Fröccs

Érkezik Koch Csaba és Evans Victoria közös borcsaládja

December 16. 12:43
Koch Csaba és Evans Victoria közös ismeretsége hosszú időre nyúlik vissza, mindkettőjüket összeköti a szakmai alázat, és a borászati trendek diktálása. Közös együttműködésük gyümölcse lett a 2021 év végén debütáló Koch&Evans borcsalád. Az alapborokat Koch Csaba készítette el, míg a kaliforniai származású sommelier a borok házasításába, és finomra hangolásába kapcsolódott be. A megszületett két bor magán viseli mind a két szakember keze munkáját, miközben különösen egyedi, és komplex tételek születtek meg. A limitált kiadású Koch&Evans borcsaládba egy Hajós-Bajai Chardonnay és egy Villányi Super Prémium Franc került, melyek sokrétűen izgalmas, elegáns, harmonikus borok lettek. A tételek elérhetőek a Koch Borászatban, és partnereiknél, valamint több magyarországi top étterem és borbár borlapján. 
 

Megvan, ki lett az „Év Bortermelője Magyarországon 2021" választás díjazottja

December 02. 12:57
Ma hirdették ki a FELIX Kitchen & Bar-ban a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2021" cím, a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés nyertesét.
 
A díj a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.
 
A 2021. Év Bortermelője díj nyertese: Nyúlné dr. Pühra Beáta lett, az Etyek-Budai borvidékről.
 
 
Gratulálunk!
 
A Nyakas Pincészet főborásza évek óta szerepel a jelöltek között, akinek már a családja is kötődött a borkészítéshez. Már gyerekként elvarázsolta a pincészet laborja, felnőttként nem is volt kérdés, hogy a borkészítéssel szeretne majd foglalkozni. A Kertészeti Egyetem elvégzése után megszerezte a doktori fokozatot, majd pálinkamester szakmérnök lett, emellett egyetemi docens címet is kapott.
 
Bea 2000-ben került a Nyakas Pincészethez, ahol a borászat irányítása mellett feladata a minőség-ellenőrzés és a palackozó üzemeltetése. Azt mondja, hogy a pincészetnél emberileg és szakmailag is kiteljesedhet, ötletei megvalósításában támogatják. Jelenleg 188 hektáron gazdálkodó pincészet évente több, mint 1 millió palack bort készít, amelyet a hazai piac mellett külföldre is exportálnak.
 
 
A borász munkáját dicsérik a hazai és külföldi versenyeken elért eredmények, 20 év alatt több mint 100 érmet szereztek, melyek között számos világszínvonalú díj is található. Bea személyes kedvence a Rajnai rizling fajta, amit a borok királynőjének tart, és amely igazi kihívást jelent a borász számára.
 
Bea legszívesebben külföldi borvidékekre utazik, hogy a borkészítési technológiák mellett a szőlőfajtákat tanulmányozza, és hogy jobban megismerje a hagyományokat és tradíciókat, de úgy véli, hogy hazánkban is rengeteg felfedezetlen kincs rejtőzik még. Elvarázsolják az osztrák és új-zélandi Sauvignon blanc borok, és a francia pezsgők, régi vágya, hogy ő is készíthessen egyszer pezsgőt. 
 
Bea boldogságának titka a hobbija, vagyis a munkája, három fiúgyermeke és a pozitív életszemlélet.
 
Megvan, ki lett az „Év Bortermelője Magyarországon 2021\
 
A nyertes egy korábbi videóban bemutatja a Nyakas Pincészet munkáját: 
 
 
 

 

Év Bortermelője 2021 jelöltek

November 19. 09:19
A több mint 30 éves múltra visszatekintő elismerés a magyar bortermelők által elérhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj odaítélése idén is a jelölési szakasszal vette kezdetét: a Magyar Bor Akadémia több mint 650, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazatok kiemelkedő szakembereit kérte fel, hogy nevezzék meg az általuk a címre legméltóbbnak tartott négy bortermelőt. Közel 260 borász, sommelier, szakíró és egyéb az ágazatban dolgozó szakember szavazott idén, egy jelöltet pedig a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.

2021-ben ez az öt kiváló borász várja a november 25-i végső szavazást az Év Bortermelője címről:
 
Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Günzer Tamás (Villányi borvidék)
Ipacs Szabó István (Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné Dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)
 
Év Bortermelője 2021 jelöltek
 
###ROADBLOCK1###

Borkollégium Pop-up School ingyenes előadások

November 16. 13:05
A november 20-i Bordói Novemberen ingyenes boros szakmai előadásokon vehetsz részt, emellett 150 bort kóstolhatsz egyetlen belépővel.
 
Villány bordói arca - Streit-Zagonyi Borászat
Kezdési időpont: 16.00 óra
Előadó: Streit György, a borászat tulajdonosa
Borsor: The Union bordói cuvée 2017, Villányi Franc 2016, Merlot 2016
 
Villány burgundi arca - Jammertal Borbirtok
Kezdési időpont: 17.00 óra
Előadó: felkérés folyamatban
Borsor: Ars Poetica Chardonnay 2020 , Ars Poetica Pinot Noir 2017
 
Pannonhalmi Infusio “kisvertikális” - Pannonhalmi Főapátság 
Kezdési időpont: 18.00 óra
Előadók: Illés Tamás és Harmath Csaba
Borsor: Pannonhalmi Infusio 2019-2018-2017-2016
 
Hordóban erjesztett borok - Malatinszky Kúria
Kezdési időpont: 19.00 óra
Előadó: Malatinszky Csaba
Borsor: Nobeless Chardonnay 2018, Noblesse Rosé 2018, Maghari 2016
 
 
Sötét Angyalok - Maul Zsolt Premium Winery
Kezdési időpont: 20.00 óra
Előadó: Maul Zsolt
Borsor: Lator 2017, Démon 2018, Creator 2018, Zsolt (Premier előtt)
 
###ROADBLOCK1###

Elindult az előjegyzés a Kopárra a Winelovers Webshopban

Október 22. 18:25
 
Elindult az előjegyzés a Gere Kopar 2018-ra a Winelovers Webshopban
 
Az előjegyzés időszaka 2021. október 20-tól november 20-ig tart.
 
Előjegyzés csak bontatlan, 12 palackos faládákra történhet. Egy palack ára az előjegyzés ideje alatt: 6.200 Ft
Az előjegyzők két láda, azaz 24 palack előjegyzésekor 1 palack Gere Kopar Magnumot (1,5l) kapnak ajándékba.
A forgalomba kerülés időpontja: 2022. május 16. A szállításokat ezután kezdik meg.

Átmeneti borászati támogatás 2021

Október 18. 13:54
Október 18. és 26. között lehet igényelni a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került borászatok számára az 1,5 milliárd költségkeretű támogatást, amelyet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére a kormány biztosította az Agrárminisztérium számára.
 
A támogatás igénylésének menete:
1. Hegybírói igazolás kérelmezése a támogatható területnagyságról október 13. és 26. között (a hegybíró október 13. és 26. között adja ki). Az igazolás iránti kérelem formanyomtatványa innen tölthető le
2. Támogatási kérelem benyújtása a Magyar Államkincstárhoz október 18. és 26. között (elektronikusan).
 

Hamarosan itt a Bogyólé

Október 06. 14:02
Minden évben izgalommal várjuk a Vylyan újborát, a Bogyólét, amely idén október második felétől már kapható lesz.
 
Készítésekor ezúttal is a francia újbor készítésének hagyományait követték, azaz a leszüretelt egész szőlőfürtöket zárt tartályokban, szénsav nyomása alatt dolgozták fel, zúzás és bogyózás nélkül. A bor így a szőlőbogyón belül született meg, majd robbant életre. Az eredmény ezúttal is egy kellemes, nagyon könnyű vörösbor, mely zamatos, vidám, itatja magát és jókedvre derít.
 
A Bogyólé esetében hagyomány, hogy minden évjáratban új, kreatív címkét kap, melyet leendő grafikusok pályamunkái közül választanak ki. A  pályázóknak idén is az volt a feladatuk, hogy az újbor frissességéhez és gyümölcsös, üde jellegéhez legjobban illeszkedő hangulatot és képi világot alkossák meg.
 
Az elkészült munkákból október 15-én kiállítás nyílik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, az esemény Facebook oldalán pedig október 14-ig szavazni is lehet a legjobban tetsző címkére. A közönségdíjast és a palackra kerülő győztes címketerv alkotóját a kiállítás megnyitóján ismerheti meg a nagyközönség.

Felcsigáz a juhfark? Irány Somló!

Szeptember 27. 11:47
A Somló egész világon egyedülálló, vulkanikus terroirját a juhfark gyönyörűen megjeleníti. 
 
 
 
A Somlói Juhfark Ünnepen résztvevő borászok most is többkörös előkóstolón választották ki azt a 28 tételt, amelyek legszebben mutatják meg ezt az egyedien ásványos ízvilágot, és így méltóak a közös bemutatkozásra.
 
A juhfark többféle borstílusban is magas minőségű borokat produkál, így különösen változatos kínálat kóstolható majd. A kóstolón kívül buszos dűlőtúra, fajta-összehasonlító és gasztro workshop, valamint pincetúra is lesz.
 
Nem tudsz résztvenni a kóstolón? Számos juhfarkot rendelhetsz házhoz itt.
 
Helyszín
Tornai Pincészet, 8478 Somlójenő, Somló hegy 1242.
 
Résztvevő pincészetek
5 Ház Borbirtok, Barcza Pincészet, Bogdán Birtok, Csetvei Pincészet, Csordás-Fodor Borház, Dobosi Pincészet, Fekete Pince, Hegedűs-Szabó Pincészet, Kolonics Pincészet, Kőfejtő Pince, Kreinbacher Birtok, Somlói Vándor Pince, Szabó Pincészet, Szalai Pince, Tomcsányi Családi Birtok, Tornai Pincészet, Zsirai Pincészet
 
 

Jön a 9. Borkonferencia – Te is beleszólhatsz a vitába!

Szeptember 16. 14:31
Interaktivitást ígér a 9. Borkonferencia. A szervezők mindig is a teljes szőlő-bor ágazat érdekeit kívánták képviselni, és folyamatosan arra ösztönzik a konferencia résztvevőit és az érdeklődőket, hogy hallassák a hangjukat.
 
Október 21-én újra összeülnek a szőlő-bor ágazat szereplői, véleményformálói, hiszen van miről beszélni. Az agrárminisztérium minden bizonnyal húsbavágó bejelentésekkel érkezik a pályázati lehetőségekkel kapcsolatban, de hallhatunk majd olyan fontos trendekről, mint a vulkanikus borok, vagy olyan aktualitásokról, amelyek a covid alatti válságkezeléssel és értékesítéssel függenek össze.  
 
Ismét komoly nemzetközi kitekintést kapunk majd, olyan izgalmas témákat érintve, mint a Henkell-Freixenet akvizíció vagy a rozé borok forradalma egy Master of Wine szemszögéből, sőt a konferencia amerikai előadójának köszönhetően a jövőbe, a jövő bormarketingjébe is bepillantást nyerhetünk majd. 

Két kerekasztal-beszélgetésre is számíthatnak a résztvevők, az egyik a „Borászat, mint befektetés hazánkban”, a másik „Az édesborok jövője a világban – Tokaj” témakörét boncolgatja majd szakavatott, valódi véleményvezérek részvételével. A szervezők ezzel együtt kifejezetten kérik a résztvevőket és az érintetteket, hogy hallassák ők is a hangjukat, a konferencián ragadják magukhoz a mikrofont, vagy akár előre küldjék el kérdéseiket a konferencia weboldalán található e-mail-címre vagy a hivatalos Facebook oldalon keresztül. 
 
A Budapesten, a New York Palotában megrendezendő esemény tematikája már elérhető és a jelentkezés is elindult a borkonferencia.hu oldalon.