Fröccs

Máris lehet tudni, ki lesz az év magyar borásza?

November 10. 14:41
A Magyar Bor Akadémia (MBA) a napokban tette közzé az Év Bortermelője díj jelöltjeinek névsorát. Szavazategyenlőség miatt idén a megszokottól eltérően eggyel több, azaz 6 jelölt van.

A hat jelölt: Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék), ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék), és Szőke Mátyás (Mátrai borvidék).

Egy érdekes sorminta alapján jó eséllyel meg lehet tippelni, a hat jelölt közül ki kapja meg a 2017-es Év Bortermelője címet. Az utóbbi évek nyerteseinek és jelöltjeinek névsorát vizsgálva ugyanis jól látszik, hogy az adott évben nem díjazott négy szermély egy évvel később szinte mindig újra jelölt szokott lenni. Végül pedig, pár kivételtől eltekintve az adott borász egészen addig jelölt is marad, amíg el nem nyeri a címet.

Az idei jelöltek közül Borbély Tamást már zsinórban hatodszor jelölték, Koch Csaba és Szőke Mátyás következnek utána 4-4 jelöléssel, a többieknek még kevesebb van. Vagyis ha tippelnünk kéne, mi azt mondjuk, idén Borbély Tamás kapja végül a díjat.
 

Itt vannak az Étterem Hét győztesei, újra lehet náluk olcsón enni

November 09. 15:16
November 13. és 19. között az Étterem Hét Extra keretében még egy alkalommal meg lehet kóstolni az októberi Étterem Hét győztes éttermeinek 3 fogásos menüsorait.

A nemrég lezajlott Étterem Hét során mintegy 26.500 vendég foglalt asztalt a 114 résztvevő étterembe és próbálta ki azok 3 fogásos menüajánlatát. A megjelent vendégek mintegy 3.100 db értékelése, véleménye alapján a szervezők a már megszokott 4 összesített kategória mellett 6 új kategóriában is kihirdették a közönségkedvenc éttermeket.
 
Az asztalfoglalás a 16 budapesti és pest megyei toplistás vendéglátóhelyre már lehetséges a hivatalos weboldalon
 
Az Étterem Hét EXTRA rendezvényen résztvevő éttermek:
 
TOP 5 Budapest / Pest megyei összesített lista - 4.900 Ft-os Prémium kategória:
1. Budai Gesztenyés Nagyvendéglő (Budakeszi)
2. La Perle Noire Restaurant and Lounge
3. Manna lounge & étterem
4. Mészár Steak Kitchen
5. Vogue hajó-étterem
 
TOP 5 Budapest / Pest megyei összesített lista - 3.300 Ft-os kategória:
1. Eiffel Bistro & Bar
2. La-Guna étterem és mori sushi
3. Kaltenberg étterem és sörház
4. Buda Gourmet Bistro
5. Gróf Teleki Kastély étterem (Pomáz)
 
Különdíjak - 4.900 Ft-os Prémium kategória:
Legjobb konyha: Solier Cafe (Gödöllő)
Legjobb kiszolgálás: Spoon Cafe & Lounge
Legjobb hangulat: Antré étterem
 
Különdíjak - 3.300 Ft-os kategória:
Legjobb konyha: Dunacorso étterem
Legjobb kiszolgálás: Imázs thai & japán étterem
Legjobb hangulat: Jerney Italian Bistro
 

Ilyen a 2017-es évjárat a Juniborászok szerint

November 09. 14:00
Vége a szüretnek, de most kezdődik az igazi kaland: vajon milyen lesz a 2017-es évjárat? A borok már a pincékben, a frissek november közepére már palackokban, szóval borászaink nekiindulnak, hogy megmutassák egy sétáló kóstoló keretében, mit hozott az év. Járjátok körbe az országot egy kóstolón: Junibor Újbor Nagykóstoló érdekességekkel, hordómintákkal, friss tételekkel, több mint 10 borásszal. És sok beszélgetéssel.

Időpont: november 15. 18:00-21:00
Helyszín: DiVino Gozsdu

Akik itt lesznek a boraikkal:
- Árvay Szabolcs
- Gere Zsolt
- Kovács Tamás
- Miklós Csabi
- Demeter Endre
- Laposa Bence
- Vesztergombi Csaba
- Sebestyén Csilla
- Hernyák Tomi
- Jekl Flóra
- Frittmann Peti
- Dúzsi Tomi
- Kamocsay Ákos

Belépő: 3000 Ft (+500 Ft pohárletét, mely visszaváltható) mely minden tétel meglóstolására feljogosít.
 

Másfél milliárdba kerül a tokaji aszúk mentése

November 08. 15:14
A Nemzeti borkincstár program keretein belül csaknem másfél milliárd forintot biztosítanak annak a 390 ezer palack bornak az értékmegőrzésére, amely 1860 óta gyűlt össze a tolcsvai muzeális borpincében. Az összeget a Tokaji borvidék aszúiból és borkülönlegességeiből álló gyűjtemény borszakmai vizsgálatára, kezelésére, valamint a tárolás feltételeinek javítására, a bemutathatóság lehetőségeinek előkészítésére fordítják majd.

Jelentős rész megy ebből a borok tárolására szolgáló pince rekonstrukciójára, ami elég rossz állapotban van. Ezzel együtt elkezdődik a leltár, valamint a készlet érzékszervi és analitikai vizsgálata is.

A programot az Földművelésügyi Minisztérium (FM), az Országos Borszakértő Bizottsággal és helyi borszakértőkkel, borászokkal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) borászati és alkoholos italok igazgatóságával, valamint a Szent István Egyetem borászati tanszékével összefogva hajtja végre. A program 2019 december végéig tart és közben azt is megviszgálják, hogyan lehet a borászati kincset turisztikai szempontból hasznosítani - mondta Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa.
 

Mi már tudjuk, mit iszol november 18-án

November 07. 13:59
Az autentikus borokat népszerűsítő Terra Hungarica 7. alkalommal rendezi meg Mitiszol? természetes italok fesztiválját november 18-án a Millenárison. A szervezők mottója szerint a rendezvény azoknak igyekszik évről évre többet kínálni, akiknek nem mindegy mi kerül a poharukba.
 
Idén a Terra Hungarica tagokon (11 borvidék, közel 30 bortermelő) felül külföldi borászok is kiállítanak majd, de bemutatkozik többek között természethű szellemiségben készült sör, pálinka, ásványvíz és pékáru is. Az idei év különlegessége, hogy a 42 Coffee a rendezvényen tartja meg a Magyarországon elsőként megrendezett barista liga 3. fordulóját.
 
A Mitiszol? fesztivál 12 és 19 óra között várja az érdeklődőket Millenáris Park D épületében. A belépőjegy elővételben (november 16-ig) 9.900 Ft, a rendezvény helyszínén 11.900 Ft. Ezért több mint 100 bort és egyéb italt kóstolhatnak korlátlanul a vendégek. Az ételekért külön, készpénzzel lehet fizetni.
 

Megmondták, a jóisten sem ment meg minket a jó évtől

November 07. 11:51
Címlapfotó: Furmint Photo
 
„Szép évet zárt az őszi szürettel a Dél-Balatoni borvidék, mind elégedettek vagyunk. A fehér  és a kék szőlők esetében sem lehet okunk panaszra, egy kis odafigyeléssel és munkával jó borok kerülnek a 2017-es évjáratból a palackokba. Ezt szerettük volna megmutatni a szakmának is, és bízunk benne, hogy a borokat kóstolva ők is egyetértenek velünk.” – összegezte az évet Bujdosó Ferenc, a Dél-Balatoni borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, a Bujdosó Szőlőbirtok borásza.
 
A dél-balatoni borászok Budapesten mutatták be a 2017-es évjárat frissen kikerült tartály- és hordómintáit, újborait a szakmai közönségnek, s számoltak be szóban is az idei évről és a szüretről. Év elején hideget és havat is kapott a borvidék, emiatt a kártevők elleni növényvédelem könnyebbnek ígérkezett. Mivel fagy- és jégkár sem volt a Dél-Balatonon, kiemelkedő volt a termésmennyiség. A tavasz kiegyensúlyozott volt, a napsütés és a csapadék is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a virágzás időszakában segítse a szőlőnövények optimális fejlődését.
 
A nyarat ugyan a forróság jellemezte, ám ezt ellensúlyozta a Balaton közelsége és annak fokozott párolgása. A nagy meleg miatt korábban kezdődtek a szüretek, és folyamatos figyelmet igényelt a szőlő, a savcsökkenés veszélye miatt. „Azt szoktam mondani, hogy ha az augusztus napos és meleg, akkor a jóisten sem ment meg a jó szürettől. Idén is ez történt, a korábbi érésnek köszönhetően teltek és zamatosak a borok, kifejező illattal" – tette hozzá a kóstolón Pócz József borász. A szeptember közepi eső ugyan okozott némi izgalmat szüret előtt és alatt, az utána visszatérő száraz meleg, és a Balaton felől jövő szél azonban felszárította a lombokat.
 
„Mennyiségben és minőségben is meghaladta a várakozásainkat ez az év. A pezsgőnek való, korai fajtákat már augusztus közepén kezdtük szüretelni, hogy a lehető legjobb alapanyagot tudjuk használni. Fehér és kék szőlőből is kiemelkedő ez az év, minden fajtával mind illatban, mind ízben nagyon elégedettek vagyunk.” – mondta Baranyai Péter borász a Garamvári Szőlőbirtoktól.
 

November 11-án ingyen ehetsz és ihatsz a Mátyás templomnál

November 07. 11:29
November 11-én 11 órakor flashmobbal valamint libanapi étel- és újborkóstolóval ünneplik a Budai Várban a Szent Márton napját, amire minden érdeklődőt szeretettel várnak. Többek között ez derült ki a Magyar Turisztikai Ügynökség Libalakoma sajtótájékoztatóján a Hold utcai piacon, amely az ügynökség őszi belföldi kampányának volt a része.
 
A november 11-i esemény alkalmából az ország húsz ismert séfje érkezik a Várba, hogy egyedülálló kóstolót kínáljon saját készítésű libafalatjaiból. A libafalatok mellett az érdeklődők megkóstolhatják az idei év hazai újbor termését is, amelyek az ország több borvidékéről érkeznek.
 
A Mátyás templom közvetlen környékén szervezett eseményen a liba és az újbor mellett szerepet kap a Szent Márton legendában szereplő piros palást is, ennél többet azonban egyelőre nem árulnak el a rendezők. Az esemény teljesen ingyenes, beleértve a kínált liba- és borkóstolót is, mely a készlet erejéig biztosítanak a szervezők.
 
A libanapi étel- és borajánlónkról bővebben itt olvashattok.
 

30 milliárd forint támogatás 500 borászatnak

November 03. 16:59
Közel 500 borászat támogatásáról és 30 milliárd forint odaítéléséről döntött a Miniszterelnökség. A Vidékfejlesztési Program kérelmeinek elbírálása folyamatos, így a támogatott projektek száma és a támogatás összege tovább növekszik majd.
 
A Miniszterelnökség összesen 40 milliárd forintot különített el a Vidékfejlesztési Program keretében a borágazat fejlesztéseinek támogatására. A versenyképesség- és energiahatékonyság javítását célzó kérelmek közül első körben közel 500 darabot részesített pozitív elbírálásban a tárca, 30 milliárd forint értékben.
 
A nyertes pályázóknak lehetőségük lesz új borászati gépek, berendezések beszerzésére, meglévő technológiák korszerűsítésére, illetve építéssel járó beruházások megvalósítására.
 
A Miniszterelnökség felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy a beérkezett kérelmek elbírálása, értékelése még nem fejeződött be, ezért a megítélt támogatás összege és a nyertes projektek száma tovább növekszik majd a következő napokban. A nyertes pályázók előbb az ügyfélkapujukon kapnak értesítést.

Itt vannak az idei Év Bortermelője díj jelöltjei

November 03. 14:53
Szavazatazonosság miatt a szokásos öt helyett idén hatan vannak versenyben hazánk legrangosabb borászati elismeréséért, az Év Bortermelője  Magyarországon díjért. Az idén 27. alkalommal kiosztásra kerülő díjra a több mint 600 jelölésre jogosult borász, borszakíró, szakértő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef közel fele küldte el a maga jelölését. Minden felkért szakember 3 bortermelőt jelölhetett a címre, illetve a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az Év Bortermelője díj korábbi győztesei közösen is megnevezhettek egy személyt.
 
Az idei hat jelölt: Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Koch Csaba (Hajós-Bajai borvidék), ifj. Szepsy István (Tokaji borvidék), és Szőke Mátyás (Mátrai borvidék).
 
Érdekesség, hogy a hat jelöltből hármat a Balatoni borrégió ad, illetve örömteli, hogy két korábbi Év Bortermelője (Szepsy István és az azóta elhunyt Figula Mihály) fia is a díj jelöltjei közé került.