Fröccs

Tarts ősszel a Fekete pincészettel, nem bánod meg

Szeptember 14. 12:03
Tarts ősszel a Fekete pincészettel, nem bánod meg
 
Mozgalmas lesz az év vége a szekszárdi Fekete Borpince számára és azoknak is, akik velük tartanak. Számos rendezvényen vesznek részt és kínálják többek között a szombathelyi Savaria Történelmi Fesztivál borának választott 2014-es Shiraz válogatást.
 
Az őszt hazai pályán kezdik, a szeptember 14-17. között megrendezésre kerülő Szekszárdi Szüreti Napokon, ami a Dél-Dunántúl legrangosabb borturisztikai eseménye, a fókuszpontban sok-sok borral és néptánccal. Itt már kapható lesz a 2017-es Nero Rosé is!
 
Ugyanezen a hétvégén találkozhatunk velük a Szegedi Bortéren és a hajdúszoboszlói Bioétel és borfesztiválon is. A hagyományos őszi gasztrokulturális rendezvényén a bio alapanyagokból helyben készült ételkülönlegességeknek és a kiváló magyar pincészetek borainak jut a főszerep.
 
Emellett a most szerdán induló Szegedi Bortéren is jelen vannak, egészen vasárnapig, a 136-os standon. A bortéren hangulatos közeg várja a Szegedre látogatókat, hogy a dóm tornyainak árnyékában megkóstolhassák a finomabbnál finomabb nedűket. 
 
Kisebb szünet után október végén újra útra kell a pincészet, először visszatér Hajdúszoboszlóra a Szoboszlói Szüreti Mulatságra (október 20-22.) onnan pedig tovább ismét Szegedre a Mangalica Fesztiválra (november 3-5.)

Dalra fakadnak a híres magyar borászok

Szeptember 14. 09:06
Szeptember 23-án szombaton előbb a pécsi Kodály Központban a Bartók Béla Férfikarral kiegészülve, majd este a 21. Európai Bordalfesztivál szimfónikus gálakoncertjén csendül fel a villányi borászok hangja. A Villány-Siklósi Borút borászai hetedik alkalommal vesznek az idén szeptember 22-24-ig tartó Európai Bordalfesztivál eseményen, a kísérő program, a VII. Villányi Prémium Bormustra keretében lehet megkóstolni a boraikat.

A Villányi borvidék az országban elsőként dolgozott ki 2006-ban egy átfogó eredetvédelmi rendszert. Az itt termesztett szőlőt és termelt borokat szigorú szabályok szerint kell művelni és készíteni. Jelenleg három minőségi kategória van: classicus, prémium és szuper prémium. A prémium kategóriába sorolt borok a classicusnál szigorúbb szabályozásnak felelnek meg, sokkal több egyedi dűlő jelleget, valamint a borász, a borászat részéről további sajátos értékeket mutatnak.

Szeptember 23-án, a Kodály Központ emeletén 17.30-19.30 óra között az alábbi prémium tételeket lehet kóstolni a megvásárolt kóstolójeggyel:

Agancsos Pincészet - Capitalis 2013
Bock Pince - Capella 2008
Csányi Pincészet - Chateau Teleki Kékfrankos 2015
Gere Attila Pincészete - Kopar 2013
Gere Tamás és Zsolt Pincészete - Aureus 2011
Günzer Tamás Pincészete - Ördögárok Merlot 2012
Halasi Pincészet - Cabernet Franc 2012
Jackfall Bormanufaktúra - Chardonay 2015
Jekl Pincészet - Il Primo 2013
Maczkó Róbert Pincészete - Chardonay 2015
Mokos Családi Pincészet - Villányi Franc 2011
Müller Pince - Merlot 2013
Polgár Pincészet - Polgár Cuvée 2012
Szemes Pincészet - Dél 2014
Tiffán Ede és Zsolt Pincészete - Lucia 2011
Vinatus Pincészet - Crassus Cuvée 2012
Vylyan Pincészet - Pinot Noir 2011
 

Jön a hurrikán? Hívjon minket, megmentjük a borát!

Szeptember 13. 15:06
Floridában több helyre is hívtak bormentő specialistákat, hogy megmentsék értékes tételeiket az Irma hurrikán elől. Bár aligha ez a legégetőbb probléma egy olyan természeti katasztrófánál, amelyik több tucat halálos áldozatot követel,  az Xpeditr cég kifejezetten erre szakosodott gyorsreagálású egységét számos helyre hívtát ki borokat menteni.
 
Az egység beszámolója szerint 5 millió dollár értékben összesen mintegy 20 ezer palackot szállítottak kaliforniai pincékből biztonságos helyre az elmúlt héten. Voltak olyan tételek köztük, amik még az első világháború előtt készültek. Richard Branson-nak, a Virgin cégbirodalom alapítójának nem volt szüksége a mentőcsapatra, neki ugyanis olyan hurrikánbiztos a pincéje a privát szigetén, hogy ő maga is ott vészelte át az Irmát.

A különleges egység 2012 után jött létre, amikor a Sandy hurrikán nyomán víz alá kerülő Manhattan-ben több millió dollárnyi bor semmisült meg.
 

A jó bor már nem elég!

Szeptember 12. 16:55
A jó bor már nem elég!
 
A jó bor alapkövetelmény, ezt már Tállyán is tudják. Mára Magyarország összes borvidéke képes olyan minőségű bort a poharakba tölteni, hogy ennél már többre legyen szükség. Arról nem is beszélve, hogy szomszédaink, de gyakorlatilag a világ összes borvidéke egy karnyújtásnyira került. Muszáj a borturizmust egy komplett egészé, minél szélesebb körű élményé tenni. Ezen dolgoznak gőzerővel Tállyán, az Oroszlános Borhotel & Étterem komoly részvételével. A jó borok adva vannak, a hozzájuk tartozó Márton Pincében. Persze igazságtalan lennék, ha itt nem említeném meg a Zsadányi Pincét, Homoky Dorkát vagy a Tállya Winest, a TR Műveket.

Az Oroszlános, a négy csillagos szállodája és étterme nyújtotta örömök mellett, folyamatosan igyekszik programokat nyújtani az idelátogatóknak. Ennek egyik fő vonala természetesen a bor, a pince, a dűlőtúra, a kóstoló és a borvacsora, igazodva az évszakokhoz is, így az ősz a szüretről fog szólni.

De nincs hiány egyéb programokban sem, amelyben az Oroszlános rendezőként, szálláshelyként, vendéglőként és sok esetben versenyzőként is részt vesz. Így kell ezt tenni, nincs más választás, a helyzet egyre élesedik. Tokaj-Hegyalja napról-napra egyre csodásabb, annyi élményt és látvány nyújt, amiből kicsillogni egyre nehezebb. Ezt bátran állíthatom a Borászportál-Vinoport Kerülőutak projektjének két napos programja után. Ennek volt egyik állomása, és egyben szálláshelye az Oroszlános és a Márton Pince.

Nézzük, hogy mi várható az ősszel Tállyán. Hamarosan kezdődik Borbás Marcsival, „A világ minden Tállya” eseménysorozat, havi rendszerességgel. Ez egy hosszúhétvégés gasztronómiai, művészeti, és Tállyát bemutató borcentrikus rendezvénysorozat. Októberben BBQ fesztivál és verseny is lesz Tállyán, a legfontosabb hazai és több neves külföldi csapat részvételével. A füstimádóknak kötelező. Október elején jön a kihívás, a Tállya Challengen. A környék fontos helyszíne, bár más okokból, mint a szőlő, az andezitbánya. Itt lett kijelölve, az extra akadályokkal felszerelt 12 kilométeres kör, amelyet futók és terepbringások is teljesíthetnek. Komoly az érdeklődés a verseny iránt, akárcsak a hotelszobák iránt, úgyhogy aki a központból akarja figyelni az eseményeket, az foglaljon már most helyet. Az Oroszlános puha ággyal, terített asztallal, és teli pohárral vár mindenkit.

Még el sem kezdődött, máris rekordot dönt a szegedi Bor tér

Szeptember 12. 13:34
Minden eddiginél több pincészet képviselteti magát a szeptember 13-án kezdődő szegedi Bor tér. A 114 részt vevő borászat a szervezők tájékoztatása szerint abszolút rekord, ez lesz Magyarország eddigi legnagyobb bormustrája.

A vasárnapig tartó fesztiválon további 50 gasztro- és kézműves kiállító, egy a szőlészet történelmét és eszközeit bemutató kiállítás és két zenei színpad várja az érdeklődőket. Fellép többek között Gáspár Laci, Kökény Attila, Wolf Kati, Charlie és a Bon Bon. A nyitány a hagyományoknak megfelelően a szüreti felvonulás lesz, amely holnap 17:30 órától indul a Széchenyi térről.
 

Új címkével érkeznek a Bujdosó Pincészet borai

Szeptember 12. 13:19
Új címkével érkeznek a Bujdosó Pincészet borai
Fotó: Furmint Photo
 
Megújul idén ősszel a dél-balatoni Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet Matróz sorozatának címkecsaládja. Akárcsak az eddig haszálatos 2011-ben készült címkéket, úgy a mostaniakat is Ipacs Géza graikus tervezte. Balatoni borászatról lévén szó, amelyet a vitorlázás szerelmeseiként is ismert Bujdosó fivérek vezetnek, nem is lehetett más a téma most sem, mint a tó és a hajó.
 
Az összhatás viszont ezúttal egy markánsabb, elegánsabb megjelenést ad, ami a legszembetűnőbben a letisztultságában és az új színválasztásban érhető tetten. Az eddigi sokszínű és rajzosabb motívumok „ikonjellegűekre” cserélődtek és változott az elrendezés is. A domináns szín a tengerészkék, a tipográfia feszesebb lett, a Bujdosó logó pedig alulra egy kék sávba került.
 
„Két éve merült fel bennem, hogy ugyan jók ezek a címkék, és a vásárlók visszajelzései alapján szerethetőek is, de a világ mint vizuális környezet gyorsan változik, és ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Korszerűnek és aktuálisnak maradni fontos része egy márka életének. A végeredmény az elvárások szerinti egységesebb és letisztultabb márkamegjelenés lett. Azt gondolom, hogy az új címkecsalád elősegíti a Bujdosó-sztori továbberősödését” – foglalta össze az új címkével kapcsolatos tudnivalókat Ipacs Géza.
 

Kapósak voltak a borútlevelek a Kerekdomb Fesztiválon

Szeptember 12. 10:00
Háromszor annyian látogatták a harmadik alkalommal megrendezett tállyai Kerekdomb Fesztivált, mint a júniusit. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával megvalósuló összművészeti fesztivál könnyű- és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, gyerekprogramokkal és borpiknikkel várta a látogatókat szeptember 8-10-ig. A kezdeményezéshez több helyi borászat is társult, amelyek erre a hétvégére megnyitották a pincéiket, a bortúrákra jogosító borútlevelekből így hatszor annyi fogyott, mint júniusban.

Fellépett a Bohemian Betyars, az Irie Maffia, a Tóth Verával kiegészült Random Trip, a Honeybeast és a Belmondo Akusztik. A komolyzenei koncerteknek otthont adó Maillot-kastélyban az érdeklődők többek között az Amadinda és a Szirtes Edina Mókus Quintet előadásait hallgathatták. A háromnapos rendezvény vasárnap este a 30Y koncertjével zárult.  
 

Ne lepődj meg, ha ma tálcával rohangáló pincéreket látsz az utcán

Szeptember 12. 09:41
Szeptember 12-én délután 3 órától pincérek fognak futni poharakkal megrakott tálcával a Deák tér és a Duna part között. Újra megrendezésre kerül ugyanis a korábban nagy népszerűségnek örvendő Pincér Futóverseny, amelynek keretében budapesti éttermek és szállodák pincérei mérik össze gyorsaságukat és ügyességüket.
 
Az idei lesz a 11-dik alkalom, hogy elrajtol a nem mindennapi verseny, ahol minden résztvevő egy poharakkal megrakott tálcával futja le a 1,5 kilométeres távot a The Ritz-Carlton szálloda és a Duna part között. Az egyes kategóriák nyertesei értékes jutalmakban részesülnek, a nevezési díjakból befolyt teljes összeget pedig a Csodalámpa Alapítványnak ajánlják fel. 
 

Életmentő borospince

Szeptember 08. 17:00
A Virgin-birodalom alapítója, Richard Branson amerikai milliárdos a karib-tengeri villája alatti borospincében vészelte át a hurrikánt vendégeivel együtt. Az Irma hurrikán pusztítása nem kímélte magát a szigetet sem, amely komoly károkat szenvedett az átvonuló vihar nyomán.
 
Branson igyekezett a természeti csapást jó hangulatú kommentárokkal enyhíteni. A közösségi médiában megosztott bejegyzései szerint igazi "pizsamaparti" hangulat volt a pincében - és a társaságot ismerve, a borkészlet is jelentősen megcsappant.
 
Branson ugyanakkor a klímaváltozásra és annak következményeire is felhívta a figyelmet. A Texason és a karibi térségben végigsöprő, példátlan erejű hurrikán egyértelműen ezen folyamat része, és további katasztrofális időjárási eseményeket vetíthet előre.