Az év legnagyobb Winelovers kóstolója – ahol a bor valóban főszereplő
Egy napra a Corinthia Budapest lesz a magyar bor fővárosa: 2026. március 21-én közel 150 borászat és több mint 800 kóstolható bor érkezik a Winelovers Grand sétálókóstolóra.
A tavasz minden bornak jól áll: már szívesen kortyolgatjuk a jól behűtött és frissítő buborékosakat, de nem zárkózunk el a sokszor inkább hideg téli estékre tartogatott, nagytestű vörösektől sem. Éppen ezért ilyenkor érdemes talán olyan eseményre menni, ahol a borfajták és stílusok széles palettájával találkozhatunk – például a Winelovers Grandra, amely idén több, mint 150 kiállítóval, és 700 fölötti tételszámmal kedveskedett nekünk.
A Winelovers Grand rendezvényen több borászat is képviseltette magát, akik különösen fontosnak tartják a személyes jelenlétet, a fogyasztókkal való közvetlen kapcsolatépítést, valamint a márkaismertség erősítését. A kiállító borászatok közül többen hangsúlyozták a természetes eljárások fontosságát, a terroir megőrzését és a fajtajelleg tiszta bemutatását. A rendezvény különlegességét az is adta, hogy nemcsak borászatok, hanem ásványvíz-gyártók is jelen voltak, ezzel is hangsúlyozva a bor és víz közötti finom, de fontos kapcsolatot. A víz nem csupán frissítő kísérőként szolgált, hanem hozzájárult a borkóstolás élményének teljességéhez is.
A nemzetközi borok szerelmesei is megtalálják számításaikat a Winelovers Grandon: a csúcsborok és nemzetközi borok különtermében olyan kiváló italokat kóstolhatnak, amelyekhez egyébként nem lenne könnyű hozzáférni – és mindezt a legjobb árakon.
Szereted a borokat, és többet is megtudnál róluk, nemcsak egyszerűen kóstolgatnád őket? Nem tudsz hozzászólni a boros beszélgetésekhez, és tájékozatlannak tartod magad a témában? Netán csak jó borok és a barátaid társaságában képzeled el az egyik tavaszi szombat délutánt? A NextGen jeggyel mindezekre együtt páratlan lehetőséged nyílik!
Március utolsó szombatján a borrajongók Mekkája a Corinthia Budapest, ahol 150 borászat 500+ borát kóstolhatod egyetlen jeggyel. Idén újdonságokkal, extra élményekkel és különleges kiállítókkal is készülnek, hogy ez legyen az eddigi legizgalmasabb Grand!