Első körben mély lélegzetvétellel merültünk el a pezsgőkészítés metodikájában, megnéztük, hogy mit jelent pontosan a palackos erjesztés és mit a tank módszer. Rövid történeti áttekintés után barátkoztunk meg a folyamatok minden egyes lépésével: hogy mit tartalmaz az alapbor, a cukor és az élesztő együttese miért felelős, mi is az a másodlagos erjedés, kiveséztük a dosage fogalmát, én meg valahol Champagne magasságában elvesztem... És legszívesebben évekig is maradtam volna - talán örökre, amúgy is az egyik kedvenc országom ez a gallok lakta vidék -, ugyanis véleményem szerint talán ez a legveszélyesebb ital a világon: a jó Champagne. Hogy miért, igencsak egyszerű: végérvényes függőséget predesztinál már az első pohár után, az a sok-sok finom, apró buborék.

 

 

A Champagne-okkal való megismerkedés után a cava jött a sorban, mely alacsonyabb savával, kicsit nagyobb testével és kb. hasonló alkoholjával könnyebben szerethető, mint a Champagne- az ártényezőről nem is beszélve. Szerencsére itthon is viszonylag már könnyen beszerezhető, ne féljünk leemelni a polcról, ha egy kis pezsgésre vágyunk. 

 

A tartályos érlelés témakörében érkezett a sokak által kedvelt, számomra a nyári időszak nagy kedvence, a prosecco (igaz, napsütésidéző aperitifként szürke hétköznapok ebédjének kötelező kellékévé avanzsálta már magát). Ez a könnyű olasz csoda – már ha jó helyről származik - a glera szőlőből készül, közepes testével a csonthéjasok világát idézi, fehér húsú gyümölcsökkel fűszerezve. 

Cimkeismeret után végre kóstoltunk, összesen hat tételt: kettő magyart és négy külföldit. A külföldiek közül, melyek igencsak kellemesek voltak, Alfred Gratien brut Champagne-ja volt a pont az i-re, komplex, szép, nagyon apró buborékokkal, sok gyümölccsel, avarral, gombával.