Balatonfüred-Csopaki borvidék

Egy borvidék, ahol olyan római kori település került a felszínre, amelynek falfestménye szüretelést ábrázol, a borászati eszközök mellett pedig megkövesedett – nemegyszer a furminttal megegyező genetikai állományú – fehérszőlő magokat is találtak. Egy borvidék, ahol egy 1082-ből származó hiteles okmány szerint Veszprém püspöke Csopakon szőlőbirtokkal rendelkezett. Egy borvidék, ahol a 13. században már a mai Balatonfüred teljes területe a tihanyi apátok tulajdonában volt.

 

Ez a borvidék, mint a neve is mutatja, két különböző bortermelő tájra oszlik. A balatonfüredi borok testesebbek, tüzesebbek, alkoholszintjük magasabb, a csopaki borok ezzel szemben tartózkodóbbak, könnyedebbek, illatban és zamatban gazdagabbak. Balatonfüredet és környékét a gyógyvíz és a bor együttes ereje teszi vonzóvá. A világ különböző részeiről utaznak ide azok az emberek, akik önmagukat egy kicsit kényeztetni akarják - kívülről és belülről egyaránt, a szénsavtól pezsgő gyógyvíz, az egyedülálló, szívbetegeknek kedvező hatású klíma, valamint a jófajta fehérbor erejével.

 

A borvidék területe
A kétezer hektáros Balatonfüred-csopaki borvidék a Balaton északkeleti részén és az azzal párhuzamosan húzódó, Balatonfőkajártól Zánkáig terjedő hegyvonulat lankáin, a hegyek által körülvett völgyek, medencék oldalain terül el. Fontosabb települései között említhetjük a két névadó mellett Felsőörsöt, Paloznakot, Tihanyt, Balatonszőlőst, Pécselyt és Szentantalfát. 

  • Balatonfüred-Csopaki körzet: Alsóörs, Aszófő, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse, Felsőörs, Lovas, Mencshely, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Tihany, Vászoly,
  • Zánkai körzet: Balatoncsicsó, Monoszló, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Zánka településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.

 

Éghajlat, fekvés, talaj
A terület klímája szélsőségektől mentes, kiegyenlített. A viszonylag enyhe telet korai kitavaszodás követi, a nyár nem túl forró, utána többnyire hosszú, derűs, száraz ősz jön. A szőlőműveléshez amúgy is kiváló klímát még a nagy tömegű víz temperáló hatása is javítja. A felszíni párolgás következtében itt mindig egy kicsit páradúsabb a levegő. A tóról visszaverődő napsugarakat a meredek, köves lejtők kondenzálják, néhol szinte mediterrán hatást eredményezve. Ezt jelzi az amúgy mediterrán klímát igénylő mandulafák nagyszámú előfordulása is, de leginkább a szőlő érzi magát a tó körül otthonosan.

 

A borvidék talaja rendkívül változatos. A legidősebb képződmény a szilur korabeli kristályos pala, a fillit. A permi vörös homokkövön, triász mészkövön, dolomiton, bazalton, bazalttufán, pannon homokon, márgán erdőtalajok különböző fajtái, például a rendzina rétegződnek. A borvidék különleges látványa a szokatlanul vörös erdőtalaj, aminek létrejötte a magas vasoxid és kovasav tartalmú permi homokkő mállására vezethető vissza. Talajaira a magas kalcium-, magnézium- és káliumtartalom a jellemző. A csopaki és balatonfüredi borok jellegzetes, markáns savtartalma ennek a gazdag kőzet- és talajösszetételnek köszönhető, azon belül is első sorban a mészkőnek. A borvidék jellegzetes részeitől, annak föld- és talajtani felépítésétől a Tihanyi-félsziget különbözik, mivel az egy pliocén korban kialakult vulkáni kráter maradványa. A megszokott bazaltos lávakőzetek helyett itt jól málló, ásványi anyagokban gazdag tufákon telepítették a szőlőt.


Sajátos szabályozás: a Csopaki Kódex
A borvidék egyediségének talán legfontosabb kifejezője a 2012-ben létrehozott Csopaki Kódex, ami a csopaki termőhelyek identitásának visszaállítását és az egyediségének megerősítését szolgálja. A védjegyoltalom és az eredetvédelem független, lokálisan szabályozott rendszere ez, bázisa pedig az olaszrizling. Az alapvető cél a csopaki bor minőségbiztosításának keretbe foglalása. A Csopaki Kódex négy pilléren állva szabályozza a termelési elvárásokat: a metszési, a zsendülési, a szüreti és a pincemunka ellenőrzése.

 

A leglényegesebb szabályok a szőlőültetvények fekvésére, minőségére, mindenkori állapotára éppúgy vonatkoznak, mint a szőlő megengedett terméshozamára, vagy a szüret optimális időpontjára. A termelők meghatározzák az egyes kategóriában a borok minimális sav- és alkoholszintjét, akárcsak azt az arányt, ami az egyensúlyt jelenti a csopaki rizling számára. Az alapanyagnál a túlérés nem megengedett, nem tartalmazhat botritiszes szőlőszemeket sem, mert az a bor terroir-kifejező képességét gyengíteni. A szabályozás előírja a hordós érlelést, illetve hogy a termelők egymást évente öt alkalommal ellenőrzik.

Jellemző szőlőfajták
A borvidék elsődlegesen fehérbortermő terület. A második világháború után a vörösbortermelés ismét lábra kapott, igaz, csak a borvidék egyes területein és mennyiségileg is alárendelve a fehérbornak. A mai vörösbortermő „rezervátum” a Tihanyi-félsziget, ahol a pinot noir mutat elegáns tételeket, de emellett a cabernet franc, a zweigelt, a merlot bővíti  palettát. A táj fehérborai két végpont közötti tengelyen helyezkednek el. Az egyik oldalon a testesebb, magasabb extrakttartalommal rendelkező, lágyabb borokat találjuk, a másik oldalon pedig az elegánsabb, karcsúbb, könnyedebb, finom savú rizlingeket. Az olaszrizling a régió zászlósbora, az észak-Balaton „nemzeti fajtája”. A rizling mellett a szürkebarát a régió vezető szőlőfajtája.
 

Történelemi vonatkozások 
Feltehetően Probus császár idejében indult igazán fejlődésnek a Pannóniában már régebbről ismert szőlőművelés. A Baláca pusztán feltárt villa urbana romjai a II-III. évszázadból származnak. A szőlőmotívumú ornamentikán kívül a falfestményeken is szőlészeti tárgyú - főként szüreti - jeleneteket örökítettek meg.

 

A honfoglalás után Karkász törzsének tulajdonába kerül a terület, de az 1082-ben kelt birtoklási jegyzék szerint a veszprémi püspöknek többek között Csopakon is volt szőlője. 1211-ben Balatonfüred a tihanyi apátság tulajdona lett. Az elkövetkező századokban a kulturális "pezsgés" áttevődött a Balaton környékéről a Duna vidéki várak körzetébe, így a füredi és a csopaki bor csak a vidéki nemesek mulatozását, s a jobbágyok búfelejtését szolgálta.

 

A török idők végvári csatározásai valószínűleg itt is meggyérítették a szőlőművelők számát, s egyidejűleg csökkent a szőlőterület is.

A XVIII. században újra fellendült Balatonfüred fejlődése, a XIX. század közepére pedig a Balaton "fővárosa" lett, ahol a megyei és az országos előkelőségek bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, szórakoztak a kiváló fehér borok társaságában.

A borvidék híres fajtája az olaszrizling, amely mintegy másfél évszázada terjedt el, és kiemelkedő minőségével márkanévvé vált. A tihanyi félsziget pedig tüzes vörösborairól nevezetes.

 

Jelentősebb települések, látnivalók

Alsóörs
Almáditól Badacsonyig terül el Balaton északi részén az a szemgyönyörködtető, lelket emelő partszakasz, amit "Balatoni Riviérának" nevezünk. Alsóörs a Somlyó-hegy lábára épült Árpádkori település. Először a XII. században említik. Számos szőlőbeli hajlék, pince, római alapfalakra épült. A község építészeti emlékei közül a legfontosabb egy 1500 körül épült késő gótikus köznemesi udvarház. A református templom a XIII. században épült román stílusban, később gótikus, majd barokk stílusban építették át. Jelentősek a XVIII-XIX. századi népi építészet emlékei.

 

Aszófő
Aszófő a Tihanyi-félsziget bejáratánál fekszik. 1211-ben említi először oklevél a települést, Ozoufeu néven. Területén azonban jóval korábban is éltek emberek, ennek szép emléke a falu határában feltárt római kori villa maradványa. A XI. században a tihanyi bencés apátság jobbágyfaluja.

 

Balatonakali
A Tihanyi-félszigettől nyugatra található kis település. A Sági erdő és a Balaton közötti domboldalon talált leletek és épületmaradványok igazolják, hogy a település már a rómaiak idején is lakott volt. Az itt feltárt urnatöredékek és urnasírok tanúsága szerint már a bronzkorban is nagyobb csoportban éltek itt emberek. Első említése 1333-ból származik, a székesfehérvári káptalan káplánját, Balázst okolydörgichey-i papként említik egy korabeli oklevélben. A település mai neve a Hokuli-Dörgicse névből alakult, Akaly néven 1531-ben fordul elő először. Késő barokk római katolikus templomát 1827-ben építették.

 

Balatonalmádi
A Balaton északi partján, a keleti medencében fekszik. 7 km hosszú partszakasza egy félköríves formájú, tóba nyúló félszigetet követ, amelyet változatos hegyvonulatok, lankás dombok ölelnek körül, amfiteátrumszerű, egyedülálló fekvést biztosítva ezzel a városnak. Bronzkori, római kori leletek bizonyítják, hogy a város területén a régi korok embere is letelepedett. 1996-ban régészek egy kb. nyolcezer éves település maradványaira bukkantak.

 

Balatoncsicsó
A Nivegy-völgyben fekvő település első írásos említése 1272-ből maradt ránk. A XIII. században német (frank) telepesek érkeztek a községbe. A település római katolikus temploma és plébániahivatala sokáig fíliaközpontként működött.

 

Balatonfüred
Lankás dombok által körülölelt kisváros. Nevét először 1211-ben a tihanyi apátság birtokösszeírásában említik. A mai Füred területén a középkorban több település létezett. Innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, ma a balatoni vitorlásélet központja. Hazánk egyik legrégebbi gyógyhelye tiszta levegője és szénsavas gyógyforrásai miatt. A XII. század óta ismert füredi szénsavas gyógyvíz a szív- és keringési rendszer betegségeinek kiváló gyógyszere. A kórház közelében hét forrás tör fel. Jókai Mór egykori villája ma múzeumként üzemel. A Vázsonyi út elején, a régi katolikus temetőben áll egy középkori gótikus templom romja, alatta római épület falai találhatók.

 

Balatonszőlős
Balatonszőlős a Tihanyi félsziget mögött, a Balatontól mintegy 6 km-re, az ún. pécsely-szőlősi medence keleti felében helyezkedik el. Környékén sok római kori leletre bukkantak, köztük egy - a Pécselyre vezető országút mentén található - római kori tanyagazdaság nyomaira. A község határától délre egy késő avarkori temetőt, valamint a temetőhöz tartozó telep maradványait is regisztrálták a régészek. Először 1121-ben említik hitelesen. Jelenleg használatos nevét 1758-ban olvashatjuk először. Református temploma középkori eredetű, gótikus kapuzattal.

 

Balatonudvari
A csendes kis település nevezetessége a szív alakú sírköveket őrző temetőrész, ezek a sírkövek az 1800-1850-es évekből származnak. A szív alakú sírkövek első darabját – a helyi monda szerint – bánatában egy kőműves legény faragta vörös mészkőből, miután kedvesét a Balaton vihara elvette tőle. Amíg a kőműves élt, a helybéliek csak ilyet rendeltek tőle, ezzel Európában egyedülálló műemlék együttes létrejöttét segítették elő.

 

Dörgicse
A Balaton partján, Balatonakalitól 5 km-re északra, a 310 m magas Balázs-tető és a 324 m magas Nagy erdő közötti völgyben helyezkedik el. A völgyben három Dörgicse alakult ki a történelem folyamán: Alsó-, Felső- és Kisdörgicse. A három községet 1950-ben egyesítették. Az őskortól lakott település, erről árulkodik az alsódörgicsei ásatásoknál talált termékenységi istenséget ábrázoló agyag női szobrocska. Az itt feltárt római faragott kőleleteket és vízvezeték-rendszer maradványokat a Nemzeti Múzeumban, a Tihanyi Múzeumban és a keszthelyi Balaton Múzeumban őrzik. A román kori felsődörgicsei templomrom érdekessége a görögkeleti kereszt alakú nyílás. Kisdörgicsén pedig Szent Miklós tiszteletére emelték az Isten házát bazaltkőből, maradványai a Bere-árok mentén láthatók. A település már a középkorban is négy szőlőhegyének boráról volt híres.

 

Csopak
A település területe évezredek óta lakott. Találtak itt kelta, avar és római kori leleteket. Már a rómaiak foglalkoztak e tájon szőlőműveléssel és borászattal. Nevét némelyek török, mások szláv eredetűnek tartják. Egyesek szerint Árpád ajándékozta a területet Sopok nevű vitézének. A Csopak név első hiteles forrása a veszprémi káptalan csereszerződési oklevele, ami 1277-ből származik. A másfél százados török uralom idején a község csaknem teljesen elnéptelenedett. A XVIII. század elején a Szebenből és a Szerémségből érkező telepesek élesztették újjá a falut. A főutcában található egy középkori eredetű torony romja, valamint egy XIII. századi egyhajós templom maradványa. A környéken szép régi présházak sora áll.

 

Felsőörs
Veszprémtől alig 10 km-re, délre található. Már 1000 évvel ezelőtt is lakott település volt. A honfoglalás után erre a tájra érkező Örs-nemzetség a Balatonra futó hegyoldalakat választotta lakóhelyül.

 

Lovas
A Királykút vadregényes völgyének kapujában fekszik. Itt tárták fel a világ egyik legrégebbi festékbányáját, korát a szakértők 35-40 ezer évesre teszik. A bánya azt bizonyítja, hogy már az ősember is jelen volt ezen a vidéken. A feltárás közben előkerült, szarvasagancsból készített szerszámok a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban találhatók. Lovas határában római és avar kori emlékek is előkerültek.

 

Mencshely
A Halom hegy a Balaton felvidék peremének legmagasabb vulkánikus eredetű hegye, ennek oldalában, alig 10 km-re a Balatontól fekszik az évezredek óta lakott település. Kr. u. az I-IV. században a Berkikút környékén virágzó római telep volt. Első írásos emléke 1284-ből való, első papját, Sándort 1333-ban említik először. 1526 után a falu lakossága a Berei erdőbe menekült a török elől és vermeket ásott lakófedezékül. A vermek nyomai ma is láthatók az erdőben. Az ide látogatók bepillanthatnak a paraszti életmód mindennapjaiba és a csipkeverés tudományába.

 

Monoszló
A Káli-medence keleti kismedencéjében fekvő Monoszló már a honfoglalás korától lakott volt. Első írásos említése 1252-ből származik. XIII. századi templomának szentélyében temették el az 1299-ben elhunyt Monoszlói Ladomér esztergomi érseket. A török harcban kétszer is elnéptelenedett a település, a XVII. század közepétől magyar kisnemesi családok, hozzátartozóik népesítik be újra.

 

Óbudavár
A Nivegy-völgy bejáratánál, egy szép lejtőn terül el Magyarország egyik legkisebb lélekszámú települése a maga 62 fős lakosságával. Kis területű, egyutcás falucska. 1413-as oklevélen mint az óbudai káptalan birtokát említik Budavary néven. 1753-tól hívják Óbudavárnak.

 

Örvényes
A Tihanyi-félszigettől keletre található Balaton parti kis település. Határában a III. századból származó római épületeket tártak fel, köztük egy kovácsműhelyt, csaknem teljes felszerelésével. Sok kőfaragvány, épületrész, használati tárgy és ékszer került elő az ásatások során. (A leletanyagot a Tihanyi Múzeumban és a veszprémi Bakonyi Múzeumban őrzik.) Sokáig a Tihanyi Bencés Apátság birtokaként a körzet meghatározó kereskedelmi állomása volt. A Pécsely patak hajtotta vízimalmok szomszédságában cserélt gazdát a gabona, a bor és a hús. Már az Árpád-házi oklevelek is megemlékeznek vízimalmairól. Egy XVIII. századi eredetű, népies stílusú malom ma is látható. A régi temetőben áll egy XIII. század első felében épült templom romja.

 

Paloznak
Paloznak a Bakony hegység déli lábánál fekszik. A régészeti leletek tanúsága szerint Paloznak vidéke már mintegy ötezer évvel ezelőtt is lakott volt. A Tódi-dűlőnek nevezett terület vízforrásainak közelében földbe ásott lakások nyomait és újkőkori cserépedények maradványait találták meg. Az őskori embercsoportok után az ókori népek is megtelepedésre alkalmasnak találták a helyet. Legnagyobb számban a rómaiak korában lakták a vidéket. A mai település határában két római kori gazdaság (villa rustica) működött, maradványaikat a tihanyi kőtárban és a veszprémi múzeumban helyezték el. A magyarok állandó jelenléte 900-tól kezdődött. Házmaradványok, lovas sírok, tárgyi emlékek kerültek elő ebből a korból. A Paloznak név valószínűleg szláv eredetű: po loznik azt jelenti, szőlőskertnél, szőlőhegy alatt.

 

Pécsely
A vele azonos elnevezésű Pécselyi-medencében fekvő település. Néhány szórványos újkőkori, ill. római kori régészeti töredék igazolja, hogy ez a terület már az őskor, valamint az ókor folyamán is lakott volt. Északi határában a XIV. század végén félben maradt Heym (ma ismert nevén Zádor) vára soha nem épült fel. A legelső Pécsely falu (villa Pechel) a mai Nagypécsely helyén alakult ki, s a későbbi birtoklások során bomlott Kis-, Nagy- és Nemes-Pécsely falurészekre. A falu neve Nagy Pécsely formában 1530-ban fordult elő első ízben. A község középpontjában emelkedő református templomot egy XII. századból való kis templom helyén építették klasszicista stílusban.

 

Szentantalfa
A Nivegy-völgyben, a Balatontól 5km-re található település. 1276-ból származó okiratban lelhető fel a neve, melyet a falu védőszentje után kapott a "fa" utótag a falu szóból származik. Középkori birtokosai egytelkes nemesek, csak kevésnek volt közülük jobbágyi birtoka - királyi farkas-vadászok voltak. A település később a veszprémi püspökséghez, majd az Esterházy család birtokaihoz tartozott.

 

Szentjakabfa
A XIII. században Nivegy-völgynek nevezték azt a területet, ahol a Nivegy-falvak - Csicsó Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon és a később elpusztult települések közül Árokfő, Herend, Szentbalázs és Szentbereckfa - feküdtek. Szentjakabfa a Bánkő-hegy lábánál települt falu. Első írásos nyoma egy 1306-ból származó oklevél. Az ekkor nemesi községet Nivegyszentjakabnak hívták.

 

Tagyon
Tagyon a Nivegy-völgy déli bejáratát őrző kisközség. A község történeti emlékeit kutatva az 1292-ből származó iratokban lelhető fel a neve, melyet - egyes források szerint - hajdani birtokosának nevéről kapott.

 

Tihany
A középkorban alapították a mai Tihany település ősét, 1055- ben I. András király itt építette meg a királyi család temetkezőhelyét és fölé a monostort, amelybe bencés szerzeteseket telepített. Ezzel vette kezdetét a bencés apátság élete. Az alapítólevél az első magyar nyelvű írásos emlék. Az apátsági templom és rendház XVIII. századi. A félsziget belsejében találhatók a XI-XIV. századi sziklába vájt barátlakások.

 

Vászoly
A Balatonfelvidék aprófalvainak egyike. Római kori emlékeit a Helytörténeti Múzeum őrzi, már akkor ismerték és termelték a szőlőt a mai Vászoly-Öreghegy területén. Neve valószínűleg Vazul Árpád-házi herceg nevéből származik. A török pusztítás után 1689-ben telepítették újra környékbeli, főleg szőlőműveléssel foglalkozó magyarokkal. Árpádkori templomának romjai a temető mellett még láthatók.

 

Zánka
Már a rómaiak idején is lakott hely volt. Zánka szláv eredetű, neve is ezt igazolja. Írott forrásmunkák már 1164-ben említik a község nevét. Középkori templomát 1786-ban barokk stílusban átépítették, a XIX. század végén a templom keleti oldalán tornyot emeltek.