Fröccs

Vállalhatatlan állapotban lévő pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget és hekket is találtak a Balatonnál

Szeptember 06. 11:48
A Balaton körül 23 településen 72 halárusító helyet ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
 
A vizsgálat során az üzletek mintegy ötödénél, 14 egységben tapasztaltak problémát a szakembereknek. Olyan hely is volt, ahol találtak 71 kg bűzlő halat, de az ellenőrök olyan állapotú fagyasztott halat is találtak, melynek fajtáját már meg sem lehetett állapítani - írja a Nébih közleménye.
 
A termékeket kivonták a forgalomból. A legnagyobb lefoglalt tétel egyébként mintegy 20 kg harcsafilé volt, de találtak vállalhatatlan állapotban lévő pontyot, pisztrángot, süllőt, keszeget, hekket és halbelsőséget is.

Bortemplomot szenteltek Villányban

Szeptember 05. 15:20
Bortemplomot szenteltek Villányban
 
Katolikus és református lelkipásztor együtt szentelte fel a Bock borászat Körpince Kupolatermét. Bock József kérésére a Villányi Református Egyházközség lelkipásztora és a villányi római katolikus plébános szeptember másodikán kért áldást. Az eseményt Miklósa Erika koncertje és a pincészet 2008-as évjáratú Capella borával való koccintás zárta.
 
A különleges atmoszférájú, bontott téglából épült föld alatti kupolaterem rendszeresen ad otthont rendezvényeknek, koncerteknek – a középkori hangulatot árasztó félgömbforma elrendezés pedig a megfelelő akusztikát garantálja. A terem már néhány éve elkészült, de Bock József fontosnak tartotta, hogy az akár száz vendégnek is helyet adó, hat pilléres, kör alaprajzú termet „hivatalosan” is felszenteljék - olvasható a borászat közleményében.
 
„Aki ide belép, csak jó emlékkel távozzon, és azzal az üzenettel, hogy Isten szeret és irgalmas” – emelte ki Darnai Ágoston katolikus lelkipásztor. Kecskés Márta református lelkész pedig azt hangsúlyozta, hogy „az épület kövekből áll, de az emberi lelkek töltik meg élettel.”
 
Bock József köszöntőjében hangsúlyozta, hogy szerinte a sikernek csak egy kulcsa van: a sok munka. Igen ám, csakhogy isteni rendelvény a munka utáni pihenés is, amihez szükségesek az ünnepek, amikor az emberek megállhatnak egy pillanatra, és felüdülhetnek. A Bock Borászat kupolaterme ilyen ünnepi hely kíván lenni, ahol a borszerető emberek megpihenhetnek, és hálát adhatnak – akár a szép borokért is.
 
Az ünnepi vacsorával és borkóstolóval kísért estét a Bock Pince visszatérő vendége és fellépője, Miklósa Erika operaénekes, valamint Harazdy Miklós zongoraművész és a Virtuózok idei nyertese, Kökény Tamás koncertje zárta. A vendégek a felszentelt kupolateremben az est „bor fővédnökével”, a Bock Pince Capella borának 2008-as évjáratával koccintottak a jeles esemény tiszteletére. 
 

Csirke és rák - erről szól a Bocuse D'or döntője

Szeptember 05. 13:32
A 30 évvel ezelőtti győztes menü alapján határozták meg az idei Bocuse D'or verseny döntőjének alapanyagait - szúrta ki a rendezváény Facebook oldalán a Chef&Pincér. 
 
Az alapanyagok: Bresse-i csirke és shellfish. Ez egyszerre jelenthet kagylókat, rákokat és egyéb tenger gyümölcseit. A híres Bresse-i csirke egyébként az 1987-es első verseny fő feladványa volt, amelyből húsételt kellett készíteni, és akkor a francia séf, Jacky Fréon győzött - írja a lap.

Már tesztelik az ember nélküli traktort

Szeptember 04. 06:58
Augusztus-szeptember fordulóján tartották az USA egyik leglátványosabb agrárrendezvényét az Egyesült Államok középnyugati államában, Iowában. A látványos innovációkat felvonultató Farm Progress Show egyik legmeghökkentőbb újdonságát a Case IH szolgáltatta, amely egy kezelő nélküli traktorkoncepcióval rukkolt elő - írja az Agrárszektor.
 
Lehet, hogy a jövőben a szüretelőtrakotorok is vezető nélküliek lesznek? No nem így...
 
 

Stílus: boroshordóból készült tűzrakóhely

Szeptember 03. 13:51
Bátran mondhatjuk, hogy bizonyosan bárki elfogadná ezt a boroshordóból készült, csodás tűzrakóhelyet, amelyben a forróságról egy csatlakoztatható gázpalack gondoskodik - tehát azrt sem kell aggódni, hogy a terméket körbeülők füstszagúak lesznek.
 
Stílus: boroshordóból készült tűzrakóhely
 
Kár, hogy az ára egy kicsit borsos: több mint 410 ezer forint...  

Irány Szeged, ha halat ennél a hétvégén

Szeptember 03. 09:51
Jubileumi, huszadik Nemzetközi Tiszai Halfesztivált szervezett erre a hétvégére Szeged. A halfieszta a gasztronómiai érdekességek mellett kulturális és sport programokat is kínál.
 
Több mint kétszáz mázsa halat főznek-sütnek meg és több ezer embert látnak vendégül a huszadik Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon mától vasárnapig. Szombaton több száz bográcsban készül majd a hallé.
 
A programok fő helyszíne idén is a Huszár Mátyás rakpart, ahol már napokkal ezelőtt felállították azt a több száz literes óriás bográcsot, amelyben a szegedi hallé fő. A három napra a szervezők csaknem hetven mázsa halfilével készülnek, ami több mint kétszáz mázsa halból nyerhető ki.
 
A fesztivál kiemelt feladata a halfogyasztás népszerűsítése. Míg húsz évvel ezelőtt évente fejenként átlagosan nem egész három kilogramm halat ettek a szegediek, ma már nyolc-kilenc kilogramm körül fogyasztanak.
(Szeged.hu)

Lesz sonka, sajt, szőlő fagyi és persze etyeki borok is az Őszi Pikniken

Szeptember 03. 06:37
Ma kezdődik Etyeken az Őszi Etyeki Piknik, ahol 25 pincében, 40 borász várja a vendégeket.
 
Nemcsak etyeki borászok, hanem vendégborászok is elérhetőek lesznek, mint Tokajból Ács Karcsi vagy az Erdélyben székelő Balla Birtok. Az itteniek közül ott lesz Orosz Gyula családi pincészete vagy a balatoni Szatmári Pincészet. Nemcsak borok lesznek, hanem finom ételek is, az etyeki Sonkamestert, Sajtútállomást már nem kell bemutatni, ott lesz a szörpös és etyeki szőlőből készült fagylaltot is lehet majd fogyasztani a Rezeda teraszon” - mondta Rókusfalvy Pál az InfoRádiónak.
 
A szervező a sok boros program közül a főszervező a Pohárral a kézben című, óránként induló pincetúrára hívta fel a figyelmet, amellyel megtekinthető, mi történik a pincékben szüretkor, valamint a Piknik Borkollégiumot ajánlotta, ahol több mint száz főnek szóló, ingyenes borkóstoló, szakemberek mutatják meg, hogyan kell kóstolni, milyenek a feltételei.