Fröccs

Tiltakoznak a badacsonyiak a NÉBIH közleménye miatt

November 15. 17:00
Tiltakoznak a badacsonyiak a NÉBIH közleménye miatt
Fotó: tourinform.hu
 
Badacsonytomaj önkormányzata, valamint a Badacsony-hegy környékén tevékenykedő szőlészeti-borászati szakmai szervezetek, továbbá az ágazat vállalkozói tiltakoznak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kedd reggeli közleménye miatt. A Badacsony-hegy zárlatáról szóló hírek a badacsonyiak szerint túlzóak és félreérthetőek.
 
Kedd reggel a NÉBIH közleményben jelentette be, hogy a szőlő aranyszínű sárgaság betegség miatt a Badacsony-hegy teljes területére zárlatot rendelnek el, és megteszik a szükséges lépéseket, kivágják a megbetegedett tőkéket.
 
A badacsonyiak ugyanakkor felháborodtak és visszautasítják a NÉBIH által kiadott nyilatkozatot, amely szerintük „a térség szőlészetének-borászatának, turizmusának fejlődésére káros hatású”. Saját közleményükben hangsúlyozzák, hogy a sárgaság nem helyi sajátosság, vélhetően az egész országban jelen van.
 
Badacsonyban a védekezési nehézségeket egyrészt az elhanyagolt - sokszor nem is kizárólag szőlővel beültetett – területek jelentik, de a szőlőkabóca elleni védekezés állami szerepvállalásával sincsenek megelégedve.
 
Fontosnak tartják megemlíteni, hogy a betegség kizárólag a szőlő sajátja, a belőle készülő borra semmilyen hatással nincsen. A választ jegyzők szerint a NÉBIH túlzó közleménye nagyon rossz hatással lehet a badacsonyi borok megítélésre, ráadásul alaptalanul.
 
A badacsonyiak védelmében a következő szervezetek nevében jelent meg a közlemény: Badacsonytomaj Város Önkormányzata, a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a Badacsony Borvidéki Borút Egyesület, a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet és a Badacsony CÉH Turisztikai Egyesület.
(MTI)

Üzleti fogás csupán, vagy valós fogyasztói igény szülte a diétás pezsgőt?

November 15. 15:00
Üzleti fogás csupán, vagy valós fogyasztói igény szülte a diétás pezsgőt?
Fotó: 31Dover.com
 
A borok és pezsgők világát is elérte napjaink egészséges életmód őrülete, és ez diétás pezsgőben, illetve proseccóban öltött testet. Az angliai Thomson & Scott „Skinny Prosecco” és „Skinny Champagne” nevű terméke egyértelműen a cukor nélküliség, mint életmód mellékterméke, ígéretükhöz híven velük az ünnepek alatt sem kell számolni a kalóriákat az öntudatos fogyasztóknak.
 
A termékek fogadtatása persze nem mondható egyértelműen pozitívnak. Van, aki szerint ez csupán egy „egészséges ital”, míg a kritikusabb vélemények szerint sokkal szórakoztatóbb a pohárban játszadozó buborékokat számolni, mint a kalóriákat. Amanda Thomson, a cég alapítója szerint pedig egy új szegmensét alkották meg az alkoholos italok piacának a csökkentett cukortartalmú pezsgővel és proseccóval.
 
A cégtulajdonos saját bevallása szerint nem a kalóriák folyamatos számolgatása, hanem az egészséges életmód ösztönözték, amikor megalkották a „Skinny” termékcsaládot. Thomson minden olyan termékből szeretné kiűzni a cukrot, ahol ténylegesen nincs is rá szükség, és az étkezés mellett az italok terén is törekszik a tisztább fogyasztói szokások kialakítására.
 
A „Skinny Prosecco” és „Skinny Champagne” ugyanakkor nem teljesen cukormentesek és joggal merülhet fel a kérdés, hogy például a száraz pezsgőnél, vagy proseccónál miért és hogyan lesz szárazabb ez az ital. Átlagosan egy liter proseccóban 80 kalória és körülbelül 12-15 gramm cukor található, szemben a Thomson-féle proseccóval, amelyben mindössze 7 gramm cukor fedezhető fel.
 
A különbség tehát jelentősnek mondható, bár a csökkentett szénhidráttartalmú prosecco és pezsgő nyújtotta ízélményről sajnos nincsenek információink, a „Skinny” termékek egyelőre csak az Egyesült Királyság területén érhetők el.

Zárlat alá került a Badacsony

November 15. 13:05
Zárlat alá került a Badacsony
Fotó: MTI
 
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb fertőzési gócait azonosította a szőlőket támadó, aranyszínű sárgaság betegségnek a Badacsonyon. Ezen a területen már korábban is észlelték a fertőzést, de az idei minték megvizsgálása után a szakemberek indokoltnak látják a fertőzött terület kiterjesztését az egész hegyre. Ennek következtében a Badacsony-hegyen egységesen kell alkalmazni a jogszabály által előírt védelmi intézkedéseket. 
 
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a fertőzött területről el kell távolítani azokat a szőlőtőkéket, amelyeket előzetesen a megyei kormányhivatal megjelölt és amelyek a sárgaság tüneteit mutatják. A drasztikus beavatkozásra azért van szükség, mert jelenleg a kórokozók elleni védekezésre nem áll rendelkezésre megfelelő növényvédőszeres eljárás. Az aranyszínű sárgaság terjedése ugyanakkor jelentős mértékben lecsökkenthető, ha az amerikai szőlőkabóca elleni lépéseket időben megteszik a gazdák. Ez nemcsak a fertőzött területen, hanem az azt körülvevő, 3 kilométer széles, úgynevezett biztonsági zónában is kötelező.
 
A NÉBIH 2017-ben még nagyobb területen fogja ellenőrizni a szőlőtőkék egészségességét, hogy ezzel is megelőzzék a még nagyobb pusztulást. Emellett a hatóság fontosnak tartja a szőlőkabóca elleni védekezésre felhívni a figyelmet, amely ellen a növényvédőszeres védekezéshez állami támogatás is igényelhető a tavalyi évtől.
 
A NÉBIH először 2013 augusztusában figyelt fel a szőlőket sújtó aranyszínű sárgaságra és az azt terjesztő szőlőkabócára. A fertőzés igen veszélyes a szőlőtőkére nézve, a beteg tőkék terméshozama 20-50%-kal csökkenhet, ráadásul a kórokozó gyors terjedése következtében a beteg növények száma évente megtízszereződhet.
 
(NÉBIH)

A magyar gasztró fejlődése a borászatoknak is jót tesz

November 15. 13:00
A magyar gasztró fejlődése a borászatoknak is jót tesz
 
Csak kapkodjuk a fejünket a magyar gasztronómia sikereit látva, de mit profitálhat ebből a magyar borászat? Gere Andi szerint nincs meg a magyar gasztronómia a magyar borok nélkül, egymást húzzák és ez így is van jól.
 
A kilencvenes években a borászat hamarabb ébredt a hosszú álmából, és ez nagyban Villánynak is volt köszönhető. Gyönyörűen fejlődtek a borok és ez elkezdte magával húzni a gasztronómiát is. Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen rokonterületekről van szó, „kéz a kézben jár a gasztronómia meg a bor”, ahogy Gere Andi fogalmaz, amikor a villányi Kerülőutak alkalmából meglátogatjuk.
 
Ma talán a magyar konyha tart előrébb, de egyre komolyabb nemzetközi elismertsége a borászainknak is jót tesz, nekik is óriási segítség. Természetes, hogy ilyenkor a világ közvéleménye a magyar konyhával együtt a magyar borokra is mindinkább kíváncsi lesz, ezért ez a borászok előtt is megnyithatja a kapukat a stabil nemzetközi jelenlét felé.
 
Ez ugyanis egyelőre nem nevezhető általánosnak, a magyar boroknak csak mintegy 15-20 százaléka kerül külföldön forgalomba (van ahol még ennyi se), ráadásul sokan küszködnek az ingatag piaccal, pedig mindenkinek jobb lenne, ha állandó partnerekkel tudnának együtt dolgozni. A fokozatosan fejlődő magyar gasztronómia és borászat kiegyensúlyozott kapcsolata azonban kiindulási alapnak jó lehet.
 
Gere Andival a gasztrón kívül sok más témáról is beszélgettünk, hamarosan elolvashatod a Kerülőutak rovatban!

Borászportál: távozik a szerkesztő-portál menedzser

November 09. 20:47
Mintegy hat év után távozik a Borászportált üzemeltető cégtől Knap Gábor, lapunk szerkesztője, portál menedzsere.

A szakemberhez fűződik a Borászportál 2011-es és 2014. év végi megújulása, a jelenlegi rovat- és tartalomstruktúra kialakítása, valamint ő volt a felelős az elmúlt években az operatív működtetésért, így a felkerülő különböző tartalmi elemekért. Mindezeken kívül a portálon megjelent videós tartalmak mellett számos izgalmas cikk, interjú, háttéranyag fűződik a nevéhez, valamint olyan projektek, mint például a Kerülőutak sorozat.
 
Az együttműködés időszaka izgalmas és nagyon mozgalmas hat év volt a maga mélypontjaival és csúcspontjaival együtt; remek borokkal, emlékezetes programokkal, számos vidám pillanattal – mondta az egykori portál menedzser.
 
A szakember az online média más területein folytatja munkáját, amelyhez sok szerencsét kívánunk neki.

Polgár Zoltán: beérni látszik a munka, egyre többen keresik a Villányi Franc-t!

November 09. 19:38
 
Már most is látszik, hogy a tudatos munka meghozza a gyümölcsét, a 2014-ben bejelentett Villányi Franc egyre keresettebb a fogyasztók körében. Az örvendetes sikerre persze a termelők is reagáltak, a Polgár Pincészet vezetője úgy látja, hogy az új ültetésű szőlők között is egyre több a franc. 
 
Nagyon jó ötletnek bizonyult, hogy felismerve a fajta és a borvidék harmóniáját, a 2014-ben bejelentett brand - ami egyben a szigorú eredetvédelmi előírásoknak való megfelelést is jelenti egyben – ma már egyértelműen keresett tétel a fogyasztók körében.
 
Tudatos, minőségi munka nélkül mindez nem lenne lehetséges, a villányi borászok legendás összefogása pedig úgy néz ki, hogy ezúttal is eredményre vezet. A borvidék képviselői miután felismerték, hogy a cabernet franc milyen szép borokat ad Villányban, nemcsak hogy megalkották az új brandet, hanem saját maguk is finanszírozzák a népszerűsítéséhez szükséges reklámköltségeket.
 
A Villányi Franc szigorú minőségi követelményei és a jól célzott marketing pedig célba ért, Polgár Zoltán úgy látja, hogy már most érezhetően nagyobb az érdeklődés a Villányi Franc és a cabernet franc tartalmú cuvée-k iránt egyaránt. 
 
A villányi eredetvédelmi rendszerben az egyedi dűlő jelleget, a borászat sajátos értékeit mutató, egy évig hordóban érlelt 100% prémium cabernet franc-ból készített borok a premium Villányi Franc megjelölést érdemlik ki. A szigorúbb feltételeknek és terméskorlátozásnak alávetett, egy év fahordós és további egy év palackos érlelést követően forgalomba kerülő, 100% cabernet franc szőlőből készült Villányi Franc-ok pedig a super premium megnevezést nyerik el.
 
Polgár Zoltán szerint régóta tudják, hogy jól érzi magát a cabernet franc Villányban (ő maga már 1986-ban is palackozott franc-t), de kétségkívül kell a széleskörű ismertséghez a Villányi Franc körüli hírverés.

Szétnézett Szöulban a Michelin

November 09. 09:36
Két szöuli vendéglőt érdemesített három csillagra a Michelin francia étteremkalauz, amely első ízben mérte fel a tízmillió lakosú dél-koreai főváros gasztronómiai kínálatát. 
 
A legmagasabb elismerést a Kvangdzsujo kerámiagyár által a felkapott Gangnam negyedben működtetett előkelő Gaon nevű étterem, valamint a La Jeon, a Hotel Shilla tradicionális vendéglője érdemelte ki.
 
Két koreai fogásokat kínáló éttermet és a Lotte Hotel francia éttermét találta méltónak két csillagra az étteremkalauz, további 19 vendéglátóhely egy csillagot kapott. Az egycsillagos éttermek között szerepel a nagyon népszerű Balvu Gongjang, amely kizárólag a buddhista templomok konyhája által inspirált vegetáriánus fogásokat kínál. 
 
A hétfőn bemutatott első szöuli Michelin-kalauz 140 vendéglőt és 30 szállodát ajánl olvasói figyelmébe.
 
A nemzetközi gasztronómia rejtett kincsének nevezte Michael Ellis, a Michelin nemzetközi igazgatója a dél-koreai fővárost, amely szerinte a világ egyik legizgalmasabb és legdinamikusabb konyhaművészeti központja. 
 
Az immár 28 országban jelenlévő és az utóbbi időben leginkább Ázsiában terjeszkedő Michelin 2007-ben adta ki első japán étteremkalauzát, néhány hónapja pedig az első makaóit és sanghajit.
(MTI)

A FiúslányoS és a Napfény íze

November 08. 17:45
A kisharsányi Bocor Fogadó másfél hektár béke, nyugalom, és kikapcsolódás. A francia ágyas szobákon kívül hangulatos apartmanok és lakóautóknak kialakított kemping is várja a látogatókat. Leginkább azokat, akik az igazi aktív pihenést keresik, hiszen a fogadó hatalmas kertjében tenisz- és röplabdapálya, és három jakuzzi is helyet kapott. A benti wellness részről pedig még nem is beszéltünk. 
 
A szobák mellé jár egy ingyenes transzfer Villány és Kisharsány között, így bátran nekiindulhat borozni is a vendég, de előbb érdemes végigkóstolni a Bocor saját borait is, hiszen azok valódi beszélgetős, gyümölcsös, könnyed társai egy-egy nagy beszélgetésnek, vagy kerti sütögetésnek.
 
A FiúslányoS és a Napfény íze
 
Mi is így tettünk, lett is három nagy kedvencünk közöttük!
 
  • A Napfény Íze: Chardonnay 2014-ből, amikor őszi napsugarak minden egyes szőlőszembe beleivódtak. Harmonikus, gyümölcsös, elegáns, mégsem túlgondolt bor, remek savakkal, amelyet a csipetnyi hordós érlelés csiszolt tökéletesre.
  • Portugeiser 2015: A fogadó alapbora, amely nem is hiányozhat egy vérbeli villányi pince kínálatából. Üdítő karakter, gyümölcsbomba, amelyből ha jó a társaság, jópár palack kinyílhat egy este alatt.
  • FiuslányoS 2015: Cabernet franc (60%) és sauvignon (40%) házasítása egy selymes, nagy testű, mégis elegáns borban. A fekete bogyós gyümölcsök aromáit a 7 hónapos barrique hordós érlelés egészíti ki.

Önmagától óv Zacher Gábor a Márton nap másnapján

November 08. 08:36
A hazai csúcsgasztronómia nagy összefogása készülődik a Gellért Szálló VI. Márton napi Borfesztiválján, november 10-13 között. Rengeteg kiváló séf és remek borász várja a látogatókat Ott lesz  Pesti István, a Gerbeaud, a Kistücsök és a Salon séfje, a Tanti sommelier-je, a Chilli & Vanília, a Fűszer és Lélek bloggere, találkozhatsz Vajda Pierre-től és Szabó Győzőtől Luka Enikőig, és a Kádártól a Gundelig a gasztroélet számos fontos szereplőjével, és mellettük természetesen az ország legjobb borai lesznek a főszereplők.
 
Csak Zacher Gábor figyelmeztet...