Fröccs

Szigligeti és villányi bor kapta a Magyar Bor Nagydíjat

Január 07. 08:48
A Magyar Borszakírók Köre negyedik alkalommal osztotta ki a Magyar Bor Nagydíjat. Egy fehér- és egy vörösbor kapta meg a kitűntetést azon tételek közül, amelyeket a szervezet tagjai a tavalyi év során kóstoltak. Fehérbor kategóriában a Szászi Birtok 2015-ös Szigligeti Kabócás Olaszrizlingje, a vörösborok között pedig a villányi Tiffán's Pincészet Grande Selection 2015-ös házasítás nyert.

A verseny keretében a borszakírók először szavazataikkal rangsorolják az elmúlt öt évjárat olyan borait, amelyek megítélésük szerint "kiemelkedő minőségükkel a legigényesebb fogyasztói elvárásoknak is megfelelnek, illetve nemzetközi összehasonlításban is versenyképesnek bizonyulnak", majd a legtöbb jelölést kapott 12-12 fehér- és vörösbort két bizottság kétszer is vakkóstolón kóstolja, illetve pontozza.
 

Mindent a magyar borokról – már látogatható a bor.hu

December 20. 10:33
A napokban elindult egy modern designnal, letisztult képanyaggal, borrégiókat és borvidéket is bemutató térképpel, a magyar bor legfontosabb jellemzőit és tudnivalóit összegző, naprakész honlap, a bor.hu.
 
A Magyar Turisztikai Ügynökség által elkészített weboldal bemutatja a hazai borrégiókat és borvidékeket, tartalmaz egy bortörténeti összefoglalót, és ismerteti az egyes bortípusokat és a jellegzetes szőlőfajtákat. Ezen felül megtalálható az oldalon a borfogyasztás kultúrájához, a bor-étel párosításhoz kapcsolódó útmutatás, továbbá a honlap az általános borkultúra erősítése mellett beszámol az aktuális hírekről és eseményekről is.
 
Az oldal 2020-ban kiegészül egy eseménynaptárral és médiatárral, illetve angol nyelvű verziója is elérhető lesz.
 

Minden eddigi rekordot megdöntve nyert a budapesti karácsonyi vásár

December 16. 09:48
Minden eddigi rekordot megdöntve nyert a budapesti karácsonyi vásár
 
Európa legszebb karácsonyi vásárának választották az Advent Bazilikát. A European Best Destinations független utazási portál 2019-es online szavazásán a Szent István Bazilika előtt megrendezett karácsonyi rendezvénysorozat több mint 39.448 voksot kapva diadalmaskodott Bécs, Gdansk és Brüsszel előtt ráadásul úgy, hogy minden eddigi szavazási rekordot is megdöntött egyúttal. A budapesti Advent Bazilika már 2018-ban is a látogatók egyik legnagyobb kedvence volt: akkor a második helyet szerezte meg a szavazáson.

Az idei, tíz napig tartó online versenyre 116 országból 289 714 szavazat érkezett, tavalyhoz képest ezúttal csaknem húszezerrel többen fejezték ki szimpátiájukat az Advent Bazilika mellett.
 
A mostani szezonban január 1-ig várják a vendégeket többek között széles gasztronómiai kínálattal, programokkal, tematikus napokkal, interaktív szelfiponttal és egy 12 méteres karácsonyfával.
 

Karácsonyi ajándékot Somlóról!

December 11. 11:57
Ha valami különlegeset szeretnél, válassz ajándékot a Tornai Pincészet karácsonyi kollekciójából. Prémium, dúlőszelektált Top Selection és desszertborok exkluzív fadobozban az egyedülálló ízvilágot adó Somlóról. Megrendelhetők a lenti telefonszámon vagy e-mail címen.
 
Karácsonyi ajándékot Somlóról!

Üzemátadó, díjátadó a Tornai Pincészetnél

December 05. 14:53
A Tornai Pincészetben 2002 óta minden év november végén megrendezik az András napi Bormester Találkozót, a tudomány és a szakma újborkóstolóval egybekötött konferenciáját, és ekkor adják át a Somlóért – Tornai Endre Emlékdíjakat is. Ez alkalommal még egy különleges esemény zajlott: felavatták a pincészet új szőlőfeldolgozóját, amely egyedülálló megoldásokkal garantálja boraik alapanyagának minőségét.
 
Üzemátadó, díjátadó a Tornai Pincészetnél
 
Az új technológiával garantáltan meg tudják őrizni a szüretről beérkező szőlő minőségét, két módszerrel is. A rendszer egyrészt szivattyú használata nélkül, a legkíméletesebben bánik a szőlőszemekkel, másrészt az egész folyamat hűtve zajlik. Vagyis nem kell attól tartani, hogy káros, másodlagos erjedések indulnak be, és a szőlő több értékes aromáját tudják megőrizni a borban. A fejlesztést egyedi technikai megoldásokkal, részben uniós forrásból valósították meg.

Nagy István agrárminiszter avatóbeszédében kiemelte, hogy ez a beruházás nem csak a Tornai Pincészet, hanem a kisebb somlói borászatok számára is megteremti a minőség további javításának lehetőségét, hiszen a feldolgozó kapacitása lehetővé teszi, hogy bérmunkában is működjön.
 
Üzemátadó, díjátadó a Tornai Pincészetnél

A Somlóért – Tornai Endre Emlékdíjat a Somlói Borrenddel és a Somlókörnyéki Önkormányzatok Szövetségével közösen azért hozta létre a Tornai Pincészet, hogy évről-évre egy politikától független, mértékadó civil elismerést kapjanak azok, akik meghatározó módon járulnak hozzá Somló és környéke, illetve Somló borászatának fejlődéséhez. A díjat idén Cartwright Éva és Kolonics Károly kapta. Mindketten több évtizede, eredményesen és példamutatóan dolgoznak a Somlóért.
 

Meglepő, hogy kinek a cabernet franc-ját kóstolja Polgár Zoli bácsi a fajta világnapján

December 04. 16:14
December 4. a cabernet franc világnapja, Villányban ráadásul kiemelt jelentőséggel bír, a borvidék húzómárkája épül rá. Mi mást kóstolna hát a mai napon a borászlegenda Polgár Zoli bácsi? Bár házon belül is akadt volna az alkalomhoz méltó tétel, a választása ezúttal Tiffánék 2016-os "kiváló" Villányi Franc-jára esett. "Ne felejts el Te is bontani egy Franc-t, lehetőleg Villányból..." - szól a kép felett a mai napra rendelt "intelem".
 
A videó a jeles eseményről megtekinthető a Polgár Pincészet és Panzió hivatalos oldalán: https://www.facebook.com/polgarbor/posts/2381906028738674 

A világ egyik legjobb borszakértőjévé választották Herczeg Ágnest

December 02. 12:26
A világ egyik legjobb borszakértőjévé választották Herczeg Ágnest
Fotó: Szmodits Balázs
 
Herczeg Ágnes magyar borszakértő a nemzetközi "The Future 50" díj elnyerésével a világ 31 legkiemelkedőbb új generációs borszakértőjének listájára került – jelentette be a WSET (Wine & Spirit Education Trust), valamint az IWSC (International Wine & Spirit Competition) múlt csütörtökön.

Több, mint 600 pályázó közül választotta ki a világhírű szakemberekből álló zsűri azt az összesen 50 személyt, akik a jövő generáció nemzetközileg is meghatározó szakemberei bor, szaké és párlat kategóriákban. Herczeg Ágnes többek közt azért részesült a megtisztelő elismerésben, mert az elmúlt három évben kimagasló eredményeket ért el a tanácsadói- és  oktatói munkájával, továbbá jelentős szerepet vállal az ágazati innovációk, és a társadalmi felelősségvállalás terén egyaránt.

Herczeg Ágnes 2010-ben szerezte meg Londonban az idén 50 éves WSET Diplomáját, Magyarországon pedig 2015-ben az Év női vállalkozója címmel ismerték el tevékenységét. Herczeg Ágnes a Metropolitan Egyetem WSET képzésének szakmai vezetője és az egyetem Magisztrátusának a tagja, a Decanter World Wine Award és az International Wine Challenge, Bacchus Wine International Challenge nemzetközi borversenyek bírálója, a Lidl Magyarország, és számos borászat borstratégiai tanácsadója. A bor- és párlat szakmában tevékenykedő női szakértőket a Women of the Vine and Spirits tagjaként és magánemberként is támogatja, emellett mentorként egyengeti sok-sok nőtársa karrierjét.
 

Európa tíz legjobb gasztrorendezvénye közé választották az egyik magyar borfeszrivált

November 27. 08:00
Az urlaub.check24.de listát készített az olvasóinak arról, milyen európai gasztrofesztiválokra érdemes mindenképp ellátogatniuk. A 10-es listán szerepel az Egri Bikavér Ünnep is. A Weboldal az Egri Bikavér Ünnep kapcsán külön kiemeli természetesen magát a bort, az Érsekkert környezetét, a magyar zenekarok koncertjeit és a különleges ételeket.
 
A fesztiválra 2020-ban a tervek szerint július 11. és 14. között kerül sor.