Fröccs

Tokaji program bor- és művészetkedvelőknek

Július 07. 09:45
Tokaji program bor- és művészetkedvelőknek
 
Fővárosi Rapcirkusszal és a Miskolci Szimfonikusokkal tér vissza a Kerekdomb Fesztivál. A Tokaji Borvidék összművészeti fesztiválja gyalogos-, bicikli-, és kajakos túrákkal, színházzal, irodalommal, filmekkel, koncertekkel és boros programokkal várja a látogatókat szeptember 17. és 20. között Tállyán és Golopon.

Tállya és Golop két csodálatos aprócska település a Tokaji Borvidéken óriási történelmi és pezsgő kulturális múlttal. Az utóbbi pár évben elindult kezdeményezéseknek köszönhetően egyre többen ismerik meg a környéket, ami a bor és művészetkedvelő közönség kedvelt célpontja lett, kiemelten az őszi időszakban. A Kerekdomb Fesztivál 2016 szeptemberében indult kifejezetten azzal a szándékkal, hogy a legnagyobb hazai művészeket bevonva hívja fel a figyelmet a hazai turizmus lehetőségeire, az ország még felfedezetlen csodáira.
 
A korábbi években Tállya adott otthont a fesztiválnak, idén szeptemberben a szomszédos település, Golop is csatlakozik. A négy napot a Fővárosi Rapcirkusz koncert indítja, fellép többek között a Bëlga, a 30Y, a Barabás Lőrinc Quartet, a Miskolci Szimfonikus Zenekar, a The Biebers, a Mongooz and the MagnetSzalóki Ági, a Bohemian Betyars, a Mörk, a Byealex és a slepp. Érkezik a Klasszik Lasszó formáció, Vecsei H. Miklós pedig Beck Zoltánnal alkot majd a színpadon. A programot színházi előadás, filmvetítés és gyerekprogramok színesítik, helytörténeti sétákkal készül a Hosszúlépés, dűlőtúrákkal az Oroszlános Borhotel. Lesz futóverseny kicsiknek és nagyoknak, biciklitúra, valamint kajakozás a Bodrogon. A helyi borászatok, pincészetek borkóstolással, a helyi mesteremberek mesterségbemutatókkal várják a látogatókat.
 
Teljes program és információ: www.kerekdombfeszt.hu

Borrégészeti nyílt nap most szombaton

Július 07. 08:23
A Laczkó Dezső Múzeum közösségi projekt keretében Dörgicse határában hetek óta zajlik egy kutatás. Törő Balázs a Laczkó Dezső Múzeum néprajzosa vezetésével egy présház feltárása folyik, melynek fő attrakciójára a nyílt napon, közösségi rendezvény keretén belül kerül sor.
 
A 2020. július 11-i nyílt napon a délutáni órákban kerül sor egy vélhetően római kori áthidaló kő műszaki kiemelésére és feltárására.
 
Nyílt Nap
2020. július 11. szombat 9-17 óráig
Dörgicse, Becce-hegy 46.908068, 17.7442275
Dörgicsét Akali irányába elhagyva a falutól 1 km-re keleti irányba, követve az útbaigazító táblákat 

Hatalmas magyar siker a Wine Spectator étteremtesztjén

Július 02. 08:17
Mint 1981 óta mindig, a tekintélyes Wine Spectator idén is kiadta a Restaurant Award díját, amiben a boros vendéglátóhelyek borlapját díjazza. Az amerikai borszaklap az Egyesült Államok mellett további 80 országban összesen 3800 étterem borkínálatát ismerte el. Összesen három kategóriában (Award of Excellence / Best of Award of Excellence / Grand Award) hirdettek győzteseket.

Magyarország csak idén került fel a szerkesztőség radarjára, de máris két díjat elhozott. A Fiáker Étterem és a Felix Kitchen & Bar kapott Award of Excellence kitüntetést. Ebben az elismerésben közel 2300 étterem részesült, 1400 kapta meg a Best of Award of Excellence-t, a maradék pedig a legnagyobb presztizsű Grand Award díjat nyerte el.
 

Egy festékgyár mondja meg, mik lesznek a nyár slágeritalai

Július 01. 11:15
A  Pantone festékgyár előrejelzése alapján az idei év színe klasszikus kék, így várhatóan a kék árnyalatban pompázó italok népszerűek lesznek. Ehhez igazodva az előállítóknak olyan összetevőket kell fejleszteniük, amelyek segítségével könnyen elkészíthetők a színpompás italok. Mindemellett előny, ha az alkohol tartalmú italokban is stabilitást mutatnak.

A vizuális megjelenés mellett nem árt, ha a termék minden érzékszervre hatást tud gyakorolni. Ilyen élmény lehet a hő- vagy fény-, illetve a megszokottól eltérő, váratlan ízhatás. A mentesség számos előállító számára prioritás. A fogyasztók elvárásaihoz igazodva jelenleg a színezékek 89%- természetes forrásból származik (2017-ben 76% volt), lefedve ezzel a teljes színpalettát.
 

Megvan az idei Egri Bikavér Ünnep időpontja

Június 25. 13:17
Minden valószínűség szerint 2020-ban is lesz Egri Bikavér Ünnep, viszont a szokásos júliusi időpontnál később. A szervezők most hozták nyilvánosságra a dátumot, e szerint 2020-ban augusztus 20-a és 23-a között kerül megrendezésre a XXIV. Egri Bikavér Ünnep.
 
"A várossal, a szőlészekkel és borászokkal, illetve a partnereinkkel történő egyeztetés után döntöttünk úgy, hogy megrendezzük a XXIV. Egri Bikavér Ünnepet” – árulta el Tarsoly József. A hegybíró, aki egyben az esemény főszervezője, hozzátette: “A vírushelyzet utáni újraindulásban mind a borászok, mind a helyi vendéglátók és a város turizmusa szempontjából is kiemelt szerepe lesz az Egri Bikavér Ünnepnek.”
 
A XXIV. Egri Bikavér Ünnep helyszíne a megszokott Érsekkert lesz.
 

Kijött a legújabb Michelin-kalauz

Június 22. 12:13
A koronavírus-járvány csak a múlt héten tartották a magyar éttermek szempontjából érdekes Main cities of Europe című regionális kiadás premierjét. Az új kalauz nem hozott nagy változást, minden magyar étterem megtarthatta az eddigi csillagjait (Onyx – 2 csillag , Babel, Borkonyha, Costes, Costes Downtown, Stand – 1 csillag), a Petrus pedig maradt a Bib Gourman kategóriában. Utóbbi minősítést 1997 óta azok az éttermek kaphatják meg, amik a tesztelők értékelése szerint a saját kategóriájukban kiemelkedően jó ár-érték arányú szolgáltatást nyújtanak. Ennél is frisseb a L'assiette or The Plate, vagyis a Michelin-tányér, ahol azokat a helyeket sorolják fel, ahol egyszerűen csak jókat lehet enni. Ezen a listán szerepel idén a Baraka, a Fausto's, a Fricska, a Laurel Budapest, a Mák, a Nobu Budapest, az Olimpia, a St. Andrea, a Textúra, a Tigris, az Alabárdos, az Arany Kaviár, a Baltazár, a Zona és a Csalogány 26.

Tudtad, hogy Andrea Pirlonak pincészete van? Most nyerhetsz is tőle bort!

Június 19. 14:12
Tudtad, hogy Andrea Pirlonak pincészete van? Most nyerhetsz is tőle bort!
 
Visszavonulása után borászatot nyitott Andrea Pirlo, Bajnokok Ligája-győztes és Világbajnok egykori olasz válogatott labdarúgó. A szűkebb hazájában, Bresciában található Pratum Coller borászat és a VINUM online bormagazin most közös játékot hirdetett, aminek nyereménye két palack 2018-as MARZÌ Vino Rosso az ex-futballcsillag aláírásával. A sorsoláson való részvételhez 2020. július 3-ig a VINUM oldalán lehet regisztrálni, azonban semmi további kötelezettség (előfizetés, hirlevélre feliratkozás) nem jár vele.
 

Hamisított élelmiszereket vontak ki a forgalomból

Június 16. 08:53
Egy fővárosi, egyebek mellett élelmiszert is árusító üzlet ellenőrzése során számos, jogellenesen meghosszabbított minőségmegőrzési idejű, ezért hamisítottnak minősülő élelmiszert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
 
A budapesti diszkontban tartott helyszíni ellenőrzés során a szakemberek megállapították, hogy az ott árusított egyes élelmiszertermékeket felülcímkézték és a felragasztott címkén a lejárt, eredeti minőségmegőrzési időt jogellenesen meghosszabbították. A hamisított élelmiszereket – amelyek nagyrészt édességek voltak – az üzlet eladóterében találták az ellenőrök.
 
 

2019 nem a halak éve volt

Június 16. 08:19
Rekordot döntött tavaly az egy főre jutó halfogyasztás a világban. A pozitív trend az előttünk álló évtizedben is folytatódni látszik – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új jelentésében.

A haltermelés elérheti az akár 204 millió tonna mennyiséget is 2030-ban, ami 15%-os bővülést jelent 2018-hoz képest. Ezen belül nőni fog az akvakultúra jelenlegi 46%-os aránya – tudhatjuk meg A halászat és akvakultúra helyzete a világban 2020-as kiadványból. Mindezekkel együtt az egy főre jutó éves 20,5 kg-os halfogyasztás további 1 kilóval nőhet 2030-ig.

A 2018-as teljes globális haltermelés mennyiségét 179 millió tonnára becsülik, értéke 401 milliárd dollár. Az emberi fogyasztásra szánt hal 52%-a akvakultúra termelésből származik. Messze a legjelentősebb termelő Kína, a magasan fejlett akvakultúra szektorának köszönhetően, ami több halászati terméket termelt, mint a világ többi része 1991 óta összesen.

A szardínia a legjelentősebb tengeri halászott fajta, melyet a tőkehal és a csíkoshasú tonhal követ. A halfogyasztás átlagosan az állati eredetű fehérjefogyasztás hatodát fedezi, de ez akár 50% fölé is kúszhat egyes országokban, mint Banglades, Kambodzsa, Gambia, Ghána, Indonézia, Sierra Leone, Srí Lanka.