Megmutatják, milyen volt Tállya virágkorában

Ferenczi Csilla
2016. szeptember 10., 08:13


Tokaj-hegyalja történelme és szőlőkultúrája többszázéves, mégis csak az utóbbi években érezhető újra Tállya lüktető ereje is. Az elsősorban arisztokrata családok, illetve református és katolikus egyházak által birtokolt szőlőföldek területeit akkoriban Palotaként emlegették; ma viszont egy másik szó kezd egybeforrni a vidékkel: ez a Kerekdomb.
Megmutatják, milyen volt Tállya virágkorában
Tállya híres dűlőit, mint a Tökös-Máj, Dongó, Hasznos, Hetény vagy Kővágő egyre többször hallani, a Kerekdomb szó mégis más miatt egyre népszerűbb. Szeptember végén ugyanis nagyszabású összművészeti rendezvényre kerül sor, ahol Tállya gazdag múltját építészeti, művészeti, kultúr- és bortörténeti oldalain keresztül is megismerhetik az oda látogatók. 
 
A pápának is ilyen bor dukál
 
Az egykor csaknem ötezer lakost számláló mezőváros Mád mellett Tokaj-hegyalja legjobb dűlőivel rendelkezett már a XV. században is. Az ötszáz éven át városi rangot viselő Tállyához több méltóság is kötődött; itt van a Rákóczi-kúria, a Maillot-kastély, a Szirmay-kúria sőt a Mikszáth ház is, ahol a Különös házasság című írás született.
 
Több legenda is kering a tállyai borról, az viszont mindenképpen tény, hogy Palotáról természetes édes bort már a 16. század közepén készítettek a vincellérek. Draskovich György pécsi püspök és kalocsai érsek részt vett 1561-ben az ellenreformációt elindító tridenti zsinaton, és a legenda szerint a tanácskozások szünetében Palotáról származó édes főborral kínálta IV. Pius pápát és főpap társait. „Summum pontificem talia vina decent” , azaz „A pápának ilyen (tállyai) bor dukál” - mondta a pápa a borba kortyolva.
 
Megmutatják, milyen volt Tállya virágkorában
Márton-Kováts Krisztina, az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel háziasszonya
 
A bor mellé viszont zene is kell
 
…vallják a Kerekdomb Fesztivál szervezői, éppen ezért lesznek blues, orgona és komolyzenei koncertek illetve olyan fellépők is, mint a Kiscsillag, Belmondo vagy Anima Sound System. Az Oroszlános Borvendéglő és Borhotel háziasszonya, Márton-Kováts Krisztina Szabó Rékával (Művészetek Völgye marketing vezetője) és Merker Dáviddal (Hosszúlépés társalapítója) közösen álmodta meg a Kerekdomb Fesztivált, melyet egy Mád és Tállya közti félmaraton koronáz majd meg. Az édesapja emlékére (is) szervezett futóverseny bizony komoly szintkülönbségekkel indul, ezért felkészülést igényel, de az elképesztően gyönyörű tájak kárpótolni fognak minket az edzésre szánt órákért.
 

A háromnapos eseményen a kulturális és természeti adottságok mellett az ide érkezőket persze boros programok is várják: lesz panorámás dűlőtúra és borkóstolók is várják a vendégeket, 19 tállyai pincészetnél. A helyi borászati élet feléledésének egyik alapköve a Tállya Wines 2013-ban induló összefogása volt, melynek legizgalmasabb tételeit is megkóstolhatjuk majd. Ha pedig ezek a pazar furmintok, hárslevelűk és sárgamuskotályok a pápának megfeleltek, akkor nekünk is!
 
A Kerekdomb Fesztiválról bővebben itt lehet olvasni!
Winelovers borok az olvasás mellé