Fröccs

Dörzsölhetik a tenyerüket a hazai pezsgőrajongók

Szeptember 04. 12:59
Prémium champagne-okat és pezsgőket egybegyűjtő champagne-bárok nyílnak több fővárosi vendéglátóhelyen. A külön erre a célra kialakított pultokban több évig érlelt, vagy akár évjáratos úgynevezett Vintage pezsgőket lehet pohárral kóstolni. A The Champagne Bar franchise első pultjával a 27. Budapest Borfesztiválon, a Budai várban lehet majd találkozni, ahol 16 féle champagne és a champagne-i technologiával készült, 3 féle Brebis pezsgő lesz kapható.
  
Az első önálló champagne-bár október elején a Jászai Mári téren nyílik, majd ősz végén átalakul egy Liszt Ferenc téri már működő vendéglátó egység is. 2019 tavaszán további két népszerű belvárosi vendéglátóhelyen épül át a meglévő pult, és a kezdeményezést elindítók reményei szerint hamarosan Debrecenben és Szegeden is találkozhatunk champagne-bárokkal.
 

Elhunyt a természetes borok szószólója

Szeptember 04. 10:37
69 éves korában elhunyt Beppe Rinaldi, ikonikus olasz borász, a természetes borok ügyének egyik leghíresebb követe.
 
Rinaldi a borvidék nevét viselő, rózsaillata miatt összetéveszthetetlen Barolo vörösborokat készítő borászok egyik legjelesebb képviselője volt. Dűlőszelektált Baroloi a legkeresettebbek a gyűjtők körében. Ily módon sokat tett azért, hogy a barolo alapanyagát képező nebbiolo szőlő elismertsége ma világszerte nagy.
 
Az olasz legenda többször felszólalt a borvidékének „kommercializálódása” ellen és alapító tagja volt a természetes borokat készítő borászokat tömörítő Vini Veri szervezetnek.

Minden tudnivaló a budavári Budapest Borfesztiválról

Augusztus 30. 11:37
Európa egyik legszebb borfesztiválja, a Budapest Borfesztivál szeptember 6-9. között várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a Budai Várban. A vendégek több mint 150 hazai és külföldi kiállító borait kóstolhatják meg. Az idei év kiemelt programja a Balaton, a balatoni borászok és boraik, illetve a helyi gasztronómia és kultúra bemutatása.
 
A Borfesztivál programjai:
 
Boregyetem: a Borfesztivált már hosszú évek óta megelőző szakmai rendezvény idén szeptember 3-án, hétfőn kerül megrendezésre a MOM Kulturális Központban. A téma: mely fajtáknak van jövője a Balaton körüli borvidékeken, gondolva a betegségekre és a klímaváltozásra. Az előadásokat borkóstolók teszik még élvezetesebbé.

Pár Borpár - szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon: a játékos kóstolóprogram keretében az előre meghirdetett borpárok bemutatásával a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak, olyan borpárok segítségével, melyek két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik. Saját magunk tapasztalhatjuk meg, milyen módon jelennek meg a borban a dűlők sajátosságai, a különböző évjáratok vagy a fahordós érlelés. A borászok a borpárokat „egyet fizet – kettőt kap” rendszerben kóstoltatják, hiszen az egyik bor ingyenes lesz.
 
VinAgora Taste of Hungary – Magyarország legszebb borai: a különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira. A VinAgora Taste of Hungary egy prémium magyar borválogatás, melynek kizárólag a VinAgora Nemzetközi Borverseny érmes tételei lehetnek a tagjai. Ezek a kiváló borok szépen reprezentálják, milyen egy etalon olaszrizling, kékfrankos, bikavér, rosé, villányi franc, vagy éppen aszú.
 
Balaton MOST: a Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet. A rendezvény felületein számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól.
 
Koncertek: nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a közérdeműt. A világzene legkedveltebb magyar együttesei, a népzene, néptánc, és a jazz teszik felejthetetlenné a Borfesztiválon eltöltött órákat. Fellép többek között a Tárkány Művek, Mörk, Marco Marcovic (Boban Marcovic fia) és a Gáyer Mátyás Trió.
 
Szüreti Felvonulás a Népzenei és Néptánc Gála ünnepén: a színes, látványos, táncos-zenés forgatag a Szentháromság térről indul szeptember 9-én, vasárnap 12 óra 30 perctől. A menetet a borrégiókból érkező, egyedi népviseletben pompázó néptánc és hagyományőrző együttesek, Magyarország borvidékeinek elöljárói, borrendjeinek, borbarát egyesületeinek tagjai alkotják.
 
Gasztronómia: idén először vesz részt az elmúlt évek nagy sikersztoriját bemutató, kizárólag olasz alapanyagokból dolgozó PizzaMe, a szarvasgombákkal és más különleges erdei gombákkal bűvölő Terra Tuffola, valamint önálló standon jelenik meg a legendás litván érlelt sajt, a Dziugas. A Szega Market elhozza a legjobb magyar sajtokat, illetve az NG Café is készül a közkedvelt Sajtterasszal. Kemencében sütött ételekkel, extra feltétekkel készül a Szittya Pita Kenyérlángosozó és a Szittya Buci. Food truck vonalon felvonul a SPAR Grillmobilja és a Fresh Corner autója. A gourmet különlegességek szerelmeseit az Oroszlános udvarban a Ritz-Carlton Hotel étterme, a Deák St. Kitchen várja.
 
Érmes Borok Háza – Találkozás új borokkal, új pincészetekkel: a VinAgora Érmes Borok Házában a Savoyai teraszon a Borfesztivál közönsége személyesen találkozhat azon magyar pincészetek boraival, melyek az idén júniusban megrendezett 19. VinAgora Nemzetközi Borversenyen érmet nyertek.
 
Autistic Art Alapítvány standja: az alapítvány 10 civil fenntartású lakóotthont támogat, ahol több mint 200 autizmussal élő fiatalt látnak el. Ehhez Art a forrásteremtés különleges módját választották: olyan egyedi művészeti terápiás foglalkozást tart fent, ahol a fiatalok szabadon rajzolhatnak. A rajzok felhasználásával pedig jótékony célú termékek születnek. Így kerültek a fiatalok rajzai magyar borászatok borosüvegjeire. Először a Bolyki, az Etyeki Kúria, a Gilvesy, a Luka, a Konyári és a Vylyan limitált darabszámú palackjai öltöztek különleges köntösbe: a palackokat az autista fiatalok színes, vidám rajzai díszítik. A Borfesztiválon az alapítvány játékos aktivitásainak köszönhetően bárki közelebb kerülhet az autizmussal élő emberekhez.
 
Terített asztal: aki a Borfesztivál forgatagában, ám nyugodt környezetben szeretné elfogyasztani ebédjét vagy vacsoráját, az megteheti a Barokk kapu alatt elhelyezkedő kényelmes és exkluzív Budapest Terrace-on. Előre lefoglalhatja helyét, nem kell sorban állnia sem a Borfesztivál belépőjegyért, sem a finom falatokért. A sok séta, a borozgatás vagy a koncertek után pár órára megpihenhet, és kényelmesen étkezhet barátaival, családjával. A „Terített asztal” jegy magában foglalja a Borfesztivál napi belépőjegyet soron kívüli bejutással, 2 órányi időtartamra exkluzív helyen egy terített asztalt egy háromfogásos ebéddel vagy vacsorával, és VinAgora díjnyertes borokkal.
 
SPAR stand: a rendezvény ideje alatt érdemes többször visszatérni ide, hiszen minden negyedik pohár bor ingyenes lesz a látogatók számára. Pénteken és szombaton a stand mellett található pódium színpadon olyan neves borászok tartanak majd előadást az esti órákban, mint Juhász Ádám, Mészáros Péter, Urbán Péter (Bodri Borászat), Áts Károly (Grand Tokaj), Bock József, Kovács Zoltán (Royal Tokaj).
 
Belépőjegyek 3400 Ft-ért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben kedvezményes áron a Borfesztivál oldalán.
 

Máris megérkezett a boltokba az év első bora

Augusztus 28. 09:43
Az extrém meleg időjárás miatt idén minden eddiginél korábban kezdődött a szüret, hetek óta tart a korai fajták szedése és feldolgozása. Mindeközben már kereskedelmi forgalomba került az év első bora, amit ismét a Pécsi borvidéken, a Lisicza Borházban palackoznak. A reduktív technológiával készült Primőr Rosé néró szőlőfajtából készült, augusztus elsején szüretelték. Lisicza Sándor borász elmondása szerint eddigre a fürtök teljes érésben voltak, a primőr borok rajongói a tavalyinál érettebb, testesebb, mélyebb színű rozéra számíthatnak. A Primőr Rosé augusztus utolsó hetétől magnumpalackos kiszerelésben kerül a kereskedésekbe.
 

Jótékonykodik a neszmélyi pincészet

Augusztus 22. 13:46
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehet a neszmélyi Hilltop pincészet különleges boraira licitálni a Budapest Borfesztivál Jótékonysági Borárverésén. Személyesen a borász, Kamocsay Ákos választotta ki a melegeshegyi pincéből azt a hat muzeális tételt, amit felajánlottak a szervezőknek a nemes célra:
 
  • Chardonnay-Pinot gris 1995
  • Sauvignon blanc 1996
  • Sauvignon blanc 1997
  • Cabernet sauvignon barrique 1998
  • Chardonnay 1999
  • Pinot noir 2000

A szeptember 12-én a Larus étteremben tartott licitálás bevételét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kapja, fogyatékkal élők otthonának felújítására fogják fordítani.
 

Egy hétvégén át indiai ételeket főznek a magyar street foodosok

Augusztus 21. 12:49
Egy hétvégén át indiai ételeket főznek a magyar street foodosok
Fotó: Food Truck Show
 
India ízvilágát idézik meg a magyar street foodosok három napon keresztül a Magyar Street Food Egyesület által szervezett verseny keretében. Szeptember 7-9-ig ismét a Kincsem Parkpban áll 50 food truck kamion, akik többek között tócsniból, lecsóból és hamburgerből készítenek indiai változatot, amelyek közül közönségszavazás alapján kerül ki a győztes. A versenyen olyan ismert márkák vesznek részt, mint a Zing Burger, a Kolbice és a Paneer.
 
"Idén első alkalommal hagyományteremtő módon a szervezők az őszi Food Truck Show-kat egy-egy  földrész, vagy tájegység köré szeretnék felépíteni, íly módon is  népszerűsíteni itthon a világ sokszínű gasztrókultúráját” – mondta Vad-Horváth Zoltán, a Street Food Egyesület elnöke és a Food Truck Show főszervezője.
 
A gasztrofesztivál mellett a Kincsem Parkban elefántsimogatóval és gyerekprogramokkal is várják a családokat. A szintén országjáró Street Art Show budapesti állámosán kívül itt kerül megrendezésre az országos kő-papír-olló bajnokság és a hagyományos rollerbike felvonulás is.
 
Bővebb információ az esemény facebook-oldalán.
 

A Budavári Sörfesztiválon debütál egy magyar sörkülönlegesség

Augusztus 14. 13:42
2018. augusztus 23-26. között rendezik az idei Budavári Sörfesztivált, az ország egyik legnagyobb sörfesztiválját. A kézműves főzdék mellett az összes nagy gyár és a Magyar Sörgyártók Szövetsége is képviselteti magát az eseményen, a FIRST Craft Beer sörfőzde pedig egyik limitált IPA sörkülönlegességgel jelentkezik. A kimondottan nyárias, zamatos, a megszokottnál kicsit alacsonyabb alkoholtartalmú sört a fesztivál első napján pontban 18 órakor verik csapra.  „1500 litert fogunk főzni, amit a készlet erejéig bárki megkóstolhat a helyszínen” – mondta el Kurucz Gergely tulajdonos. Testvérével 2017-ben alapították a FIRST Craft Beer-t, a megnyitón mi is bejárthattuk az üzemet.
 

A strandkaja, amit még idén nyáron ki kell próbálnod: Gofcsi

Augusztus 13. 12:44
A strandkaja, amit még idén nyáron ki kell próbálnod: Gofcsi
 
Az Év Strandétele díjat idén a Gofcsi fantázianevű, goffrisütőben kisütött tócsni nyerte. A hagyományos zalai dödöllére emlékeztető tészta alapra tejfölhab, szárított paradicsom, ementáli és kecskesajt, valamint pirított vörös- és lilahagyma kerül. Az alapváltozat ára 1290 forint, de lehet kérni extrákat is rá, például kacsapörcöt. A győztes étel megálmodója Szikra Gabi a balatonfenyvesi Konyhám csapatát erősíti, tavaly az év felfedezettje díjat vitték el ugyanezen a versenyen. Idén már sokkal több helyi alapanyaggal dolgoznak és terveik szerint télen Fonyódra költöznének A Téli Konyhám néven, amivel négy évszakos BeachFood hellyé válhatnak.
 
Idén az Év Felfedezettje a zamárdi strandra hawaii idillt varázsoló Tiki Beach Bisztró lett. Velős pirítóssal neveztek, de van a kínálatukban igazi nyári görögdinnyés gazpacho, többféle desszert és még saját koktélt is kreáltak Bahama Marci néven.
 
Döntőbe került még a balatonmáriai kikötőben két éve nyílt bisztro, a Port Burger, szentgyörgyvári tokhalból készült kolbásszal töltött TokDoggal. Az északi partról idén a Mango Beach bisztró fért be a döntőbe. Az általuk nevezett omaha marhaszegyes baguett mézes mustárral tulajdonképpen egy pastrami és egy könnyű strandétel kombinációja. 
 
Az üdülőrégió ismert borászaiból és vendéglátósaiból álló Balatoni Kör célja az Év Strandétele megalapításával az volt, hogy ebben a kategóriában is legyen valamilyen szakmai elismerés és erősödjön a verseny. Másik fő törekvésük a tájidegen elemek helyett balatoni alapanyagok népszerűsítése a büfékben, ami egészségesebb és gasztronómiailag magasabb minőséget jelent, miközben a helyi termelőket is támogatja. Ezt szolgálja a Kör három éve meghirdetett Beach Food programja is. A cél, hogy frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg minél több helyen a jellemzően import mirelit tömegáruval, például a hekkel szemben - mondta Kardos Gábor, aki szerint a Beach Food sikere már a retro büfék egy részét is megújulásra ösztönzi, ami végre elvezethet az egész balatoni strandkínálat javulásához.
 

Ehető tányérokban adják a kaját a Szigeten - KÉP

Augusztus 10. 12:34
Ehető tányérokban adják a kaját a Szigeten - KÉP
Fotó: Instagram, Sass Dani 
 
Az idei évben először nyitottak EcoKempinget a Sziget Fesztiválon. A környezetvédelem iránt elkötelezett sátrazókat napelemes vízmelegítéssel, víztakarékos tusolókkal, fenntartható étkezéssel, folyamatos szelektív hulladékgyűjtéssel és lebomló bio takarítóanyagokkal várták.

Idén az egész Szigeten visszaváltható a pohár, tilos a szórólap és a nejlonzacskó, továbbra is szelektíven gyűjtik a PET palackokat, az ALU dobozokat, a kartont és a vendéglátóhelyek pultjában képződő üveghulladékot. Szívószálakat is csak azoknak adnak a vendéglátóhelyeken, akik ezt külön kérik.

Aki még ennél is több környezetvédelemre vágyik, azoknak kínálják az úgynevezett EcoKemping szolgáltatásait. A kemping egyik legkülönlegesebb eleme a tökéletesen lebomló, ehető tányér. A búzakorpából készített tányérokból levest is lehet enni, ugyanis mintegy 20-40 percig képesek tartani a folyadékot. Mivel a tányérok semmilyen ragasztó vagy kötőanyagot nem tartalmaznak, kizárólag 100% búzakorpát, ehetőek is. Ha pedig egy fesztiválozó netán elhagyja, 30 nap alatt komposzttá válik.Természetesen az evőeszközök is kizárólag növényi alapanyagból készültek.