Fröccs

Vaddisznók miatt veszélyben a híres sajt

Március 19. 13:09
A vaddisznók túlzott elszaporodása miatt komoly veszélybe került az egyik leghíresebb francia sajt. Az Észak-Franciaországban készülő, rendkívül erős illatú Münster sajt alapanyagát olyan tehenek adják, amelyek a hegyi legelőkön gyógy- és fűszernövényeket legelnek. A legelők környékén, a Felső-Rajna vidékén egyre nagyobb számban felbukkanó vaddisznók azonban feltúrják a legelőket. Mivel a sok száz éve szigorú szabályok szerint készített sajtoknál előírás például, hogy a takarménynövénynek többsége helyben teremjen, nem csak a legelők letarolása jelent gondot, hanem az is, hogy a vaddisznóhad után a szénába sok ürülék és por kerül.

A gazdák és sajtkészítők már felvették a kapcsolatot a helyi vadásztársaságokkal, hogy az eddigieknél jóval nagyobb mértékben ritkítsák a vaddisznóállományt.
 

Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál

Március 14. 16:00
Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál
 
Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál, Tokaj-Hegyalja helyi termelőinek, kézműves mestereinek, manufaktúráinak és gasztronómiai szereplőinek seregszemléje. A fesztivál helyszíne a tállyai Maillot kastély és az Oroszlános Borhotel lesz. A termelőket felvonultató vásár mellett interaktív workshopokon, előadásokon, oktatásokon, tematikus kóstolókon lehet részt venni, bizonyos kézműves technikákat kiscsoportos foglalkozásokon lehet megtanulni. A rendezvény különlegessége a látogatók bevonása az eseményekbe, az, hogy megleshetjük a manufaktúrák titkait, hazavihetünk egy darabot Hegyaljából egy saját kezűleg készített tárgy vagy termék által. A fesztivál utolsó napján egy egész napos, alap oktatással egybekötött BBQ élménynapot is tartunk az Oroszlánosban. A résztvevők a bemutató során végigkísérik a húsok útját az előkészítéstől a fogyasztásig, és a nap folyamán el is fogyasztják a szmókerekben készült fogásokat.

A programról részletesebben ITT olvashat. 
Facebook esemény ITT
BBQ élménynapról bővebben ITT
Letölthető programfüzet (PDF) ITT

Meghosszabbították „Az Országház Bora” nevezési idejét

Március 12. 14:26
A határidőt meghosszabbítva 2018. április 2-ig várják a nevezéseket az „Az Országház Bora 2018” versenyre. A kiválasztáson minden olyan borászat indulhat, amely a történelmi magyar borvidékeken működik, és amelynek a borai megfelelnek a magyar előírásoknak és itthon kereskedelmi forgalomba kerültek.
 
Bort beküldeni az alábbi kategóriákban lehet: olaszrizling (száraz), furmint és furmint alapú házasítás (száraz), egyéb fehérbor (száraz – hárslevelű, juhfark, kéknyelű, ezerjó fajtákból), kékfrankos (száraz), bikavér (száraz), cabernet franc (száraz), kadarka (száraz), tokaji aszú.
A neves szakmai zsűri által kiválasztott győztesek jogosultak viselni „Az Országház Bora 2018” címet.

A nevezés a kitöltött nevezési lap elektronikus megküldésével, és a nevezési díj átutalásával érvényes. A nevezési lapot 2018. április 2-ig kell megküldeni az orszaghazbora@parlament.hu e-mail címre, egy kinyomtatott példányt pedig a megküldött mintákhoz is mellékelni szükséges. A minták beküldésére 2018. április 4-én és 5-én 9:00-től 15:00 óráig van lehetőség.
 
A pályázás részletes feltételei és a nevezési lap a parlament.hu honlapon letölthetők.
 
2017-ben az első, hagyományteremtő Országház Bora kiválasztásra nyolc meghirdetett kategóriára 147 palack érkezett be 81 pincészettől.
 

Idén is készül BalatonBor

Március 12. 11:10
Idén már harmadik alkalommal kerül a boltok polcaira a BalatonBor, a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke. Az egységes dizájnnal, palackkal és csavarzárral ellátott jóivású, könnyű, reduktív olaszrizling borokat a balatoni borászok 2016-ban palackozták első évben. A készítőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük: adott többek között a borok savtartalma, alkoholfoka, illetve vásárolt szőlő esetében a szőlő ára is, amellyel korrekt szőlőfelvásárlási árakat szeretne elérni a két egyesület. A régiós termékkel a kezdeményezés elindítóinak célja az együttes, közösségi gondolkodás kifejezése.
 
Idén 45 pincészet adta le nevezését, hogy elkészíthesse saját, 2017-es évjáratú BalatonBorát. A március 6-án tartott kóstolón a borászok vakkóstolás keretében döntöttek: az előző két évhez képest több, összesen 28 pincészet palackozhat BalatonBort. A tervezett mennyiség 56.300 palack.
 
A 28 pincészet bemutatására az április 26-án tartandó sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános sétálókóstolón, a BalatonBor évjárat premierjén kerül sor.

Megvan az idei Borászok Borásza 5 döntőse

Március 09. 12:00
Befejeződött a 2018-as Borászok Borásza szavazás első fordulója, az alábbi 5 borász került a döntőbe:
 
Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, Tokaj)
Bodó Judit (Bott Pince, Tokaj)
Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred)
Ipacs Szabó István (Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Villány)
Konyári János - posztumusz (Konyári Pincészet, Balatonfüred)
 
Megvan az idei Borászok Borásza 5 döntőse

A hagyományoknak megfelelően a Borászok Borásza kuratóriuma értesítette az 50 jelöltet a részeredményről, egyben felkérte őket a 2. forduló voksainak leadására. A beérkezett szavazatokat a kuratórium összesíti, a 2018. év Borászok Borászának, illetve Borászok Barátjának a neve az április 20-i ünnepélyes díjátadón kerül kihirdetésre.

Magyar krémsajt hódítja meg a Közel-Keletet és a Sajtolimpiát

Március 08. 11:50
„Az Év Terméke” elismerésben részesült az üveges Hajdú krémsajt. A gyártó Kőröstej csoport immár negyedik alkalommal nyerte el a díjat.
Az Év Terméke Díjra minden évben új és innovatív termékekkel lehet nevezni. Ezeket első körben egy szakmai zsűri pontozza, majd a továbbjutókat különböző kategóriákba sorolják. Innentől a fogyasztókon a sor, egy reprezentatív közvélemény-kutatás keretében ők választják ki minden kategória győztesét. Idén sajtkrém kategóriában az üveges kiszerelésű Hajdú krémsajt is a díjazottak közé került, miután a fogyasztók 97%-a elégedett volt a termékkel annak kipróbálása után.

„2017 januárjában kezdtük el forgalmazni az üveges Hajdú krémsajtot, amely az őszi, magyarországi megjelenés előtt már nagy sikert aratott több európai országban és a Közel-Keleten is” – nyilatkozta a díj kapcsán Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonosa.
A vállalatnak ez már a negyedik Év Terméke Díja. 2014-ben a Hajdú grillsajt, 2016-ban a Hajdú joghurtsajt, 2017-ben pedig a Hajdú parenyica kapott elismerést. Nemzetközi szinten is elismerésben részesültek nemrégiben a Kőröstej termékei: az ausztriai „Käsiade” Sajtolimpián a Hajdú grillsajt és a Hajdú joghurtsajt szerzett aranyérmet.
 
Aki szeretne többet megtudni a sajtok világáról és arra is kiváncsi, szereti-e a sajt a bort, annak ott a helye az április 27-i Sajt- és borkóstoló tanfolyamon!

Tokaji aszú sikere a világ egyik legnagyobb borversenyén

Március 06. 12:17
A Patricius Borház 2007-es Tokaji Aszú 6 puttonyos borát a világ negyedik legjobb édes borának választották a Best Wine of the World 2017 (a Világ Legjobb Bora 2017) borversenyen.
 
A verseny a világ egyik legnagyobb és legnehezebb megmérettetése, a nevezett tételek mindössze 1%-át díjazzák. 2017-ben összesen 22 500 tételt neveztek, ezek közül hozta el az édes borok között a negyedik helyet a magyar bor, amit korábban már két nemzetközi borversenyen (Challenge International du Vin, Bordeaux és az International Wine Challenge, London) aranyéremmel jutalmaztak.
 
A Patricus Borház hazai színtéren is aratott sikereket a közelmúltban: 2013-ban a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka”, 2016-ban az „Év Pincészete” díjjal jutalmazták.

Ilyen volt a 13. Magyar Borok Bálja - VIDEÓ

Március 05. 12:22
Akinek nem volt lehetősége személyesen részt venni az év borgasztronómiai eseményén, az alábbi videóban most virtuálisan átélheti azt.
 
2018. február 24-én immáron 13. alkalommal került megrendezésre a Magyar Borok Bálja, amelynek a Corinthia Budapest adott otthont. A rendezvény célja idén is az volt, hogy a magas minőségű magyar borokat hozzájuk méltó környezetben mutassa be exkluzív vendégeinek.
 
130 bor, 3 kitűnő étterem borhoz komponált fogásai, sztárfellépők, csoki- és pálinkakülönlegességek, komoly osztriga- és szivarválaszték, illetve hajnalig tartó tánc várta a vendégeket. A szervezők elárulták: eddig ez volt a legsikeresebb Bál - a videóból talán kiderül, miért. 
 
Borítókép: Bacsa Dávid
Videó: Csordás Gábor
Még több videó a Borászportál Youtube csatornáján elérhető.
 

Idén is megvan Magyarország Sommelier Bajnoka

Március 05. 10:55
Az októberben a Nemzetközi Sommelier Szövetség diplomáját első magyarként megszerző Angerman László (Esca étterem) nyerte a Magyarország Sommelier Bajnoka 2018 címet. Tüü Pétert (Arany Kaviár Étterem) és Kovács Norbertet (Hotel Steirerschlössl Zeltweg) megelőzve végzett az első helyen a Magyar Sommelier Szövetség által rendezett bajnokság döntőjében.
 
A nyilvánosság előtt zajló döntőben a három sommelier-nek több versenyszámban is össze kellett mérnie a tudását: volt pezsgőfelszolgálástól, hibás borlap javítása, italajánlás és dekantálás is. A versenyt egy meglepetés feladat zárta, a résztvevőknek 1,5 literes magnumpalackból kellett három perc alatt kitölteniük a pezsgőt 14 pohárba egyenlő részben.
 
Az esemény alkalmából Slezsák Zoltán, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke adta át a szövetség plakettjeit a Par Excellence a magyar borkultúráért díj 2017. évi kitüntetettjeinek. A szakíró kategóriában Bányai Gábor Botond, a vendéglátás kategóriában az Anyukám Mondta étterem, termelő kategóriában a somlói Kreinbacher Birtok, oktató kategóriában Földesi Gyula, a Soós István Borászati Szakgimnázium tanára, kereskedő kategóriában pedig a Heinemann testvérek képviselői vehették át az elismerést.