Borászportál.huBorról mindenkinek
HírszüretBorvilágBeszámolóGasztróFröccsBornaptárBorpontokKvízekBorlexikon

A nap, amit vártál: 100 prémium furmint egy helyen!

NAGY FURMINT KÓSTOLÓ - Február 6-a. Ez a nap tartja lázban mind a borfogyasztó társadalom krémjét, mind a szakma legjavát. Az év legizgalmasabb fajtakóstolóján ugyanis hetvenöt pincészet több mint száz prémium furmintjával találkozhat a közönség a Vajdahunyadvárban. Az ország zászlósboraként is emlegethető furmint mustrájára idén nagyjából 800 vendéget várnak a szervezők. A kilencezer forintos jegyek zöme már elkelt.

Kézdy Dániel: a borászokra nem lehet nagyobb terhet rátenni

Kézdy Dániel: a borászokra nem lehet nagyobb terhet rátenniInterjú - Kézdy Dániellel, a Vinoport.hu lapigazgatójával és a Furmint Február ötletgazdájával beszélgettünk a hazai bormarketing helyzetéről és a fogyasztók eléréséről, de szóba került a szintén a nevéhez köthető Hárslevelűk Éjszakája borrendezvény-sorozat is, amely júniusban startol.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
12. 29.

Sparkling Night

InterContinental Budapest, BudapestInterContinental Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
október 27.
Már csak egyetlen borvidékünkön nem mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgasága betegséget
Már csak egyetlen borvidékünkön nem mutatták ki a szőlő aranyszínű sárgasága betegséget
október 24.
Október 24. Champagne Day - Ezen a napon válaszd Te is a pezsgőt!
Október 24. Champagne Day - Ezen a napon válaszd Te is a pezsgőt!
szeptember 02.
Jegyezd elő szeptember 24-ig a Winelovers 100 magazint és nyerj!
Jegyezd elő szeptember 24-ig a Winelovers 100 magazint és nyerj!
augusztus 28.
„Sparkling Central-Europe” - Etyeken lesz a pezsgővilág közepe szeptember 5-én
„Sparkling Central-Europe” - Etyeken lesz a pezsgővilág közepe szeptember 5-én
augusztus 01.
Augusztus 15-ig nyújtható be a Szőlőkabóca elleni védekezés támogatás kifizetési kérelem
Augusztus 15-ig nyújtható be a Szőlőkabóca elleni védekezés támogatás kifizetési kérelem
július 31.
Megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád (X)
Megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád (X)
július 11.
​Az olasz borok kiválósága a budapesti Winelovers Wine Awards 2025 rendezvényen
​Az olasz borok kiválósága a budapesti Winelovers Wine Awards 2025 rendezvényen
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás