Fröccs

Veszélyben vannak a Balaton északi partjának szőlői

Január 30. 11:09
A helyi bortermelők szerint az ingatlanspekulánsok és az ültetvények elöregedése miatt veszélyben vannak a Balaton északi partjának szőlőterületei, ami a balatoni tájat is veszélyezteti. A tóra néző dűlők jelentős része veszélyben vannak az északi parton, mivel sok az elöregedett, gondozatlan, gazos szőlőterület.
 
Jásdi István, a csopaki Jásdi Pince vezetője, a Csopaki Kódex tagja hangsúlyozta: az északi part legfontosabb látványelemei a szőlők, ezek azonban a tóra néző lejtőkön találhatók, amelyek az ingatlanfejlesztők célpontjai. Segíthetne a problémán, ha a szőlőrekonstrukciós támogatásokból több jutna a kiváló észak-balatoni területekre, hiszen - hiába zajlanak nagyszabású borászati beruházások a Balaton környékén, ha az újonnan létrehozott óriáspincékbe nem nagyon kerül szőlő. – jegyezte meg Jásdi István.
 
A borász emlékeztetett arra, hogy 1990 óta legfeljebb néhány száz hektár szőlőt telepítettek újra, így becslése szerint az észak-balatoni ültetvények legalább 70 százaléka elöregedett, és a következő években eltűnhet. Csopak az elsők között szigorította rendezési tervét, a tulajdoni lapokra már bejegyzik a szőlőművelési kötelezettséget, két éve pedig bevezették a gondozatlan területekre kivetett földadót - mondta a polgármester.
  
Minden erőfeszítés ellenére várhatóan a szőlők 20-30 százaléka mégis el fog tűnni Csopakon is - vélekedett Ambrus Tibor.
 
Laposa Bence badacsonyi bortermelő, a Balatoni Kör elnöke hozzáfűzte: kevés önkormányzat követi jelenleg Csopak példáját, ezért a tó környékének vezető borászatait, éttermeit tömörítő Balatoni Kör szabályozási csomag kidolgozását szorgalmazza, ami segítheti az önkormányzatokat a szőlőterületek védelmében.
   
Nemcsak a szőlőkről, hanem az egész balatoni tájról van szó, ami a régió lakóinak identitását alapjaiban érinti.
(MTI)

Feléled a Debrecen melleti borvidék

Január 26. 20:00
Mintegy egy hektáros szőlőbirtokot vásárol Debrecen az érmelléki borvidéken, s ezzel jelképesen is hozzájárul az egykor a város szőlőskertjének tekintett térség fejlesztéséhez - jelentette be a cívisváros polgármestere a Debrecen idei borait bemutató sajtótájékoztatón pénteken. Papp László (Fidesz-KDNP) emlékezetett arra, hogy valamikor nem is számított komoly debreceni gazdának az, akinek nem volt szőlőskertje Érmelléken. Történelmi tény, hogy Érmellék, amely évszázadokon át a város szőlőskertje volt, az egyik legjelentősebb fehérboros vidéknek számított.
 
A város turisztikai kínálatának szélesítését, Debrecen város kulturális hagyományainak fenntartását, a gasztronómiai, a borturizmus népszerűsítését stratégiai célnak nevezte a polgármester, utóbbi megvalósításában Bihardiószeggel működnek együtt - jelezte. Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere hozzátette: az a céljuk, hogy borvidékük újra ismert és elismert legyen, s ebben komoly szerepet szánnak a térség egykori jelképes bora, a bakator újratelepítésének és termesztésének.
 
A sajtótájékoztató keretében mutatták be Debrecen város 2017-es borait, amelyeket mintegy száz hazai bormintából választottak ki. A zsűri döntése értelmében a város fehérbora 2017-ben Szászi Endre 2015-ös olaszrizlingje (Badacsonyi borvidék, Szigliget); a város vörösbora a Centurio Szőlőbirtok 2015-ös évjáratú Összetett bora (Mátrai borvidék, Gyöngyöstarján, borász: Ludányi Balázs).
 
Debrecen város prémium fehérbora 2017-ben a Tokaj-Hétszőlő Zrt., 2012-es Furmint Selection bora (Tokaj-Hegyaljai borvidék, borász: Makkai Gergely); Debrecen prémium vörösbora az idén a Bodri Pincészet Kft., Gurovice 2013-as Kékfrankos bora (Szekszárdi borvidék, borász: Bodri István).

Borstratégiával támadna fel a Dél-Balaton

Január 26. 14:10
Stratégia készül nyárra a Somogy megyében, elsősorban a Balatonboglári borvidéken termelt bor presztizsének növelésére.
A boglári borvidéken termett szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a hozzáadott érték máshol jelenik meg. Gondot jelent az ültetvények elöregedése és a szőlő országosan is alacsony, 30-35 eurócent körüli felvásárlási ára, utóbbi hatására a Dél-Balatonnál egyre több helyen látni elhanyagolt parcellákat osztatlan közös területeken. 
 
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara azonnali lépéseket sürget a marketing erősítéséért, a dél-balatoni borok imázsának javításáért, emellett szeretnék elérni a szőlő felvásárlási árának növelését és mintegy 3-500 hektárnyi nagyon elavault ültetvény megújítását. A stratégia tervezése folyik, konkrét megoldási javaslatokat később fogalmaznak meg. A helyi politikusok szerint sokat segíthet az ágazaton az egészséges patriotizmus, vagyis az, hogy a borkedvelő fogyasztók keressék a somogyi borokat, amelyeket a helyi népszerűség növekedésével máshol is könnyebb lesz értékesíteni.
 
A balatonboglári a mintegy 2800 gazda által megművelt 3300-3400 hektárnyi ültetvényével az ország ötödik legnagyobb borvidéke, a helyi borászok feldolgozáshoz szükséges kapacitása azonban alacsony a leszüretelt szőlő mennyiségéhez képest. A térségben hivatalosan 158-an készítenek bort, közülük mindössze 18-20 pincészet foglalkozik termékei országos terjesztésével.
 
A borvidék borászai nemcsak a Balaton-parton, hanem Kaposváron és környékén is több boros rendezvényen mutatkoznak majd be, népszerűsítve termékeiket, és dolgoznak országos ismertségük, elismertségük növeléséért.

Körbejárják az országot a juniborászok

Január 23. 16:15
2017-ben új, egész éves programsorozattal készül a DiVino: 365 nap alatt virtuálisan bejárják Magyarország borvidékeit és bemutatják a Junibor Egyesület tagjait. Ők azok a fiatal magyar borászok, akik bejárva a világot friss szemlélettel és energiával viszik tovább a családi pincészeteket, vagy épp építenek saját borászatot.
 
A Junibor 33 borászatot tömörít, ez nem 33 borászt jelent, hiszen több testvérpár is dolgozik együtt (a Pfneisl testvérek, Prácserék, Árvay-ék, a Laposa testvérek, vagy Sebestyén Csilla és Csaba). A „10 nap 1 borász” kampány célja, hogy 10 nap alatt mutassa be az egyes borászatokat és borászokat: videókkal, érdekességekkel, interjúkkal is készülnek. Fontos része a kampánynak a személyes találkozó: a 10 nap alatt a borászok felbukkannak a pesti DiVinokban, Debrecenben és Győrben is a fogadóórákon.

JUNIBORÁSZOK menetrendje 2017-ben
Január 11-20. Laposa Zsófi és Bence
Január 21-30. Babiczki László
Január 31-február 9. Bolyki János
Február 10-február 19. Bussay Dóra
Február 20-március 1. Demeter Endre
Március 2-március 11. Dúzsi Bence és Tamás
Március 12-március 21. Figula Mihály
Március 22-március 31. Franz Weninger
Április 1-10. Ifj. Szepsy István
Április 11-20. Pfneisl Birgit és Katrin
Április 21-30. Ifj. Gál Tibor
Május 1- május 10. Gere Andrea
Május 11-május 20. Gere Zsolt
Május 21-30. Heimann Zoltán
Május 31-június 9. Hernyák Tamás
Június 10-június 19. Jandl Arnold
Június 20-június 29. Jekl Flóra
Június 30-július 9. Ifj. Kamocsay Ákos
Július 10-július 19. Kardos Gábor
Július 20-július 29. Kis Tamás
Július 30-augusztus 8. Kiss Gábor
Augusztus 9-augusztus 18. Bukolyi Marcell
Augusztus 19-augusztus 28. Kovács Tamás
Augusztus 29-szeptember 7. Árvay Angelika és Szabolcs
Szeptember 8-szeptember 17. Miklós Csabi
Szeptember 18-szeptember 27. Gál Péter
Október 8-október 17. Frittmann Péter
Október 28-november 6. Takler András
November 7-november 16. Sebestyén Csilla és Csaba
November 17-26. Wille-Baumkauff Stefán
November 27-december 6. Vesztergombi Csaba
December 7-december 16. Prácser Hajni és Miklós
 
 
 
 

Egy jó piknikhez sosincs túl hideg!

Január 22. 15:20
Téli dűnék, forralt bor, Gasztrosétány farsangkor! Ezzel a szlogennel invitálták a szervezők az érdeklődőket a most szombaton, január 21-én megrendezett Téli Etyeki Piknikre. A látogatók számából ítélve úgy tűnt, hogy ez sikerült is, a meghirdetett programok vonzották a téli szabadtéri programok iránt nyitott embereket. 9 órától indult a mulatság látványdisznótorral, a vállalkozó kedvűek segíthettek a böllérnek a pörzsölésben is. Emellett a vajköpülést is lehetett gyakorolni. Nagyszerű vörösborok és pezsgőkülönlegességek mellett házi kocsonyától kezdve, a két éven át érlelt sonkákon át a méteres kalácsig nagyon sok földi jót lehetett megízlelni.  
 
Kinyitottak a helyi pincék és kézművesek, hogy vendégborászaik társaságában kóstoltassák remekeiket: bort, sajtot, sonkát, párlatot, süteményt, csokoládét és még számos rendkívüli finomságot. Ha ez még nem lett volna elég, nagyszerű zenészek is  játszottak. Ezúttal Berecz István és Barátai, valamint a Fokos zenekar léptek föl a Fonó Présházban, de részt lehetett venni a Piknik Borkollégiumon Dr. Mészáros Gabriellával vagy a „Pohárral a kézben” pincetúrán, sőt meg lehetett tekinteni a szablyás pezsgőnyitást is! 
 
Tavaszi Etyeki Piknik - 2017. április 8-9.
Nyári Etyeki Piknik  - 2017. június 10-11.
Őszi Etyeki Piknik  - 2017. szeptember 2-3.

Már évente csalogat az ázsiai borexpó

Január 19. 18:00
Éves rendezési gyakoriságra vált a jövőben a Szingapúr és Hongkong között váltakozó ProWine Asia szakvásár.
 
A Messe Düsseldorf több mint húsz éve rendezi a világ legnagyobb jelentőségű borvásárát, a ProWeint. Első ízben 2013-ban exportálták a sikeresnek bizonyult koncepciót a ProWine China formájában. 2016 áprilisában tartották Szingapúrban a ProWine Asia kiállítást, amelyet bár kétévente tervezetk megrendezni, a siker okán ezentúl évente megtartanak majd, mégpedig felváltva Szingapúrban és Hongkongban. Az első hongkongi ProWine Asia 2017. május 8-11. között várja a szakmabelieket.
 
További tudnivalók és hamarosan kiállítói jelentkezési anyagok is elérhetők lesznek www.prowineasia.com honlapon.

Mangalica eperrel?

Január 13. 08:00
Tavaly először került – a Bocuse d’Or budapesti európai döntője kapcsán – nem étel, hanem alapanyag a májusi Gourmet Fesztivál középpontjába, és a szervezők most is két hozzávalót helyeznek fókuszba, írja a Vendéglátás Magazin.
 
Idén az egyik alapanyagnál a szezonalitás, a másiknál a nemzeti sajátosság a meghatározó. A májusi rendezvényre meghívott éttermek így idén a mangalicára és az eperre építhetik fogásaikat, de természetesen továbbra is megjeleníthetik saját jellemző ételeiket. A fesztivál idén már nemzetközivé szeretne válni, ezért a regionalitás jegyében a szomszédos országok legnevesebb éttermeit és séfjeit is be szeretnék mutatni.

Szúrási és vágási lesz a buli Napkoron

Január 11. 16:00
Számos főzőcsapat méri össze ügyességét a 16. Nemzetközi Böllérversenyen szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron. Az itthonról és a határon túlról érkező csapatok először szúrási, vágási és feldolgozási technikáikat mutatják be a nagyközönségnek, majd a népi hagyományoknak megfelelően készítik el a disznótor finomságait, a hurkát, kolbászt és toroskáposztát.
 
A böllérversenyre eddig tizenhat csapat jelezte részvételét, de a helyszíni nevezésekkel akár húsz-huszonkét csapatosra is duzzadhat a mezőny. A napkori Napkorona Udvarházban megtartott esemény szombat kora hajnalban a disznók levágásával kezdődik. A hentesek választhatnak, mangalicát, vagy hússertést vágnak, a versenyben azonban csak azok vehetnek részt, akik mangalicát dolgoznak fel.
 
A böllérek munkáját szakértő zsűri bírálja el, akik több kategóriában zsűrizik a versenyzőket: keresik majd a böllérek legjobbját, a legjobb hurkát, toroskáposztát, kolbászt, fogópálinkát, forralt bort, a közönség pedig a legnépszerűbb csapatot választhatja ki.

Tokajit visz Lyonba Széll Tamás

Január 11. 14:35
A tokaji bor, a tokaji ecet és a dió is szerepel majd a magyar csapat tál- és tányérelemeiben a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny január 24-25-i lyoni világdöntőjén.
 
Széll Tamás séf, a magyar csapat versenyzője a felkészülésről szóló szerdai budaörsi sajtótájékoztatón felidézte, hogy Bocuse d'Or első magyar résztvevőjeként 2013-ban a tizedik helyet sikerült megszereznie. Az idei világdöntőn ehhez képest legalább öt helyet szeretne előrelépni, "a dobogó pedig a legszebb álom lenne".
 
Szulló Szabina, a magyar csapat másodcoacha elmondta azt is, hogy a magyar csapat versenyfogásaiban a nemzeti sajátosságok is feltűnnek. Többféle savanyítást is felhasználnak majd az ételek elkészítése során, az alapanyagok között pedig szerepel a tokaji bor és ecetek, a magyar erdei gombák és a dió, ráadásul még a felhasznált tálak formaterve is visszaadja a magyar jelleget.
 
Hamvas Zoltán beszámolója szerint a világdöntő VIP szekciójában magyar alapanyagok és borok is bemutatkozhatnak. Elsősorban aranyszalagos magyar élelmiszereket visznek Lyonba: kiemelt szerepet kap a furmint, a mangalica és a libamáj, de nem hiányzik a magyar lekvár, méz, bárányhús és a legfontosabb magyarországi fajtákból készült csendes borok és pezsgők is kóstolhatók lesznek.
 
Folytatás a Vinoporton.