Balla Géza, a 2018-as Év Bortermelője: „Nehéz elmondani, mit érzek”

Geri Ádám
2018. december 06., 08:33


Első határon túli magyarként Balla Géza, az Arad-hegyaljai borvidék borásza kapta meg az Év Bortermelője díjat. Az alábbi megindító interjú közvetlenül a bejelentés után készült vele.
Balla Géza, a 2018-as Év Bortermelője: „Nehéz elmondani, mit érzek”
Címlapfotó: Szigetváry Zsolt
 
Nagyon meghatódott, amikor kimondták a nevét, és még most is elérzékenyültnek tűnik.

Valóban, nem számítottam erre, az elején nem is tudtam szóhoz jutni. Nehéz elmondani, mit érzek. Fantasztikus öt kolléga közül választottak ki, mindegyikük legalább annyira megérdemelte volna ezt a díjat, mint én. Valakit azonban mindig ki kell emelni és most rám esett a választás.  
 
 
Amikor kiderült, hogy döntőbe jutott, azt mondta, a jelölése talán annak is szól, hogy sokat dolgozik azon, hogy egységes közösséggé formálja a Kárpát-medence magyar borászait. Ez a kitüntetés segíthet a jó ügynek?
 
Azt gondolom, hogy igen. Nagyon sokat beszélek mindig az egységes magyar borról, talán ez a díj segít, és eljön az az idő, hogy tényleg jól működő összefogást tudunk létrehozni. Sokat dolgozom ezért, bár én úgy gondolom, semmi különöset nem csináltam. Tettem azt, amit, úgy éreztem, hogy tenni kell. A mi szakmánk olyan csodálatos, szerintem nem is érdemes máshogy csinálni. Én eddig is így próbáltam és ezután is így fogom. A magam részéről egyébként mindig és mindenhol meleg fogadtatással találkoztam az anyaországi magyar borászok felől, bármikor fordultam hozzájuk kérdéssel, vagy tanácsért. Fantasztikus összhang jött létre köztünk.

A díj ugyanígy ráirányíthatja a figyelmet azokra az ősi szőlőfajtákra, amikkel szinte csak Ön foglalkozik.
 
A feketeleányka, a kadarka vagy a magyarádi fehér mind fantasztikus fajták, de az anyaországban is számos fajta van, amit sokan nem ismernek. Azt gondolom, hogy nekünk kárpát-medencei bortermelőknek a legnagyobb esélyünk ezekkel van, ezekre kell fókuszálnunk. Persze nagyon nagy munka van ebben, sokat kell dolgoznunk azon, hogy a nagyközönség megismerje ezeket a fajtákat, de úgy gondolom, akár a külföldi, akár a belföldi fogyasztókat ezekkel jobban meg tudjuk nyerni. A díj ezen az ügyön is lendíthet.
 
Ha kóstolnál borokat az újdonsült Év Bortermelőjétől, most kedvezményesen bevásárolhatsz belőlük a Winelovers Webshopban.
Winelovers borok az olvasás mellé