Fröccs

Hátvégén éjjel is gasztroprogramokkal vár Szentendre

Augusztus 26. 15:33
Péntektől három napon át ismét éjjel-nappal nyitva Szentendre, a vendégeket késő éjszakáig változatos kulturális és gasztronómiai programok várják a belvárosban.
 
A Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztiválra szinte az egész város megmozdul, a rendezvénybe számos civil közösség, vendéglátóhely, galéria bekapcsolódik, például erre az alkalomra létrehozott időszaki kiállításokkal, egyedi programokkal.
 
"Ahová lépünk, képzőművészeti kiállításokba, performanszokba botlunk, mindenhonnan szól majd a zene, kisebb-nagyobb színpadokon különlegesen színes zenei felhozatal várja a fesztiválozókat" - fogalmazott az igazgató. Lelkes lokálpatrióták nyitják ki házaik, galériáik, műhelyeik és üzleteik ajtaját, hogy a betérők felfedezhessék titkaikat, megismerhessék a rejtett Szentendrét. 
 
A fesztiválon három napon át kínálnak "ételfesték performanszt" a városi vendégházban, gasztrotúrát Egy falat Szentendre címmel, de belekóstolhatnak az érdeklődők Kőhegy borába is. A GastroArt keretében kilenc szentendrei művész és helyi étterem, kávézó, cukrászda jeles képviselőjének párosa tervezi és készíti el a desszertkompozíciókat.
 
A Palmetta Design Galériában Csizma az asztalon elnevezéssel helyi művészek kölcsönzik kedvenc lábbelijüket egy kiállításhoz a hozzájuk fűződő történettel, az Apáti Galériában dadaista estet tartanak A valóság abszurditásának felismerése címmel, az Erdész Galériában Kontextusok elnevezéssel kisgrafikák láthatók nagy művészektől.
 
A Duna partján található Kacsakő bisztrónál szentendrei képzőművészekkel és zenészekkel készül a Hely szelleme koncert és performance, az Apor hídnál a Patak színpad vár, ahol az Ittésmost Társulat improvizációs színházának válhatnak társulati tagjává az érdeklődők. Szentendre ismeretlen arcát mutatja meg az éjszakai denevértúra lampionokkal, a Pinceséta speciálban a mélyből a magasba jutunk, azaz pincékbe ereszkedhetünk le, majd felmászhatunk a legmagasabb tornyokba, Rab Ráby nyomában kincskereső túrára indulhatunk, a nagy átkelés pedig a Szentendrei-szigetre vezet majd át a kishajóval, s onnan nézhetjük a szentendrei naplementét - részletezte az igazgató.
 
A tradícióknak megfelelően idén is a látványos Fényfőtér búcsúztatja a nyarat Szentendrén vasárnap este - zárta a fesztivál igazgatója.
(MTI)

Nagyon szerethető ötlet az ételpazarlás elleni app

Augusztus 26. 11:53
A magyar fejlesztésű redinner alkalmazás felhasználói olcsón vehetik majd meg az éttermekben a nap végén megmaradt élelmiszert.
 
A mobilalkalmazás hasonlít egy online étlaphoz, de a felhasználó tartózkodási helyét figyelembe véve listázza az épp elérhető kedvezményes ajánlatokat. Az alkalmazással a vásárlók gyorsabban juthatnak friss élelmiszerhez, az éttermeknek több lesz a bevétele, és javulnak az ételpazarlási mutatók is - írja az Index.
 
A redinner regisztráció után azonosítja a helyzetünket, és felméri, hogy a közeli éttermekben, kávézókban, ebédlőkben és csemegeboltokban milyen megmaradó ételt lehet olcsón elvinni. 
 
A fejlesztők szerint a szolgáltatás szeptembertől indulhat Magyarországon, először Androidon, majd később IOS-en. Elsőként a nagy forgalmú önkiszolgálókat, kifőzdéket és büféket fogják megkeresni, ahol naponta nagy mennyiségű étel marad meg. A becslések szerint Magyarországon naponta több tízezer adag ételt lehetne megmenteni a kukába kerüléstől.

Foci Európa bajnokság ide vagy oda - nem fogyott több sör a nyáron

Augusztus 26. 09:44
Hiába volt foci EB és az olimpia, az alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt kevesebb sört adtak e a magyar sörgyártók a nyáron, mint tervezték.
 
Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy a sörgyártók arra számítottak, az idei nyáron 30 millió korsóval több fogy majd, mint egy átlagos évben. A foci Eb és az olimpia idejére 2,5-3 százalékos növekedésre számítottak a gyártók, de a rossz idő miatt Schillinger szerint már az is jó eredmény, ha a tavalyi szintet hozzák. Tavaly 6,5 millió hektoliter sört adtak el a legnagyobb magyarországi gyártók, a söripar adó- és járulékbefizetése elérte a 71 milliárd forintot.

Csokifesztivált rendez Szerencs

Augusztus 25. 19:43
A csoki körül forog minden a hétvégén Szerencsen, ahol immár kilencedik alkalommal rendezik meg az Országos Csokoládéfesztivált - közölték a szervezők.
 
A rendezvény kulturális és sportprogramokkal, édesség-bemutatókkal, vásári forgataggal és kóstolókkal várja a vendégeket, akik ízelítőt kaphatnak a helyi gyártású édességek és a Tokaj-hegyaljai borok mellett a zempléni táj kulturális értékeiből is.
 
Lesznek szakmai programok, miniszteri tájékoztató, a Szerencsi Bonbon Kft. új termékének bemutatója, valamint bemutatkozik a horvátországi Kras csokoládégyár. A csokoládébarlangban csokiszobor-kiállítás nyílik és interaktív csokoládékészítést is tartanak.
 
Szombaton hagyományosan felvonulással kezdődik a fesztivál, a megnyitót követően határon inneni és túli művészeti csoportok mutatkoznak be a nagyszínpadon, tartanak kézműves bemutatókat. A kicsiket és nagyokat csokoládé kalandpark várja, megrendezik a III. Oldtimer Veteránautó Kiállítást is. 
 
A fesztiválon fellép mások mellett az Omega, a Tankcsapda, a 100 Folk Celsius, Deák Bill Gyula, valamint számos művész és együttes.
(MTI)

Újabb kulcsember hagyja el a Tantit

Augusztus 25. 15:50
A Michelin-csillagos budai Tanti étterem Pesti István idejében szerezte meg a kitüntetést, majd azt Heiszler Olivérrel sikerült megőrizniük.
 
Ám úgy tűnik, most Heiszler is elhagyja az éttemret: „Most egy korszak lezárul az életünkben. Úgy döntöttünk, elhagyjuk a tantit és új lehetőségek után nézünk, hogy még jobbá válhassunk szakmánkban. Mindenekelőtt hálásak vagyunk a rengeteg szeretetért és jó szóért, amit tőletek kaptunk az elmúlt évek során! Emellett természetesen szeretnénk megköszönni a tulajdonosoknak a lehetőséget, hogy ránk bízták az éttermet, és nem utolsó sorban nagyra becsült kollégáinknak is a kitartást és a sok-sok áldozatos munkát! Nem titok, nagyon nehéz döntés volt, de miután az ember mindig a fejlődésre törekszik, valamint újabb és újabb élményekre, kihívásokra vágyik az élete során, nem volt más lehetőségünk.” - idézi a séf Facebook bejegyzését a Chef&Pincér.

Gasztronómiai világkongresszus vendége lesz Magyaroroszág

Augusztus 25. 14:24
Díszvendégként vehet részt Magyarország az egyik legrangosabb gasztronómiai világkongresszuson, a Gastronomikán, amelyet október 2. és 5. között rendeznek meg a baszkföldi San Sebastiánban.
 
A Gastronomika tizennyolc éve indult a spanyol-francia határ közelében fekvő San Sebastiánban, a nemzetközi gasztronómia egyik fővárosában: a baszk település éttermei 21 Michelin-csillagot tudhatnak magukénak és olyan sztárséfek dolgoznak ott, mint Juan Mari Arzak vagy Martín Berasategui - mondta el a Kossuth Rádió szerdai adásában Madary Orsolya, a magyar díszvendégség szervezője, a Magyar Konyha Online felelős szerkesztője.
 
Mint hozzátette, a kongresszus célja, hogy a világ minden tájáról érkezett séfek bemutathassák egymásnak a technológiai újításokat. A Gastronomika idővel a világ legnagyobb séfjeinek találkozóhelyévé vált: ott jelentette be Ferran Adria, hogy bezárja világhírű éttermét, az elBullit vagy ott mutatta könyvét tavalyelőtt Massimo Bottura, a világ ma legnagyobbnak tartott séfje - idézte fel.
 
Madary Orsolya elmondása szerint a Magyar Konyha munkatársai négy éve látogatják a baszkföldi kongresszust, a lap munkatársainak felvetésére látogatott Magyarországra a Gastronomika igazgatója is munkatársaival.
 
Itteni kóstolási tapasztalataik alapján hívtak meg négy magyar séfet. Széll Tamás, a Bocuse d'Or Europe szakácsverseny legutóbbi győztese és társa, Szulló Szabina A gulyás evolúciója címen tart előadást a kongresszus kétezer hallgatója előtt; Palágyi Eszter, a Costes séfje Magyar konyha kompromisszumok nélkül címen ad elő, Bíró Lajos, a Bock Bistro séfje expozéjának címe pedig A magyar konyha régen és ma lesz.
 
Közben bemutatkozhat a magyar cukrászművészet is: Mihályi László, a Váci Desszert Szalon cukrásza a Dobos-tortát, Hamvas Zoltán, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. társtulajdonosa pedig a Gerbeaud kávékultúráját ismerteti meg a hallgatókkal a színpadon.
 
A díszvendég országok a városban street food jelleggel is bemutathatják konyhájukat: San Sebastiánban élők így megkóstolhatják például a gulyást, a töltött paprikát, a töltött káposztát és a somlói galuskát - tette hozzá Madary Orsolya.
(MTI)

Gyakornokokat keres a Henye Borászat

Augusztus 25. 11:45
Szőlészeti és borászati területen egyaránt sokat fejlődhetsz a Henye Borászat gyakornokaként, Tokaj-Hegyalján.
 
A programban jól képzett szakemberektől tanulhatsz, gyakorlatban nézheted meg hogyan is működik egy dinamikusan fejlődő borászat, önálló szakmai feladatokban bizonyíthatsz, sőt a gyakornoki idő lejárta után akár munkavállalóként is erősítheted a pincészet csapatát.
 
A borászat szálláshelyet és gyakornoki munkadíjat biztosít, és aktív, nappalis hallgatói jogviszonyt, precizitást és felelősségteljességet, nyitottságot vár a jelentkezőktől.
 
Munkavégzés helye: Henye Borászat
Munkaidő: 8 órás teljes
 
Önéletrajzokat a henye@henyewinery.hu és az istvan.bai@dereszla.com címekre várnak.

Már csak egy hétig lehet pályázni a Borászok Borásza Ösztöndíjprogramra

Augusztus 25. 09:48
A Borászok Borásza díjátadó gálán bejelentett ösztöndíjprogram a nevezési határidő végéhez közeledik.
 
A szőlész-borász alapképzésben részt vevő hallgatók számára létrehozott program azoknak szól, akik választott hivatásuk iránt elkötelezett, határozott jövőképpel rendelkeznek és a „tökéletes bor” elkészítése mellett a közösség építése, ápolása egyaránt fontos számukra. Az ösztöndíjat elnyerő fiatal 1 millió forintot kap külföldi gyakorlathoz és szüreti tapasztalatot szerezhet valamely Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél.
 

A nyertes pályázó egy évig viselheti a „Jövő Borásza” címet, támogatják bruttó 1 millió forinttal egy féléves külföldi szakmai gyakorlatát, szüretelhet valamely Borászok Borászánál vagy a jelöltnél, tiszteletjegy kap a Borjog és Bormarketing 2017. Konferenciára és meghívót a Borászok Borásza gálára.
 
A további részletekről itt tájékozódhatsz.

Ínycsiklandó lesz a Tokaji Ősz

Augusztus 24. 15:53
Immáron 13. alkalommal kerül megrendezésre Tokaj-Hegyalja ikonikussá vált borgasztronómiai rendezvénye, a Tokaji Ősz. 
 
A három napos esemény a világörökség részévé nyilvánított borvidéken kalauzolja résztvevőit. A Tokaji Ősz mint presztízs rendezvény, limitált létszámban fogadja igényes borértő vendégeit, akik a vidék legszebb borait kóstolhatják a legpatinásabb tokaji pincékben. 
 
A bortúrák vezetői maguk a borászok, akik féltve őrzött, különleges tételeiket hozzák elő a pincék mélyéről a Tokaji Ősz résztvevőinek.
 
A szép borok mellé pedig valódi fine dining élmények sora várja vendégeinket, erről Michelin csillagos gála vacsora és a helyi gasztronómia jeles képviselői gondoskodnak három napon át.

A Tokaji Ősz 2016. szakmai vezetője Bacsó András, az év „Borászok Borásza”.
 
A részletekért kattints ide!