KávéBár Bazár - ami egy kicsit „BorBár Bazár” is volt
Immár hatodik alkalommal került megrendezésre a KávéBár Bazár február 21-22-én a Corinthia Hotelben. A számos kitűnő kávés kiállító mellett jó néhány remek pincészettel is találkozhattunk.
Most vasárnap rendezik meg a Kávé Napját az NU Bor és Bisztronómiában. Szeptember végén számos országban "ünnep" a kávé világnapja, melynek alkalmából számos országban ünneplik az egyik legrégebbi és legnépszerűbb jótékony hatású élvezeti szer fogyasztását. A kávézók és kereskedések akciókkal, különleges fajtakóstolókkal, izgalmas kávéitalokkal várják a vendégeket Európa számos országában és a tengerentúlon is.
Összefoglaló - Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a hétvégi KávéBár Bazár, több mint kétezer-ötszáz vendég kóstolt kávékat, párlatokat és borokat a Corinthia szállóban. A rendezvényen ötven kiállító termékeit ismerhették meg a látogatók, és a kávéillat már a körúton érződött.
Díj- A Magyar Sommelier Szövetség évente rendszeresen biztosít szakmai megmérettetési lehetőséget a hazai sommelier szakma kiválóságainak. A vasárnap lebonyolított bajnokság célja most is a magas szintű, nemzetközi szabályoknak is megfelelő versenyzési lehetőség megteremtése volt a magyar sommelier-k számára.
Programajánló - Február 22-23-án immár ötödik alkalommal zajlik a hazai kávé- és bárvilág meghatározó eseménye, a KávéBár Bazár, melynek idén is a belvárosi, ötcsillagos Corinthia Hotel Budapest ad otthont. A látogatók a belépőjegy megvásárlásával harminc kiállító több mint száz termékét – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatják végig.