Fröccs

Határtalan exportlehetőségek a hazai diótermelés előtt

Március 17. 12:31
A magyar dió minősége magasan jobb az olasz és amerikai diónál, ezért ennek köszönhetően nagyon jó piacnak örvend.  A tavalyi évben, az időjárási körülmények is kedveztek a diótermelésnek, így sikerült kiváló minőségű és nagyméretű diókat betakarítani. Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség -Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke elmondta, hogy a nálunk termelt diófajták nagyrésze korai érésű, ami azt jelenti, hogy a nemzetközi konkurenseket megelőzve, már szeptemberben is értékesíthetjük dióinkat a piacon. 
 
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) jelentése szerint a dió az egyetlen héjas termésű gyümölcs, amelynek a külkereskedelmi egyenlege pozitív. Héjas dióból tavaly 2,19 ezer tonnát sikerült eladni a külpiacokon, ami enyhe, háromszázalékos csökkenést jelent, a kivitel értéke 1,84 milliárd forintot tett ki. Az árak ugyanakkor emelkedtek, a hazai dió termelői ára 2015-ben 13 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a kilónkénti ár így megközelítette a háromezer forintot. A dióbélből tavaly mintegy 2,2 ezer tonnát értékesítettek a termelők.Ez utóbbi kategóriából főként a francia és a német piacra szállítanak, de jelentős az Egyesült Királyságba irányuló kivitel is - írja az Élelmiszer.hu. 
 
 

Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat kapott a Bock Borászat

Március 17. 10:51
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a március 15-e alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen adta át a díjazottaknak - a Bock Borászaton kívül a Mecsekerdő Zrt.-nek és a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-nek - az oklevelet, az emlékplakettet és a MAMD védjegy használatának lehetőségét tanúsító bizonyítványt.
(Orient Press)

A tehetségtelen klónok bosszúja

Március 16. 19:53
A magyar pinot noir helyzeten elmélkedik a Művelt Alkoholistán Alföldimerlot.
 
Mint írja, Burgundián évek óta átok ül, és a csökkenő kínálat pótlására a fél világ bejelentkezett.
 
Persze magyar pinot-t ajánlani a bourgogne-deficit betömésére még senkinek nem jutott eszébe, talán nem is véletlenül:
 
Mi sem hiszünk már benne. A magyar pinot-val még a magyar cabernet-nél is jobban kicsellózott a sors. Borászokkal beszélgetve az a kép alakult ki bennem, hogy a pinot-ban jószerével már csak az lát fantáziát, aki még nem próbálta, vagy legfeljebb a szűztermésnél tart. Hogy ennek orvosolhatatlan terroir-idegenség, aura-ütközés az oka, vagy, ahogy sokan rebesgetik, a tehetségtelen klónok bosszúja, nem tudom, de a nagy nehezen megtermelt szőlő jelentős hányada olcsó házasításokban, bikavérekben vagy egyszerűen rozéként végzi (gondolom, sorban a következő kármentő a pezsgő lesz). Saját praxisomban az utolsó emlékezetes magyar pinot a 2006-os Gál Tibor Sík-hegy volt, és legalább ennyire lelombozónak találom, hogy ez az a tantárgy, amiből kedvenc borászaim is rendszeresen buknak.
 
A poszt a továbbiakban néhány magyar pinot-t elemez.

Május 2-ig lehet jelentkezni a Fehér- és rozéborok országkóstolójára

Március 16. 17:30
Idén is folytatódik a Nemzeti Borkiválóság Program, elsőként a Fehér- és rozéborok országkóstolóját hirdetik meg, amire május 2-ig lehet jelentkezni - jelentette be Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
 
Magyarországnak komoly történelmi értékekkel rendelkező borválasztéka van, a három éve elindult program mára a szakma által elismert eseménnyé nőtte ki magát. Az országos borszakértő bizottság a fehérborok után a vörösborokkal, majd a pezsgőkkel és az aszúborokkal folytatja az ország borainak bírálatát - mondta a miniszter.
 
Emlékeztetett: a szőlő- és borágazat rendkívül jó évet zárt tavaly, az előzetes adatok szerint a kibocsátása 40 százalékkal, 73 milliárd forintra nőtt. A szőlőtermés mennyisége 26 százalékkal, az árak 10 százalékkal emelkedtek, a bortermelés 3 millió hektoliter körül alakult. A 2015-ös szüret mennyiségben és minőségben is a korábbi éveknél kedvezőbb, ezért bizakodásra ad okot az idei és a következő évekre is - összegezte.
 
Fazekas Sándor jelezte: Magyarország újra nettó borexportőr, 15 ezer hektárnyi szőlőterület biztosítja, hogy a bel- és külpiacokon egyaránt eredményes legyen, így az importborok behozatala, fogyasztása is visszaesett. A borágazat eredményességéhez elengedhetetlennek nevezte a közösségi bormarketinget, ezt a szerepet 2013-óta a Nemzeti Borkiválóság Program tölti be.
 
Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke nagy értéknek nevezte a programot, amiben örömmel vesznek részt a borászok.
 
Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnöke elmondta: a tavalyi 500-600 tételnél több fehérbort várnak az idei országos próbára, a nevezési feltételek változatlanok. A kóstolás május végén lesz, a borszakértők bizottságokban bírálják el a borokat, majd az eredmények feldolgozása után júniusban hirdetnek eredményt - ismertette az elnök.
(MTI)

Most rendeld elő a Fekete Borpince 2013-as merlot-ját!

Március 16. 14:05
Most rendeld elő a Fekete Borpince 2013-as merlot-ját!
 
A Fekete Borpince e héten forgalomba kerülő 2013-as évjáratú Merlot bora vasárnapig kedvezményes áron előrendelhető, 1900 Ft helyett 1600 Ft-ért!
 
A kedvezményes ár legalább 6 palack megrendelése esetén, 2016. március 15. és 20. között érvényes. A kiszállítás az előrendelési időszakot követően történik. Jó tudni: 12 palack rendelése esetén a kiszállítás ingyenes!
 
 
 

Egerek tenyésztek a tésztagyárban

Március 16. 12:55
Azonnali hatállyal bezárt egy magliszteket, tésztákat és olajokat előállító üzemet Csongrád megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága, derül ki a Nébih közleményéből.
 
Az ellenőrzés során egereket találtak a szegedi székhelyű Fűszerház - Vitapharma Kft. alapanyagraktárában, emellett a nyomonkövethetőséggel és a dokumentációval is gondok voltak. Az eljárás során több mint 120 tételt, mintegy 10 tonna mennyiségben vontak ki a forgalomból. A KÜI kötelezte az vállalkozót a még forgalomban lévő termékei visszahívására.

Az üzem alapanyagraktárában, egy raklap megbontása után, számos újszülött és pár napos egeret találtak a szakemberek. Több helyiségben egérürülék, az egyik zsákon pedig még elhullott egér is volt. A szakemberek azt tapasztalták, hogy alapanyagok egy része jelöletlen, nem nyomonkövethető, valamint a gyártásról sem vezettek megfelelő dokumentációt. Az üzem egy rész koszos, takarítatlan volt, az épület néhol be is ázott.
 
Figyelem, ez az egeres videó más, mint a Tom&Jerry!
 

Idén is lesz áprilisban Egri Csillag Ünnep

Március 16. 10:48
A Fúzió - Gál Tibor Pincészetben 16 egri borász mutatja be 2015-ös évjáratú fehér cuvée-jét, az Egri Csillagot.
 
Gál Tibor elmondta: az Egri Csillag megalkotásával egy olyan márka felépítése volt a cél, amely az Egri Borvidék kínálatát színesíti, hogy ne csupán a vörösborok, az Egri Bikavér jusson a borbarátok eszébe, hanem a fehérborok is. Kevesen tudják ugyanis, hogy 43 fehér szőlőfajtát termelnek a gazdák a borvidéken.
 
"Az elmúlt száz év egyik legkomolyabb ötlete volt az egri fehér cuvée, az Egri Csillag gondolata a borvidéken" - mondta.
 
Az egri borászok ezeket az új borokat minden évben közösen, egy időben szeretnék megmutatni a közönségnek, egyszerre hozzák forgalomba. Ez a nap március 15-e.
 
A borászok döntése értelmében - a város "borút-jellegét" erősítve, hagyományteremtő módon - idén először már egy pincészetnél, a Fúzióban történik a fellövés. A következő években pedig más-más borászatoknál "indítanák útjára" az Egri Csillagot.
 
Az Egri Csillag az Egri Bikavér fehér párja, készítését az egri borászok által meghatározott minőségi szabályrendszer foglalja magába: a borban legalább négy szőlőfajtát kell házasítani, ezeknek minimum 50 százaléka Kárpát-medencei fajta kell hogy legyen és az illatos szőlőfajták aránya nem lehet több 30 százaléknál.
 
Pál Sándor, az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke arról beszélt, az egri az ország legdinamikusabban fejlődő borvidéke, amit mutat az is, hogy területe a rendszerváltás idején regisztrált 3000 hektárról mostanra 5600 hektárra nőtt. A következő években pedig további mintegy 300 hektárnyi szőlőterület rekonstrukciója is várható.
 
Azt is mondta: a fehérszőlők szerepe jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban: már több mint 1900 hektáron termelik.
 
Az elnök kitért arra is, hogy az Egri Csillag Fellövés és a hozzá kapcsolódó április végi Egri Csillag Ünnep immár az egyik legjelentősebb rendezvénye a borvidéknek.
 
Pál Sándor elmondta: a negyvennél több fehér szőlőfajta által biztosított sokszínűség a borvidék erősségévé vált, lehetővé teszi, hogy minden pincészet egyedi Egri Csillagot tudjon készíteni.
 
Felidézte: 2011-ben, az első évben mindössze 400 hektoliter Egri Csillagot minősítettek a termelők, 2015-ben 3400 hektolitert, idén március derekáig pedig már 3200 hektolitert. Ez az utóbbi mennyiség közel 500 ezer palack bort takar, így év végéig várhatóan elérik az egymillió palack Egri Csillagot. Ebből is látszik, hogy keresett termékről van szó - tette hozzá.
 
Ráki Csaba, az április 29. és május 1. között tartandó ötödik Egri Csillag Ünnep főszervezője közölte, hogy a rendezvénynek a megújult Dobó tér ad otthont.
 
Mintegy húsz borász Egri Csillagát várják ide, jellemzően feltörekvő, fiatal zenekarok lépnek fel, illetve "streetfood"-ételeket is kínálnak majd.
(MTI)

A világörökségi listára jelölik a nápolyi pizzát

Március 16. 09:20
Múlt héten jelölték a dél-olasz specialitást a világörökségi listára, amelyet azzal indokolt az olasz UNESCO-bizottság és az agrárminiszter, hogy a tradicionális nápolyi pizzakészítési módszer Olaszországot jelképezi a világ számára - írja az Élelmiszer.hu
 
A nápolyi pizzásoknak saját szervezetük is van, az Igazi Nápolyi Pizza Szövetség, ami Igazi Pizza-minősítést is ad az arra érdemes pizzázóknak, amelyek megfelelnek a szigorú feltételeiknek - szabályozva van többek között a tésztavastagság a pizza különböző részein. Magyarországon jelen pillanatban egy Vera Pizza minősítésű hely van, és Igennek hívják.