Fröccs

Ma kezdődnek a szüreti napok Sopronban

Szeptember 09. 08:27
Szüreti napokkal köszöntik az őszt és búcsúztatják a nyári turisztikai szezont Sopronban. A kulturális, gasztronómiai és zenei élményeket kínáló rendezvénysorozat pénteken kezdődik.
 
Horváth Zoltánné, a szervező Pro Kultúra Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a bor- és gasztronómiai fesztivál programjai idén új helyszínen lesznek, a város főtere helyett a Várkerületen állítják fel a színpadot és ott kapnak helyet a kirakodóvásár árusai, valamint a helyi borászok is. Újdonság még, hogy néhány év kihagyás után ismét lesz látványpréselés és mustkészítés a közönség bevonásával.
 
Pénteken, a nyitó napon színpadra lép a soproni fúvószenekar, lesz néptáncbemutató, a fő attrakció pedig a Magna Cum Laude koncertje lesz este 9 órától. Szombaton a soproni Pendelyes Táncegyüttes és a Petőfi Sándor Általános Iskola előadása után egy helyi együttes, a Crowstand, majd este fél 8-tól a Four Bones Quartet produkcióját láthatja közönség. Vasárnap délután Gesztenyecsalogató címmel zenés-verses gyerekműsor lesz. A soproni Maria Y Los Chicos latin zenekar és funky-pop-soul zenét játszó Szénási Group zárja a Soproni Szüret Bor- és Gasztronómiai Fesztivált vasárnap este.
 
A háromnapos rendezvény ideje alatt a gyerekek népi ügyességi játékokat próbálhatnak ki.
(MTI)

Menüajánlat hétvégére: bigos, cicege, lapótya, strudli és zúzos leves

Szeptember 08. 16:43
Borscs, bigos, cicege, derelye, kásás töltött káposzta, lapcsánka, lapótya, töltike, strudli és zúzos leves is szerepel a Sóstói Múzeumfalu vasárnapi gasztronómiai fesztiváljának étlapján.
 
Ulrich Attila, a skanzent fenntartó nyíregyházi önkormányzat alpolgármestere a rendezvény szerdai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye öt tájegységének, valamint a térségben élő nemzetiségeknek, továbbá a szomszédos régiókban lakóknak a különleges régi ételeit egyaránt megfőzik majd a sóstógyógyfürdői múzeumfaluban, amelynek feladata a gasztronómiai értékek megőrzése is.
 
A fesztiválon 18 szakácscsapat népesíti be a skanzen létesítményeit, a valamikori lakóházak konyháit, udvarait, köztük a díszvendég Debrecen, valamint az Ungvári Szabadtéri Néprajzi Múzeum séfjei is.
 
Szabó Sarolta, a múzeumfalu igazgatója elmondta, hogy középkori ételeket ugyancsak kínálnak majd a látogatóknak: a Magyar Népi Ízőrző Lovagrend konyhafőnökei kecske-, hal- és malachúsból főznek lakomát. 
 
A rendezvényen települési önkormányzatok, nemzetiségi helyhatóságok, civil egyesületek, illetve neves éttermek szakácsai is főznek-sütnek.
 
Nem maradnak éhen a mai modern ételeket kedvelők sem, mivel a street food konyha menüjét a debreceni Ikon Street Étterem séfjei elkészítik a fesztivál résztvevőinek, a közkedvelt disznótoros étkek receptjeit átformálva. S lesz olyan szakácsgárda is, amely a makrovegán ételeket kínál majd az egészséges táplálkozás követőinek.
 
A borscs, a szláv céklás-húsos leves, a bigos, a lengyel húsos káposzta, a cicege, a húsos tócsni, vagy lapcsánka, a derelye, a töltött főtt tészta, a kukorica darával (kásával) töltött káposzta, a lapótya, a darált húsból és reszelt burgonyából készült fasírt, a töltike, a rizses hússal megtöltött szőlő-, vagy karalábélevél, illetve a sváb strudli, a fánkszerű töltött sütemény mellett várhatóan sokan lesznek kíváncsiak a zúzos levesre, amely lényegében egy húsleves, főtt rizs, zöldségek, húsok, belsőségek és pirított eperlevél tészta keveréke.
 
A Sóstói Múzeumfalu vasárnap 10 és 18 óra között várja az ínyenc látogatókat a gasztronómiai fesztiválra, amelyen kulturális program is szórakoztatja majd a résztvevőket.
(MTI)

Még nem adnak bort a Várban

Szeptember 08. 12:20
De délután kettőtől már igen, mert kezdődik a 25. Budapest Borfesztivál.
 
Még nem adnak bort a Várban
 
Képeink reggel készültek, és jól látszik rajtuk, hogy már majdnem készen van minden a nyitásra! :)
 
Még nem adnak bort a Várban

Megnyitották Európa első sörszökőkútját Szlovéniában

Szeptember 08. 11:38
Megnyitották Európa első sörszökőkútját, a Zöld Aranyat a szlovéniai Zalec városában - közölte a helyi média szerdán.
 
Janko Kos polgármester ezzel az új látványossággal akarja fellendíteni a komlóültetvényeiről ismert kis szlovén település turizmusát. 
 
A sörszökőkút ötletét néhány évvel ezelőtt helyi vállalkozók vetették fel. 
„Nem ingyen sörről van szó, amelyből kényük kedvükre fogyaszthatnak az idelátogatók” - mondta a polgármester, majd kifejtette, hogy hat euróért mindenki kap egy mikrochippel ellátott poharat, amelybe öt különböző csapból egy-egy deci sört csapolhat magának. 
 
„Nem az a cél, hogy az emberek berúgjanak, a kulturált sörfogyasztást szeretnénk népszerűsíteni” - hangsúlyozta.
 
A városka polgármestere úgy értékelte: a külföldi látogatók érdeklődése hihetetlenül nagy. Elképzelése szerint a turisták a jövőben özönleni fognak a különleges látványossághoz.
 
A szökőkút építésére 170 ezer eurót (52,8 millió forintot) költött az önkormányzat, de ennél többet, 180 ezer eurót (57,7 millió forint) magánadományokból gyűjtöttek össze. A polgármester szerint még soha nem volt ekkora támogatottsága egyetlen projektnek sem a városban: a kivitelezést 95 vállalat és 58 magánszemély támogatta. 
 
Az önkormányzati képviselők egy része korábban megpróbálta ugyan leszavaztatni a projektet, mondván, hogy a polgármester elherdálja a pénzt, de nem jártak sikerrel - írták a lapok.
(MTI)

20 000 palack magyar borral indultak útnak a Tesco kamionok

Szeptember 07. 10:17
Szeptemberi borfesztiváljára 20 000 palackot exportált a Tesco a Magyar Bormustrán „Best buy” elismeréssel díjazott magyar borokból cseh, lengyel és szlovák áruházaiba. Céljuk, hogy a magyar bort régiós szinten is népszerűsítsék.
 
Magyarország legnagyobb borkereskedőjeként a Tesco tavaly mintegy 22,5 millió palack bort értékesített hazánkban. Választékában közel 1094 féle bor található meg, amelyből 881 magyar. A vállalat 40 hazai pincészettel működik együtt.
 
A most exportra kerülő 9 díjnyertes termék között három fehérbor (Frittmann Testvérek Kft. – Generosa, 2015; Gál Szőlőbirtok és Pincészet – Gál Cserszegi Fűszeres, 2015; Tátrai Tamás – Etyek-Budai Chardonnay, 2015), három vörösbor (Csillagvölgy Pincészet Kft. – Fruska, 2014; Lajvér Borház Borászati Kft. – Lajvér Szekszárdi Kékfrankos, 2013; Koch Csaba – Villányi Cabernet Sauvignon Classicus, 2012), valamint 3 rozébor (Ikon Borászat – Ikon Rosé 2015, 2015; Varsányi Pincészet – Egri Kékfrankos-Merlot Rosé, 2015; Eredet Pince – Kunsági Kékfrankos Rosé, 2015) is megtalálható.
A „Best Buy” kategória nyertes borain keresztül – amelyek egy része a cseh, lengyel és szlovák piacon kizárólag a Tesco áruházakban kapható – a vásárlók nemcsak a pincészetekről tudhatnak meg többet, de megismerkedhetnek a magyar borvidékkel és annak karakteres fajtáival - írja a Tesco sajtóközleménye.

A Várban megint egy kupacban lesznek a villányiak

Szeptember 07. 08:54
A Budapest Borfesztiválon a Villányi borvidék borászatai az Oroszlános Udvarban várnak mindenkit, a Villányi Korzón. Itt találkozhatnak a vendégek a Bock-, Csányi-, Gere Attila-, Gere Tamás és Zsolt-, Günzer Zoltán-, Heumann-, Janus-, Linbrunn-, Malatinszky-, Mokos-, Polgár-, Somogyi Tibor, Tiffán Ede és Zsolt és a Vinatus Pincészetekkel. Újdonságként négy fiatal borászat is bemutatkozik boraival, pezsgőjével: a Bakonyi Pincészet, Bodor Borászat/Rácz Lilla, Joó Pincészet és a Vineas-Tenkes Pincészet. A tavalyi helyükön ott lesz a Blum-, Günzer Tamás- és a Sauska Pincészet - olvasható a Villány-Siklósi Borút Egyesület közleményében.
 
A Budapest Borfesztivál immár harmadik éve hirdeti meg a Pár Borpár játékos kóstolóját, amelyhez a Villányi borvidék több pincészete is csatlakozott Villányi Franc-jával. Itt borpárokat mutatnak be a borászatok egyet fizet kettőt kap akcióban, egymás mellett, összehasonlítva kóstolva. A kóstoltatott két tétel között, csak egy különbség van, vagy a hordós érlelés, az évjárat, a termőterület, vagy épp az érlelési idő.
 
Villányi Franc Pár Borpárok:
 
136. stand Gere Attila Pincészete Villányi Franc 2012- Villányi Franc 2013
137. stand Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok Kúria Cabernet Franc 2013 – Noblesse Cabernet Franc 2013
139. stand Csányi Pincészet Kővilla Válogatás Villányi Franc 2011 – Chateau Teleki Villányi Franc 2012
140. stand Janus Borház Janus Villányi Franc 2012 – Janus Cabernet Franc 2013
144. stand Gere Tamás és Zsolt Pincészete Villányi Franc Válogatás 2011 – Villányi Franc Várerdő-dűlő 2011
146. stand Bock Pince Villányi Franc 2012 – Cabernet Franc 2014
 

Ezért nagyon egészséges a must

Szeptember 06. 19:53
Ezért nagyon egészséges a must
 
Ha mustot iszunk, legtöbbször csak az jut eszünkbe, hogy fogyasztása könnyen beindítja az emésztési folyamatokat. Igaz, ami igaz, nem árt vigyázni, azonban A Garamvári Szőlőbirtok mégis azt tanácsolja, hogy - ha már itt a szezonja -, ne habozzunk, fogyasszuk bátran!
 
Hiszen a must nem más, mint „folyékony szőlő” a szőlőből frissen préselt gyümölcslé, mely elsősorban a szőlő húsának levélből áll, de a héj és a mag vízoldékony vegyületeit is tartalmazza. Magas tápanyag tartalma ellenére kalóriatartalma alacsony, hiszen 1dl szín mustban körülbelül 104 kcal energia, 1 gramm zsír és 1,4 gramm rost található. Igen gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, mint a B1-B2-B6-C-és E vitamin, Magnézium, Kálium és K-vitamin. A benne található antioxidánsok pedig hozzájárulnak bizonyos betegségek megelőzéséhez:
 
Egyik legfontosabb alkotóeleme a quercetin nevű flavonoid, mely segíti egyes daganatos megbetegedések megelőzését, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, gyulladáscsökkentő hatású. Továbbá védi az ereket a meszesedéstől és a káros lerakódásoktól, így azok következményeitől is, mint például az agyvérzés, illetve az infarktus.
 
Régen a lábadozó betegeket a húsleves mellett gyakran kínálták szőlővel is, a gyorsabb felépülés reményében. Az sem titok, hogy magas rost és víztartalmának köszönhetően hatékony a székrekedés ellen. 
 
Ezért nagyon egészséges a must
 
A Garamvári Szőlőbirtok tippje:
 
A friss mustot (ha ülepítetlen és szüretlen) tegyük a hűtőbe egy napra. A hűtés hatására a must sűrű része leülepedik. Nagyon óvatosan szűrjük át kis lyukú szűrőbe rétegelt gézlapokon, esetleg tüll anyagon. Eredményként szép tiszta folyadékot kapunk. 4-6 fokon tároljuk hűtőben, így sokáig élvezhetjük a kellemes „folyékony szőlőt”.

Végigkóstolhatatlan lesz a Villányi Vörösborfesztivál

Szeptember 06. 16:44
Nem lesz könnyű dolga annak, aki mindent meg akar kóstolni idén a Villányi Vörösborfesztiválon, hiszen mintegy harminc pincészet borai várják a látogatókat.
 
Kirchkeszner Ágnes szervező elmondta, hogy a több mint két évtizede, hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó esemény résztvevőit a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel várják.
 
Mint hozzátette, hagyományos vásári ételekből, illetve sajt- és kávékülönlegességekből is válogathatnak majd a látogatók.
 
A közönség szórakoztatásáról mások mellett Rúzsa Magdolna, a Bangó Margittal közösen fellépő Budapest Bár, a Bikini, Herczku Ágnes és a Banda, valamint a Bartók Béla Férfikar koncertje és Berecz András mesemondó előadása gondoskodik.
 
Gere Andrea, Gere Zsolt, Günzer Roland és Jekl Flóra fiatal villányi borászok részvételével szombaton szakmai beszélgetést is rendeznek a borvidék borairól, a borkóstolásról, valamint a bor és az egészséges életmód kapcsolatáról.
 
A vörösborfesztiválra az elmúlt évek tapasztalatai alapján mintegy 16-20 ezer embert várnak. 
(MTI)

Vállalhatatlan állapotban lévő pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget és hekket is találtak a Balatonnál

Szeptember 06. 11:48
A Balaton körül 23 településen 72 halárusító helyet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
 
A vizsgálat során az üzletek mintegy ötödénél, 14 egységben tapasztaltak problémát a szakembereknek. Olyan hely is volt, ahol találtak 71 kg bűzlő halat, de az ellenőrök olyan állapotú fagyasztott halat is találtak, melynek fajtáját már meg sem lehetett állapítani - írja a Nébih közleménye.
 
A termékeket kivonták a forgalomból. A legnagyobb lefoglalt tétel egyébként mintegy 20 kg harcsafilé volt, de találtak vállalhatatlan állapotban lévő pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget, hekket és halbelsőséget is.