Fröccs

Most érdemes étterembe menni!

November 05. 17:20
November 19. és 25. között TableFree napokat tartanak több mint 30 budapesti étteremben, amelynek keretén belül kedvezményes ebéd- és vacsoramenüket kínálnak. Az akciótban résztvevő vendéglátóhelyeken előzetesen asztalfoglalás szükséges.
 
Az éttermek között szerepelnek többek közt japán, mexikói, olasz, orosz és indiai ízeket képviselő vendéglátóhelyek is, melyekben 3300 és 5500 forintos, háromfogásos ebéd- és vacsoramenüt is választhatnak azok, akik előzetesen asztalt foglalnak az étteremhét honlapján.
 
A weboldalon részletes információk szerepelnek arról, mely éttermek vesznek részt az akcióban és milyen fogásokat kínálnak vendégeiknek.
 
Egyes vendéglátóhelyek a legkedveltebb fogásaikat kínálják alacsonyabb áron, míg mások speciális ételeket készítenek erre az eseményre.
 
Foglalásaikat már megtehetik meg az érdeklődők - mondta Alex van Damme, a magyarországi TableFree éttermi asztalfoglalási rendszer ügyvezetője.
 
A TableFree online rendszer kialakításának és az éttermi napok létrehozásának célja az volt, hogy gyors és átlátható felületet biztosítson a fővárosokban, így Budapesten is élő külföldiek számára éttermi asztalfoglalásaikhoz.
(MTI)

Közelednek a napok, amikor jóárasítanak az éttermek!

November 05. 16:21
Több mint 30 budapesti étterem vesz részt a TableFree éttermi napokon, melynek keretében november 19. és 25. között kedvezményes ebéd- és vacsoramenüket kínálnak a szerdától asztalt foglaló vendégeknek. 
 
Az éttermek között szerepelnek többek közt japán, mexikói, olasz, orosz és indiai ízeket képviselő vendéglátóhelyek is, melyekben 3300 és 5500 forintos, háromfogásos ebéd- és vacsoramenüt is választhatnak azok, akik előzetesen asztalt foglalnak az étteremhét honlapján. 
 
A weboldalon részletes információk szerepelnek arról, mely éttermek vesznek részt az akcióban és milyen fogásokat kínálnak vendégeiknek.
 
Egyes vendéglátóhelyek a legkedveltebb fogásaikat kínálják alacsonyabb áron, míg mások speciális ételeket készítenek erre az eseményre. 
 
Foglalásaikat már megtehetik meg az érdeklődők - mondta el szerdán Alex van Damme, a magyarországi TableFree éttermi asztalfoglalási rendszer ügyvezetője az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Budapesten.
 
A TableFree online rendszer kialakításának és az éttermi napok létrehozásának célja az volt, hogy gyors és átlátható felületet biztosítson a fővárosokban, így Budapesten is élő külföldiek számára éttermi asztalfoglalásaikhoz.
(MTI)

Részletekben bővelkedő szekszárdi franc

November 05. 14:49
Egyre több borvidéken kap kiemelkedő szerepet a cabernet franc. A világfajta elsősorban Villányban élvez előnyöket, de Szekszárdon és Egerben is népszerű. A 2012-es évjáratban meleg karakterű borok készültek, de a Pastor pince cabernet farnc-jában van még egy kevés izgalmas hűvösség is. A Metropol.hu így ír róla: „Ami elsőre kiugrik a borból az a gyógynövényes karakter, azon belül is kifejezetten kamillás. Mellette díszítésként kék virágok, marcipán, vaníliás jegyek. A meleg karakter mellett ott van egy izgalmas hűvösség, amely leginkább az after eight mentás csokis karakterét hozza. Sokrétű, részletekben is bővelkedő, egyedi karakterű bor. Szárított paradicsom, zöld bors, piros paprika, dohány.”

Az idei év első borai már a polcokon

November 05. 12:11
A villányi Vylyan Pincészet Bogyóléje minidg az első vörösborok között kerül ki a piacra. A címkéjét már megmutattuk, most nézzük mit ír A Művelt Alkoholista a tételről:
 
Bujább, érettebb, teltebb, mint a tavalyi, de nekem az a fűszeres vonal jobban tetszett. Belekötni ugyanakkor ebbe sem tudnék: ropogósan gyümölcsös, tiszta, jó a sava és még egy kis támogató tannin is szorult bele. Bonyodalommentes, de jól csúszik – azt kapja az ember, amiért fizet.

Kiemelkedően teljesítenek az Onyx fiatal szakácsai

November 05. 09:58
A magyarországi Michelin csillagos étteremben kiemelkedő figyelmet fordítanak a fiatal szakácsok nevelésére, tanítására. A hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt kimagasló eredményt értek el az Onyx ifjú szakácsai.
 
Szeptemberben Mede Ádám jutott ki a Chaîne des Rôtisseurs nemzetközi ifjúsági szakácsversenyre, aki immáron hetedik a sorban az Onyx konyhájáról. Ádám a Budapesten megredezésre kerülő Ifjúsági Szakács Világbajnokság döntőjén harmadik helyezést érte el.
 
Október 18-án a Bocuse d'Or utánpótlásverseny döntőjén 12 magyar fiatal szakács közül Szabó Kevin első helyezést, míg Barna Zsanett második helyezést ért el. Mindketten az Onyx konyhájában tanulták az alapokat és erősítik a konyhai csapatot - írja a Turizmusonline.hu.

Miért érdemes sok céklát enni a hideg időben?

November 05. 06:27
Ecetesen, sütve, főzve, levesnek, köretnek, salátába, rakottnak, turmixba és még sorolhatnánk a cékla felhasználásának különböző változatait. Itt van a szezonja a földben növő zöldségnek, ugyanis igazi vitaminbomba. 5+1 ok, hogy miért érdemes céklát enni:
  1. a legédesebb zöldség
  2. gyulladáscsökkentő hatású
  3. csökkenti a vérnyomást
  4. növeli az állóképességet
  5. jó vitamin-, ásványianyag- és rostforrás
+1 olcsón lehet hozzájutni!
 
A nátha nem a hideg, hanem az immunrendszerünk elégtelen működése miatt támad ránk - tudtuk meg minap. A nedves, ködös időjárás csak a korókozóknak válik javára. Érdemes felkészülnünk a közelgő esős napokra az idényzöldséggel - tanácsolja az Origo.hu.

Igazi ritkaság vár rád a Whisky Shown!

November 04. 20:15
November 7-én már ötödik alkalommal rendezik meg a Whisky Showt Budapesen, ahol több, mint harminc kiállító és számtalan whisky vár rád a Corinthia Hotelben. Az ital szerelmeseinek kár lenne kihagynia az eseményt, ugyanis Colin Dunn whisky nagykövet is ellátogat az eseményre, aki egy igazi ritkaságot fog kóstoltatni, a Johnnie Walker Blue Labelt.
 
A legendás Blue Label a legritkább, kivételes skót whisky-k felhasználásával készül. Tízezerből egyetlen hordónyi párlat mutat olyan kimagasló minőséget és karaktert, hogy ebbe a házasításba kerüljön. Elődje John Walker fiának, Alexandernek a különlegessége volt, amit anno ’Old Highland Whisky’ néven jegyeztek be a Johnnie Walker történetébe, mint a házasítások egyik mesterműve. Legjobb, ha magában kóstoljuk, hűtött vízzel kísérve. A ritkaság épp most inspirált újabb fogadást Jude Law és Giancarlo Giannini között. A csodálatos helyszíneken játszódó kampányfilmet itt tudod megnézni:
 
 

Új pincészetet építetett a világ egyik leghíresebb borászata

November 04. 17:52
Minden idők egyik legdrágább borát őrzik Château Cheval Blanc új pincészetében, amelyet Christian de Portzamparc francia építész tervezett. A borászat a bordeaux-i Saint Emilionban található, és egyike annak a négy pincészetnek, ami megkapta a legmagasabb Premier Grand Cru Classe (A) besorolást a régióban - írja a Dívány.hu.

Az új pincészet 5250 négyzetméternyi területre felhúzott vasbeton szerkezetű épület a természetes fényt a tetőablakokon át kapja, belső terét pedig szintén betonból kiöntött, belső válaszfalként, illetve szoborként funkcionáló hordók teszik egyedivé és látványossá.
 
„Az eredetileg egy, a kastély üvegházaként funkcionáló kis épületet recepcióként kapcsoltunk az új részhez. A nyitott udvar több célt is szolgál, melyből könnyen be lehet lépni az 566 hordót befogadó pincébe, a műhelyként funkcionáló termet pedig az arab kultúrában népszerű mashrabiya stílusban elhelyezett téglafalak választják el a többi helyiségtől. A zölddel beültetett tetőnek köszönhetően az ide látogatók szemügyre vehetik a tájat és a szőlőültetvényeket. Ez az a pont, ahol az építészet és a modernitás találkozik az évszázados tapasztalattal” – magyarázza az építész a kivételes borairól ismert pincészet kialakítását.
 
Új pincészetet építetett a világ egyik leghíresebb borászata
A Château Cheval Blanc új pincészete (Forrás: Dívány.hu)