Fröccs

Na ez az igazi paleo húsi!

Február 28. 13:33
Egy hangulatos borétteremben, a Mimosa Wines Ausztrália dél-keleti partjainál, Új-Dél-Wales államban, a teraszos étteremhelyiségből egy fiatal pincérnő tessékel ki egy jól megtermett hüllőt, miközben a vendégek hujjognak és tapsolnak (de azért akadt olyan is, aki székre állt félelmében). A hívatlan vendég pedig egy 180 centis goanna gyík volt. Ez a fajta emberre ugyan nem támad, de egy éles fogakkal és karmokkal rendelkező ragadozó.

Samia Lila hősies helytállása már csak azért is meglepő, mert nem egy helyi pincérnő, tehát még csak hozzá sem volt szokva a hasonló esetekhez. A pincérnő Franciaországból érkezett alkalmi munkára novemberben, a videó felbukkanásával pedig kiérdemelte a Goanna Girl nevet. Ráadásul bevallotta, hogy szereti a hüllőket, tehát nem is félt, inkább valamiféle izgalmat érzett, miközben megragadta az óriási gyíkot.

Ausztráliában persze sokféle hús tányérra kerülhet az emutól a kenguruig, a tevétől a krokodilig, azonban a goanna gyík még nem szerepel az étlapon. Vajon meddig? 
 
diningguide.hu

Megszűnik a Bormarketing1x1 blog

Február 27. 15:54
Második születésnapját ünnepli a Bormarketing1x1 blog, ennek alkalmából gyökeres változásokat ígér: már nem csak blog, hanem sokkal inkább szolgáltatói portál.
 
"A teljes, kendőzetlen igazság az, hogy elkezdődtek a változások az oldalon. Nemrég elindult az interjúrovat a blog mellett, ahol sikeres és követendő példákat mutatok be azokról a borászatokról, ahol valamit nagyon jól csinálnak. Átalakult a "szolgáltatások" menüpont is "lehetőségekké", ahol a meglévő ajánlatokon túl olyan megjelenési és szolgáltatási ajánlatokat mutat be az oldal, amely egyedi kedvezményekkel csak a Bormarketing1x1-en keresztül érhető el. Ezekkel a lehetőségekkel próbálok időt spórolni neked, hogy megtaláld a kedvező árú és működő ajánlatokat. Elindult a hírlevél, ahol gyakorlatiasabban, példákkal alátámasztva osztom meg a cikkek tartalmát, ezért mindenképp érdemes rá feliratkozni" - írja a blogon Nagy Gábor.
 
Lényeges, és meghatározó változás, hogy fizikai formát öltve Roadshow-ként fog megjelenni az ország különböző borvidékein. Ezzel a konferenciasorozattal az a cél, hogy házhoz vigyék azokat a naprakész információkat és tudásanyagokat, melyek segítségével határozottabb lépéseket tehetnek céljaik felé.
 
Ezeknek a változásoknak köszönhetően - meg amik még folyamatban vannak - jelentősen változtak az erőviszonyok az oldalon, ezért már nem lenne hiteles blognak nevezni. Legyen inkább szolgáltatói portál, ahová ha ellátogat az ember, hasznos tippeket és előnyös megjelenési ajánlatokat talál.
 
"Ha azt gondoltad eddig, hogy hasznos számodra a Bormarketing1x1 tevékenysége, ha úgy érezted, hogy tudtam Neked segíteni a cikkeimmel, vagy egy levélre válaszolva... Akkor most kösd be magad, mert mostantól jön a kegyetlen padlógáz! Be mersz ülni mellém?" -  kérdi a szerző.

Több mint száz bor a 12. Magyar Borok Bálján

Február 24. 11:48
A hazai báli szezon egyik legszínvonalasabb társasági eseménye a Winelovers szervezésében február 25-én a Corinthia Grand Hotel Royal szállodában megrendezésre kerülő Magyar Borok Bálja. A bál  immár 12. alkalommal, több mint 100 kóstolható hazai borral, top séfek által összeállított menüvel és gazdag programkínálattal várja a borok és a gasztronómia rajongóit.
 
Az idei Magyar Borok Bálja több szempontból is különleges élményt ígér 350 vendégének. A bál tematikája az eddigieknél is hangsúlyosabban épül a borra: a menüt az ország hat borvidékét képviselő borsorhoz álmodta meg a négy top séf (Tiago Sabarigo főséf – Costes Downtown; Bolyki Péter konyhafőnök – Corinthia Hotel Brasserie & Atrium; Janek Gábor konyhafőnök – Budai Gesztenyés Nagyvendéglő; Farkas Vilmos cukrász – Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda és Étterem), és további 100 bor lesz szabadon kóstolható a bál időtartama alatt. A kínálat szinte az összes hazai borvidéket és borstílust bemutatja csúcsborászatok, jól ismert nagy nevek és és feltörekvő kisebb pincészetek borain keresztül. 
 
A bál háziasszonya az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője, Ördög Nóra; a vacsora alatt Liszkay Mihály, a monoszlói Liszkay Borkúria tulajdonosa és igazgatója játszik zongorán, majd fellép Nyáry Károly zongoraművész-énekes önálló produkcióval és előadóművész lányaival , Alizzal és Edittel közösen is; a tánc előtti bemelegítés felelőse a „swing hercege”, Gájer Bálint Fonogram-díjas énekes. A nyitó keringőt a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatói táncolják, a parkettre pedig a Night Cruisers Band csábítja a bálozókat. A programot divatbemutató, kaszinó, kávébár, szivarsarok és a kiállító partnerek standjai színesítik.
 
A Winelovers rendezvények szervezője, Ádám Boglárka elmondta: „Magyarországon ez az egyetlen exkluzív bál, amely egyértelműen a borok köré szerveződik. A vendégkörben a hazai üzleti, kulturális és diplomáciai élet szereplői mellett a legjobb magyar borok készítőit is megtaláljuk. Itt nem lepődik meg a borkedvelő, ha az asztaltársáról kiderül: ő készítette az épp kóstolt bort. Az ilyen élmények teszik emlékezetessé az estét.”
 
Gál Tibor Emlékdíj, a közönség szavazata alapján
 
A Magyar Borok Bálja méltó környezetet biztosít a Gál Tibor Emlékdíj átadására. 2014-től az emblematikus egri borász tiszteletére alapított díjat az Év Bortermelői és Borászok Borászai által javasolt, a nagyközönség által megválasztott tehetséges, feltörekvő borász kapja. A több, mint tízezer szavazat alapján az első három helyezett 2017-ben Hernyák Tamás (Hernyák Birtok, Etyek), Juhász Ádám (Juhász Testvérek Pincészete, Eger) és Varkoly Ádám (Árpád-hegy Pince, Tokaj). A Magyar Borok Bálján kiderül, hogy közülük ki kapja meg idén a Gál Tibor Emlékdíjat.
 
“A Magyar Borok Bálja egyik küldetése a kezdetektől, hogy fiatal tehetségeket támogasson. A bál programjában hagyományosan mindig helyet kapott egy-egy fiatal művész. 2014-ben úgy gondoltuk, a borszakmai vonatkozású Gál Tibor Emlékdíjat is aszerint újítjuk meg, hogy azt szintén egy fiatal, talán még kevésbé ismert, de ígéretes pálya előtt álló borász kapja meg évről évre. A jelölést a szakmailag legelismertebb borászokra, az Év Bortermelőire és a Borászok Borásza díj birtokosaira bízzuk, ezt követően azonban a nagyközönség szavazhat a már "előminősített" fiatalokra. A nyertes jelölt az elismerés és  díszes oklevél mellett számos értékes szakmai nyereménnyel is gazdagodik.” – mondta el Tábor István, a Winelovers márkatulajdonos Trinety Media Kft. ügyvezetője.

Együnk egy jót az Étterem Héten!

Február 23. 13:32
Március 13. és 19. között az Országos Étterem Héten ismét kedvezményes áron kóstolhattok háromfogásos menüsorokat, a magyar éttermek különleges fogásait. Magyarország 120 közép- és felsőkategóriás étterme kínálja a menüsorát.
 
A vendégeknek a normál, 3300 forintos áron elérhető menüsorokon túl ezúttal is lehetőségük lesz arra, hogy néhány exkluzív, Michelin-ajánlással rendelkező étterem prémium menüsorait is megkóstolják 4900 forintért. A részt vevő éttermek mindegyike saját konyhájának legjavát kívánja bemutatni, ínyenc és változatos ételeket felszolgálva a vendégeknek.
 
A programban részt vevő éttermekben limitáltak a helyek, foglalni már lehet, de kizárólag online, a www.etteremhet.hu oldalon. A foglalásról a vendégek e-mailben kapnak értesítést. A kínálat széles körű: a magyaros ízektől a francia konyháig terjed a paletta, de idén sem maradhatnak ki az olasz és a japán konyha különlegességei, valamint a mexikói konyha fortélyai sem. 

Hegyközség: pontosabb árprognózis és mintaszerződés

Február 23. 10:47
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tervezetet dolgoz ki a szőlőértékesítés szabályozására. A szőlő- és borágazati stratégiával összhangban álló, az idei szüretre már érvényes új szabályok tervezetét a szervezet tanácsülésén vitatták meg.
 
A szőlész-borász szakmaközi szervezet a 2017-es szüret zökkenőmentes lebonyolítása érdekében augusztusra új típusú árprognózis közzétételét tervezi. Az új számítási módszertan bortípusonként határozná meg az irányadó felvásárlási árakat, külön kezelve az eredetvédelmi kategóriákat is. A számítások a várható termésre és az aktuális készletekre vonatkozó adatok mellett az elmúlt évi felvásárlási árakat és a termelési költségeket is figyelembe vennék.

Az elképzelések szerint a készletek pontos meghatározása érdekében a 100 hl-nél több bort előállító termelőknek június 15-éig kell elkészíteniük a május végi állapotra vonatkozó készletfelmérésüket. Az adatokat a hegybíróknak kell majd megküldeniük. A meghatározó helyi fajták tavalyi felvásárlási árait szintén a hegybírók gyűjtenék be – mondta el Légli Ottó, a HNT elnöke.
 
Az intézkedés növeli a kiszámíthatóságot, és mindkét félnek lehetőséget ad a tervezésre: a szőlőtermelők legkésőbb a szüret kezdetéig biztosak lehetnek abban, hogy kinek, milyen áron és milyen szállítási feltételek mellett tudják értékesíteni a termését, a borászatok pedig az eddiginél jobban tudják tervezni és az igényeikhez tudják szabni felvásárlásaikat. Jelenleg zajlik az intézkedéscsomag részleteinek kidolgozása, amelyről várhatóan március végén dönt a szakmaközi szervezet. Ezt követően a Földművelésügyi Minisztérium minden termelőre kiterjesztheti a döntést.

A Royal Tokaji tarolt a Berliner Wine Trophy-n

Február 22. 14:23
Idén 31 bor indult Németország legkomolyabb borversenyén, a Berliner Wine Trophy-n. A nagyszabású versenyen a zsűri egy Nagy Arany medállal, négy arany és négy ezüst minősítéssel díjazta a magyar tételeket.
 
Ezek közül kettő is a Royal Tokaji szortimentjéből került ki; egyik a Gold Label 6 puttonyos Tokaji Aszú 2013, mely kategória győztesként Nagy Arany medált szerzett, a másik pedig a Blue Label 5 Puttonyos Tokaji Aszú 2012 tétele, ami arany minősítést kapott. Emellett további három magyar tétel kapott arany, négy pedig ezüst minősítést. 
 
Gratulálunk!

A kávéfogyasztók élettartama magasabb az absztinensekénél

Február 21. 10:13
A Stanford Egyetem kutatói valószínűleg rájöttek, hogy a kávéfogyasztók élettartama miért magasabb az absztinensekénél.
 
Egy 10 évig tartó, embereken végzett kutatás kapcsolatot vél felfedezni a szisztematikus gyulladás és a szívbetegségek között. A sejtanyagcsere bizonyos, a véráramba kibocsátott melléktermékei gyulladást okoznak. A szakemberek azt állítják, hogy szintén a vérkeringésbe jutva a koffein metabolitjai valahogyan le tudják fegyverezni ezeket a vegyületeket.
 
Akárhogy is van, ezek pompás hírek a kávéfogyasztók számára. Természetesen, mint minden más, túl nagy dózisban a koffein is problémákat (legtöbbször nyugtalanságot és álmatlan éjszakákat) okozhat. A szakértők napi 1-3 csészében határozzák meg az optimális dózist.
 
Fooducate

Magyarország sommelier bajnoka: Tüü Péter

Február 20. 12:39
Tüü Péter, az Arany Kaviár étterem munkatársa nyerte el a Magyarország Sommelier Bajnoka 2017 címet a vasárnap Budapesten megrendezett Magyar Sommelier Bajnokságon. A második helyen Angerman László, a Tanti étterem munkatársa, míg harmadikként Sutus Attila, a Baraka étterem munkatársa végzett.
 
A Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökségével, a KávéBár Bazár keretein belül megrendezett döntő szakmai zsűrijének elnöke Fabók Mihály háromszoros magyar sommelier bajnok, tiszteletbeli elnöke Gál Péter helyettes államtitkár volt.
 
A döntő előtt adták át a 2014-ben alapított Par Excellence a magyar borkultúráért idei díjait
  • Cseh Gábornak szakíró
  • Bíró Lajosnak, a Bock Bisztró séfjének vendéglátás
  • Kovács Nimródnak, az egri Kovács Nimród Winery tulajdonosának termelő
  • Mészáros Gabriellának oktató
  • Tálos Attilának, a Bortársaság tulajdonosának pedig kereskedő kategóriában.
 
A döntőben a pezsgő felszolgálásától a hibás borlap javításán, az italajánláson keresztül a dekantálásig adtak számot felkészültségükről a versenyzők, majd borokat és különböző párlatokat jellemeztek. A versenyt közös meglepetés-feladat zárta, melynek során magnum palackos pezsgőt kellett 15 pohárba egyenlő részben kitölteniük. A versennyel kapcsolatos további információkwww.sommelierhungary.hu honlapon érhetők el.

Kevesebb szőlő lesz idén

Február 20. 11:57
Kevesebb szőlő lesz idén a tartós fagy miatt - mondta Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szombat este az M1 csatornán. A főtitkár elmondta, csak rügyfakadáskor derülhet ki, pontosan mennyi szőlő élte túl a januári tartós hideget, de az biztos, hogy az idei szőlő mennyisége elmarad a tavalyitól.
 
Hozzátette, hogy azok a szőlőfajták, amelyeket a Kárpát-medencében nevelnek, általában mínusz 15-20 fokig ellenállóak, ugyanakkor a tavaly nyári károk miatt a téli állapotuk nem volt megfelelő, nehezebben bírták a hideget. A szakmai szervezet úgy látja, az így károsodott gazdáknak akár két-három évnyi kieséssel kell számolniuk.