A Laposa Birtok bemutatta első alkoholmentesített borát, a Laposa Vitorlás Alkoholmentes Olaszrizlinget, amely tudatos fogyasztóknak kínál kompromisszummentes borélményt. A Balaton-felvidéki termőhelyről származó, friss és lendületes olaszrizling hagyományos karakterét őrző ital teljes értékű alternatívát kínál azoknak, akik bármilyen okból nem fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor nem szeretnének lemondani a minőségi borélményről.
A Laposa Vitorlás Alkoholmentes Olaszrizling bor fő célcsoportja a tudatos fogyasztók, akik az ízélményt keresik, de nem feltétlenül az alkoholt. A kismamák, a sofőrök, az egészségtudatos életmódot követők, vagy épp a munka közbeni reprezentációra vágyók számára ez az új tétel biztonságos és elegáns választás lehet – egy pohár bor, amely ugyanúgy része lehet a pillanatnak.
A borbemutatót szakmai közönség előtt rendezték meg július 3-án a Tigre Basilica étteremben, ahol Laposa Bence, a borászat tulajdonosa mutatta be a pince újdonságát. A borbemutatón két díszvendég - Nyitrainé dr. Sárdy Diána, a Magyar Bor Akadémia elnöke, a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének intézetigazgatója és Szik Mátyás, magyar borászatokkal foglalkozó tanácsadó - is tiszteletét tette. Ők szakmai véleményükkel és gondolataikkal mélyítették tovább a beszélgetést az alkoholmentes borok helyéről és lehetőségeiről a magyar borkultúrában.
Elindult a Buborékok Nyara, a Magyar Bormarketing Ügynökség nyári kampánya, amely immár harmadik éve a fiatal felnőtt generációnak szól – de nem a túlpörgésről, hanem arról, ami igazán számít: a minőségi, közös élményekről. Legyen szó egy lazulós baráti délutánról, kertipartiról, vagy fesztiválról, a fröccs mindig jó társ – és mindig új arcát mutatja.
Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs: fehérbor, szóda és egy csepp málnaszörp találkozása, amely játékosságával és frissességével pont azt az életérzést adja vissza, amiről a nyárnak szólnia kell.
A nyár dala: Bubbles
A 2025-ös kampány egyik legnagyobb újdonsága a „Buborékok” című dal, amely a Zeneszöveg.hu és a Magyar Bormarketing Ügynökség együttműködése keretében született, kifejezetten a Buborékok Nyara számára. Szécsi Böbe, Leon Burch és WaTa közös szerzeménye az Artisjus Songwriting Camp első estéjén tartott borkóstoló hangulatából táplálkozik – modern, mégis időtlen dal a nyár emlékeiről és a fröccsben rejlő szabadságról. A klip június 27-én érkezik a Zeneszöveg.hu YouTube csatornájára, valamint a zenei streamingplatformokra, és garantáltan belopja magát minden nyárimádó lejátszási listájára.
Balatoni bulik & tudatos borozás
Az idei kampány központja a Balaton, ahol a Be Massive Horizon partisorozattal közös együttműködés keretében különböző balatoni helyszíneken Macifröccs-installációkkal, nyereményjátékkal és játékos aktivitásokkal várnak. A kampányhoz természetesen több tucat borászat is csatlakozott, hogy megmutassák: a fröccs nem sablonos ital, hanem végtelenül változatos tud lenni – attól függően, milyen bor kerül bele. Hiszen egy jó fröccs lehet gyümölcsös, friss, fűszeres vagy akár lendületes – pont, mint egy nyári este a barátokkal.
A résztvevő borászatok listája és a BeMassive partisorozat állomásai elérhetőek a kampány hivatalos oldalán: buborekoknyara.bor.hu.
Kifli.hu x Magyar Bor
A kampány kereskedelmi partnere a Kifli.hu, ahol 4 palack magyar bor vásárlása után 2 üveg Szentkirályi dús ásványvíz és FruttaMax szörp érhető el kedvezményesen – így a Macifröccs hozzávalói könnyen beszerezhetők, akár a Balatonra is, hiszen már a teljes régiót lefedi a kiszállítási zóna.
Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét. A Decanter World Wine Awards-ra 57 országból érkeztek borok: mintegy 17 000 tételt értékelt vakon a 248 szakértőből álló zsűri, köztük 72 Master of Wine és 22 Master Sommelier.
A Grand Tokaj Amforában Érlelt Tokaji Eszencia 2013 a grandiózus mezőny élvonalában végzett: 97 ponttal a beküldött tételek mindössze 0,81%-át kitevő platinaérmesek között szerepelt.
Magyarország összesen három platinaéremre és 16 aranyéremre lehet büszke. A Tokaji borvidék kivételes adottságait mutatja, hogy az eszencia mellett az aszúkat és száraz furmintokat is díjazták.
Grand Tokaj Amforában Érlelt Tokaji Eszencia 2013
A Decanter World Wine Awards 2025-re 35 ország neves borszakértői gyűltek össze Londonban. A többfordulós zsűrizési folyamatban a 95 pont feletti borok jutottak tovább, a bírálat végére a világ minden pontjáról érkező, 17 ezer nevezésből mindössze 50 ’Best in Show’, 137 platina- és 732 aranyérem született.
A Decanter által frissen publikált eredmények alapján Magyarország három platinát, 16 aranyérmet, emellett 63 ezüstöt és 70 bronzot szerzett. A regionális zsűripanelt dr. Caroline Gilby Master of Wine, a régió specialistája, Wojciech Bońkowski lengyel Master of Wine és Simon J. Woolf együtt vezették. A három hazai platinaérem tükrözi, hogy a tokaji eszencia és az aszú páratlan kvalitásokkal bír, ahogy platinát kapott a somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic Magnum 2019 tradicionális pezsgője is. Szintén izgalmas hír, hogy az aranyérmes tokaji borok között ezúttal többségben voltak a száraz furmintok.
A platinaérmes eszencia egyetlen szóban: TOKAJ
Rendkívüli eredmény, hogy a Grand Tokaj Terroir Selection Amforában Érlelt Tokaji Eszencia 2013, amely az első amforában érlelt eszencia a borászat történetében, 97 ponttal emelkedett az élmezőnybe. A zsűri „folyékony aranyként” jellemezte, kiemelve a telt édességérzet és lélegzetelállító savak egyensúlyát, vibrálását. Ez a magas pontszám és az újabb nemzetközi elismerés a Grand Tokaj szakmaiságán túl a Tokaji borvidék adottságainak és szőlőfajtáinak, az aszúszemek és az évjárat csodájának, a tradícióknak és a 10 éven át tartó amforás érlelésnek is szól.
Áts Károly főborász
„Olyan pillanat ez, amire sokáig emlékezni fogunk, épp, mint az a nyári nap 2024-ben, amikor 10 év után megbontottuk az első kőagyag amforát a Szegi pincében” – fogadta a hírt Áts Károly, a Grand Tokaj főborásza. A 125 literes Légli amforába anno a borvidék legértékesebb mustja került: eszencia egy kivételes aszú évjáratból, 2013-ból. „Ennyi év után meglepő volt, mennyire friss és üde ez az eszencia”, mesélt első benyomásáról a főborász. Most a DWWA zsűri is igazolta a tézist: az amforában üdébb, gyümölcsösebb lesz a végeredmény, mint egy hordóban. Az érlelési idő alatt egészen más személyisége alakulhatott ki ugyanannak a bornak, és hihetetlen komplexitásban mutatja meg a borvidék minden szépségét.
A Grand Tokaj emellett a Terroir Selection 5 Puttonyos Aszú 2019-es évjáratával ezüstöt, két dűlős furmintjával pedig egy-egy bronzérmet is kapott.
A tokaji eszenciáról
Már egy dűlős aszú is a legtisztább, koncentrált szimbóluma a termőhelynek, hiszen az aszúszemekben a sav, a cukor és az aromák is koncentrálódnak. Azonban hátra van még egy dimenzió: egy mázsa szőlőből mindössze 5-7 liter eszencia csöpög le a saját súlyánál fogva – ettől lesz az eszencia végtelenül koncentrált.
„Napfény. Tokaj. Az emberek gondos, fáradtságos munkája. A Bodrog és a Tisza köze. Zempléni-hegység. A fajtáink. A Szegi Pince. Ebben minden benne van. Ezt egy életben egyszer mindenkinek meg kell kóstolnia” – mondta Áts Károly.
A Terroir Selection Amphora Aged Eszencia 2013 alapanyagát botritizált aszúszemek adták, furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, zéta, kabar és kövérszőlő fajtákból. Természetes maradékcukor tartalma 550 g/l, 16 gramm/liter sav- és mindössze 2,5% alkoholtartalommal.
Ásványi anyagokban, cukorban és az aszúszemre jellemző különleges aromákban, zamatokban gazdag. Aranyló borostyán szín, sűrű és krémes, olajos textúra. Intenzív, tiszta gyümölcsösség jellemzi, végtelenül gazdag botritiszes jegyekkel.
Komoly felháborodást váltott ki a hazai borász közösségben Wáberer György kampánya, amelyben a közösségi médiában közzétett videójában még a mértékletes borfogyasztást – például egy pohár vörösbort – is méregnek nevezi. A kampány részeként egy „száraz hónap” kihívást is meghirdetett, amelyhez nyereményjáték is kapcsolódik.
Wáberer nemcsak ismert üzletember, hanem a Tokaj-Hegyalja Egyetem fenntartójának, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítványnak kuratóriumi elnöke is, valamint több, a Tokaji Borvidék fejlesztéséért felelős testület vezetője volt. A borászati ágazat képviselői szerint épp ezek a pozíciók teszik elfogadhatatlanná a nyilatkozatát.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa közleményében hangsúlyozta:
a bor nemcsak gazdasági termék, hanem a magyar kultúra, hagyomány és közösségi élet szerves része. A borászati képzés célja nem csupán szakmai ismeretek átadása, hanem a bor iránti tisztelet és a mértékletes, tudatos fogyasztás kultúrájának továbbörökítése is.
A kampány – meglátásuk szerint – ezzel szemben a borfogyasztás teljes elutasítására buzdít, ami hosszú távon alááshatja a szőlő-bor ágazat társadalmi elfogadottságát és jövőjét.
A szakmai szervezet szerint elfogadhatatlan, hogy valaki, aki a Tokaji Borvidék jövőjének alakításáért felelős pozíciókban ül, ilyen nyilatkozatokkal szembemegy mindazokkal az értékekkel, amelyekre a borvidék múltja, jelene és jövője épül.
A Magyar Bormarketing Ügynökség bemutatta legújabb imázsfilmjét, melynek célja, hogy újraértelmezze Magyarország és a magyar borok helyét a nemzetközi porondon. A film friss, modern és egyúttal mélyen szakmai megközelítéssel mutatja be Magyarországot, ezzel a nemzetközi közönség számára újrafogalmazza, mit jelent ma a magyar bor: sokszínűséget, mélységet, kalandot és karaktert.
A film vizuálisan és érzelmileg is új nyelvet keres, hogy a magyar borokat közelebb hozza a világ közönségéhez. A koncepció kialakítása során több neves Master of Wine tanácsai, valamint nemzetközi kampánytapasztalatok és piackutatási eredmények is beépítésre kerültek. A filmben kiemelt szerepet kapnak a vulkanikus borok, az olaszrizling, a bikavér, a tokaji aszú és a szamorodni – ezek a típusok bizonyítottan a legnagyobb figyelmet keltik a nemzetközi piacokon.
„Fontos volt számunkra, hogy olyan üzenetet fogalmazzunk meg, amely egyszerre könnyen érthető és mégis hiteles. Tisztában vagyunk vele, hogy Magyarország borkínálata jóval gazdagabb, de világos, nemzetközileg érthető üzenethez fókuszálni kellett. A cél nem az volt, hogy mindent megmutassunk, hanem hogy kíváncsiságot keltsünk – és ez a jó bormarketing első lépése” - emelte ki Rókusfalvy Pál, nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos.
Szakmaiság és élmény kéz a kézben
A film különlegessége, hogy nemcsak promóciós céllal készült, hanem tanító funkciója is van. Segít a külföldi nézőknek a magyar bornevek – mint például furmint vagy szamorodni – helyes kiejtésében, miközben bemutatja azok kulturális és történelmi jelentőségét.
Külön figyelmet kap a Tokaji Aszú történelmi szerepe, hiszen a világ első eredetvédett borvidékeként Tokaj évszázadok óta meghatározó pontja a borkultúrának. Ugyanakkor a film hangsúlyozza, hogy a magyar borvilág nem csupán a múltról szól: mára egy dinamikusan megújuló, rendkívül sokszínű boros ökoszisztéma alakult ki országszerte. „A film célja az is, hogy megmutassa: a magyar bor új nyelven is tud szólni. Nem nosztalgiázni akartunk, hanem friss, karakteres üzenetet adni – vizuálisan, hangban, tartalomban” - hangsúlyozta Menzkie, a film rendezője a premiert követő kerekasztal beszélgetésen.
Budapesten túl: borvidékek, tájak, élmények
A film kiemelt hangsúlyt fektet a borturizmusra, ráirányítva a figyelmet arra, hogy bár Budapest továbbra is Magyarország szíve, érdemes messzebbre is utazni. Hazánk 22 borvidéke nemcsak kivételes borokat kínál, de autentikus élményeket, lenyűgöző tájakat és gasztronómiai sokszínűséget is. A borturizmus népszerűsítése fontos cél, különösen abban a kontextusban, hogy egyre több fiatal keres élményalapú utazási és fogyasztási lehetőségeket. „A bor nem unalmas, nem öreges – épp ellenkezőleg. A borozás lehet felfedezés, játék, zene, kaland, társaság. Ezt az élményt szerettük volna átadni a zenén keresztül a fiatalabb közönség felé is” – tette hozzá Sági Viktor, a Jazzbois baszusgitárosa, a film zeneszerző csapatának tagja.
Egy szó: BOR
A film egyik erős szimbóluma maga a szó: „bor” – amely a világban szinte egyedülálló módon nem a latin eredetű „wine”, „vino”, „wein” variánsa, hanem saját utat járó kifejezés. Ez is jelzi, hogy a magyar bor saját karakterrel, identitással és világlátással bír – és ezt a karaktert most új, kortárs eszközökkel mutatjuk be.
Az imázsfilm bemutatóját követő kerekasztalbeszélgetésen Rókusfalvy Pál kiemelte, hogy „a film nem csupán egy marketingeszköz, hanem egy kulturális híd – célja, hogy a nemzetközi közönség felismerje: Magyarországon a bor nem csupán ital, hanem identitás, történelem és jövő egyszerre.”
A film a Magyar Bormarketing Ügynökség 2025-ös nemzetközi kampányainak meghatározó része lesz, és június 12-től elérhető a hivatalos platformokon.
A premiert követő kerekasztalbeszélgetés hamarosan visszanézhető a magyar bor YouTube csatornáján, míg a filmforgatás kulisszatitkaiba a social media felületeken nyerhetünk betekintést a következő hetekben.
2025 nyarán új mérföldkőhöz érkezett a magyar borturizmus: Balatonszőlősön ünnepélyesen megnyílt a Balaton Wines Visitor Center, az ország első olyan látogatóközpontja, amely a balatoni borrégió teljes kínálatát egy helyszínen mutatja be.
A látogatóközpontot a Casa Christa alapítói – Forrai Miklós és Forrai Kovács Kriszta – hozták létre, akik több évtizedes turisztikai és gasztronómiai tapasztalatukra, nemzetközi kapcsolataikra és a három Michelin Bib Gourmand minősítéssel rendelkező balatonszőlősi éttermük sikerére alapozva álmodták meg a projektet. A cél, hogy a balatoni borok széles spektruma egész évben elérhető legyen, ezzel erősítve a régió gasztronómiai és turisztikai vonzerejét.
A Balaton Wines Visitor Center több mint 70 balatoni borászat összefogásával valósult meg, és olyan hiánypótló funkciókat lát el, mint a vezetett borkóstolók, sommelier-képzések, szakmai workshopok, borvásárlási lehetőségek, valamint a helyi gasztronómiai szereplők és őstermelők bevonása. A helyszín egész évben nyitva tart, és több nyelven kínál programokat, így a külföldi látogatók számára is elérhetővé teszi a balatoni borkultúrát.
A Balaton Wines Visitor Center nem csupán turisztikai attrakció, hanem egy integrált szakmai és kulturális központ, amely lehetőséget ad a balatoni borászoknak a megjelenésre, értékesítésre és nemzetközi kapcsolatépítésre is
– mondta Forrai Miklós, a látogatóközpont egyik alapítója.
A kezdeményezés szervesen illeszkedik a 365 napos Balaton koncepcióba, amely a térség egész éves látogatottságának növelését célozza. A centrum a VisitBalaton365 stratégiai célkitűzéseit is szem előtt tartva referenciapontként is működik, amely jó gyakorlatot mutat más desztinációk számára is. A cél közös: a balatoni térség tartalékainak – legyen szó időbeli, térbeli, kreatív vagy kommunikációs lehetőségekről – kiaknázása, és a bor, mint desztinációs érték integrált megjelenítése.
A balatoni borászati szektor eddig jórészt földrajzilag széttagoltan, szezonalitásnak kiszolgáltatva működött. A Balaton Wines Visitor Center ezt hivatott feloldani egy olyan közös tér létrehozásával, amely nemcsak a borok, de a Balaton-márka hosszú távú építését is szolgálja.
Pezsgőzni tudni kell – de vajon ismered is azt, ami a poharadban gyöngyözik? A pezsgő nem csak ünnepi ital: mögötte évszázados hagyomány, szigorú szabályrendszer és meglepően izgalmas részletek állnak.
Újabb kvízünket a június 1-i Magyar Pezsgő Napja alkalmából állítottuk össze. Tudod, mi az a brut vagy doux? Hogy mikor alapították az első magyar pezsgőgyárat? És hogy mi az a tirázs likőr?
Tölts egy pohárral, és kezdődhet a buborékos kihívás!
Kevés ital testesíti meg olyan tökéletesen a nyár könnyedségét és társasági hangulatát, mint a fröccs. Ez a magyar különlegesség nem csupán egy egyszerű ital – kultúra, hagyomány és életérzés. Kevés hozzávaló kell hozzá: egy jó minőségű bor, szódavíz, egy kellemes hely, és természetesen jó társaság. A fröccs a hőség ellenszere, a délutáni piknikek és a hosszú esti beszélgetések kísérője, és szinte minden magyar ismeri legalább egy tucat változatát.
A jellegzetes kék címkéjéről és kiemelkedő minőségéről ismert pezsgőcsalád töretlenül nagy népszerűségnek örvend a fogyasztók körében. A partnertalálkozó keretében megrendezett kerekasztalbeszélgetés vendégei – Müller Kornél ügyvezető igazgató, Csomay András marketingvezető, Koczuba Róbert pezsgőmester és Gáncs Zoltán gasztronómiai értékesítési vezető, – a hetvenéves múltra visszatekintő Hungaria értékeit a lehető legváltozatosabb témakörök mentén igyekeztek megragadni.
Ennek megfelelően szó esett a Hungaria gasztronómiában betöltött szerepéről, arról, hogy a márka miként fonódott össze az idők folyamán a stílussal és a kortárs művészettel, beszéltek a pezsgőcsalád egyes tagjainak előállítási technológiáiról, a Hungaria új, limitált kiadású termékeiről, valamint a Hungaria egyik új, a vásárlók körébe egyre kedveltebb italáról, a Hungaria Alkoholmentesről és annak piaci bevezetéséről is.
A partnertalálkozóra tervezett pinceséta keretében a vendégek látogatást tettek a pincerendszer Hungaria díszágában, ahol Koczuba Róbert pezsgőmester rendhagyó pezsgőkóstolót tartott egyenesen az érlelőpalackokból.
A pezsgőpincészet május 13-i rendezvényén mutatta be a 2025-ös limitált kiadású termékeit. Az ún. gasztronómiai limitált kiadás, a Hungaria Chardonnay-Pinot Noir Brut – amely kizárólag az éttermek és szállodák, valamint a pezsgowebshop.hu kínálatában érhető el – kifejezetten a hetvenedik évfordulóra készült a leghagyományosabb szőlőfajtákból. Emellett az idén is limitált mennyiségben jelenik meg a pezsgőfogyasztók nagy kedvence, a Hungaria Irsai Olivér Extra Dry, továbbá az idén debütál e termék testvére, a Hungaria Sauvignon Blanc Extra Dry, amely a várakozások szerint szintén kivívhatja majd a pezsgőrajongók szeretetét.
A Hungaria immár 70 éve ajándékozza meg kiváló minőségű italokkal fogyasztóit. A minőség maximális garanciája, hogy a Transvasée eljárásnak köszönhetően a palackos érlelés és erjesztés a modern technológiával kiegészítve egy különleges ízvilágot kínál, amiben találkozik az érettség a könnyed, stílusos ízjegyekkel, ami egyedülálló élménnyé olvad össze minden palack Hungaria pezsgőben.