Fröccs

Egy fesztivál, ahol nem lesz nehéz jó palóclevest találni

Augusztus 02. 12:50
A Palócföld hagyományainak és kulturális kincseinek bemutatása, életben tartása, valamint az összetartozás erősítése a célja a Palóc Világtalálkozónak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a Nógrád megyei Bátonyterenyén.
 
Mint azt Berze Mariann, a szervező Tar Lőrinc Baráti Közhasznú Egyesület titkára elmondta: Bátonyterenye kisterenyei városrészén, a Gyürky-Solymossy Kastélypark 13 hektáros területén rendezik meg péntektől vasárnapig a világtalálkozót, amelyen a palóc viseletet, népdalokat, néptáncokat éppúgy bemutatják, mint a gasztronómiát, vagy a palóc lakodalmast.
 
Csaknem ötven egyéni előadó, 21 néptáncegyüttes, ötven népi énekcsoport, népdalkör és kórus, 15 népi zenekar, és egy tucat népmesemondó szórakoztatja a közönséget a három nap alatt - tette hozzá.
 
A Palócok földjén a határon túli Felvidéket és négy hazai megyét értenek (Pest megye keleti részét, Nógrád és Heves megyét, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati részét), ezen felül a délvidéki, jelenleg Szerbiához tartozó Kupuszina települést, mely az 1750-es évekbeli kitelepítéstől napjainkig megőrizte palóc identitását.
 
A világtalálkozón Szeder Fábián-díjat adnak a palócságért sokat tévő alkotóknak, művészeknek, tevékeny embereknek. Az 1784-ben Csábon született Szeder Fábián János bencés áldozópap és tanár széleskörű irodalmi tevékenységet folytatott, részt vett számos irodalmi lap szerkesztésében, majd a Tudományos Gyűjtemény pályázatára népismereti tanulmányt írt a palócokról, amely a szakirányú magyar néprajzi érdeklődés egyik elindítója lett.
 
A szervezők magyar rekordot szeretnének felállítani a leghosszabb lakodalmas menet kategóriában, ezért Bátonyterenyére várják a palóc településekről azokat a csoportokat, amelyek híven őrzik még eleik hagyományos viseleteit. Mint Berze Mariann elmondta, az elmúlt években 1200-1500 ember vett részt a menetben.
 
A programban lesz többek között népi gyógyászat, palóc termékek vására, gyermekeknek kézműves foglalkozások, íjász- és barantabemutató, valamint számos előadás is elhangzik. A kastélyban festményeket, hímzett terítőket állítanak ki, az irodalmi sátorban palócföldi írók, költők mutatkoznak be, és kiadványaival kitelepül a balassagyarmati Palóc Múzeum is. 
 
A IV. Palóc Világtalálkozót közösen rendezi a Tar Lőrinc Baráti Közhasznú Egyesület és Bátonyterenye önkormányzata. A tari székhelyű egyesület 2009 óta működik, feladatai közé tartozik a magyarság ősiségének kutatása, a kutatási eredmények közzététele, a hagyományok ápolása, megélése és a Kárpát-medence környezeti értékeinek megóvása.
(MTI)

Egy csomó bort nyert orsztrák kollégájától Colleen Bell

Augusztus 02. 09:55
Colleen Bell, budapesti amerikai nagykövet a foci EB elején elfogadta Alexa Wesner, Ausztriában dolgozó kollégája kihívását és állta a magyar-osztrák meccsel kapcsolatos fogadást.
 
Ha nem mi nyerünk, Bell egy csomó pogácsát és pálinkát vitt volna kolléganőjének, de mivel 2:0 arányban elvertük az osztrákokat, 6 palack bort kapott:
 

Mit tud a spanyol csodafajta?

Augusztus 01. 18:46
Nálunk még divatba sem jött, de a Decanterben már temetik Spanyolország legnépszerűbb fehér szőlőfajtáját, az albariñót - írja a Művelt Alkoholista.
 
Az albariño fő termesztési területe Spanyolország észak-nyugati csücske. Az albariño vastag héjú fajta, mely ellenáll a Galíciára jellemző nedves éghajlatnak, hagyományosan pergolás (emperrado) művelésben termesztik, így a növényzet maximális napfényt kap, a fürtök körül jobb a légmozgás és távolabb kerülnek a magas páratartalmú talajtól.
 
A borászatokat a kísérletező kedv, folyamatos innováció jellemzi, a tartályos reduktív tételeknél is egyre gyakoribb a seprőn tartás, készülnek tételek hordós érleléssel, kísérleteznek természetes édes borkészítéssel, és kipróbálják a fajtát pezsgőként is.
 
A blog 8 albariñót is megkóstolt. A jegyzeteket itt találod.

Az MTÜ teríti a magyar borokat Európában és Ázsiában

Augusztus 01. 12:06
A Magyar Turisztikai Ügynökség, - mint a Kormány döntése alapján egyebek mellett a közösségi bormarketingért felelős szervezet - 2017-ben is megjelenést tervez a nemzetközi borászati szakkiállításokon, Európában és Ázsiában egyaránt - írja a szervezet a lapunkhoz eljuttatott közleményében.
 
A magyar standokat az MTÜ szervezi, a társkiállítók koordinálása is az Ügynökség feladata, valamint folyamatosan kapcsolatot tart a külföldi kiállítás szervezőivel, így támogatva a hazai borágazat képviselőit.
 
A jövő évi kiállításokkal, a részvételi felhívással kapcsolatban az ügynökség hamarosan tájékoztatja a partnereit.

Jásdi István: értékelhető magyar bormarketing valójában nincs

Augusztus 01. 10:28
Jásdi István: értékelhető magyar bormarketing valójában nincs
Jásdi István
 
Kezdjük megszokni, hogy helyettünk döntenek okos férfiak és még okosabb nők. Megmondják, mire költsük el az unió milliárdjait, hogy legyen-e bormarketing, és ha mégse, melyik szervezet, minisztérium kezelje a forrásait - írja Jásdi István a Vinoporton.
 
Hiába kapott az új hegyközségi törvénnyel és a szakmaközi szervezetté nyilvánítással máshol, boldogabb országokban az önállósulást segítő jogosítványokat a HNT. Mindig van olyan minisztériumi ember, intézmény, aki, vagy amelyik bebizonyítja, hogy a szakma alkalmatlan saját érdekeinek a felismerésére - olvasható a csopaki borász blogbejegyzésében.
 
Értékelhető magyar bormarketing valójában nincs - összeges Jásdi. Itt-ott elköltenek ugyan egy-két milliárdocskát a tokaji bor marketingjének tanulmányozására, anélkül azonban, hogy valaki is konzultálna olyanokkal, akik már adtak el tokajit külföldön. De bormarketing Hegyalján sincs - szögezi le.
 

Ezért hagyja el Széll Tamás az Onyxot

Július 31. 17:47
Széll Tamás ezt írja a Facebookon
 
„Bocuse D'Or Europe-on elért eredményünk után úgy érezzük, hogy tartozunk azzal mindenkinek, hogy a világversenyen a tőlünk telhető legjobbat, száz százalékot nyújtjuk, ezért a felkészülés ideje alatt a csapat minden tagjának minden erejével a versenyre kell koncentrálnia!
 
Elképesztő energiák szabadultak fel, rengeteg ötlet tört belőlünk elő, úgyhogy abszolút nem pihenünk!
 
Teljes erőbedobással szándékozunk januárban Lyonban a dobogó legtetejére törni!
 
Amit érzek, az az elképesztő elszántság, tenni akarás a siker reményében!”

Kinek kell majd a hagymaszag nélküli hagyma?

Július 31. 13:36
Egy japán cég több év kísérletezés után létrehozta azt a hagymafajtát, melynek darabolása közben nem kezdünk el könnyezni.
 
Amikor elkezdünk felaprítani egy hagymát, akkor a sejtek sérülése közben egyfajta gáz szabadul ki a levegőbe, ettől könnyezünk.
 
A Hokkaido Shinbun Press híre szerint a japánok előállítottak egy olyan vöröshagymát, mely nem termel ilyen anyagot. Persze rögtön adódik a kérdés, hogy akkor mi értelme van, hiszen az új hagymafajtának nincs hagymaszaga sem. Ha nyersen fogyasztjuk, állítólag az íze hasonló az almához, vagy az ázsiai körtéhez.

Fagyimúzeum nyílt New Yorkban

Július 31. 09:52
Ehető héliumos lufik, műanyag dekorálócukorral feltöltött medence, csokoládékamra és megannyi hűvös nyalánkság várja a látogatókat a pénteken megnyílt New York-i Fagyimúzeumban.
 
Az augusztus 31-ig látogatható tárlat első terme egyebek között gyümölcsös gabonapehellyel, mályvacukorral és citromhéjjal megszórt fagylaltkóstolót kínál, a következő állomáson héliummal töltött, ehető léggömbök sorakoznak.
 
A délután 3 óráig ingyenesen, utána 18 dolláros belépődíj ellenében látogatható múzeum legizgalmasabb látványossága egy csaknem ötezer kilogrammnyi színes, műanyag dekorcukorral megtöltött medence, amelybe bárki bátran alámerülhet.
 
Az ideiglenes múzeum alapítói, Maryellis Bunn, akinek gyermekkori álma volt elmerülni egy színes cukorkákkal teli medencében, és Manish Vora szerint több mint harminc művész készített fagylalttémájú műalkotásokat a kiállítás számára.
 
A Csokoládékamrában csokiszökőkút és ingyen édesség várja a kakaóbabdarabok között egyensúlyozó látogatókat, akik babzsákfotelekben elmerülve nézhetnek meg egy étvágygerjesztő kisfilmet a csokoládéról.
 
A TinderLand elnevezésű játszótéren fagylaltgombócok inspirálta eszközök sorakoznak és egy mobiltelefon-alkalmazás révén a látogatók azt is megtudhatják, hogy "milyen ízűek lennének" fagylaltként.
 
A múzeum rezidens fagylaltkészítője, Irwin Adam remekművei mellett a látogatók minden héten a város valamelyik kedvenc fagylaltozójából származó finomságok közül válogathatnak a rendhagyó tárlaton.
(MTI)