Borászportál.huBorról mindenkinek
HírszüretBorvilágBeszámolóGasztróFröccsBornaptárBorpontokKvízekBorlexikon

Tokaj Y filmajánló

Tokaj Y filmajánló Homoky Dorka a Tokaj Y Generáció csapatának egyik tagja, a bioművelés és az erjesztés mellett, arról is beszélt a Kossuth Rádióban, hogy eredetileg filmezéssel szeretett volna foglalkozni. Remek filmet ajánlott, aminek mi is utána néztünk. 

Kriszta: jazz koncert lesz Tállyán, gyertek!

Kriszta: jazz koncert lesz Tállyán, gyertek!Márton-Kováts Krisztina nevével már találkozhatott a tisztelt olvasó. Ő a nagyvárosi gyüttment, aki Tállya artériájává vált az elmúlt pár évben. Ezúttal is ő invitált bennünket a Tokaji borvidékre. Mi pedig mentünk.

A lányoké a főszerep jövő hétvégén Mádon

A lányoké a főszerep jövő hétvégén MádonImmár harmadik alkalommal rendezik meg a Tokaji borvidéket átfogó Szent Orbán napi ünnepségsorozatot. Idén a jeles esemény a pünkösdi hosszú hétvégére esik, így a borvidék települései három napon keresztül várják nagyszerű programokkal az ide érkezőket. Így tesznek a Zsirai lányok is, akik május 23-án, szombaton egy igazán rendhagyó eseménnyel készülnek.

Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottja

Tállya - IV. Piusz pápa kiválasztottjaA tridenti zsinat idején IV. Piusz pápa megkóstolta a tállyai bort, majd így szólt: „Summum Pontificem talia vina decent!”, azaz: „Őszentségének ilyen (tállyai) bor dukál.” Vitathatatlan, Tállyához nagyvonalú volt éppúgy a történelem, ahogy a természet.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
11. 22.

Bordói November Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
05. 14.

Dél-Amerika borai

Ménesi Borbár, BudapestMénesi Borbár, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
12. 29.

Sparkling Night

InterContinental Budapest, BudapestInterContinental Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
05. 18.

Magyar Borok Ünnepe - Borgála 2025

Kimpton Bem Buda Hotel*****, BudapestKimpton Bem Buda Hotel*****, Budapest
BorgálaBorgála
09. 27.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
06. 21. - 08. 10.

Varga BalaTone: Egy korty zene

Varga Pincészet, BadacsonyörsVarga Pincészet, Badacsonyörs
BuliBuli
07. 24.

Winelovers River Night

Pesti Vigadó , BudapestPesti Vigadó , Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
május 07.
Thummerer 92,5 pontos Syrah-ja a világ élvonalába került
Thummerer 92,5 pontos Syrah-ja a világ élvonalába került
április 29.
Tedd próbára tudásod, és játssz velünk! Kitől származnak a következő boros idézetek?
Tedd próbára tudásod, és játssz velünk! Kitől származnak a következő boros idézetek?
április 14.
A kommunikációs kiadások befektetésnek tekinthetők és hosszútávon megtérülnek - Érdemes pályázni az új, kétszer 750 ezer eurós keretösszegre
A kommunikációs kiadások befektetésnek tekinthetők és hosszútávon megtérülnek - Érdemes pályázni az új, kétszer 750 ezer eurós keretösszegre
március 31.
Ők öten a Borászok Borásza díj várományosai
Ők öten a Borászok Borásza díj várományosai
március 27.
Saját birtok! Saját bor! Illusztrált kézikönyv a megvalósításhoz
Saját birtok! Saját bor! Illusztrált kézikönyv a megvalósításhoz
március 10.
Wine Travel Awards 2024-2025 – Megnyílt a közönségszavazás!
Wine Travel Awards 2024-2025 – Megnyílt a közönségszavazás!
február 24.
Bálint László, dipWSET, a Borkollégium oktatója lett a Tokaj Art Wine nagykövete
Bálint László, dipWSET, a Borkollégium oktatója lett a Tokaj Art Wine nagykövete
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás