Fröccs

Franc&Franc 2022: két napig Villány a cabernet franc világvárosa

Október 19. 12:59
Minden eddiginél komolyabb nemzetközi borkínálat, izgalmas szakmai előadások és szélesre tárt pinceajtók várják november 25-én és 26-án a Villányba érkező vendégeket.
 
A Villányi borvidék összefogásának jeleként született meg 2015-ben az első FRANC&FRANC nemzetközi konferencia és kóstolónap, amikor a Loire-menti cabernet franc termelők és boraik érkeztek vendégségbe. A korábbi években minden jelentősebb európai és újvilági cabernet franc termelő régió bemutatkozhatott a fajtára fókuszáló szakmai eseményen, olyanok, akik hisznek a cabernet franc fajtában és önállóan készítenek belőle bort.
 
A Villányi borvidék legrangosabb szakmai és közönségrendezvénye az idei évben egy összegzést tesz, széles spektrumot mutatva a bortermelő világ kiemelkedő cabernet franc kínálatából. A rendezvény tematikája egyben lehetőséget teremt, hogy a 2022-ben első alkalommal megrendezett nagyszabású borverseny, a Franc du Monde tapasztalatai és TOP borainak bemutatója is beépítésre kerüljön a szakmai és közönségnap programjába.
 
A VII. Franc&Franc Fórumot 2022. november 25-én, pénteken 9.30 órától rendezik meg, a rendezvénynek a villányi Bock Borászat konferenciaterme ad otthont. A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők tolmácsolásában kóstolhatják meg classicus, premium és super premium kategóriában elérhető Villányi Francokat, a Franc Du Monde nemzetközi borverseny top borait, valamint cabernet franc fajtaborokat a Loire-völgyéből, Argentínából az idei évben rendhagyó módon három Master of Wine: Cees Van Casteren, Peter McCombie és Pasi Ketolainen közreműködésével.
 
2022. november 26-án, szombaton a villányi pincékben túrázva találkozhatnak a vendégek a legújabb kiválasztott Villányi Franc-okkal a pincészetek személyes prezentálásában. 
 
VILLÁNYI FRANC TOP12
A villányi bortermelők minden évben maguk választják ki azt a 12 bort, amely egy éven át képviseli és viszi hírét a Villányi Franc-nak idehaza és a nagyvilágban. A Horkay András borszakértő és Győrffy Zoltán borszakíró által gondozott kétnapos kiválasztáson vakkóstolón mérettetnek meg a benevezett tételek, idén 67 borból került ki a villányi TOP12.
 
  1. Bakonyi Péter Villányi Cabernet Franc 2020 (classicus)
  2. Lelovits Tamás Villányi Cabernet Franc 2019 (classicus)
  3. Fritsch Pince Villányi Cabernet Franc Barrique 2019 (classicus)
  4. Agancsos Pincészet Capitalis Villányi Franc 2018 (premium)
  5. Vinatus Pince Villányi Franc 2018 (premium)
  6. Gere Attila Pincészete Villányi Franc Csillagvölgy-dűlő 2018 (premium)
  7. Bock Pince Villányi Franc Fekete-hegy Selection 2017 (premium)
  8. Sauska Borászat Villányi Cabernet Franc 2015 (premium)
  9. Jekl Pincészet Villányi Franc 2013 (premium)
  10. Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2018 (super premium)
  11. Csányi Pincészet Teleki Tradíció Villányi Franc Kopár 2017 (super premium)
  12. Mokos Pincészet Villányi Franc 2017 (super premium)
 
FRANC DU MONDE TOP12
A Villányi borvidék 2022 nyarán első ízben rendezte meg a Franc du Monde borversenyt, a megmérettetésre minden olyan régióból vártak borokat, ahol Villányhoz hasonlóan elsősorban fajtaborként tekintenek a cabernet franc-ra. Az első világversenyre 8 országból 101 minta érkezett be: Franciaországból, Szlovákiából, Horvátországból, Szerbiából, Romániából, Törökországból, Magyarországról, sőt még Argentínából is küldtek bormintákat a versenyre. A borok értékelése rangos nemzetközi bírálók által történt, ahol a szakmai munkát két Master of Wine is segítette. A verseny szabályzatnak megfelelőn a nevezett minták mindössze 30%-a lehetett érmes, a Top12 bor mindegyike 89,2 pont felett szerepelt és egyúttal ezek a verseny aranyérmes borai.
 
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Cabernet Franc Variáció 2020 újhordó (classicus, Villány)
Fritsch Pince Villányi Cabernet Franc 2019 (classicus, Villány)
Günzer Tamás Pincészete Bocor Villányi Franc 2019 (premium, Villány)
Bodri Pincészet Szekszárdi Cabernet Franc "Dűlő" Válogatás 2019 (premium, Szekszárd)
Tajna Vineyards & Winery Cabernet Franc 2019 (premium, Szlovákia)
Blum Pince Villányi Franc 2018 (premium, Villány)
Havas & Timár Pincészet Franom 2018 (premium, Eger)
Csányi Pincészet Teleki Tradíció 1881 Villányi Franc Kopár 2017 (premium, Villány)
El Enemigo Cabernet Franc 2016 (premium, Argentína)
Bock Pince Villányi Franc Ördögárok Selection 2015 (premium, Villány)
Csányi Pincészet Chateau Teleki Villányi Cabernet Franc 2002 (muzeális, Villány)
Bock Pince Cabernet Franc 1993 (muzeális, Villány)
 
További információk: Kovács Boglárka Dóra marketing@villanyiborvidek.hu 

Makovej Giraldo Sebastian sommelier képviseli Magyarországot Szerbiában

Október 05. 11:12
Az “Év Sommelierje 2022” versenyen Makovej Giraldo Sebastian, a budapesti Felix Kitchen&Bar sommelierje szerezte meg a kupát és ezzel a lehetőséget, hogy október 27-én, a nemzetközi Balkan Sommelier Challenge versenyen képviselhesse Magyarországot.
 
Makovej Giraldo Sebastian sommelier képviseli Magyarországot Szerbiában
 
A Magyar Sommelier Club szervezésében a Continental Hotel Budapestben zajló egész napos kemény megmérettetés angol nyelven folyt. Ezzel is megnehezítve a versenyzők dolgát. A következő összecsapás ugyanis, amire kvalifikációt lehetett szerezni, a Balkan Sommelier Challenge október 27-i belgrádi fordulója.
 
A délelőtti írásbeli feladat után négyen jutottak tovább a középdöntőbe: Budai Norbert (Summer Lodge, Evenshot, Nagy-Britannia), Kincses Dávid (Tom George Osteria, Budapest), Makovej Giraldo Sebastian (Felix Kitchen&Bar, Budapest) és Pfeifer Balázs (Werzers Hotel Resort Pörtschach, Észak- és Dél-Tirol). A zsűri asztalánál többek közt Gianni Annoni, Jókúti András, Wossala Rozina, Hantos Bence és Csatlós Máté is helyet foglalt.
 
A teljes 11-tagú zsűri több órán át tesztelte a versenyzőket, értékelte a feladatlapokat és beszélte át a gyakorlatban nyújtott teljesítményeket. Volt vaktérkép, váratlan szituációs gyakorlatok, éttermi körülmények és villámkérdések is.
 
A délutáni program folyamán az érdeklődőket kóstolási lehetőséggel várták a szervezők, hét kiállító jóvoltából.
 
A döntőben két, kiváló angol nyelvi készségű sommelier mérte össze tudását. A Dél-Angliában élő Budai Norbert egy véletlen folytán került a versenyzők közé, éppen szabadságát töltötte Magyarországon. A kolumbiai születésű Makovej Giraldo Sebastian pedig tudatos és kemény felkészülést követően érkezett a versenyre, amit végül meg is nyert.
 
Fotók: Julia Ryaz Photography

 

A Magyar Sommelier Szövetség 2022-ben is megrendezi a szakma országos bajnokságát

Szeptember 28. 13:49
A Magyar Sommelier Szövetség 2022-ben is megrendezi a szakma országos bajnokságát október 9-én vasárnap 9.00 órakor Budapesten. A bajnoksàg szakmai partnere és támogatója, valamint helyszíne a Winehub. A bajnokság célja, hogy magas szintű megmérettetési lehetőséget biztosítson a vendéglátás azon dolgozóinak, akik a sommelier szakmában dolgoznak, vagy a sommelier szakma a  munkakörük része. A szervezők célja továbbá a meglévő szakmai kapcsolatok erősítése és új személyes kapcsolatok kialakítása, valamint a sommelier munka további népszerűsítése. 
 
Az előző év gyakorlatának megfelelően ezúttal is kétfordulós, nyílt versenyt tartanak, vagyis a megmérettetésen nemcsak a Szövetség tagjai, hanem minden olyan szakember részt vehet, aki tudásáról ebben a formában is számot kíván adni.  Az elődöntőben a részvevők előbb írásbeli feladatokat (tesztlap kitöltése, 3 bor kóstolás  utáni megnevezése) oldanak meg, majd vörösbort dekantálnak, továbbá megfelelő ételt ajánlanak hozzá. A döntőbe három versenyző jut, akikre hat gyakorlati feladat megoldása vár a nagyközönség előtt. 
A verseny fővédnöke dr. Nagy István Agrárminiszter úr lesz. További információk: Karsai Judit elnökségi tag +36706790699
 
 

A Kóstolom Webshopjában is kapható már a Winelovers Selection Sauvignon Blanc

Szeptember 08. 14:04
A Winelovers közösség által kiválasztott Sauvignon Blanc a Winelovers Webshop mellett már a Kóstolom webshopjában is megrendelhető.
Ez az üde illatos tétel volt 150 winelover kedvence a vakkóstolások során, ami nem csoda, mert mindent tud, amit egy friss, üde, ropogós fehérbornak tudnia kell!
 
A tétel a Haraszthy Pincészet tartályaiból került az elegáns palackokba, friss, lendületes bor tele gyümölcsökkel. Kitűnően párosítható ételekkel: salátákkal, csirkemellel, halas fogásokkal, tenger gyümölcseivel. Egyszerűen nem lehet nem szeretni! 
 
A Kóstolom Webshopban most a Sauvignon Blanc csomagajánlatban is szerepel 5 másik sauvignon blanc-nal együtt, így még kedvezőbb áron kóstolhatod meg.
 
Itt az óvilági és az újvilági sauvignon blanc stílusokról írtunk.
És hogy milyen ételekhez illik? A sauvignon blanc és a spárga összeillőségéről, valamint a desszertekhez fűződő viszonyáról is írtunk korábban.
 
 
 

Bor: kultúra ínyenceknek

Július 12. 18:25
Egy családi ünnepség, közeli barátok látogatása vagy egy nyugodt este egyaránt jó alkalom a borozásra.
 
Azonban ahhoz, hogy egy gondosan érlelt bor íze teljes egészében kibontakozhasson, megfelelő kezelésre van szükség. A bor csak optimális feltételek mellett tárolva és fokra pontosan behűtve nyújt igazi élvezetet. 
 
 
A borász az első szőlőhajtástól a palackozásig odaadásával, figyelmével és tudásával gondoskodik róla, hogy csakis a legnemesebb cseppek kerüljenek a palackba. A fehérborok néhány hónapig hordókban vagy különleges tartályokban érlelődnek, mielőtt palackozzák őket. A vörösborok készítése pedig gyakran több évig tart. És sok bor még ekkor sem éri el ízének és zamatának csúcspontját. Optimális tárolási feltételek mellett a bor érik és folyamatosan fejlődik a palackban.

Bor – ideális tárolás
A nemes boroknak tökéletes klímára van szükségük, amihez elengedhetetlenek a megfelelő borhűtők. A Liebherr Appliances hatékony szabadonálló és beépíthető borhűtő szekrényei időtlen dizájnjukkal gondoskodnak kedvenc borai stílusos prezentálásáról. Ahhoz, hogy a bor íze teljes egészében kibontakozhasson, megfelelő kezelésre van szükség. A bor csak optimális feltételek mellett tárolva és fokra pontosan behűtve nyújt igazi élvezetet. A bornak télen és nyáron egyaránt állandó hőmérsékletre van szüksége. Az értékes palackokat nem érheti UV-fény, valamint semmilyen illat vagy szag. Még a száraz levegő és a rázkódás is befolyásolja a bor minőségét. A Liebherr borhűtő szekrények ideális feltételeket biztosítanak a minőségi borok tárolásához. 

A Liebherr borhűtő szekrények beépített FreshAir-aktívszénszűrővel rendelkeznek, amely optimális levegőminőségről gondoskodik és megakadályozza, hogy a környezeti levegőből szagok jussanak a belső térbe, rontva ezzel a bor ízét. Emellett a helyes páratartalom fontos szerepet játszik a bor hosszú távú tárolásában. Ha a páratartalom 50 százalék alatt van, a természetes parafa összehúzódik. Ennek következtében oxigén jut a palackba, ami miatt az alkohol elpárolog. A borok édesebbé is válnak, mígnem végül megromlanak.

A Liebherr Appliances borhűtő és bortemperáló szekrényei teljesítik a magas követelményeket és tökéletes tárolóhelyként szolgálnak. Segítségükkel a bor pontosan ellenőrzött feltételek mellett tárolható és megóvható a káros környezeti hatásoktól. A különböző méreteknek és ajtómegoldásoknak köszönhetően a Liebherr Appliances borhűtő szekrényeit könnyedén be lehet illeszteni a konyhabútorokba vagy a nappaliszoba-bútorokba.
 
Bor: kultúra ínyenceknek

A Liebherr Appliances készülékei modelltől függően különböző hőmérsékletzónákkal vagy egyedileg beállítható borrekeszekkel rendelkeznek. A Liebherr borhűtő szekrények a Vinidor és GrandCru neveket viselik.

Vinidor – egy készülék különböző borfajtákhoz
A Vinidor készülékek maximális rugalmasságot kínálnak kettő vagy három borrekesszel, amelyek egymástól függetlenül, +5 °C és +20 °C között fokra pontosan beállíthatók. Egyszerre kíván vörösbort, fehérbort és champagne-t tárolni a hozzájuk illő optimális fogyasztási hőmérsékleten? A három borrekesz segítségével ez lehetséges. A készülékek borok hosszú távú tárolásához is ideális klimatikus feltételeket teremtenek. Az új Vinidor modellek esetében a teljes hűtőrendszer rezgéscsillapítással van beépítve, hogy a bort ne érjék rezgések. Így a bor rázkódás nélkül tárolható, a készülékek üzemi zaja pedig elenyésző. A kézzel, természetes állapotában meghagyott fából készített tartók kiválóan alkalmasak bordói palackok tárolására. A palackokat egymással szembefordítva teljes mértékben kihasználható a készülékek tárolókapacitása. A felpattintható névtáblákkal pedig könnyen rendszerezhető és gyorsan áttekinthetővé tehető a borkészlet.

Borhűtő szekrények – érlelés és tárolás, akár egy borospincében
A Liebherr Appliances GrandCru- sorozatának borhűtő szekrényei a borospincékre jellemző tárolási feltételeket kínálnak. A gazdagon felszerelt készülékek teljes belső terében állandó hőmérséklet uralkodik, amelyet +5 °C és +20 °C között tetszés szerint lehet beállítani. A borhűtő szekrények ideálisak borok hosszú távú tárolásához vagy érleléséhez. Beállított hőmérséklettől függően nagyobb mennyiségű bort is készleten lehet tartani a fogyasztási hőmérsékleten.

Ha szeretne többet megtudni a Liebherr Appliances borhűtő és bortemperáló szekrényeiről, látogasson el weboldalunkra.
 
Liebherr készülék iránt érdeklődik? Partnereink igény esetén örömmel válaszolnak Liebherr termékekkel kapcsolatos kérdéseire. További információk.
 
Liebherr-Hausgeräte
A Liebherr-Hausgeräte a Liebherr vállalatcsoport tizenegy ágazati társaságának egyike. A háztartási készülékek területén több mint 6 200 munkatárs dolgozik, és az ochsenhauseni (Németország) székhelyen, valamint a lienz-i (Ausztria), maricai (Bulgária), kluangi (Malajzia) és
aurangábádi (India) telephelyeken kiváló minőségű, háztartási és professzionális célú hűtő- és fagyasztókészülékek fejlesztése és gyártása zajlik.
 

Workshopok országszerte az ePincekönyv rendszerre való átállásról

Június 13. 14:41
Az ePincekönyv rendszer 2023. évi bevezetésére való felkészülés jegyében az Agrárminisztérium, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató konzorciuma a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2018-00055 azonosító számú projekt keretében regionális workshopokat szervez. 

A mind a hat borrégiót érintő rendezvénysorozat alkalmával az Agrárminisztérium, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kollégái az előadások után válaszolnak a résztvevők kérdéseire, így segítve az új szabályozás megértését, sikeres gyakorlati alkalmazását.

A workshopokat az alábbi helyszíneken és időpontokban rendezik meg:

1. 2022. JÚNIUS 16. csütörtök,10:00 – BALATON BORRÉGIÓ, BADACSONYTOMAJ
MATE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Kutató Állomás
cím: 8261 Badacsonytomaj, Római út 181.
2. 2022. JÚNIUS 22. szerda, 10:00 – PANNON BORRÉGIÓ, PÉCS
Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Szentmiklóshegyi Kísérleti Telep
cím: 7634 Pécs, Szentmiklós dűlő 1.
3. 2022. JÚNIUS 27. hétfő, 10:00 – DUNA BORRÉGIÓ, KECSKEMÉT
MATE Szőlészeti és Borászati Intézet Kecskeméti Kutató Állomás
cím: 6000 Kecskemét, Katona Zsigmond utca 5.
4. 2022. JÚNIUS 30. csütörtök, 10:00 – FELSŐ-MAGYARORSZÁG BORRÉGIÓ, EGER
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Kísérleti Szőlőültetvények és Borászat
cím: 3300 Eger, Leányka utca 6.
5. 2022. JÚLIUS 1. péntek, 10:00 – TOKAJ BORRÉGIÓ, TARCAL
Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet
cím: 3915 Tarcal, Könyves Kálmán utca 54.
6. 2022. JÚLIUS 28. csütörtök, 10:00 – FELSŐ – PANNON BORRÉGIÓ, HERCEGHALOM
ABACUS Hotel
cím: 2053 Herceghalom, Gesztenyés út 3.
 
PROGRAM
9:30 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 10:30 Az ePincekönyv rendszer szerepe és alkalmazása az új borjogi szabályozásban
10:30 – 11:00 A szürettől a forgalombahozatalig
11:00 – 11:30 A forgalombahozatal és a borászati ellenőrzés
11:30 – 12:00 Kérdések és válaszok
12:00 – Állófogadás
 
A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken tud elvégezni.

A workshopokra regisztrálni legkésőbb a rendezvények napját megelőző munkanap végéig lehet. A rendezvénnyel kapcsolatban felmerülő kérdéséivel keresse bizalommal Lévai Zsoltot, az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
e-mail: zslevai@keiok.hu
tel.: +36 20 480 0277

Érezd+ a rosét!

Június 02. 06:00
A nyár kedvenc fröccsbora a könnyed, mégis tartalmas rosé vagy rozé, ami színében a lazactól a pinkig, ízében az epertől a málnáig sok mindent felidézhet, attól függően, hogy hol és miként készült. No de mi is ez a kategória, hol helyezkedik el a borfajták között, és egyáltalán honnan származik?
 
Rosé és rozé?
Íme, a bor, melynek nevét mindenki másképp írja, és időről időre felmerül a kérdés: kinél van az igazság. Nos: senkinél, azaz mindenkinél. A rosé és a rozé megnevezés is helyes, bár előbbi autentikusabb, lévén a borfajta francia gyökerekkel és hagyományokkal bír. Habár a „rózsaszín bor” már az ókorban is népszerű volt a mediterráneumban, a mai rosé készítési technológiája sokat finomodott azóta. Napjainkban több fogy belőle, mint fehér és vörös társaiból, éppen ezért a bortermelő országok szinte mindegyikében foglalkoznak vele. Hazánkban leginkább kékfrankosból, kadarkából, pinot noirból, merlot-ból vagy cabernet-ből készül, mégpedig a legváltozatosabb szín- és ízvilágban. Nem is véletlen, hogy mindenki megtalálja a szája ízének valót.
 
Vörös vagy fehér?
A következő nagy talány, hogy miből is készül a rosé valójában. Bár sokan még mindig úgy vélik, hogy egyszerűen a fehér- és a vörösbor házasításából származik, mi sem állhatna távolabb a valóságtól. Bizonyos szempontból valóban hibridnek tekinthető, de a megfejtés nem ennyire kézenfekvő. „A rosénak mindig kék szőlő az alapja, melynek héja egy antocianin nevű színanyagot tartalmaz. Annál több oldódik ki belőle, minél tovább hagyjuk az erjedő mustot héjon ázni. Míg ez a vörösbornál napokat, de akár heteket is jelent, egy könnyű rosé esetében mindössze pár óra is elegendő.” – magyarázta Kamocsay Ákos, a Hilltop főborásza. Ennek az eljárásnak köszönhető az árnyalatok különbözősége és a „vörösboros” ízvilág. „A magával ragadó frissesség pedig korai szüretre és a fehérborokra jellemző technológiára vezethető vissza. A rosé ugyanis reduktív módon, légmentesen elzárt acéltartályokban érik, megőrizve üde gyümölcsösségét, ropogós savait és élénk aromáit".
 
És ha most összefutott a nyál a szádban, és alig várod, hogy végig kóstolhasd az összeset, akkor már nem kell sokat várni, mert az ország legnagyobb rosé találkozóján, a jövő hét végén megteheted. A Rosalia Fesztiválon június 10. és 12. között a Városligetben a Hilltop standját is megtalálod, ahol a legfrissebb rozén kívül a borászat több másik, illatos tétele is kóstolható lesz! A részletek elérhetők a Hilltop weboldalán.  

További információ: 
www.hilltop.hu
 

Koch Csaba lett a Magyar Bor Akadémia új elnöke

Május 26. 15:27
Idén ünnepli a Magyar Bor Akadémia alapításának 30. évfordulóját. A kerek jubileum egybeesik az Akadémia elnökségének tisztújításával is, így új lendületet vehet az Akadémia működése. Az elnökséget a 168 fős tagság választotta meg, az új elnök Koch Csaba lett.
 
Az elnökség további tagjai:
Dr. Kállay Miklós tiszteletbeli elnök
Taschner Kurt István főtitkár
Balla Géza alelnök
Bock József alelnök
Gálné Dignisz Éva alelnök
Nyitrainé dr. Sárdy Diána alelnök
Nyúlné dr. Pühra Beáta
Vesztergombi Csaba alelnök
Dr. Zelnik József alelnök
 
A nemzedékek óta borkészítéssel foglalkozó Koch borászat a Hajós-Bajai és a Villányi borvidéken található. A borászat 150 hektáron gazdálkodik, 40 fajta minőségi és prémium bort készít. Koch Csaba 2014-ben az Év pincészete díj elismerését, míg 2019-ben az Év Bortermelője és a Legjobb Európai Borászat címet vehette át. A pincészet borai közül kiemelkedőek a bioborok, a cserszegi fűszeres és a kadarka. Koch Csaba harminc hektárról bio bort és legújabb innovációként frissen préselt gyümölcslevet készít.

 

Kivételes siker állít emléket a kivételes magyar borásznak, Thummerer Vilmosnak

Május 12. 12:32
Két nagyarany-, hat arany- és két ezüstéremmel a VinAgora Nemzetközi Borverseny történetének legjobb eredményét érte el a Thummerer Pincészet. E páratlan teljesítmény méltó emléket állít a tavaly elhunyt legendás borász, Thummerer Vilmos emlékének.
 
Kimondhatatlanul örülünk az eredménynek. Úgy érezzük, hogy ez a siker felteszi a koronát a nagypapám életművére. Megható, hogy a nyertes tételek mindegyikében benne van a keze munkája, ezt a sikert neki ajánljuk” – mondta elérzékenyülve Pulay Polett, Thummerer Vilmos unokája, a pincészet gazdasági vezetője.
 
A szőlészettel és borászattal foglalkozó családi vállalkozást 1984-ben Thummerer Vilmos alapította. A Thummerer Pincészet mára az egri borvidék meghatározó borászatává vált. Saját telepítésű, mintegy 100 hektáros szőlőterület terméséből készítik boraikat, pezsgőiket, pálinkáikat.
Azon, hogy a pincészet borai ilyen elsöprő sikert arattak a 23. VinAgorán, én egyáltalán nem csodálkozom. Sőt, van ebben valami törvényszerűség. A több évtizedes kitartó munka, szorgalom, s a rengeteg felhalmozott tapasztalat egyenes ágon vezette a pincét ehhez a sikerhez. A sikerhez, ami egyértelműen egy erős vezető nevéhez fűződik, Thummerer Vilmos megállíthatatlan volt egész életében, s öröksége jó kezekbe került. Mert továbbra is az ő szellemisége vezeti a pincét, megállíthatatlanul” – fogalmazott Kovács Antal sommelier, aki szinte a kezdetektől ismeri és máig nyomon követi a Thummerer Pincészet fejlődését.
 
A családi pincészet új cabernet saugvignon és cabernet franc telepítésekkel tovább bővíti a szőlőterületet, valamint új termékcsaládot vezetnek be idén, folytatva az alapító, Thummerer Vilmos munkáját. És ami a legfontosabb, az idei kivételesen jó évjáratnak ígérkezik, igazi nagyborok teremhetnek, mint a most díjazott, 2018-as évjáratból származó tételek.
 
A díjazott Thummerer-tételek
Az áprilisban Budapesten megrendezett 23. VinAgora Nemzetközi Borversenyen tíz Thummerer-tétel ért el sikert.
Nagyaranyérmet nyert a Thummerer Vili Papa Egri Cuvée Superior és a Thummerer Egri Cabernet Franc Superior Válogatás. Utóbbi a Legjobb magyar cabernet franc díjat is elnyerte.
 
Aranyérmet nyert a Thummerer Egri Cabernet Franc-Merlot, a Thummerer Egri Bikavér Grand Superior Mezey-Öreg dűlő, a Thummerer Egri Bikavér Grand Superior Nagy-Eged dűlő, a Thummerer Tekenőháti Merlot Grand Superior, a Thummerer Egri Syrah Superior Válogatás – ami a Legjobb syrah, valamint a Thummerer Egri Cabernet Sauvignon Superior Válogatás, ami a Legjobb magyar cabernet sauvignon lett egyúttal.
Ezüstérmet az Egri Csillag és a Thummerer Egri Cabernet Dorsa Rosé nyertek.