etteremhet.hu oldalon. A legutóbbi tavaszi Étterem Hét során rekordszámú 26.000 vendég látogatott el valamelyik étterembe. 
 

Budapest Bár és lovasszínház a legnagyobb mezőgazdasági kiállításon

Szeptember 20. 12:57
Szeptember 20-án csütötökön 78. alkalommal nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK). Idén közel 1000 kiállító lesz jelen a budapesti Hungexpon zajló seregszemlén. Közös standja van a Magyar Turisztikai Ügynökségnek és a Borkollégiumnak, ahol (előzetes regisztráció után) az érdeklődők részt vehetnek a nemzetközi borakadémikusok által vezetett kóstolókurzusokon.
 
Az idei év érdekessége, hogy az OMÉK kiterjed a szomszédos Kincsem Parkra is, ahol a Lovasszínház előadásai illetve Food Truck bódék várják az idelátogatókat. Az OMÉK vasárnapig minden nap 10-től 18 óráig van nyitva, kivéve az F pavilont, ahol este könnyűzenei koncertek vannak, fellép többek között a Budapest Bár az Ismerős Arcok és Péter Szabó Szilvia.

Kalózlakoma és csabai kolbász büféebéd vasárnaponként

Szeptember 19. 13:04
Szeptember 24-től hat vasárnapon keresztül tematikus büféebédekkel várja a kulináris kalandokra vágyókat a Corinthia Hotel Budapest.
 
Szüreti büféebéd – szeptember 24.
Nem csak a szőlő íze, de formája is inspirálja a szüreti büféebédet. A menüben megtalálható lesz szőlőlevél, bárány és gesztenye is. A bor természetesen elmaradhatatlan, 10 féle bor kóstolására lesz lehetőség az ebéd alatt, hozzá sajtválogatással. Amíg a felnőttek a borokat ízlelik, a gyerekek a szőleszkédessel ismerkedhetnek játékos formában.
 
Csabai kolbász büféebéd – október 1.
A menu alapját sültkolbász, májas és véres hurka, töltött káposzta és pálinkával marinált fogások adják. A vendégek nem csak a végtermékkel találkozhatnak, látványkonyha keretében ismerkedhetnenk a kolbászkészítés és –sütés titkával. A hangulatot a nemzetkőzi hírű Csicsó Band szalonzenekar fokozza.
 
Mexikói büféebéd – október 8.
Kukorica, bab, nachos és az összetéveszthetetlen mexikói fűszerek minden mennyiségben. Innivalónak mezcal és mexikói sörök, talpalávalónak a Patricio Baeza Band tüzes dallamai.
 
Szesztilalom büféebéd – október 15.
Ne ijedjen meg senki! A Corinthiában ezen a napon éppen azt mutatják be, milyenek voltak a 20-as évek Amerikájában azok az illegális szórakozóhelyek, ahol a szesztilalom ideje alatt is a tiltott élvezeteket hajszolta a közönség. Itt szó szerint a csapból is whisky fog folyni. Whisky-vel marinált borda és steak, csirkeszárny és sörleves, a kor klasszikus fogásai kerülnek a büféasztalra, háttérben a füstös gengszterklubok zenéjével.
 
Kalózlakoma büféebéd – október 22.
A vendégek rumkoktéllal a kézben válogathatnak a gazdagon megrakott asztalokról, a kiszolgálást félszemű matrózok végzik, az ebéd pedig egy igazi kincsvadászattal zárul.
 
Halloween büféebéd – október 29.
Sütőtök és feketeözvegy koktél, fekete martini és vérvörös cosmopolitan várja többek között a vendégeket a vigyorgó töklámpásokkal és egyéb Halloween kellékekkel díszített  Brasserie & Atrium étteremben. A kisebbeknek arcfestés is lesz a menüben.
 

Ismered a dűlőt, ahonnan a Weninger & Gere Villányi Franc jön?

Szeptember 19. 11:51
 
Ismered a dűlőt, ahonnan a Weninger & Gere Villányi Franc jön?
 
A Csillagvölgy-dűlő Villány régi dűlőinek egyike, erről a déli fekvésű, lankás területről származik többek között a híres Weninger & Gere Villányi Franc alapanyagát adó szőlő.

Ebből a dűlőből, egy pár négyszögöles területről indult a Gere Attila Pincészet. 2005-ben vásároltak itt meg egy nagyobb, 10 hektáros cabernet sauvignon ültetvényt, amely a Cabernet Sauvignon és Cabernet Sauvignon Barrique boraik alapját adja.

A dűlőben meszes kőzeten humuszkarbonát talaj terül el. Jól szellőzik, viszont a vízgazdálkodása közepes a kedvező tulajdonságú vékony réteg következtében. Tápanyaggazdálkodása szintén közepesnek mondható, összességében mégis kiváló talaj a szőlőművelésre.

A déli és délnyugati lejtésű Csillagvölgy-dűlő egyedi mikroklímával bír, hiszen a két oldalán egy-egy kisebb csatornát képezve délkelet és délnyugat felé fordulnak a szőlőültetvényei. Az árok elvezeti a hideg levegőt a magasabb fekvésű szőlőterületekről, így fagymentesítve az itt fekvő szőlőkerteket.
 

Megválasztották Magyarország legszebb borászatát

Szeptember 19. 10:44
Idén először adták át a Magyarország Legszebb Birtoka díjat, ahol a borászat kategóriában a borotai Koch Borászat nyert.

A versenyben 6 kategóriájában összesen közel 50 birtok pályázott, ebből egy 18 fős szakmai zsűri választott ki kategóriánként 3-3 birotokot. Ezt követően a Facebookon lehetett szavazni a jelöltekre, végül a legtöbb szavazatot begyűjtő gazdaság kapta a közönségdíjat.

A pincészeteknél győztes Koch Borászat a szabályzat értelmében időkorlát nélkül viselheti a Magyarország Legszebb Borászata címet. Koch Csaba tulajdonos-borász, akinek a pincészete 2014-ben az Év Pincészete elismerést is elnyerte, éppen idén ünnepli negyedszázados munkásságát.

A Gyümölcs- és szőlőtermesztő kategória döntősei közé is bekerült egy szőlőbirtok, a hegymagasi Szász Birtok, amelyik mintegy húsz éve folytat biogazdálkodást. A Magyarország Legszebb Birtoka-díj átadásával egy időben kapta Szászi Endre a hírt, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság több 2016-os borukat Nemzeti Parki Termék Védjeggyel tűntette ki. Védjegyes bor lett a Szent-György-hegyi Olaszrizling, a Badacsonyi Rózsakő és Kéknyelű, a Cabernet Sauvignont valamint a 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizling.