Fröccs

Vacsorázz pénteken az Év Bortermelőjével!

Június 17. 13:16
Vacsorázz pénteken az Év Bortermelőjével!
 
A nyár borduett vacsorájának két csillaga nem más, mint Balla Géza (a 2018-as Év Bortermelője) és Günzer Zoltán. Balla Géza a hagyományos Kárpát-medencei szőlőfajtákat helyezi előtérbe, boraihoz pedig semmit nem ad hozzá, és lehetőség szerint el sem vesz belőle. A Günzer család a Villányi borvidéken generációk óta foglalkozott szőlőtermeléssel és borkészítéssel, saját fogyasztási igényük kielégítésén kívül a borpiacon történő értékesítés is céljuk volt. Günzer Zoltán családi gazdasága 1993-ban kezdte meg működést. Boraikból próbálják a természeti adottságok maximumát kihozni, ügyelve az egyes dűlők sajátos értékeire. A két pincészethez tökéletesen illeszkedő páratlan menüsort Barka Áron, Chef de Cuisine alkotta meg, így teljessé téve a valódi gasztronómiai utazást. Öt fantasztikus fogással és tíz kiváló borral várja Önt is az ARAZ Étterem!
 
Időpont: 2019. június 28. (péntek) 19:00 (érkezés: 18:50)
 
Menüsor:

Amuse bouche a Continental Hotel Budapest lobbyjában egy pohár gyöngyöző pezsgővel
 
Balla Sauvignon Blanc 2018 - Günzer Lezser 2018
Karamellizált Brie sajt, ruccola, pirított fenyőmag

Balla Királyleányka 2018 - Günzer Chardonnay 2015
Beurre blanc, lepényhal, pezsgő, dijoni morzsa

Balla Rosé Cuvée 2018 - Günzer Rosé 2018
Paprikás krumpli, mangalica kolbász, kovászolt kenyér, házi kovászos uborka

Balla Sziklabor Feketeleányka 2015 - Günzer Ördögárok 2015
Rózsaborsos kacsamell duó, lekváros derelye, turbolya

Balla Kadarka Selection 2017 - Günzer Kadarka 2016
Étcsokoládés semifreddo, sült tápióka, lépesméz, meggyemulzió
 
 
Időpont: 2019. június 28. (péntek) 19:00 (érkezés: 18:50)
Helyszín: Araz Étterem, 1074 Budapest, Dohány utca 42.
 
Ár: 15.000 Ft/fő (a számla végösszegéhez 12% szervizdíjat számolnak fel)
Előfoglalási akció: amennyiben június 25-ig a részvételi díj kifizetésre kerül, az ár 13.500 Ft+12% szervizdíj.

A korlátozott férőhely miatt előfoglalás szükséges! A parkolás a hotel Nyár utcai mélygarázsában ingyenes.
 
Asztalfoglalás +36 1 815 1100-as telefonszámon, illetve az araz@araz.hu e-mail címen lehetséges.

Miskolci fröccsfesztivál tizennegyedszer

Június 17. 09:10
Június 21-22-én ismét felpezsdül az avasi pincesor, élőzenei koncertek, minőségi borok, fröccsök és ínycsiklandó gasztroélmények várják a szórakozni vágyókat.
 
A Miskolc belvárosában található Kisavas történelmi vigalmi negyedében megrendezésre kerülő XIV. Fröccsfesztivál a Múzeumok Éjszakája programsorozat időpontjában várja majd a szórakozni vágyókat, hogy élőzenei programokat hallgatva, borospohárral a kezükben sétáljanak a nyitott pincék és borpontok között, és kóstoljanak a gasztroműhelyek kulináris kínálatából.

Az ingyenesen látogatható 2 napos rendezvény mindkét napján élőzenei koncertek várják a fesztiválozókat, idén már 4 helyszínen. A zenei kínálatban jazz, folklór, pop és rock is megtalálható lesz. A fellépők között lesz a Mizrab, a Zenegép, a Latin Projekt, a Zolio Art Project, a Melounge Duó, Pádár Alexandra formációja a Piros Cipellők, Szécsi Viktória és Vízi Viktor, a rockabilly zenét játszó Dynamite Dudes és számos utcazenész. Pénteken az Agyagbanda, szombaton a Miskolci Pincék Dalárdája járja majd az utcát.  

Új helyszínként debütál a nemrég épült Avasi Présház, udvarán mindkét nap élőzene kíséretében több mint 10 bükki borász és a Borsod Burger várja majd az érdeklődőket.

A fesztivál eddigi hagyományait követve a helyszínen megvásárolható fesztiválpoharakba az ingyenes szódából a különböző fröccsöket mindenki magának keverheti a balatoni, bükki, egri, tokaji és villányi pincészetek boraiból a két napra fesztivál utcává váló kisavasi pincesoron.

A rendezvényre a belépés díjtalan, a koncertek ingyenesen látogathatók. Kiszolgálás a borpontokon megvásárolható fesztivál poharakba. A szervezők a programváltozás jogát fenntartják. Bővebb információ az esemény facebook oldalán.

 

Ennyit még sosem tanultál a sörről

Június 12. 12:00
A világ legfontosabb sörfajtái mellett az ital történetével, az alapanyagok széles körű bemutatásával, a sör gasztronómiai szerepével, a legjobb magyar és külföldi sörfőzdék főzeteinek kóstolásával és hozzájuk párosított ételekkel indítanak sörtanfolyam-sorozatot Budapest belvárosában.
 
A HUBA – Hungarian Beer Academy mögött a Brew!Studio, Budapest legismertebb sörfőzést oktató csapata, a Beerporn.hu, a magyar sörmagazin és a Borganika gasztronómiai műhely összefogása áll. 

A kezdeményezés célja, hogy a korábban soha nem látott sebességgel változó hazai és nemzetközi sörvilágról rendszerezett tudást biztosítson, ezzel segítve a vendéglátásban, sörfőzésben, médiában és gasztronómiában dolgozókat. A tanfolyamon a sörvilággal kapcsolatos elméleti információk mellett a szakmai sörkóstolás gyakorlatában, sörleírások készítésében is elmélyülnek a hallgatók.

A Brew!Studióban több száz vendég számára tartottunk már csapatépítő, ismeretterjesztő sörkóstolókat, sörfőző tanfolyamokat, a HUBA célja azonban egészen más. A Hungarian Beer Academy sörtanfolyamán olyan átfogó tudást biztosítunk a sörkedvelők számára, amely később a szakértővé válás előszobája lehet – mondta Simonfai Balázs, a Brew!Studio oktatója, a HUBA tananyagának összeállítója.

A tanfolyamon a sörtörténet, sörtípus- és alapanyagismeret mellett kiemelt szerepet kap az ital gasztronómiai szerepe is. Pancsovay Zita, a Borganika séfje, a tanfolyamok háziasszonya szerint új korszakba lépett a sörkultúra Magyarországon, amelyet az is jelez, hogy a legnagyobb hazai gasztronómiai fesztivál kiemelt témájává választotta idén a sört, illetve a legjobb magyar éttermek is immár igen körültekintően választják ki az általuk kínált kisüzemi söröket.

A Hungarian Beer Academy az első magyar sörtanfolyam, amely sörmárkáktól függetlenül, a világ legfontosabb sörtípusainak bemutatására vállalkozik, ezzel egyedülállóan átfogó képet ad a hallgatók számára a sörvilág jelenlegi állapotáról. A tanfolyam megkezdésekor minden résztvevő, az előadók által összeállított tankönyvet kap, a mintegy húszféle sör és számos, hozzájuk illő étel kóstolása után a hallgatók a kétnapos tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet kapnak – tájékoztatott Knap Gábor, a Beerporn.hu főszerkesztője, a Hungarian Beer Academy projektmenedzsere.

A Hungarian Beer Academy tanfolyamai a Kaluzál téri Vásárcsarnok emeletén található Borganikában várják az érdeklődőket. Az első kurzus július 9-én kezdődik. A képzéssel kapcsolatos további információk a sörtanfolyam weboldalán találhatóak.

Megszületett az egri borosüveg

Június 05. 16:51
Megszületett az egri borosüveg
Fotó: Talabér Géza
 
Az Egri borvidék idén nyártól már a saját palackjával büszkélkedhet, a borkedvelők pedig nemsokára találkozhatnak is vele. Egy helyi, tradicionális üveget terveztek újra, amibe a jövőben a magasabb presztízsű egri borok kerülhetnek.
 
„A tavalyi Bikavér Ünnepen vált hivatalossá, hogy az Egri Borműhellyel közösen, a világon oly sok borvidéken megtalálható és a fogyasztók körében népszerű, saját palack készül Egerben is. Ez ugyan sok munkával és egyeztetéssel járt, de így viszonylag hamar, alig egy év alatt sikerült megvalósítanunk a tervet Eger város és az orosházi üveggyár támogatásával” – foglalta össze a palack létrejöttének történetét Soltész Gergő, az Egri Borműhely elnöke.
 
A város – és egyben Magyarország – történelmének egyik legfontosabb eseménye az 1552-es végvári ostrom, amelyben a Dobó István vezette magyar katonák sikeresen megvédték a várat a hódító törökök ellen. Ez az évszám elválaszthatatlan részét képezi Eger kulturális és történelmi örökségének, és ennek állít emléket a helyi tradíciókra épülő Egri Borvidéki Palack, amelyen az „1552 Eger” felirat található.
 
A formáját egy régi – az 1930-as években már használt –, szinte elfeledett egri boros üveg ihlette, amelyből már csak néhány található meg a borászatok pincéiben. Ehhez a dizájnhoz tértek végül vissza a borműhelyes tagok. A modern kori borászati normáknak megfelelően frissítettek a formán, a palack színén, és feliratot is kapott minden egyes darab.
 
Az Egri Borműhely tagjai szerették volna, ha a fogyasztók számára azonnal felismerhetővé válnának, vizuálisan megkülönböztethetők lennének a magas minőséget képviselő egri borok. A palackokba kizárólag a borvidéken készülő, a helyi borbíráló bizottság által vakkóstolással minősített tételeket tölthetnek. Ezek lehetnek fehérek és vörösek, fajtaborok és házasítások, valamint a két kiemelt borvidéki márka, az egri csillag és az egyetlen hungarikum vörösbor, az egri bikavér is. Az egyetlen kritérium, hogy az egri superior és grand superior termékleírásnak feleljenek meg. A kezdeményezés nyitott bármely helyi pincészet számára, aki csatlakozni szeretne, és megfelel a szigorú előírásoknak.
 
„Az egri borvidéki palack gondolata közel tíz évvel ezelőtt merült fel először, és volt szerencsém az azóta megtartott szinte összes megbeszélésen részt venni. Sokszor éreztem úgy, hogy nem fog megvalósulni, de tavaly új lendületet kapott a projekt, és végre a kezünkben tarthatjuk ezt az egyedi, karakteres és látványos Egri Palackot. Fontos tanulság ez a közösségi munka kapcsán, hogy milyen értéket jelent a türelem és a kitartás” – meséli Gál Tibor borász, az Egri Borműhely tagja.
 
Az Egri Borműhelyt tíz egri borász közös gondolkodása, együttműködésre való törekvése hozta létre. A gyakorlatban mindez az egri bikavér megerősítését, az egri csillag piaci megszilárdítását, a Szépasszony-völgy újradefiniálását, az egységes Egri Borvidéki Palack megalkotását és bevezetését, valamint azt a törekvést jelenti, hogy igyekeznek vonzóvá tenni a helyi borokat a fiatal fogyasztók számára.
 
Az Egri Borműhely tagjai: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Egri Csillagok Zrt., Eszterházy Károly Egyetem, Gál Tibor Pincészet, Juhász Testvérek Pincészete, Ostoros Családi Pincészet, Petrény Winery, St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészet, Thummerer Pincészet és Szőlőbirtok, Tóth Ferenc Pincészet.
 

Új elnökséget választott a Villány-Siklósi Borút Egyesület

Május 31. 18:00
A rég nem látott létszámban jelen levő tagok nagy többséggel, a szavazatok mintegy 85 százalékával voksoltak az elnökségi tisztújítás mellett. Az új elnök Kovács Boglárka Dóra, a Tenkes Borvidékfejlesztő Nonprofit Kft. marketing vezetője lett, míg alelnöknek Ipacs Szabó Istvánt választották meg. Elnökségi tagoknak Bock Józsefet, Gere Viktóriát és Gere Attilát választotta meg a tagság. 
 
A Villányi borvidék bormarketing és borturisztikai tevékenységének összehangolt és pénzügyileg megalapozott működtetése, valamint a borvidéki összefogás jegyében rendelkezésre álló források leghatékonyabb kihasználása érdekében, az egyébként adminisztratív hibák miatt kötelezően összehívott közgyűlésen a tagság új irányvonalak mellett kötelezte el magát.
 
A tavaly őszi közgyűlésen megválasztott borúti vezetés munkájának megítélésében nem segített, hogy a beszámolókat nem kapta meg időben a tagság és a belső tájékoztató hírlevelek tekintetében is jelentős elmaradásokat tapasztaltak.
 
A tagság hiányolta az aktívabb pályázati tevékenységet, a külső források felkutatását és integrálását, az ígért borvidéki turisztikai programcsomagok kialakítását, valamint kifogásolta a borúti iroda kiszámíthatatlan nyitvatartását, a közösségi információs források nem kellő frissítését. Az elégedetlenségnek tudhatjuk be, hogy a szokásosnál sokkal többen vettek részt a közgyűlésen és aktívabban vettek részt a szakmai vitában.
 
A Villányi borvidék összehangolt borturisztikai és bormarketing tevékenysége közös érdekünk, ennek érdekében a kisebb szolgáltatók ugyanúgy részt vesznek az egyesület eredményesebb működtetésében, mint a meghatározó borturisztikai szolgáltatók.
 
A Villány-Siklósi Borút Egyesület új vezetése továbbra is elkötelezett a minőségi bor, vendéglátás és szolgáltatások iránt, ahol elengedhetetlen az összefogás, a közös gondolkodás, az együttműködés és a közösség céljainak előtérbe helyezése.
 
Ahogy eddig, ezután is ennek jegyében kívánunk tevékenykedni, fokozva a hatékonyságot, és növelve a Villányba érkező borturisták számát, az itt eltöltött vendégéjszakák számát, megsokszorozva a pályázati forrásokat és ösztönözve az együttműködéseket hazai és külföldi partnereinkkel.
 
Az egyesület továbbra is nyitott minden jelenlegi és leendő tagja felé, nem a széthúzás, nem az egyéni érdekek vezérlik munkánkat, hanem épp az összefogás megerősítése, közös célok mentén tevékenykedni a borvidék sikeréért.

Közel 17 ezer versenytárs között kapott aranyérmet a magyar pezsgő

Május 29. 09:53
Fotó: Juhász Bogi
 
A Decanter World Wine Awards (DWWA) a világ legnagyobb nemzetközi borversenye, ahol idén 57 országból több mint 16 500 bort értékeltek. A zsűribe minden évben elismert nemzetközi szakértők kapnak meghívást: ezúttal több mint 280 specialista érkezett Londonba 30 országból, köztük 23 Master Sommelier és 70 Master of Wine.
 
A szervezők kiemelték, hogy a verseny 16. évében rekordszámú érem született. Ez részben a borminőség folyamatos javulásának köszönhető, részben pedig annak, hogy olyan eddig kevésbé ismert bortermelő régiók is sikeresen szerepeltek, mint Kína vagy Mexikó.
 
Magyarország három platinaéremre és hét aranyra lehet büszke, Tokaj elsöprő sikere mellett újra bekerült a hazai élmezőnybe egy tradicionális pezsgő is. A somlói Kreinbacher Birtok Brut Classic pezsgőjét 96 ponttal, aranyéremmel díjazták, ezzel harmadik éve szerepelnek sikerrel a nemzetközi megmérettetésen.
 
Közel 17 ezer versenytárs között kapott aranyérmet a magyar pezsgő

 
A Kreinbacher Brut Classic palackos erjesztéssel és érleléssel készül, minimum 18 hónap seprőn tartással. A furmintra jellemző karakter és gyümölcsösség mellett a chardonnay frissessége és eleganciája adják az összképet. A DWWA jellemzésében az elegancia mellett a Brut Classic komplexitását emelte ki, a finom érlelési jegyeket (keksz, pirítós) és az intenzív, hosszan kitartó citrusos aromákat.
 
Megkóstolnád a díjnyertes pezsgőt? A hamarosan érkező meglepetés Winelovers rendezvénynek ez lesz az egyik fő tétele! Többet egyelőre nem árulhatunk el, de ha figyeled Facebook-oldalunkat, ott mindenre fény fog derülni.
 
Emellett a Kreinbacher somlói boraival kiérdemelt két ezüstöt is: az Öreg Tőkék Bora 2016 92 ponttal, a Juhfark Selection 2016 pedig 90 ponttal végzett a versenyen. A Birtok Extra Dry pezsgőjével egy bronzérmet is elhozott. A Balaton borrégióban a két somlói ezüst mellett további három bor kapott ezüstérmet.
 
A versenyről

A szigorú zsűrizés vakon, panelekben történik, a bírák országonként és borvidékenként, szín és szőlőfajta szerint kóstolnak. A DWWA 2019 aranyérmesei „kiváló borok jó komplexitással és karakterrel”, amelyek 95-96 pont értékelést kaptak, míg a platinaérmes borokat (97-100 pont) a verseny második fordulójában választották ki a legjobbak közül.
 
A több mint 280 fős nemzetközi zsűri elnökségét idén Michael Hill Smith MW, Sarah Jane Evans MW és Andrew Jefford töltötte be, nyugalmazott zsűrielnökként Steven Spurrier-val. Magyarország az észak-, közép- és kelet-európai országok között kapott helyett, amelynek zsűripanelét Caroline Gilby Master of Wine, a régió specialistája és Beth Willard együtt vezették. A champagne-i tételeket bíráló panel élén Peter Liem állt.
 
 
Stúdiófotók: Barbay Csaba, Flashback Photo
 

Megjelent a „Tokaj terroir” című könyv

Május 23. 12:25
A könyv összegez valamennyi jelenlegi tudományos ismeretet a Tokaji borvidék múltjából, kezdve az 1200 éve elkezdett szőlőműveléstől napjainkig. Terjedelmes fejezet szól az 1850-es évek előtt termesztett hegyaljai szőlőfajtákról, a szőlőtermesztés és bortermelés eszközeiről, a dűlőkről és a pincékről. A geológiai ismeretektől az élesztőkig és az aszúkészítésig összegezve vannak a legfontosabb információk. Fontos, hogy eredeti dokumentumok feldolgozása alapján született a könyv, így pontosítva, korrigálva van számos téves borvidéki ismeret. A könyv alapja lehet a borvidék múltjának tárgyilagos megítélésében, és így egy korrekt marketing felépítésében.
 
IDE kattintva lehet előjegyezni a könyvet. 

Angliában imádták a Vida Bonsai Öregtőkés Kadarkát

Május 21. 11:00
Mint minden évben, idén is Angila vezető sommelier-jei és borbeszerzői bíráltak a Sommelier Wine Awards borversenyen, ahol ezúttal két érmet is nyert a szekszárdi Vida Borbirtok. A családdal együtt örülünk a La Vida sikerének - el is vártuk tőle - de mégjobban örülünk a Bonsai Öregtőkés Kadarkánk eredményének! A kóstolás után ezt írták róla: ‘an impressive wine that’s gentle but deep, with savoury aromas, good fruit definition, and some fine tannins’, azaz lenyűgöző bor, mély, pikáns aromákkal, egyértelmű gyümölcsös jegyekkel és puha tanninokkal. Gratulálunk! #hajrákadarka
 

Nyár, rozé és Bock&Roll!

Május 17. 11:00
Idén először került palackba a Bock&Roll család egyik legfiatalabb tagja, a Rosé. Az egyharmadnyi syrah éppen eléggé megvadítja a kékfrankost és a pinot noirt ahhoz, hogy a nyári napsütésben a pohárból is visszaköszönjön a rock&roll. Ne tévesszen meg a lazacos rózsaszín külcsín és az epres-fűszeres illat! A guruló málna íze finoman álcázza a 13-as alkoholt, mégis, ezek a gyümölcsök nem megszelídíthetők: valósággal felrobbannak a szánkban, és egy pillanat alatt elcsavarják az óvatlan kóstoló fejét. Jó barátja a könnyű nyári ételeknek, friss salátáknak.

Ideális választás a nyári bulizáshoz és kerti partikhoz, amiről akár személyesen is megbizonyosodhatunk az idei Bock&Roll Party-n Villányban június 22-én.  A mára már hagyományteremtő eseményen a zenéről a Magashegyi Underground, a finom falatokról az Óbor Étterem és Serényi Zsolt, a Tetovált Séf gondoskodik, ráadásként pedig itt mutatkozik be először Rosé testvére is, a Bock&Roll Gold!