Fröccs

Mi lesz idén az év strandétele?

Július 05. 13:37
Mi lesz idén az év strandétele?
 
A Street Food divatra adott balatoni válaszként tavaly indított strandétel programjuk keretében a régió vezető borászai és vendéglátósai a Balaton gasztronómiai és büfékultúrájának megújulására hívják fel a figyelmet, amit a szaksajtóban balatoni gasztro-forradalomként emlegetnek. Kardos Gábor szóvivő elmondta: júniusban egy régiós delegációval Svájcban jártak, hogy testvértó kapcsolatot létesítsenek a Genfi tóval, ahol idén indítanak hasonlót „Take-away terroir” néven, tehát a balatoni BeachFood program európai összehasonlításban is az élvonalban van.
 
Tavaly a fövenyesi Kalóz harcsa&krumplija, a balatoni Fish&Chips nyert, a Balatoni Kör gyorsételei közül pedig a Vízikutya nevű harcsahurkás hot-dogot díjazták. Szerintük az infralámpás hekk ideje lejárt – tulajdonképpen ez nem is egy halfajta, hanem annak a szisztémának a neve és szimbóluma, hogy nyugatra kerül ennek a tengeri halnak a legjava, mi meg a maradékot esszük, ha hekket rendelünk. A frissen, helyi alapanyagokból készített ételek ezért nemcsak finomabbak, igényesebbek és egészségesebbek, de gazdasági szempontból is jobb választás a régiónak és az országnak – ami nemcsak a hekket kiváltó tavalyi díjazottakra érvényes, hanem általában minden minőségi strandételre.
 
A Balatoni Kör a tó strandbisztró kultúrájának megújulása érdekében felhívást intéz minden minőségi vendéglátás iránt elkötelezett balatoni büféshez, illetve éttermeshez, hogy minél többen vegyenek részt a versenyben és a BeachFood programban, azzal, hogy egészséges, jó minőségű helyi alapanyagokból készítenek egyszerű, de kreatív, nyárias, viszonylag gyorsan és büfékben elkészíthető ételeket készítenek, elvitelre alkalmas tálalással, gyakorlatilag kézbe adhatóan.
 
A strandételek versenyére július 15-ig lehet jelentkezni az info@welovebalaton.hu e-mail címen, megadva a nevező elérhetőségét, a nevezett ételt illetve azt, melyik balatoni vendéglátóhelyen lehet megkóstolni az ételt. A győztest augusztus elején hirdetik ki.

Kamillatea, az életelixír

Július 05. 06:58
A kamillatea híveinél 29 százalékkal alacsonyabb a bármilyen okból bekövetkező korai halálozás kockázata – derül ki egy friss kutatásból, amelynek eredményei a The Gerontologist című szakfolyóiratban jelentek meg.
 
Az eredmények alapján azok a 65 éven felüli nők, akik rendszeresen fogyasztanak a gyógynövényből készült italból, csaknem harmadával szorítják vissza a korai halálozás esélyét. A férfiaknál viszont nem lehetett ilyen összefüggést megfigyelni.
 
A szakértők szerint egyelőre nem világos, hogy a kamillatea miként hosszabbítja meg a hölgyek életét, illetve az sem, hogy miért csak az egyik nemre hat így.
 
Jelen kutatás során amerikai szakértők 1 677 latin származású férfit és nőt kísértek figyelemmel 7 éven át, és megfigyelték, hogyan befolyásolja annak fogyasztása a halálozást.
 
A Hispanic Established Populations for Epidemiologic Study of the Elderly című felmérés keretein belül nyert adatok 65 éven felüli emberekre vonatkoztak az Egyesült Államok öt délnyugati államából, beleértve például Texas-t is.
 
A résztvevők 14 százaléka ivott kamillateát, akik közül a nőknél 29 százalékkal volt alacsonyabb a korai halálozási veszély. Az összefüggés még a demográfiai jellemzők, az egészségi állapot és az életmód figyelembe vételével is fennállt.
 
„Az eredmények mögött meghúzódó okot egyelőre nem ismerjük, és azt sem, hogy mi a nemek közötti különbség oka, ám tény, hogy a nők gyakrabban isznak kamillateát, mint a férfiak. Az eltérés talán a hagyományos nemi szerepeknek tudható be, mivel a nők általában nagyobb figyelmet fordítanak a hagyományos gyógymódokra” – magyarázta Dr. Bret Howrey, a Texas-i Egyetem munkatársa.
(Nőinetcafe.hu) 

Főleg a strandokon vizsgálódik a NÉBIH

Július 04. 19:21
Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár elrendelte a nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést. 
 
A július 1. és augusztus 31. közötti időszakban a nyári szezonális ellenőrzés célterületei a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból frekventált helyeken, strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a nagy tömegeket megmozgató rendezvények, fesztiválok, vásárok, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégek, utcai vendéglátó egységek, büfékocsik és mozgó vendéglátók.
 
Folytatódik az áprilisban a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács valamint a tejtermelők és -feldolgozók képviselőinek többszöri jelzése alapján áprilisban elrendelt nem magyar előállítású, alacsony áron értékesített fogyasztói UHT tejekre irányuló célellenőrzése.
 
A nyári ellenőrzés során a NÉBIH által koordinált akcióban az ellenőrök kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket. A kerámiaedények ellenőrzése is kiemelt figyelmet kap idén nyáron, továbbá folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése is. A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a NÉBIH Nemzeti Referencia Laboratóriumaiban vizsgálják.
(Élelmiszer Online)

Összeszedték a Balaton és a Velencei-tó legjobb éttermeit és borozóit

Július 04. 14:13
A Balaton és a Velencei-tó legjobb éttermeit, bisztróit, fogadóit, borászatait gyűjti egybe a Magyar Konyha magazin Balaton 2016 - 336 hely nem csak ínyenceknek című gasztronómiai útikalauza.
 
Nem ez a Magyar Konyha első, Balatonról szóló kiadványa - idézte fel a kötet projektvezetője. Dulka Ágnes emlékeztetett arra, hogy már a folyóirat 2012-es nyári dupla számában szerepelt egy nagy Balaton-összeállítás; ez olyan jól fogyott, hogy a következő évben már önálló útikalauzzal jelentkeztek.
 
A kötet hat régióra osztja fel a Balaton környékét, ezeket a térségeket - előzetes kutatómunka után - a lap egy-egy újságírója alaposan végigjárta egy fotóssal. A szerzők felmérték, melyik helyek milyen típusú ételeket és borokat, milyen alapanyagokból, milyen áron és minőségben kínálnak, de a rövid ajánlók az elérhetőségeket, nyitva tartásokat is feltűntetik.
 
A cél az volt, hogy gyakorlati felhasználásra alkalmas útikönyvet adjanak a laikus olvasó kezébe, ezért a fine dining éttermektől a vendégházakon át a minőségi strandbisztrókig, akár strandbüfékig többféle vendéglátóhely bekerült a kiadványba - mondta el Dulka Ágnes.
 
Azoknak, akik csak néhány napot töltenek a Balatonnál, a régiós és kategóriák szerinti toplisták segítenek a választásban, de a kötetben programkalauz is helyet kapott.
 
A zsebkönyv 2013 óta minden esztendőben frissült, idén azonban a szerzők ismét végigjárták az összes térség új és régi vendéglátóhelyeit egyaránt. A másik újdonság, hogy bekerült a Velencei-tó és Székesfehérvár térsége is, így a kiadvány már nyolc régiót tartalmaz.
 
A Laky Zoltán és Madary Orsolya által szerkesztett útikalauz a Magyar Konyha nyári dupla számával együtt vásárolható meg.
(MTI)

Leginkább olasz lédiget iszunk

Július 04. 10:53
Magyarország bor-külkereskedelmi egyenlege mennyiségben és értékben is pozitív volt, viszont az előző év hasonló időszakához viszonyítva 26 százalékkal, értékben 14 százalékkal csökkent -írja az Agroinform.

Magyarországra kevesebb és kevésbé jó minőségű borok áramlanak, az import 87 százaléka lédig, a többi palackos kiszerelésű volt. A palackozott borok behozatala 29 százalékkal csökkent, a lédig boroké csaknem 3 százalékkal nőtt. A lédig borok (45 ezer hektoliter) 91 százaléka Olaszországból, 8 százaléka Spanyolországból érkezett hazánkba. A palackos borok behozatala közel 7 ezer hektolitert tett ki, aminek 42 százaléka Németországból származott, ugyanakkor nagyobb mennyiséget vásároltunk Olaszországból (28 %) és Spanyolországból (12 %) is.
 
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldön értékesített mennyisége 8 százalékkal csökkent 2016. január és május között 2015 hasonló időszakához képest. A fehérborok iránt 8 százalékkal lanyhult a kereslet. A vörös- és rozéborok értékesítése csaknem 9 százalékkal esett a megfigyelt időszakban. 
 
További statisztikák a Agrárpiaci Jelentések Zöldség, gyümölcs és bor c. kiadványában.

Hét újabb étterem boros programjait díjazta a Wine Spectator

Július 03. 20:26
A Wine Spectator 1981 óta választja meg a világ éttermeinek legjobb boros programjait. Idén hét új étterem csatlakozott, így már 88 hely birtokolhatja a Grand Award kitüntetést.
 
  • Blue Hill at Stone Barns (Pocantico Hills, New York)
  • Epicure (Párizs, Franciaország)
  • Geranium (Koppenhága, Dánia)
  • Jean-Georges (New York, New York)
  • The Modern (New York, New York)
  • Murray Circle (Sausalito, Kalifornia)
  • The Restaurant at Meadowood (St. Helena, Kalifornia)

Évtizedes vita végére kerülhet pont

Július 03. 14:43
A lángost mindemki szereti, hiszen egy strandon heverészős napon nem is kell más ebédre, főleg, hogyha egy jéghideg fröccs is kerül mellé.
 
A lángos kedvelőinek táborában azonban mély, betemethetetlen árkok húzódnak. :(
 
Vannak a fokhagymafetisiszták, a kölön sajt/tejföl hívők és a hedonisták, akik mindent rászórnak a sült tésztára. A mogyorókrém és lekvár felé eltévelyedőkről most nem is beszélünk.
 
De vajon kik vannak többen?
 
Szavazz!