Egy kis Toszkána Budapesten - a csúcsévjárat bemutatkozott

Polyák Dóra szövegésfotó
2015. január 30., 13:29


A toszkán hagyománynak megfelelően január elején bemutatták az új évjáratú Brunello-t, illetve Rosso di Montalcino-t. Olaszország egyik legnagyobb presztízsű borait itthon először a Veritas Borkereskedésben kóstolhattuk, ahol a Fanti Pincészet borbemutatóján jártunk.
Egy kis Toszkána Budapesten - a csúcsévjárat bemutatkozott
Toszkána hegyei közé zárt, 600 méter tengerszint felett találjuk a csodálatos Montalcino városát. Itt készül a Brunello di Montalcino DOCG, mely Olaszország egyik legjobb, és leghosszabban érlelhető borai közé tartozik. A Brunello 100%-ban a sangiovese szőlőfajta sangiovese grosso klónjából készül, melynek fürtjei tömörebbek, héja vastagabb és barnás árnyalatú. Ezt felismerve a Biondi-Santi család készítetett először Brunellot, és azzal az 1960-as évekig egyeduralkodónak számított. Ezután egyre több pincészet csatlakozott és a mintegy 2000 hektáron ma már közel 250 termelő készíti ezt a kiemelkedő minőségű vörösbort.
 
Egy kis Toszkána Budapesten - a csúcsévjárat bemutatkozott
Montalcino
A Fanti Pincészet a Castelnuovo dell’Abate völgyben, Montalcinotól délre található. A 300 hektáros családi birtokon Filippo Fanti 1960-tól a borászatot helyezte előtérbe, így a kezdeti 8 hektáros szőlőültetvény mára 52-re növekedett, melynek 80%-át a sangiovese teszi ki. A talaj homokos, köves, szerves anyagban viszonylag szegény. Az egyedülálló mikroklímának köszönhetően alkalmas a terület szőlőtermesztésre. A pincészet sikere az elegáns, jó egyensúlyú borokban rejlik, melyek nem csak sok-sok évvel később, hanem már fiatalon is fogyaszthatóak.
A kiemelkedő alapanyagra nagy hangsúlyt fektetnek, kizárólag érett és válogatott szőlőfürtök kerülnek a pincébe, ahol a modern technológia és a hagyomány találkozik. Az érleléshez három féle típusú és méretű fahordót használnak és az évjárat függvényében határozzák meg, hogy melyikbe kerül az adott bor.
 
A Brunello-szabályzat a leghosszabb érlelési időt írja elő Olaszországban, mely szerint a szüretet követő 5. évben hozható forgalomba a bor, ebből legalább kettő évet hordóban és minimum négy hónapot palackban kell töltenie. 
 
A Brunello „kistestvérének” számít a Rosso di Montalcino DOC, egy könnyebben érthető, fiatalabb, gyümölcsösebb bor, ami szintén 100%-ban sangiovese grossoból készül, viszont csak egy évet kell érlelni, amiből minimum hat hónap a hordóban töltött idő.
 
Toszkánában elterjedt hagyomány minden év januárjában bemutatni az új évjáratú Brunellokat és Rossokat. Ehhez csatlakozott a Veritas Borkereskedés is, és meghívta a Fanti Pincészet kereskedelmi igazgatóját, Luca Vitiellot, aki egy kóstoló keretein belül mutassa be az új évjáratú 2010-es és régebbi évjáratú borokat.
Egy kis Toszkána Budapesten - a csúcsévjárat bemutatkozott
Elsőként a pincészet belépő borát kóstoltuk. A 2011-es Sassomagno Sant’Antimo Rosso egy sangiovese alapú, merlotval, syrahval és cabernet sauvignonnal kiegészített házasítás. Könnyed, jó ivású, gyümölcsös vörösbor, 8 hónapos hordós érleléssel, mely a borvidék legfiatalabb DOC appellációjából származik.
 
A második tétel a 2011-es Rosso di Montalcino volt, ami a pincészet filozófiája szerint, nem a „visszaminősített” Brunello, hanem külön dűlőből származó, rossonak szánt szőlőből készül. Fiatal, közepesen telt, elsősorban gyümölcsös, kis fűszerességgel kiegészülő, egy éves hordós érlelésű tipikus Rosso, ami a sangiovese frissességét tükrözi.
 
Ezután következetek az újdonságok, a 2010-es évjárat debütálása, melyet 5 csillagra értékeltek és az elmúlt 25 év legjobb évjáratának tartják Montalcinoban.
 
2010-ből két bort kóstoltunk, az első egy klasszikus Brunello, a második pedig a Vallocchio területről származó. A két bor teljesen más, a második egy mélyebb, testesebb, komplexebb, földes jegyekkel kiegészülő Brunello. Mindkét bor még nagyon fiatal, de a kiemelkedő évjáratnak köszönhetően nagy potenciállal bírnak és mindenki kíváncsian várja a fejlődésüket. 
 
Az új évjárat után egyedülálló módon még három régebbi évjáratú Brunellot is összehasoníthattunk.
 
2009-et négy csillagosra minősítették, ekkor a nyár nagyon forró volt és hosszú ideig nem esett az eső, ez az, ami leginkább visszaköszön a borban. Lekváros, főtt gyümölcsös, érett jegyek dominálnak a kerek tanninok mellett. Könnyedebb karakterű, mint amit általában a Brunelloktól megszokhattunk.
 
A 2008-as szintén négy csillagos évjárat, amit a pincészet képviselője szerint talán egy kicsit alulértékeltek. Ez a klasszikus Brunello, nagyon komplex, összetett illatok és ízek. Bogyós gyümölcsök, szilva, cseresznye, földes jegyekkel, egy kis avarral kiegészülve, a háttérben a medvecukor fűszerességével. Nagy bor, ami időt igényel, hogy elmélyedjünk benne.
 
Időben még visszahaladva, a 2003-as évjárattal folytatjuk a vertikális sorunkat. Szintén száraz, meleg volt a nyár, így a 2009-eshez hasonlóan ez is egy meleg tónusú bor. Sűrű, sötét, megjelenésében teljesen más, mint az eddigiek. Főzött gyümölcsök, füge, lekvár, kicsit hiányzik a frissesség. A szilva és cseresznye már csak ízben érezhető. Nagy test, sima tanninnal, érett jegyekkel. Talán már a csúcson van a bor.
A végére egy igazi kuriózum maradt, ami nem csak szintén újdonság, mivel a riservak esetében hat éves érlelés az előírt, hanem a nagyágyuk közül is kiemelkedik a Brunello di Montalcino DOCG Riserva 2009. Méltóbb lezárást nem is kívánhatnánk, hiszen egy ilyen nagy bor, mint a Brunello esetében a riserva azt jelenti, hogy mindösszesen egy 2,5 hektáros dűlőből, 37 éves tőkékről származó szőlőből és csak a legjobb évjáratokban készülő bor. Így 1995 és 2007 után a 2009 is riserva évjárat. Komplex, a Brunello tipikus jegyeivel és három éves hordós érleléssel. Kuriózum a javából, a 3700 palack egyikét kóstolhattuk meg.
 
Egy kis Toszkána Budapesten - a csúcsévjárat bemutatkozott

A bemutatásra került borok:
 
  • Sassomagno Sant'Antimo Rosso DOC 2011
  • Rosso di Montalcino DOC 2011
  • Brunello di Montalcino „Vallocchio” DOCG 2010
  • Brunello di Montalcino DOCG 2010
  • Brunello di Montalcino DOCG 2009
  • Brunello di Montalcino DOCG 2008
  • Brunello di Montalcino DOCG 2003
  • Brunello di Montalcino DOCG Riserva 2009
Winelovers borok az olvasás mellé