Zéta


A szőlőfajta bemutatása
A bouvier és furmint keresztezésével létrehozott szőlőfajta. 1999-ben névváltozáson esett át (korábbi neve Oremus volt). Szinte kizárólag Tokaj-Hegyalján található meg, és mindössze 70 hektáron terem. A névváltozásra azért került sor, mert eredeti neve - az Oremus - Tokaj-Hegyalja híres történelmi dűlőjét, illetve a borvidék egyik pincészetét takarja. A fajtát 1990-ben ismerték el államilag.
Középerős növekedésű, levele leginkább a furmintéhoz hasonlít, karéjos, fűrészes szélű. Fürtje kicsi és hengeres, tömött, bogyói sárgászöldek, gömbölyűek és pontozottak.
Kifejezetten jól aszúsodik, e tulajdonságát elsősorban a nemesítésére használt Furmintnak, korai, szeptember második felében bekövetkező érését pedig a Bouvier-nek köszönheti. Így már akár a Furmint érése előtt 5-6 héttel aszúszemek szüretelhetők a Zéta-tőkékről. Ellenálló képessége azonban gyengébb, több odafigyelést igényel. Nagyon jó cukorgyűjtő, emellett finom és gazdag savkészletű, elegáns struktúrájú borokat, sokszor borkülönlegességeket eredményez, melyeknek fő illat- és ízjegye a grapefruit, az őszibarack és a méz.