Borászportál.huBorról mindenkinek
HírszüretBorvilágBeszámolóGasztróFröccsBornaptárBorpontokKvízekBorlexikon

Kilépés a komfortzónából: organikus és bio borok hétvégéje Kismartonban

Kilépés a komfortzónából: organikus és bio borok hétvégéje KismartonbanNagy tisztelője vagyok Franz Weninger munkásságának és ennél fogva követem őt a közösségi médiában. Innen lettem figyelmes a Wild Swines, Fine Wines névre keresztelt rendezvényre, és kis utána járással kiderült, hogy ez a Karakterre elnevezésű rendezvénysorozat aktuális eseményének az egyik előfutára.

A 13. lépés egy fenntartható borágazat megteremtése felé

A 13. lépés egy fenntartható borágazat megteremtése felé"Miközben többször is a Z generációról folyt a diskurzus, újra és újra elgondolkoztam azon, mit is jelent számomra a fenntarthatóság - hiszen amúgy folyamatosan, többféle projektben is foglalkozom a kérdéssel - és általában ebben a szakmában. A teremben ülők (jellemzően az X és Y generációt képviselők) reakciói, sokszor bizonytalan tekintete, illetve félhangos megjegyzései pedig csak még jobban megerősítették azt a korábbi elképzelésemet, miszerint a fenntarthatóság nem kizárólag a jövőről, de ugyanannyira a jelenről és egyébként a múltról is kell, hogy szóljon." Kókai Nagy Tímea beszámolója a 13. Borkonferenciáról.

Kékfrankosból készült borod van? Itt a lehetőség, hogy megmutasd a világnak

Kékfrankosból készült borod van? Itt a lehetőség, hogy megmutasd a világnakNevezz kékfrankosoddal a Burgenlandi Borász csapatának borversenyére!

Mitől olyan nagy szám az osztrák bor?

Mitől olyan nagy szám az osztrák bor?Ausztria borait ma már világszerte nagyra értékelik a borszakértők és a borkedvelők. Nézzük meg 7 pontban, mitől szerepelnek ezek a tételek következetesen olyan jól a nemzetközi vakkóstolókon.

Osztrák sí- és gasztrokalandok borokkal

Osztrák sí- és gasztrokalandok borokkalAusztriában mindent megtalálhatunk, amire egy néhány napos téli elvonuláshoz szükségünk lehet: rengeteg havat a síeléshez, gyönyörű tájakat, finom ételeket és jobbnál jobb borokat – ez utóbbiakat különösen nagy számban és változatos ízvilággal ahhoz képest, hogy nyugati szomszédunk szőlőtermő területeinek összmérete kisebb, mint Magyarországé.

Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolón

Drágakő, női szépség, szerelem – mindez egyetlen borkóstolónKépzeljük csak el, belépünk a Corinthia Hotel Budapest ajtaján, cipőnk kopogása visszhangot ver a márványpadlón. Felsietünk a fakófehér lépcsőn, hogy még idejében odaérjünk, hiszen randevúnk van: az aranyszín számtalan árnyalatában pompázó, ezerarcú és ezeregy szépségű hölggyel, az olaszrizlinggel. Szabó Hajnalka beszámolója az Olaszrizling Októberről.

2020-ban is megválasztották a világ legjobb borászatát

2020-ban is megválasztották a világ legjobb borászatátAusztria üdvöskéje már a harmadik, de vajon magyar borászat befért-e a legjobb 50 közé?

A boros bűnözők nincsenek karanténban

A boros bűnözők nincsenek karanténbanA Wine Spectator összeszedte a közelmúlt borral kapcsolatos bűntetteit. Egészen abszurdak is akadnak közöttük.

1 nap 1 bor a karanténra (#30): Meinklang Mulatschak fehér 2018

1 nap 1 bor a karanténra (#30): Meinklang Mulatschak fehér 2018A koronavírus járvány miatti #stayathome #maradjotthon idején is vágysz egy kis borra? Semmi gond! Minden nap mutatunk neked egy kiváló tételt a Winelovers webshopból, és ismertetjük az aktuális különleges ajánlatainkat is. Barangolásunkat ma a sógoroknál, vagyis Ausztriában folytatjuk.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
11. 22.

Bordói November Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
07. 24.

Winelovers River Night

Pesti Vigadó , BudapestPesti Vigadó , Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
09. 27.

Winelovers 100 Nagykóstoló

Corinthia Hotel Budapest, BudapestCorinthia Hotel Budapest, Budapest
BorfesztiválBorfesztivál
06. 21. - 08. 10.

Varga BalaTone: Egy korty zene

Varga Pincészet, BadacsonyörsVarga Pincészet, Badacsonyörs
BuliBuli
12. 29.

Sparkling Night

InterContinental Budapest, BudapestInterContinental Budapest, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
július 07.
Itt az új alkoholmentesített magyar bor
Itt az új alkoholmentesített magyar bor
július 01.
A nyár emlékei elevenednek meg a Buborékok nyara kampány új dalában - Hallgasd Te is!
A nyár emlékei elevenednek meg a Buborékok nyara kampány új dalában - Hallgasd Te is!
június 19.
Amforában érlelt Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében
Amforában érlelt Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében
június 17.
Botrányt kavart Wáberer György antialkohol-kampánya Tokajban
Botrányt kavart Wáberer György antialkohol-kampánya Tokajban
június 16.
A magyar bor új arca - Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség
A magyar bor új arca - Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség
június 13.
Új korszak kezdődik a balatoni borturizmusban: Megnyílt a Balaton Wines Visitor Center Balatonszőlősön
Új korszak kezdődik a balatoni borturizmusban: Megnyílt a Balaton Wines Visitor Center Balatonszőlősön
május 26.
​Buborékban az igazság – Te mennyit tudsz a magyar pezsgőről?
​Buborékban az igazság – Te mennyit tudsz a magyar pezsgőről?
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás