Fröccs

Dél-balatoni borpanoráma Budapesten

április 10. 13:11
A Stefánia Palotában mutatkoztak be a legjobb borászatok a Balaton déli partjáról, együtt a somogyi sajtokkal, sonkákkal, vagyis mindennel, ami a jó borok kóstolásához kell. Az idei év nagy újdonsága volt, hogy először mutatták be a válogatott agrártermékeket közösen bemutató somogyi márkastratégiát, mint az Európában legsikeresebb agrármarketing modell első megyei szintű bevezetését Magyarországon.
 
A jól bevált francia-olasz agrármodellt hazai adottságainknak megfelelően megvalósító komplex régiós márkaépítési programra itthon még nem volt példa. A piaci szereplők, a megyei agrárkamara, a somogyi önkormányzati és megyei vezetők összefogásán túl több hónapos egyeztetésre is szükség volt a program elindításához, amiről a rendezvényt közösen megnyitó szervezetek vezetői röviden beszámoltak.
 
Közös kóstolóval mutatták be a közös agrárstratégiát pénteken a termelők és a megyei vezetők. A dél-balatoni borok és sajtok harmóniájára külön mesterkurzussal is felhívták a figyelmet. A régió fontos fajtája, az olaszrizling bizonyul a legkiválóbb sajtbornak.
 
Kiállító borászatok:
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet, Buzás Borok, Buzássy Pince, Fáncsi Hegyi Pince, Garamvári Szőlőbirtok, Hujber Pincészet, IKON Borászat, Katona Borház, Késa Birtok, Konyári Pincészet, Kristinus Borbirtok, Országh Pince, Pócz Pincészet, Podmaniczky Pincészet és Szőlőbirtok, Rádpuszta Szőlőbirtok, Várszegi Pincészet, Veszprémi Pince

Mesterkurzus: 
"Bevezetés a balatoni bor- és sajtharmóniák világába",
előadók: Niszkács Miklós (Vendéglátás Magazin) és Kardos Gábor (Balatoni KÖR).
 

Az ideális magyar pálinka

április 10. 09:15
Az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. kutatása szerint (18-49 évesek körében, 1000 fő megkérdezésével 2009-ben) az ideális magyar pálinka a következőképpen néz ki:
 
  • gyümölcsös az aromája;
  • lágy, harmonikus;
  • közepes alkoholtartalmú (40 fokos);
  • magas alkoholtartalmú (50 fokos);
  • gyomorban tüzet rakó;
  • erős, torkot kaparó;
  • alacsony alkoholtartalmú (30 fokos);
MTI

Felvásárolták a Dreher sörmárkát

április 09. 09:02
Lezárult a SABMiller egykori közép- és kelet-európai vállalatainak, köztük a Dreher Sörgyáraknak, vagy a pilzeni sörgyárnak a felvásárlása, az új tulajdonos a japán Asahi Group Holdings - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
 
A vállalkozások és márkák felvásárlását - beleértve a csehországi, szlovákiai, lengyelországi, magyarországi és romániai vállalatait és márkáit, valamint más kapcsolódó eszközöket, mint az export vállalatok az európai piacon és Dél-Koreában - tavaly decemberben jelentette be a társaság. Április 1-jétől az új vállalat neve Asahi Breweries Europe Ltd (ABEL), regionális székhelye Csehországban, Prágában lesz.
   
Az Európai Bizottság a SABMiller kelet-közép-európai érdekeltségeinek az értékesítését szabta meg az AB Inbev és a SABMiller söripari konszern fúziója engedélyezéseként feltételeként. A japán sörgyártó 7,3 milliárd eurót fizetett a SABMiller söripari konszern számos cseh, szlovák, lengyel, magyar és román márkát magában foglaló termékportfóliójáért.
MTI

Készen van a kisüzemi bortermelői nyilvántartás koncepciója

április 09. 07:10
Elkészült a kisüzemi bortermelői nyilvántartás koncepciójának első változata. Gál Péter, a szaktárca eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára vezetésével az FM szakértői csütörtökön Budapesten mutatták be a koncepciót be az érintett hatóságok, a szakmaközi szervezet és a termelői szervezetek képviselőinek.
 
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint a mindennapi tapasztalatok alapján termelői kezdeményezésre előkészített dokumentum legfontosabb célkitűzése, hogy a jelenleg alkalmazott pincekönyvvezetési szabályok mellé egy könnyebb adminisztrációt jelentő lehetőséget kínáljon a kistermelők részére.
 
A kisüzemi bortermelői nyilvántartás előnyei között sorolják fel egyebek mellett azt, hogy a borok nyilvántartásához csak a legszükségesebb dokumentumok beszerzésére és vezetésére van szükség, a borkészítés és a borértékesítés teljes folyamatának adminisztrációja könnyebben áttekinthető, emellett a nyilvántartás igazodik a kistermelői borkészítés gyakorlatához, alkalmazásával az adminisztrációra fordítandó idő pedig jelentősen csökkenthető. 
 
Az FM ez év július 1-jétől - egy uniós derogációt alkalmazva - vezeti be a kisüzemi bortermelő fogalmát a korábban megalkotott "a borászok 12 pontjával" összhangban. Ennek értelmében a jövedéki szabályok nagy részének végrehajtása alól - például a jövedéki nyilvántartás vezetése - mentesülnek a kisüzemi bortermelők. E rendelkezések valamint a bortörvény idén januárban hatályba lépett módosításának köszönhetően nyílik lehetőség a kistermelői mérethez és ezen üzemek sajátságaihoz jól igazodó, a jelenleginél könnyebben vezethető szakmai nyilvántartás bevezetésére - tartalmazza a tájékoztatás. 
 
A közlemény felidézi, hogy
kisüzemi bortermelő az a borász lehet, aki az utolsó 3 borpiaci év átlagában kevesebb mint 1000 hektoliter csendes bort állított elő.
Emellett szőlőt vagy sűrített szőlőmust és finomított szőlőmust-sűrítmény kivételével borászati terméket más uniós tagállamból vagy harmadik országból nem szerzett be. Ugyanakkor e termelők továbbra is értékesíthetnek bort a belföldi mellett más országok piacain is - tartalmazza a közlemény.
MTI

A borturizmusban keres kapcsolatokat Horvátország és Magyarország

április 08. 08:03
Ázsiaiak beutaztatásában és a borturizmusban keres kapcsolatokat Horvátország és Magyarország. Az Ázsiából érkező turisták közös beutaztatásában és a határon átnyúló borturizmusban keres együttműködési lehetőségeket a horvát és a magyar turisztikai ágazat - hangzott el csütörtökön Zágrábban, a horvát és a magyar utazási irodák szövetségei, a Horvát Turisztikai Minisztérium (HTM), valamint az ENSZ Világturisztikai Szervezetének (UNWTO) képviselői által tartott találkozón.

Együttműködést javasoltak a horvát és magyar borturizmusban, kihasználva, hogy a 23 magyarországi borvidék mellett a horvátországi Szlavóniában is kiváló borok készülnek. 
 
A zágrábi találkozón a két ország meghívására vett részt Somogyi Zoltán, az UNWTO főtitkárhelyettese, Frano Matusic, a horvát utazási irodák szövetségének (UHBA) elnöke, Erdei Bálint, a MUISZ elnöke, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HTZ) vezetői. A megbeszélésre az adott apropót, hogy a MUISZ idén Horvátországban tartja éves közgyűlését.
MTI
 

Tokaj-hegyaljai termelők, kézművesek piaca kapta a Takács András-emlékdíjat

április 07. 12:17
A Tokaj-Hegyaljai Piac szervezői kapták az idei Takács András-emlékdíjat.
 
A Bor-Vidék Tokaj-Hegyalja Társaság első elnökének, a világörökségi térségfejlesztési programiroda egykori vezetőjének tiszteletére 2014-ben alapított elismerést szerdán adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúron. 
 
A világörökségi szakmai napon átadott elismerést olyan személy vagy közösség kaphatja, aki-amely munkájával hozzájárul a borvidék felemelkedéséhez, népszerűsítéséhez, fejlődéséhez, szakmai példát mutat, hozzáértésével a minőséget, a világörökségi értékek megőrzését szolgálja, és elősegíti a borvidék szereplőinek közösségi életét - ismertette Molnár Péter, a társaság elnöke, a Patrícius Szőlőbirtok birtokigazgatója. 
 
A díjazottakra egy csaknem húsztagú, a borvidéket reprezentáló társaság tesz javaslatot, a döntést pedig Takács András hozzátartozói, a Bor-Vidék Tokaj-Hegyalja Társaság és a világörökségi gondnokság hozzák meg. Az elismerést a Tokaj-Hegyaljai Piac szervezői közül hárman, Somogyi Krisztina, Lengyel Enikő és Fortuna Judit vették át. Somogyi Krisztina elmondta, hogy éppen a jövő héten lesz ötéves a kezdeményezésük. A piacot minden hónap második vasárnapján rendezik meg a Disznókő Szőlőbirtok által működtetett Sárga Borház körüli területen. Kizárólag magas minőségű, kézműves és helyi termékek jelennek meg a vásáron. Ma már csaknem százötvenen árulják kisebb-nagyobb rendszerességgel portékájukat a Sárga Borháznál - mondta, kiemelve, hogy az idők folyamán ismerősi-baráti közösséggé alakult a termelők és a vásárlók csoportja.
 
A díjat eddig két alkalommal osztották ki. 2015-ben Rák József Hercegkút polgármestere, 2016-ban pedig két, a borvidéken sokat tevékenykedő építész, Kovács Ágnes és Salamin Ferenc vehette át az elismerést.
 
MTI
 

Hétvégén minden út Etyekre vezet!

április 06. 16:11
Most hétvégén rendezik meg az Etyeki pikniket, ahol a Borkollégium ingyenes tréningjein is részt vehetsz. Mellette sonkákat, sajtokat, gyümölcsös ízvilágú, friss borokat és habzó borokat kóstolhatsz a tizenhetedik alkalommal megrendezendő  Etyeki piknik gasztronómiai programsorozaton, amely április 8-án és 9-én vár titeket - mondta el az M1 aktuális csatornán Rókusfalvy Pál szervező. 
 
A szervező kiemelte: a rendezvény nemcsak a kulináris élvezetekről szól, hiszen számos kulturális program várja az érdeklődőket.
Fellép többek között barátaival Csík János, a Bahorka Társulat, a Poros Duo és az Újbudai Babszem Táncegyüttes is. Rókusfalvy Pál kitért arra is, hogy a tavaszi pikniken sonkákat, sajtokat, friss, gyümölcsös ízvilágú és habzó borokat kínálnak, a pinceprogramok mellett lesz a tavaszi munkákat bemutató szőlőlátogatás, borkollégium is "Budapest szőlőskertjében", Etyeken.

Újra magyar borok a Vinitalyn

április 05. 16:04
A Viniternational – a Nemzetközi Pavilon a külföldi borok széles választékát kínálja professzionális bemutatókkal kísérve. Ebben a pavilonban több év után ismét lesz magyar stand. A „Wines from Hungary” nevű standon három kiállító mutatkozik be: a tokaji Chateau Pajzos, a villányi Tiffán’s Pincészet, és a badacsonyi Villa Sandahl.
 
Április 51. alkalommal rendezik meg a Vinitalyt április 9. és 12. között. Idén is számtalan rendezvény szól majd a borról Veronában. A Vinitaly vörös, fehér, rozé és habzóborok elképesztő választékával mutatja be Olaszországot teljes egészében, míg a Viniternational – a Nemzetközi Pavilon a külföldi borok széles választékát kínálja professzionális bemutatókkal kísérve. Ebben a pavilonban több év után ismét lesz magyar stand. A kiállítás négy napja alatt számtalan vezetett borkóstoló játszik fontos szerepet a szektor szakemberei és termelői közötti kapcsolatok elősegítésében. A kiállítás kulturális kísérőrendezvényén, a Tasting Ex..Pressen előadást tartunk a „Prémium Borok Magyarországról” címmel. Már nincs sok szabad hely, de itt még foglalhat.
 
A Tasting Ex…Press borsora:
  • Fekete Borpince Kékfrankos Válogatás, 2011
  • Garamvári Szőlőbirtok Furmint brut
  • Kincsem Kastély késői szüretelésű Hárslevelű, 2013
  • Mészáros Borház Bikavér Reserve, 2015
  • Szászi Pince Badacsonyi Kéknyelű, 2015
  • Szent Donát Borászat Csopaki Olaszrizling, Meszes, 2015
  • Szöllősi Pincészet Cserszegi fűszeres, 2016
  • Revolution WineZ Robin, 2015
  • Tiffán's Pincészet Villányi Cabernet franc, 2011
  • Tokaj Pajzos Aszú 5 Puttonyos, 2006
  • Tornai Pince Juhfark, Aranyhegy, 2013
  • Villa Sandahl Magic Rain, 2011

Borászok Borásza Díjátadógála 2017: így zajlott a menükóstoló

április 05. 15:02
Április 28-án a dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter fővédnökségével megrendezendő Borászok Borásza Díjátadógálán derül ki, hogy ki lesz idén a Borászok Borásza, de már természetesen gőzerővel folynak az előkészületek.
 
A díj alapítója, Rókusfalvy Pál összehívta a menü megkomponálására felkért szakembereket – Wolf Andrást, a Salon Étterem séfjét, Hamvas Zoltánt, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökét és Csapody Balázst, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnökét -, hogy kóstolják össze a tervezett étel- és borsort, és hozzák meg a szükséges döntéseket.
 
A kóstoló végeztével mindannyian elégedetten álltak föl az asztaltól azzal a reménnyel, hogy a gála vendégei igazi gasztronómiai élménnyel gazdagodnak majd.