Fröccs

Úgy tűnik, egyformán szeretjük a bort, a sört és a röviditalt

December 12. 20:37
Vagyis kávé mindegy... Évente több mint húsz liter tiszta alkoholt iszik az átlag magyar férfi, hetet a nő - írja a Magyar Hírlap.
 
A legtöbb „alkalmi nagyivó” Litvániában, Ausztriában, Csehországban, Finnországban, Görögországban, Moldovában és Belgiumban van. Hazánkban a férfiak 44, a nők hét és fél százaléka esik ebbe a kategóriába.
 
A napilap a KSH Korfa című kiadványának alkoholfogyasztásokat vizsgáló elemézésére hivatkozva azt írja, hogy Európában a legnagyobb mértékben Olaszországban, Franciaországban, Portugáliában csökkent az alkoholfogyasztás az 1960-as évek óta, a legnagyobb növekedés pedig Norvégiában és Izlandon volt. A legtöbb országnál növekvő és csökkenő szakasz váltja egymást, hazánkban az 1980-as évekig nőtt, azóta mérséklődik a fogyasztás.
 
A WHO-becslések szerint az uniós országok közül Olaszországban isznak a legkevesebbet, átszámítva évi 6,7 liter tiszta alkoholt fejenként, ez napi egy pohár bornak felel meg. A legnagyobb fogyasztó Litvánia, 15,4 literrel, azonban a fehéroroszországi férfiak évi „adagja” 37,5 liter. Hazánk is a magas fogyasztású országok között van, nálunk a férfiak átlaga 20,4 liter, a nőké 7,1 liter.
 
Amíg korábban voltak jellemzően borivó – mint a dél-európai országok –, és elsősorban sörfogyasztó – Német- és Csehország, Nagy-Britannia – nemzetek, addig az égetett szeszes italok Kelet-Európában élveztek népszerűséget. Mára egységesedett a fogyasztás összetétele, a különbségek mérséklődtek. Magyarországon egyharmad-egyharmad arányban oszlik meg a fogyasztás a „tömény” italok, a borok és a sörök között.

Íme néhány érdekesség a világ karácsonyi asztalairól

December 12. 15:10
A Nosalty összegyűjtött néhány számunkra szokatlan karácsonyi ételt. Nézzük csak!
 
  • Franciaország: gesztenyével töltött egész pulyka almával, zsályával
  • Venezuela: hallacas (tenger gyümölcseivel vagy sertéssel/csirkével/marhával és mazsolával, kapri- és olívabogyóval, fűszerekkel töltött kukoricadarás tészta, platánlevélbe csomagolva, és sós vízben kifőzve)
  • Finnország: porkkanalaatikko (finn köretféleség sárgarépából tejszínnel, tojással, vajjal, és rizzsel aranybarnára sütve)
  • Görögország: avgolemono (csirkeleves tradicionálisan tojással és citromlével, kaporral)
  • Németország: stollen (kalács, aszalt gyümölcsökkel, dió- és mogyorófélékkel, porcukorral)
  • Fülöp-szigetek: Puto Bumbong (édes rizs, lila Yam-gyökér, bambusz szárában főzve)
 
A részleteket itt találod!

Ezeket a legjobb borok a karácsonyi asztalra!

December 12. 13:51
Olyan borokat válogattunk, amelyek megfizethetőek, érdekesek, de mindenekelőtt szépek, ajándékként vagy az ünnepi vacsora kísérőjeként egyaránt örömet szereznek - írja a Művelt Alkoholista, amely tényleg kiváló borokat javasol au ünnepekre nézzük, melyeket!
 
  • Vida Hidaspetre Kékfrankos 2013
  • Dúzsi Ó Vörös Birtokbor 2011
  • Gál Tibor Egri Bikavér Superior 2011
  • Palacios Pétalos 2012
  • Gere-Weninger Cabernet Franc Selection 2009
  • Heimann Barbár 2011
  • Petrányi Kódex Olaszrizling 2013
  • Wassmann Olaszrizling 2013
  • Leitz 1-2-Dry 2014
  • Leth Grüner Veltliner Klassik 2014
  • St. Andrea Örökké 2013
  • Szepsy Furmint 2013
  • Chateau Dereszla Tokaji pezsgő 2011 (száraz)
  • Kreinbacher Brut Classic
 
Ők persze írtak is róluk.

Leányka? Király!

December 12. 09:34
„Intenzív citromsárga szín. A testességét mutatják a templomablakocskák. Közepesen intenzív illat, benne virágok, csonthéjas gyümölcsök. Némi muskotályos szőlő. Száraz, magas sav, középmagas gyümölcs. Alma, citrusok, némi mangó. Feszes szerkezet, frissítő CO2, nagyfokú ásványosság. Szép telt test, kissé emelkedett alkoholérzet (holott csak 11-es). Közepesen hosszabb, citrusos hossz.”
 
Így jellemzi Miklóscsabi Marilyn Mórról fantázianevű, 2014.es királyleánykáját a Nobilis borblog.

Tibetben is lehet majd fűszeres csirkeszárnyat enni

December 12. 07:32
Tibetben is lehet majd fűszeres csirkeszárnyat enni
 
Alig hogy a gyorséttermi láncairól híres amerikai Yum! Brands bejelentette, hogy jövő év elején megnyitja első KFC-éttermét Tibetben, Lhásza belvárosában, tibeti jogvédők máris aggodalmuknak adtak hangot, mondván: lesz-e hasznuk ebből a tibetieknek?
 
Az amerikai nagyvállalat már több mint tíz éve felvetette e gondolatot, de akkor az éles kritikák hatására elállt a megvalósításától. Akkor a dalai láma levélben fejezte ki ellenzését, mondván, hogy a felhasznált csirkék tartásának körülményei és kegyetlen leölésük sérti a tibeti kultúrát.
 
A jelek szerint a Yum! most elérkezettnek tartotta az időt és bejelentésében úgy fogalmazott, szolgáltatásukkal a helyi fogyasztókat és a turistákat kívánják szolgálni. Arra is kitértek, hogy az üzlet külső képében nagy hangsúly fektetnek a tibeti hagyományos építészet elemeinek megjelenítésére. Érvelésük szerint beruházásukkal munkahelyet teremtenek, elősegítik a regionális ellátási lánc fejlődését.
 
A londoni székhelyű Szabad Tibet mozgalom egyik aktivistája, Alistair Currie a hírre reagálva megjegyezte, elvben nincs azzal semmi baj, ha egy nyugati vállalat üzletet nyit Tibetben, de - szerinte - eddig kevés vállalat bizonyította, hogy érdeke lenne hasznot hozni Tibetnek és a tibetieknek. Currie úgy vélte, fontos, hogy a megnyíló étteremben tibetieket alkalmazzanak, ehhez megfelelő képzést kapjanak és az eladók használják a tibeti nyelvet. A felelősség a Yum!-é, hogy bizonyítsa, hangoztatott elkötelezettsége nem csak jelképes és felszínes - jelentette ki.
 
Az új KFC-étterem 540 négyzetméteren terül el és egy bevásárlóközpontban kapott helyet. A cég terve egy külvárosi 4,7 hektáros területen egy hűtőház megépítése is a további terjeszkedéshez szolgáló háttér bázisaként. A kínai Hszinhua hírügynökség ezzel kapcsolatos hírében idézi az új üzlet kínai menedzserét, aki szerint "a tibeti fogyasztóktól nem idegen sem a rántott csirke, sem a hamburger".
(MTI)

Neked is ekkora forma volt a tanárod?

December 11. 20:19
Velünk sajnos nem fordult elő, hogy dolgozatjavítás közben 2013-as szürkebarátot kóstolgatott volna bármelyik tanárunk...
 
Neked is ekkora forma volt a tanárod?
 
Mondjuk 2013-ban sajnos már bőven nem jártunk suliba... :(
(Via)

Michelin-csillagos séftől lehetett tanulni a BGF-en

December 11. 17:26
Laurent Lemal Michelin-csillagos séf, a 2015-ös francia Bocuse d’Or győztese tartott mesterkurzust a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar kiemelkedő szakmai-tanulmányi munkát folytató vendéglátás és szálloda szakirányos hallgatóinak.
 
A séf kacsamáj pastramit készített fűszeres páclével, almával, körtével, kanadai sütőtökkel és jégcsapretekkel - természetesen a hallgatók közreműködésével.
 
Laurent Lemalt a Bocuse d’Or 50 jelöltje közül válogatta ki a francia bizottság, hogy képviselje Franciaországot a 2016-os budapesti Bocuse d’Or Európai Válogató Versenyen, amelyen szakmai partnerként a BGF is részt vesz. A séf először járt Magyarországon, házigazda séfje dr. Sándor Dénes, a BGF KVIK Vendéglátás Intézet tankonyhájának vezetője volt - írja a Turizmus Online.

A Nagy Egyetemi Borteszt a híradóban

December 11. 15:49
A Budapesti Corvinus Egyetmen vette kezdetét a Nagy Egyetemi Borteszt 2015-2016. évi turnéja. Közel 200 hallgató vett részt december 10-én, az esemény első állomásán. A Hiradó.hu is beszámolt a bortesztről. A videóban 15 perctől kezdődik a közvetítés, amely ide kattintva érhető el.