Fröccs

Nem vizezik a sört, kevesebbet csapolnak

Július 21. 20:30
Javában tart a nyári fesztiválszezon, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pedig a turisták által leglátogatottabb helyszínen végez ellenőrzéseket.
 
A tapasztalatokról a Pénzcentrum.hu számol be. Eszerint népszerű átverési technika az italok helytelen mérése, a hiteles mérleg, italmérce elhagyása a fesztiválozók kiszolgálásakor, így a felesként rendelt rövidital csupán 3-4 centet tesz ki a pohárban. Italrendeléskor számos módon átverhetik a vásárlót, például a felszolgálási díj nem megfelelő alkalmazása, illetve az elmaradt nyugta- és számlaadás miatt is rendszeresen elbuknak a trükköző kereskedők.

A sligovicát is utoléri a bürokrácia

Július 21. 17:24
Szerbiát sokan tekintik a pálinka, elsősorban a szilvapálinka Mekkájának. Az ország brandje a sligovica, a minőségi szilvából készült pálinka, a szerb szilvapálinka márkanevet le is védte. Az országban mintegy 244 ezer hektáron termesztenek szilvát, a 49 millió szilvafáról átlagosan 600 ezer tonna termést takarítanak be, ezzel a világon az első helyen áll. Az össztermés kétharmadából pálinka készül. A sligovica – vagy eredeti nevén sljivovica – nemzeti italnak számít. Mivel azonban a lepárlás többnyire az érvényben lévő előírások és törvények megkerülésével zajlik, az ország évi 200 millió euró adóbevételtől esik el - olvasható a Napi Gazdaságban.
 
Szerbiában a hatályos jogszabályok szerint mindenki annyi pálinkát főz, amennyit akar, csupán a forgalmazást korlátozzák. A belgrádi vezetés azonban úgy döntött: ideje ezen a téren is „előbbre lépni”. Elkészült az égetett szeszek és tömény alkoholos italok készítését és forgalmazását szabályozó  törvény tervezete, amely a készítői szerint összhangban van az uniós elvárásokkal.
 

Ez van: ha iszol, eszel

Július 21. 13:12
Az alkohol megnöveli az agy érzékenységét bizonyos ízek irányába, ezért van az, hogy a szervezet többet kíván fogyasztani belőlük. Alkoholfogyasztás után a hipotalamusz erősebb aktivitást mutatott az ételek illata, mint más illatok iránt, ami szintén az étvágy fokozását eredményezte. Nem véletlen szokás tehát az étkezések előtti aperitifek kínálása - írja az Ötvenentúl.hu.
 
A kutatók szerint a vizsgálat eredményei azért is nagyon fontosak, mert a legtöbb ember jóval többet eszik, mint amennyi kalóriára valójában szüksége volna, és ez a mostani kutatás világosan rámutat ennek a jelenségnek az egyik okára.

A renitens tulajok szőlője fertőzhet

Július 21. 10:43
Szőnyeg alá söpört problémája a magyar szőlészetnek és borászatnak, hogy rengeteg tulajdonos adós marad a bortörvényben előírt növényvédelemmel, s ültetvénye fertőzi a szőlőket. a Népszabadság Szekszárdon járt utána a problémának.
 
A termelők kénytelenek sűrűbben permetezni az ültetvényeiket, ha meg akarják azokat óvni. Egy hektár szőlő növényvédelmi költsége körülbelül százhúszezer forint, ez a művelés teljes költségének a negyede. Van olyan gazda, aki már többhektáros ültetvényének a kivágását tervezi, csak még megvárja az idei termést, adjon valamit a szőlő. Permetezésre azonban idén már nem költ. A legtöbb szőlész és borász azt mondja: érdemben senkit sem lehet permetezésre kötelezni, hiába írja elő a bortörvény. A törvény, valamint a hegyközségi rendtartások értelmében intézkedni kell az ellen, aki nem műveli a szőlőt - írja a lap.

Olyan meleg van, hogy szinte kötelező sziesztázni egy spanyol városban

Július 21. 06:41
Hangosbeszélőn figyelmeztetik minden nyári napon a szieszta, vagyis a délutáni pihenő betartására a Spanyolország keleti részén fekvő Ador városka lakóit.
 
Egy rendőr minden forró napon felolvassa hangosbeszélőn a városháza hirdetményét, amelyben azt tanácsolják a lakosoknak, hogy délután kettő és öt óra között sziesztázzanak. Arra kérik Ador lakóit, hogy vigyék házon belülre a gyerekeket, halkítsák le a zenét és a televíziót.
 
Nem a törvény szigorával kéri ezt Joan Faus polgármester, ám melegen ajánlja a délutáni pihenőt, mert a nyári hőség miatt "a napnak ebben a szakaszában veszélyes odakint tartózkodni".
 
Spanyolországnak már két hőhullámot kellett kibírnia júliusban, egyes vidékeken 40 Celsius-foknál is melegebb volt. Az 1400 lakosú Adorban a kánikula gyakran elviselhetetlen - magyarázta Joan Faus az AP amerikai hírügynökség tudósítójának.
 
"Délelőtt 11-től nem lehet megmaradni se az utcán, se a földeken. Csak kígyókat, gyíkokat és más efféle jószágot látni. Megfojt a hőség" - ecsetelte a város vezetője.
 
A szieszta, azaz a délutáni pihenés vagy alvás híres spanyol tradíció, noha a nagyvárosokban ma már nem sokan tisztelik. Vidéken, különösen nyáron azonban még mindig tartják a szokást.
(MTI)

Biciklivel és pohárral a Rajna mentén

Július 20. 19:54
Rheingau egy kisebb, de annál jelentősebb német borvidék és kultúrtáj, ahonnan nagyrészt kiváló minőségű rajnai rizlinget szüretelnek. Egyébként itt, a kis Geisenheim városában található Európa egyik legnevesebb, borászattal is foglalkozó egyeteme. Az egyetemisták bánatára a környéken a kis falvakon kívül tényleg csak szőlő, történelmi emlékek és turisták vannak. De itt a fiatalok is megszeretik a kirándulást - írja az Origo.
 
Ja, és ezen a vidéken tényleg minden a bor körül forog!

Sokat ér az antikvár Michelin kalauz

Július 20. 16:25
A Michelin étteremkalauz egyik első példánya 22 ezer eurórért (6,6 millió forint) kelt el egy franciaországi árverésen.
 
Az 1900-ban kiadott füzetet, amely nagyon jó állapotban van, egy francai gyűjtő vette meg - közölte Pierre-Gabriel Gonzales, a Michelin-gyűjtők nemzetközi egyesületének képviselője.
 
A közép-franciaországi Royat Lyonban szombaton megrendezett árverésen egy másik rekord is született, a Michelin-kalauz egy modern, 2013-as kiadása 18 ezer euróért cserélt gazdát.
 
A francia gasztronómia bibliájaként számon tartott Michelin-kalauz az azonos nevű ismert francia gumiabroncsgyár gondozásában jelent meg 1900-ban még kicsiny füzet formájában 35 ezer példányban és ingyen osztogatták. Az eredetileg csupán Franciaországot felölelő kulináris útmutató ma már világszerte kéttucat ország 160 ezer éttermének besorolását végzi el évente megjelenő kiadványaiban.
(MTI)

50 ezer hektoliter hamis bort zároltak

Július 20. 13:17
A földművelésügyi miniszter bejelentette, hogy 50 ezer hektoliter olasz, a gyanú szerint cukrozott, hamisított bort zároltatott, amelyek le is kerültek az üzletek polcairól.
 
Az ügyet az olasz és a magyar hatóságok is vizsgálják. A további intézkedésig a három olasz exportőr bora nem kerülhet vissza a forgalomba - tette hozzá Fazekas Sándor.
 
A miniszteri döntést megelőzően a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) július 10-én hívta fel tagjai figyelmét arra, hogy zárolják olasz eredetű készleteiket, egyes esetekben pedig a már kiszállított olasz borokat vonják vissza a polcokról, az Olaszországban felderített jövedéki visszaélés miatt. Az akkori tájékoztatás szerint az olasz Cantine Brusa borászat - az egyik legnagyobb olasz borászat, amely több hazai importőr beszállítója - készleteit, az olasz hatóságok zárolták és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak a cég ellen.
(MTI)