Fröccs

Kuba rummal fizetne a cseheknek

December 19. 11:30
Csaknem hétmilliárd koronás adósságot sikerült felhalmoznia Kubának még a csehszlovák időkben, amit azóta sem sikerült rendezniük. A szigetország úgy gondolta itt az ideje törleszteni, pár millió üveg rum formájában.
 
A csehek akár 100 évre előre bebiztosíthatják a rumellátásukat, amennyiben elfogadják a hétköznapinak nem nevezhető ajánlatot.
 
A cseh pénzügyminiszter egyelőre úgy nyilatkozott, hogy inkább a pénzbeli kifizetést részesítenék előnyben, bár az is igaz, hogy a tartozás fejében szolgáltatott rumot azonnal értékesíteni tudnák.
 
A biztonság és a kíváncsiság kedvéért kiszámolták a csehek, hogy mit jelentene számukra, ha esetleg mégis elfogadnák az ajánlatot. Egy körülbelül 300 korona értékű üveg rum esetében hirtelen 23,3 millió üveg rum kerülne a csehek birtokába, ami bizony nem kis mennyiség.

Kismamaháznak segítettek a borárveréssel

December 14. 17:23
Különleges borok cseréltek gazdát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal múlt heti jótékonysági borárverésén.
 
A kalapács alá került borokat több termelő, magánszemély és szervezet ajánlotta fel, a szervezők a rendezvény teljes bevételét felajánlották a Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház részére.
 
Az árverést Pallagi Ferenc vezette, aki amellett, hogy a Bors főszerkesztője, mádi bortermelőként is tevékenykedik.

Az idei posztumusz díjazott Dr. Nagymarosy András

December 09. 07:12
A nagypresztízsű családi pincészeteket tömörítő Pannon Bormíves Céh december 8-án, a Corinthia Grand Hotel Royalban rendezett hagyományos karácsonyi ünnepségén adta át a 2013-ban alapított Bussay László Emlékdíjat, melyet idén Dr. Nagymarosy András kapott.
 
Az elismerést minden évben az kaphatja meg, aki a céh által képviselt szellemiséggel sokat tett a magyar borkultúráért. Az idei posztumusz díjat az ősszel elhunyt dr. Nagymarosy Andrásnak ítélte a borászközösség. A nagytekintélyű geológus, népzenész és borszakíró az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi docenseként dolgozott. Egyben a Borkollégium társalapítója, az évente megjelentetett Borkalauz társszerkesztője, a WSET (Wine and Spirit Education Trust) tanára is volt, s ismeretterjesztő céllal számos cikket írt hazai és külföldi borvidékekről, szőlőfajtákról és azok talajtani és földtani összefüggéseiről.
 
A Pannon Karácsony az ünnepélyes díjátadón túl elsősorban a baráti beszélgetésekről és kóstolókról szólt. Az idei rendezvény ugyanakkor arra is alkalmat kínált, hogy a borászközösség vendégei előtt bemutatkozzon a Pannon Bormíves Céh frissen megválasztott négy új tagja: Berecz Stéphanie (Kikelet Pince, Tokaj), Debreczeni Mónika (Vylyan Pincészet, Villány), Sebestyén Csaba (Sebestyén Pince, Szekszárd) és Tóth Ferenc (Egri Borvár Tóth Ferenc Pincészete, Eger). Őket november 18-án, a Pannon Bormíves Céh hagyományos Szent Márton-napi újboráldása alkalmával a Pannonhalmi Bencés Apátságban avatták a közösség teljes jogú tagjaivá – a Pannon Karácsony vendégei pedig most először találkozhattak velük és boraikkal a céh képviseletében.
 
Az idén elhunyt dr. Nagymarosy András (1949–2016) geológus, népzenész és borszakíró az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense volt, több mint negyven éven át végzett oktatói és kutatói munkát. Az utóbbi években intenzíven foglalkozott a hazai borvidékek geológiájával és talajtanával. Társalapítója volt a dr. Mészáros Gabriella és dr. Rohály Gábor fémjelezte Borkollégiumnak, ahol borismereti, borgeológiai és talajtani kurzusokat tartott. Részt vett a Borkollégium által évente megjelentetett Borkalauz szerkesztésében, és ismeretterjesztő céllal számos cikket írt hazai és külföldi borvidékekről, szőlőfajtákról és azok talajtani és földtani összefüggéseiről. A Borkollégium keretein belül sörismereti tanfolyamot és mesterkurzusokat is tartott. 2016. szeptember 12-én Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki.
 
A Pannon Bormíves Céh 2013-ban díjat alapított. A díjat az kaphatja meg, aki a Céh által képviselt szellemiséggel sokat tett a magyar borkultúráért. Az első évben dr. Mészáros Gabriellát tüntették ki vele. 2014-ben céhtársuk, dr. Bussay László halálát követően a díjat átnevezték Bussay László Emlékdíjra. Abban az évben dr. Rohály Gábor, 2015-ben pedig Borbás Mária televíziós újságíró munkáját ismerték el a Bussay László Emlékdíjjal.

Kristinus Cabernet Franc 2011 lett a kedvenc!

December 08. 17:08
A harmadik Bordói November Nagykóstolón most először indított szavazás a vártnál is nagyobb mozgolódást generált a vendégek körében. A Winelovers kis fehér, "Kóstolj és nyerj!" feliratú lapjaival a kezükben felszerelkezve kóstoltak a vendégek, majd elindult a szubjektív szavazás. A tét nagy volt: közönségkedvencet választani. Három kedvenc tételére szavazhatott mindenki az aznap este kóstoltak közül.
 
A 2016-os Bordói November abszolút nyertese pedig: a Kristinus Cabernet Franc 2011!
 
A kéthelyi cabernet franc-t héjon erjesztették, majd kisméretű magyar-tölgy hordóban (barrique) érlelték. Illatában és ízében is egy bársonyos, szinte édeskés, fűszeres, rumos vonal jelenik meg, emellett alkoholtartalma is magasnak mondható (15%), ezért fogyasztását mindenképpen gulyás, pörkölt vagy isteni vadhúsok mellé ajánljuk!
 
Második helyen holtversenyben végzett a Malatinszky Kúria Cabernet Franc 2009 és Gere Tamás & Zsolt Villányi Franc 2011 tétele, harmadik kedvencnek pedig (szintén holtversenyben) a Gere Kopár 2011 & Ruppert Villányi Franc 2012 tételt választották a vendégek. 
 
Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!
 

A Közel-Keletre is exportálna magyar borokat a miniszter

December 06. 10:00
Az elmúlt három évben Magyarország megduplázta az élelmiszer-kivitelét Izraelbe, amit fontos és ígéretes piacnak nevezett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
 
Az igény főleg marhahúsra és az ebből készült termékekre mutatható ki, de kisebb arányban vetőmagot és szaktudást is lehet importálni.
 
A miniszter ugyanakkor bízik abban, hogy hamarosan a magyar prémium termékeket is el lehet majd juttatni a Közel-Keletre, így szeretné, ha tudnánk még húsárut, minőségi szárazárut, csokoládét és borokat is exportálni.

Egyéves a Somlói Dűlők Egyesülete

December 02. 16:31
A Somló-hegy borászatait összefogó szervezet egy éve alakult, a céljuk, hogy együtt fejlesszék a borászataikat és a vidéket.
 
A fejlődést egyaránt értik a somlóiak a borok készítésére és a vendéglátásra, de meglátásuk szerint a borászati támogatásokhoz is nagyobb sikerrel jutnak hozzá, ha egyesült erővel pályáznak.
 
Az elmúlt évben elindították DŰLŐngélő nevű rendezvényeiket is, ezeken a bortúrákon a Somló pincéit járják körbe a vendégekkel.
 
A szervezet születésnapjára elkészítette honlapját, amelyen folyamatosan tájékoztatják az érdeklődőket a programjaikról.

Jásdi István az Országgyűlés Irodaházában tart beszámolót az olaszrizling pályázatról

November 30. 15:00
A Mezőgazdasági bizottság Szőlő- bor- pálinka albizottsága mai ülésén szóba kerül az olaszrizling új nevére kiírt pályázat, a Nemzeti Borkiválósági Program eredménye, valamint a bormarketing is.
 
Az albizottság ülésére szerdán 14 órakor kerül sor és remélhetőleg a magyar borágazatra pozitív hatást gyakorló hozadékai lesznek.
 
Az ülésen Jásdi István tájékoztatja az albizottságot az olaszrizling új nevére kiírt pályázatról és az eredményekről, de szóba kerül a szőlészeti és borászati munkáknál fellépő munkaerőhiány csökkentése is.
 
Érdekes lehet még Dr. Kiss Eliza kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztos beszámolója a Nemzeti Borkiválósági Program eredményeiről. Légli Ottó pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa nevében fog beszélni a borstratégiát és bormarketinget érintő feladatokról.

Tejszínes tökfőzelék à la Malatinszky

November 30. 11:21
Tejszínes tökfőzelék à la Malatinszky
Malatinszky Csaba nemcsak a borainál keresi a tökéletes ízharmóniát, saját főztjei tekintetében ugyanilyen igényes. Ezt bizonyítandó elküldte a Borászportálnak egy receptjét, amit mi örömmel tárunk a nyilvánosság elé: tejszínes tökfőzelék kaporral, ahogy Malatinszky Csaba készíti.
 
Hozzávalók:
 
  • 1 kg gyalult spárgatök
  • 3 dl friss tejszín
  • méz vagy sűrített szőlőmust
  • erdélyi kősó
  • 2 egész citrom leve
  • 2 nagyobb csomag kapor
 
1. A tököt legyaluljuk, majd az így kapott csíkokat egymás mellé rendezzük, hogy kis, szabályos kockákra vágjuk fel.
 
2. Eközben egy 3 literes edényben felrakunk vizet forrni, miután felforrt, a felkockázott tököt egy szűrő segítségével két percig a lobogó vízbe mártjuk.
 
3. Egy kisebb edényben előkészítjük a mártást. A tejszínben feloldjuk a mézet, vagy a szőlőmustot, majd hozzáadva a sót és a citromlevet, az egészet összemelegítjük.*
 
4. A lecsepegtetett tököt egy megfelelő méretű edénybe tesszük és hozzáadjuk a már előkészített tejszínes mártást. A melegítést nagyon óvatosan végezzük, a tök nem főhet szét, a lényeg, hogy a kockák élei csorbítatlanok maradjanak.
 
5. A kaprot szétszedjük, hogy egyenletesen, a főzelék felületén le tudjuk takarni a főzeléket. Ezt követően fedővel letakarjuk és állni hagyjuk. A főzelék akkor adja ki igazán az ízét, amikor már visszahűlt.
 
*Malatinszky Csaba jó tanácsa: az édesítés, sózás, valamint a savanyítás ugyan ízlés dolga, de ha javasolhatom, akkor csínján bánjon mindenki ezekkel. Inkább a sav-cukor egyensúlyra figyelve állítsuk be a végső ízképet, kár lenne elrontani ezt a nagyon könnyű főzeléket.
 
Jó étvágyat kívánunk mindenkinek!

Magyar bor volt a legjobb Krakkóban

November 29. 10:33
November 16. és 18. között rendezték Krakkóban az Enoexpo nemzetközi borászati szakkiállítást és vásárt, ahol a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok 2008-as Fríz Hárslevelűje saját kategóriájában aranyérmet, továbbá az abszolút első helyet is kiérdemelte.
 
Az idei Enoexponak Magyarország volt a díszvendége, ami újabb remek lehetőség volt a magyar borok széleskörű bemutatkozására Lengyelországban. A 2008-as Dubicz Fríz Hárslevelűt, akárcsak a többi versenyző bort nemzetközi zsűri értékelte, a rangos mezőnyben a kiváló bor előbb a saját kategóriáját nyerte meg, majd a zsűri döntésének megfelelően az abszolút első helyet is megkapta.
 
Dunai Bernadett, a borászat marketing menedzsere elmondta, hogy a siker megerősíti őket abban, hogy jó úton járnak, és bíznak benne, hogy az elismerés kedvező hatással lesz az amúgy is jelentős lengyelországi borexportjukra.