Fröccs

Mostantól nagyon megéri elektromos járművel érkezni a Bock Pincészethez

Szeptember 18. 15:05
A napokban adták át a villányi Bock Hotel Ermitage parkolójában azt a tisztán napenergiával működő berendezést, amivel a vendégek elektromos járműveiket tankolhatják. Ezzel a Bock Pincészet lett az első olyan Magyarországi borászat, ahol kizárólag napenergiát használnak az elektromos autók és kerékpárok feltöltéséhez.

Az all-in-one napelemes rendszert a Bock pincészet három éve elsőként kezdte itthon használni. Az ausztriai Smartflower cég által kifejlesztett „okos virág” szolár-rendszer a napraforgóvirághoz hasonló elven működik, és 40 százalékkal hatékonyabb az eddig használt napelemes energiaforrásoknál. A pincészethez telepített berendezés ezt az egyedülálló szolártechnológiát kombinálja elektromos járművekhez alkalmas töltőállomással.

„A Smarflower POP-e elektromos járművek töltésére alkalmas napelemes berendezés, amely 18 négyzetméteres napelem-felületével átlagosan kb. 4000 kWh áramot termel, akár 40 százalékkal többet, mint egy hasonló méretű, hagyományos, tetőre szerelt napelem-rendszer” – mondja Bali Anikó, a telepítést végző Solarcell Hungary Kft. vezetője. Az integrált töltőállomáson e-kerékpárok és elektromos autók is tölthetők, akár 22 kW töltési teljesítménnyel. 
 

Ha tudni akarod, a Marson milyen bor fog készülni, kóstolj csopakit!

Szeptember 18. 14:16
Élet a Marson néven adott ki egy 2016-os olaszrizlinget a csopaki Szent Donát Birtok. A vörös bolygóra való utalás egyáltalán nem véletlen. A bort adó szőlő a Csopak és Paloznak határán fekvő Sáfránkert dűlő gyümölcse, ahol az alapkőzet permi vörös homokkő, melynek málladékából képződött vörös agyag adja a termőréteget. Már ránézésre is marsbéli tájként fest az ültetvény, a hasonló színért pedig a hematit oxidásvány (vörösvasérc) a felelős, amely a Marson is megtalálható.

„Nagyon jól érzi itt magát az olaszrizling, más arcát mutatja, mint a meszes területeinken, ezért készítünk mindkét területről talajszelekciót, hogy a karakter különbségeket a fogyasztók elé tudjuk tárni. Hosszú ideje kiemelkedő borokat ad itt fajta, ezért nem kellett semmit feltalálnunk csak tovább építeni Csopak hagyományait.” – mesélte kérdésünkre Osváth István, a pincészet értékesítője.

A bor saját, természetes élesztőkultúrájával erjedt acéltartályban, az érlelésnél is mellőzték a hordók használatát. Az új, termőhelyre utaló címkecsaláddal (melynek tagja a Trópusi Lagúna is) a Szent Donát nem titkolt célja, hogy a borkedvelő közönség figyelmét felkeltsék a csopaki talaj sokszínűsége és azok borokból kiolvasható lenyomata iránt.

Új attrakció a Szentendrei Jazz- és Borfesztiválon

Szeptember 17. 09:00
Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Szentendrei Jazz- és Borfesztivál szeptember 29. és október 1. között. A történelmi belváros sétálóutcáján felsorakozó standok ezúttal tematikusan kialakított udvarokkal egészülnek ki. 

Az egyik ilyen tematikus udvar, a Kamocsay udvar házigazdája a Hilltop Neszmély borászat három napon keresztül várja a látogatókat. Itt mindenek előtt lehetőség lesz megismerkedni a Kamocsay Prémium borcsaláddal. Ez a sorozat, ahova kizárólag a legjobb terméskorlátozott dűlőkről származó szőlők felhasználásával készült bor kerül, az alábbi tételekből áll:

Kamocsay Prémium Irsai Olivér
Kamocsay Prémium Cserszegi Fűszeres
Kamocsay Ihlet Cuvée - VinAgora arany, MTA és Semmelweis borverseny legjobb fehérbor
Kamocsay Prémium Pinot Noir Rosé
Kamocsay Prémium Chardonnay
Kamocsay Prémium Pinot Gris - VinAgora arany és Champion díj
Kamocsay Prémium Sárgamuskotály
Kamocsay Prémium Merlot
 
A prémium borok, a szentendrei Szilvanilla cukrászda meglepetés süteményei és Verebély Diána képzőművész képei mellett számos további időszakos program is színesíti az udvart. Szeptember 29-én 18 órától különleges bor- és süteménykóstoló zajlik, ezen kereskedelmi forgalomban nem kapható borok (például Kamocsay Baalbec Cuvée) kóstolására is lehetőség lesz. Szeptember 30-án szintén 18 órától a borász Kamocsay Ákos mutatja be a pincészet borait. Végül a záró napon előbb a Biczó Quartet kamarazenei koncertje, majd 18:30 órától Muck Éva és Sánta Dani performansza jelenti a nap fénypontját. Az amerikai Queen of Strings verseny 2015-ös nyertese Muck Éva ezen az estén különleges programmal mutatkozik be, az instrumentális, soulos-jazzes zene a basszusgitár játékossága köré fog épülni. 

Az OMÉK-on még ingyenes borkurzusok is lesznek

Szeptember 15. 12:01
A 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeriprai Kiállítás és Vásár négy nap múlva kezdődik. A szokásos programokon túl ezúttal ingyenes borkurzusok is elérhetők lesznek, naponta négyszer, a Borkollégium és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös standjánál.  
 
Az előadásokat Mészáros Gabriella és Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikusok tartják, amelynek keretein belül négy alapvető borstílussal és az egyensúlycentrikus kóstolás alapjaival ismerkedhetnek meg az oda látogatók. 
 
A 60 perces előadásokon a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött; az érdeklődők IDE kattintva tudnak jelentkezni.

Újítás a Grand Tokaj Zrt. szőlőfelvásárlásánál

Szeptember 15. 11:03
Közel 1000 kistermelőtől kezdi meg szeptember 16-án a felvásárlást a Grand Tokaj Zrt., Tokaj-Hegyalja legnagyobb felvásárlója és borászata.
 
A korábban Tokaj Kereskedőház néven ismert állami vállalat a sárgamuskotály szőlő 100, illetve 140 forintos kilogrammonkénti áron történő felvásárlásával kezdi a szüretet. Újdonság idén, hogy az eredetvédett Tokaji kategória mellett Zempléni kategóriában is vesznek át szőlőt. Ezekből készülnek majd az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borai a pincészetnek.
 
A nagyszüret, a furmint és a hárslevelű, valamint a késői szüretelésű alapanyag szüretelése később kezdődik. Ezekkel kapcsolatosan a Grand Tokaj Zrt. várhatóan a következő héten tájékoztatja elsőként azokat a termelőket, akiknek szőlőjére az ültetvényfelmérések alapján szerződést kötnek. A tokaji száraz és félédes borok alapanyagát adó szőlőt szintén 100 és 140 Ft/kg áron tervezi átvenni a társaság, erre várhatóan szeptember végén, október elején kerül sor.
 

30 perc alatt megtanulhatsz helyesen pálinkát kóstolni

Szeptember 14. 14:39
Ingyenes kóstolókurzusokat szervez a Pálinka Nemzeti Tanács az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK). A budapesti Hungexpo területén szeptember 20. és 24. között zajló rendezvényen minden nap 14.00 órakor kezdődik a kurzus, amit 14.30-kor egy-egy díjnyertes pálinka bemutatója követ.
 
A tanfolyamon a tanács szakemberei érzékszervi próbán keresztül magyarázzák el a pálinkák közötti minőségi különbségeket, illetve a tipikus pálinkahibákra is felhívják a figyelmet . A résztvevők arany, ezüst és bronz minősítésű párlatokat is összehasonlítanak vakkóstolás által.
 
A bor szerelmesei sem maradnak program nélkül az OMÉK-on. Minden nap, naponta 4 alkalommal (11, 13, 15 és 17 órakor) indulnak ingyenes borkóstoló tréningek a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Borkollégium közös standján (G pavilon, 105A). A 60 perces képzésen nemzetközi borakadémikusok ismertetik meg az érdeklődőket az alapvető borstílusokkal és a kóstolás alapjaival.
 
Az előadásokon a részvétel ingyenes, regisztrálni ITT kell.
 

Tarts ősszel a Fekete pincészettel, nem bánod meg

Szeptember 14. 12:03
Tarts ősszel a Fekete pincészettel, nem bánod meg
 
Mozgalmas lesz az év vége a szekszárdi Fekete Borpince számára és azoknak is, akik velük tartanak. Számos rendezvényen vesznek részt és kínálják többek között a szombathelyi Savaria Történelmi Fesztivál borának választott 2014-es Shiraz válogatást.
 
Az őszt hazai pályán kezdik, a szeptember 14-17. között megrendezésre kerülő Szekszárdi Szüreti Napokon, ami a Dél-Dunántúl legrangosabb borturisztikai eseménye, a fókuszpontban sok-sok borral és néptánccal. Itt már kapható lesz a 2017-es Nero Rosé is!
 
Ugyanezen a hétvégén találkozhatunk velük a Szegedi Bortéren és a hajdúszoboszlói Bioétel és borfesztiválon is. A hagyományos őszi gasztrokulturális rendezvényén a bio alapanyagokból helyben készült ételkülönlegességeknek és a kiváló magyar pincészetek borainak jut a főszerep.
 
Emellett a most szerdán induló Szegedi Bortéren is jelen vannak, egészen vasárnapig, a 136-os standon. A bortéren hangulatos közeg várja a Szegedre látogatókat, hogy a dóm tornyainak árnyékában megkóstolhassák a finomabbnál finomabb nedűket. 
 
Kisebb szünet után október végén újra útra kell a pincészet, először visszatér Hajdúszoboszlóra a Szoboszlói Szüreti Mulatságra (október 20-22.) onnan pedig tovább ismét Szegedre a Mangalica Fesztiválra (november 3-5.)

Dalra fakadnak a híres magyar borászok

Szeptember 14. 09:06
Szeptember 23-án szombaton előbb a pécsi Kodály Központban a Bartók Béla Férfikarral kiegészülve, majd este a 21. Európai Bordalfesztivál szimfónikus gálakoncertjén csendül fel a villányi borászok hangja. A Villány-Siklósi Borút borászai hetedik alkalommal vesznek az idén szeptember 22-24-ig tartó Európai Bordalfesztivál eseményen, a kísérő program, a VII. Villányi Prémium Bormustra keretében lehet megkóstolni a boraikat.

A Villányi borvidék az országban elsőként dolgozott ki 2006-ban egy átfogó eredetvédelmi rendszert. Az itt termesztett szőlőt és termelt borokat szigorú szabályok szerint kell művelni és készíteni. Jelenleg három minőségi kategória van: classicus, prémium és szuper prémium. A prémium kategóriába sorolt borok a classicusnál szigorúbb szabályozásnak felelnek meg, sokkal több egyedi dűlő jelleget, valamint a borász, a borászat részéről további sajátos értékeket mutatnak.

Szeptember 23-án, a Kodály Központ emeletén 17.30-19.30 óra között az alábbi prémium tételeket lehet kóstolni a megvásárolt kóstolójeggyel:

Agancsos Pincészet - Capitalis 2013
Bock Pince - Capella 2008
Csányi Pincészet - Chateau Teleki Kékfrankos 2015
Gere Attila Pincészete - Kopar 2013
Gere Tamás és Zsolt Pincészete - Aureus 2011
Günzer Tamás Pincészete - Ördögárok Merlot 2012
Halasi Pincészet - Cabernet Franc 2012
Jackfall Bormanufaktúra - Chardonay 2015
Jekl Pincészet - Il Primo 2013
Maczkó Róbert Pincészete - Chardonay 2015
Mokos Családi Pincészet - Villányi Franc 2011
Müller Pince - Merlot 2013
Polgár Pincészet - Polgár Cuvée 2012
Szemes Pincészet - Dél 2014
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete - Lucia 2011
Vinatus Pincészet - Crassus Cuvée 2012
Vylyan Pincészet - Pinot Noir 2011
 

Jön a hurrikán? Hívjon minket, megmentjük a borát!

Szeptember 13. 15:06
Floridában több helyre is hívtak bormentő specialistákat, hogy megmentsék értékes tételeiket az Irma hurrikán elől. Bár aligha ez a legégetőbb probléma egy olyan természeti katasztrófánál, amelyik több tucat halálos áldozatot követel,  az Xpeditr cég kifejezetten erre szakosodott gyorsreagálású egységét számos helyre hívtát ki borokat menteni.
 
Az egység beszámolója szerint 5 millió dollár értékben összesen mintegy 20 ezer palackot szállítottak kaliforniai pincékből biztonságos helyre az elmúlt héten. Voltak olyan tételek köztük, amik még az első világháború előtt készültek. Richard Branson-nak, a Virgin cégbirodalom alapítójának nem volt szüksége a mentőcsapatra, neki ugyanis olyan hurrikánbiztos a pincéje a privát szigetén, hogy ő maga is ott vészelte át az Irmát.

A különleges egység 2012 után jött létre, amikor a Sandy hurrikán nyomán víz alá kerülő Manhattan-ben több millió dollárnyi bor semmisült meg.