Fröccs

Michelin-csillagos séftől lehetett tanulni a BGF-en

December 11. 17:26
Laurent Lemal Michelin-csillagos séf, a 2015-ös francia Bocuse d’Or győztese tartott mesterkurzust a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar kiemelkedő szakmai-tanulmányi munkát folytató vendéglátás és szálloda szakirányos hallgatóinak.
 
A séf kacsamáj pastramit készített fűszeres páclével, almával, körtével, kanadai sütőtökkel és jégcsapretekkel - természetesen a hallgatók közreműködésével.
 
Laurent Lemalt a Bocuse d’Or 50 jelöltje közül válogatta ki a francia bizottság, hogy képviselje Franciaországot a 2016-os budapesti Bocuse d’Or Európai Válogató Versenyen, amelyen szakmai partnerként a BGF is részt vesz. A séf először járt Magyarországon, házigazda séfje dr. Sándor Dénes, a BGF KVIK Vendéglátás Intézet tankonyhájának vezetője volt - írja a Turizmus Online.

A Nagy Egyetemi Borteszt a híradóban

December 11. 15:49
A Budapesti Corvinus Egyetmen vette kezdetét a Nagy Egyetemi Borteszt 2015-2016. évi turnéja. Közel 200 hallgató vett részt december 10-én, az esemény első állomásán. A Hiradó.hu is beszámolt a bortesztről. A videóban 15 perctől kezdődik a közvetítés, amely ide kattintva érhető el.
 
 

Már Magyarországon is kapható a világ első vegán pezsgője

December 11. 14:49

Az 1859-ben alapított Duval-Leroy Pezsgőház mérföldkőhöz ért azzal, hogy 20 évvel ezelőtti elhatározásának, valamint sok éves, gondos és természetkímélő munkájának köszönhetően magánénak tudhatja a számos elismerés és díj mellett a vegan címet.

 

A „harmóniában a természettel” elvet megtartva a szőlőt tökéletes érésben szüretelik, természetes derítési eljárást alkalmaznak, az érlelési idő meghosszabbítására fókuszálnak a tartályban vagy hordóban, így az alapborok megtartják ízvilágukat, pezsgőt adva gazdaggá és koncentrálttá válnak.

 

A Veritas Borkereskedésben decemberben az összes Duval-Leroy termék 10 százalék kedvezménnyel kapható!

 

Tovább élénkül a hazai turizmus

December 11. 12:04
A Központi Statisztikai Hivatal december 11-én megjelenő közleményében a hazai turizmus növekedéséről számolnak be. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,2 százalékkal nőtt, a külföldi vendégeké 3,4 százalékkal csökkent októberben az egy évvel korábbihoz képest, a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma összességében 1,2 százalékkal emelkedett.
 
Az év első tíz hónapjában a szálláshelyek 6,0 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. Októberben az egy évvel korábbinál 1,8 százalékkal több külföldi vendég 980 ezer vendégéjszakát töltött magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken.
 
Az októberi vendégforgalom nagysága alapján a legjelentősebb küldő országok közül Ausztriából és az Egyesült Királyságból mérsékelten, 0,9, illetve 3,9 százalékkal, az Egyesült Államokból dinamikusan, 14 százalékkal nőtt a kereslet. Erőteljesen lefékeződött viszont a brit forgalom -  az augusztusi és szeptemberi 21, illetve 12 százalékról - 3,9 százalékra. A Csehországból érkező vendégek 1,8, a Németországból érkezők 14 százalékkal kevesebb vendégéjszakát vettek igénybe, az októberi adatok alapján a 6. helyen álló Oroszországból érkezők forgalma 36 százalékkal csökkent - közölte a KSH.
 
Októberben a tavalyinál 8,3 százalékkal több belföldi vendég összesen 1 millió 8 ezer éjszakát töltött el a szálláshelyeken.
A szálláshelyek folyó áron számolt bruttó árbevétele 8,0 százalékkal, 33,1 milliárd forintra nőtt. Ezen belül a szállásdíjbevétel 10 százalékkal 19 milliárd forintra, a vendéglátásé 6,0 százalékkal 7 milliárd forintra és az egyéb bevételek 3,7 százalékkal 7 milliárd forintra emelkedtek.
A szállodák szobakihasználtsága 0,3 százalékponttal, 56,2 százalékra emelkedett.
 
Széchenyi Pihenőkártyával a kártyatulajdonosok 5,8 százalékkal többet költöttek. A működő kereskedelmi szálláshelyek jelentése alapján 1852 egység fogadott el pihenőkártyát, 1 milliárd 279 millió forint értékben.
 
Január-októberben a szálláshelyek 6,0 százalékkal több, 22 millió 735 ezer vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 5,6 százalékkal több, 11 millió 419 ezer, a belföldi vendégek 6,3 százalékkal több, 11 millió 316 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken.
A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron 11 százalékkal több, 316 milliárd forint bruttó árbevételt értek el január-októberben. A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 2,7 százalékponttal, 55,4 százalékra emelkedett.
 
A SZÉP-kártya felhasználási értéke 4,9 százalékkal nőtt, 15 milliárd forintot költöttek ezzel a fizetési lehetőséggel.
(Forrás:MTI)

Kisokos az aszúiváshoz

December 11. 10:14
Havi rendszerességgel mutatkoznak be borászok a Wineglass Sajtóklubjában, amelynek decemberi kóstolójára a Gróf Degenfeld Szőlőbirtok borásza, Ujvári Vivien és szőlésze, Bereczki Máté egy aszúivási kisokossal is készült. A Válasz.hu oldalon Lukácsy György így számolt be az eseményről:
 
  • A pincehideg nem a szekrény tetején van. Senki ne csodálkozzon, ha a szekrény tetején tárolt aszúja néhány éves talponállás után elveszti a csáberejét! A szobahőmérséklet egyetlen bornak sem tesz jót. 
  • Jó évjárat fél siker! A 2006-os és az 1999-es évjárat különösen kedvező volt az aszúborok számára, ha ilyet lát az üzletekben, csapjon le rá!
  • Olcsó aszúnak híg a leve. Vagy éppen borköves, vagy sűrítményes. Az aszúkészítés sosem volt olcsó eljárás, még ha sokáig lehetett is kapni ilyen címkével italokat „elérhető áron”.
  • A kísérletezések során kiderült, hogy a tokaji aszúhoz nemcsak a klasszikus ételek – libamáj, gesztenyés húsok, aszalt gyümölcsös desszertek – illeszthetők, hanem kínai és maláj ételek is. 
  • Az aszúhoz illő legjobb párosítás továbbra is az, ha önmagában fogyasztjuk. 

Méz, méz méz és még több méz Gyulán

December 11. 06:16
December 11-től három napon át mézben fürdik majd Gyula városa, ahol nyolcadik alkalommal rendezik meg a Méz- és Mézeskalács-fesztivált és átadják az Év méze díjat is.
 
Haász Ferenc főszervező, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: a rendezvény a magyar méhészeti közélet rangos eseményévé nőtte ki magát az évek során, idén tizenegy mézlovagrend látogat el a fürdővárosba ebből az alkalomból. Hozzátette, hogy Magyarországon 42 különböző fajtájú mézet lehet készíteni, a rendezvényen tizenhét fajtát kóstolhatnak meg az érdeklődők.
 
A háromnapos rendezvényen a gyerekek mézes ételkülönlegességeket készíthetnek és megtanulhatják a mézeskalácsfestés fortélyait. A nagyobbak nevezhetnek a házi mézes sütemények versenyére, a felnőttek pedig részt vehetnek az ágyas pálinkák és gyümölcsökből készült mézes szeszesitalok versenyén. A Gyulai Várfürdőben péntek este mézes szauna varázsra várják a közönséget, a Józsefvárosi templomban szombaton Szent Ambrus-napi mézszentelő misét tartanak.
 
A rendezvény szakmai részén a méhészek előadásokat hallhatnak egyebek mellett a magyar méhészet idei évéről, a méhészet vidékfejlesztésben betöltött szerepéről, a mézmarketing fontosságáról vagy a klímaváltozás ágazatra gyakorolt hatásáról.
 
A rendezvényhez csatlakozott a Gyulai Pálinka Manufaktúra is, amely idén először készített mézlikőrt. "Nem volt egyszerű a párlat elkészítése, ugyanis a mézben rengeteg antibakteriális hatású anyag van, amelyek gátolták az erjedés során a cefrében a baktériumok és élesztőgombák munkáját. Egyelőre limitált számú, 800 palack mézlikőrt készítettek, de a jövőben szeretnének újabb, méz alapú termékeket kifejleszteni." - mondta Adamkó Anikó ügyvezető.
 
December 12-én délután kihirdetik az Év méze 2015 verseny győztesét. Idén 108 méhészetből 265 mintát neveztek - mondta Árgyelán János versenyigazgató.
 
Haász Ferenc hangsúlyozta: szombaton várhatóan két-háromezer ember fordul majd meg a gyulai sportcsarnokban a méhészeti kiállításon és vásáron. A hét elején már több mint 800 vendégéjszakát kötöttek le a városban a rendezvény miatt.
 
A város egyik legfontosabb rendezvénye lett az egykor civil kezdeményezésként indult fesztivál. Az önkormányzat ezért a megyei méhészeti egyesülettel öt évre szóló együttműködést kötött, amely szerint pénzügyi támogatásban részesítik az eseményt és a szervezők rendelkezésére bocsátják a rendezvény helyszíneit - tájékoztatott Görgényi Ernő polgármester.
(Forrás: MTI)

A minisztérium segítséget nyújt a hagyományos termékeket előállító közösségeknek

December 10. 20:22
A nemzet közös örökségének védelme, fenntartása és megőrzése a jövő nemzedékek számára mindannyiunk kötelessége - mondta el Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára december 10-én, csütörtökön a Terra Madre, a Hagyományos termékeket előállító közösségek világnapja alkalmából szervezett szakmai rendezvényen.
 
Az agrártárca célja, hogy nőjön az eredet-megjelöléssel, illetve földrajzi jelzéssel rendelkező termékek száma - emelte ki Czerván György.
A kis- és középvállalkozások magas hozzáadott értékű agrártermékei elősegítik a vidék jövedelemtermelő képességének javítását, új munkahelyek létrejöttét és a fogyasztók ellátását egészséges, minőségi élelmiszerekkel.
 
A helyi termék éve
 
Az államtitkár vélemény az, hogy az eredetvédett termékek minősége erősíti a termelők és fogyasztók közötti kapcsolatot, növeli a termékek iránti fogyasztói bizalmat. Ezért az FM szakmai segítséget nyújt a hagyományos mezőgazdasági termékeket és élelmiszereket előállító helyi termelői közösségeknek a nemzeti és uniós minőségrendszerekbe kerüléshez, a belföldi és uniós marketing, valamint a promóciós programokba való kapcsolódáshoz, továbbá az uniós oltalomhoz fűződő jogérvényesítéshez.
 
Czerván György szerint a globalizálódó élelmiszertermelés és kereskedelem nagy kihívás elé állítja a magyar mezőgazdaságot és élelmiszerkereskedelmet. A válasz azonban nem a negatív árverseny, annak minőségcsökkentő következményeivel, hanem a helyben termelt alapanyagokból készült, minőségi élelmiszerek előállítása. Ennek a jegyében hirdette meg az idén a helyi termék évét a minisztérium.
 
Hír-védjegy rendszer
 
A Terra Madre Világnap - amelyet december 10-én tartanak világszerte - célkitűzése a hagyományos termékeket előállító közösségek támogatása, együttműködésük és tapasztalatcseréjük elősegítése. Ezért a mostani rendezvényen a magyar hagyományos terméket előállító közösségek munkáját, eredményeit ünneplik.
 
Az államtitkár jelezte, hogy az agrárgazdaságért felelős államtitkárság gondozza és irányítja a Hagyományok-ízek-régiók programot (Hír), és irányítja a védjegy pályázati rendszerének működtetését. A Hír-védjegy pályázat eredményeként 2010 óta már 132 termék viseli a védjegyet, amely a hagyományos és tájjellegű termékként való elismerést szolgálja és az uniós oltalom megszerzésének előszobája.
 
Az Európai Bizottság a 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési program keretében a Hír-védjegy rendszert nemzeti minőségrendszerként ismerte el. Ennek eredménye, hogy a programhoz csatlakozó termelők, előállítók és csoportosulásaik a jövő évtől támogatást vehetnek igénybe minőségrendszerük működtetéséhez, valamint csoportosulásaik tájékoztatási és promóciós tevékenységéhez - fűzte hozzá az államtitkár. Az egy éve megalakult a Hír Védjegyesek Klubjának, amely a termelők, előállítók és csoportosulások képviselőinek közössége, 60 tagja van.
 
(Forrás: MTI)

Csupa erő, csupa izom, minden reggel iskolatejet iszom!

December 10. 17:55
Csupa erő, csupa izom, minden reggel iskolatejet iszom!
 
Ha nem is ezzel a szlogennel, de decemberben folytatódik a minőségi hazai tejtermékek népszerűsítését célzó, nyáron kezdődött marketingkampány a Földművelésügyi Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing vezérigazgatósága és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács együttműködésében.
 
A Magyar Turizmus Zrt. közleménye kiemeli: a tejtermékek marketingkampányával a kormány a hazai tejtermelőknek és -feldolgozóknak nyújt segítséget. Magyarországon szigorúan ellenőrzik a termelőket és a feldolgozókat, ami biztonságos terméket garantál a vásárlóknak. A megbízható és jó minőségű tej ismertetőjegye a tejszív-védjegy, amely egyre több hazai eredetű tejterméken megtalálható. A minőségi, hazai termékek fogyasztása és vásárlása munkahelyeket tarthat meg.
 
A közlemény idézi Font Sándort, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökét, aki elmondta: a tejkvóta-szabályozás az EU-ban áprilisban megszűnt, ami komoly kihívást jelent a hazai tejágazatnak. 
 
A tejtermelés szempontjából szerencsésebb helyzetben lévő országok - például Írország, Németország vagy Hollandia -, elárasztották a piacot az olcsó, dömpingáron kínált tejjel. Ezzel a magyar gazdák nem tudnak versenyezni, miközben a hazai tejtermékek kiváló minőségűek - tette hozzá. 
 
A belföldi kereslet növelése érdekében a tejfogyasztást ösztönző programokra és aktív marketingtevékenységre van szükség. A hazai fogyasztókhoz azt az üzenetet kell eljuttatni: nagy jelentősége van annak, ha megbízható forrásból származó, nyomon követhető, jó minőségű adózott tejet és tejterméket vásárolnak. A kormány ehhez minden eszközt és támogatást igyekszik biztosítani - mondta Font Sándor.
 
Lipcsey György Imre, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese emlékeztetett: az idei tejkampány már nyáron elindult, de a cél változatlanul a minőségi, magyar, tejszív logóval ellátott tej fogyasztásának népszerűsítése és ösztönzése. A fogyasztókat - a gyerekektől a nagyszülőkig - tv-, rádióreklámokkal, és online kampánnyal szólítják meg, az iskolákban előadásokkal, oktatófilmmel, kiállításokkal, interaktív játékokkal népszerűsítik a tejfogyasztást - ismertette.
 
A tejszív-védjegyet a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács felügyeli, az azzal ellátott tejtermékek kizárólag magyar alapanyagból származnak és megfelelnek a hatályos élelmiszer-szabályozás kritériumainak.
(MTI)

Karácsony: egy csomó alkoholt ajándékozunk

December 10. 15:42
A karácsonyi ajándékok terén a könyv, a kozmetikum, valamint a ruha és cipő áll a népszerűségi lista élén, ezeket az édesség, a játék, és az alkoholos ital követi - derült ki a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
 
Egy magyar háztartás átlagosan 132 ezer forintot költ a karácsonyra: 90 ezer forintot fordít ajándékokra, és további, 42 ezer forintnyi kiadás kapcsolódik még az ünnephez.
 
Egy ajándékra átlagosan valamivel kevesebb mint 7500 forintot szánnak, de jelentős a szórás a legolcsóbb és a legdrágább meglepetés között: a legalacsonyabb értékű ajándék átlagosan 4300 forintba kerül, míg a legdrágább közel 27 000 forint.
 
A válaszadók 42 százaléka számára azért stresszes a karácsony, mert kérdés számára, hogy miből tudja fedezni a szükséges kiadásokat. 48 százalék nyilatkozta azt, hogy az év anyagilag legmegterhelőbb hónapja a december.
 
A válaszadók közel fele előre készül az ünnepi költségek fedezésére, de sokan nyúlnak általános tartalékaikhoz (32 százalék) is, illetve költenek aktuális fizetésükből a karácsonyra (58 százalék). A hiteltermékek közül a hitelkártya a legnépszerűbb: 10 százalék használja ezt is a karácsonyi vásárlás során, míg folyószámlahitelét 7 százalék veszi igénybe ilyenkor. Áruhitelt, gyorskölcsönt vagy személyi kölcsönt kevesebb, mint a válaszadók 1 százaléka igényel az ünnepekhez kapcsolódóan.
(MTI)