Fröccs

Hajós-Baja történelmet írt

Március 27. 13:52
Hajós-Baja történelmet írt
 
A március végén megrendezett XXIII. Kadarka Nemzetközi Borversenyen a legmagasabb elismeréssel, Champion-díjjal tüntették ki Koch Csaba 2015-ös kadarkáját.

„Hiszek abban, hogy gondos, a környezetet nem terhelő szőlőtermeléssel, tiszta, figyelmes pincemunkával megjeleníthető a kadarka igazi arca, amit mifelénk a bácskai talaj és a bőséges, éltető napsütés is segít” – árulta el Koch Csaba tulajdonos-borász, mi az oka annak, hogy kadarka borai sorra kapják az elismeréseket. A 2011-es évjáratú kadarka 94,5 ponttal, a legmagasabb pontszámmal hozta el a csúcsdíjat a 2013-as nemzetközi kadarkaversenyről. A 2012-es és 2013-as évjáratai pedig a Vajdahunyad Várában megrendezett meghívásos nemzetközi kadarkaversenyen nyerték el egy- egy évben a Champion díjat, és választották meg őket az Év Kadarkájának.
 

Magyarországnak is van már két Michelin-csillagos étterme

Március 27. 08:51
Több mint 25 nemzetközi három Michelin-csillagos séf jelenlétében március 26-án bemutatták a 2018-as európai Michelin kalauzt. Itt derült ki, hogy a 2018-as évben melyik közép-európai, köztük magyar éttermek kapnak Michelin csillagot.

Az eseményt megelőzően a Világevő megszondáztatta a hazai szakmát azzal kapcsolatban, szerintük hogyan változik a Michelin-csillagok száma hazánkban. A szakemberek optimistán tekintettek a bemutató elé, a többség úgy vélte, akár két új Michelin-csillagos éttermünk is lehet.

Az előrejelzés végül nem jött be, egyetlen új magyar étterem sem került fel a nagy presztizsű listára, a magyar csillagok száma azonban így is gyarapodott. Miközben ugyanis az eddigiek (Borkonyha, Costes, Costes Downtown) mind megtarthatták csillagaikat, az Onyx – elsőként Magyarországon – az eddigi egy csillag után megkapta a második csillagot is. A Gerbeaud-házban található étterem az első csillagát még a 2017-es Bocuse d'Or világversenyen negyedik helyet elérő Széll Tamás séffel szerezte 2011-ben, az időközben Mészáros Ádám által átvett konyha most megkapta a második csillagot is.

Széll Tamás saját új étterme, a  Hold utcai piacon található Stand 25 is bekerült a kalauzba, az elérhető áru, kiváló minőségű helyeknek járó Bib Gourmand minősítést kapta. Szintén új magyar résztvevő a könyvben a budapesti Olimpia, ami ajánlott étterem lett.

Áprilisban újra különleges túrán vehetsz részt Budapest bornegyedében

Március 23. 14:09
Fotó: www.facebook.com/BudafokiPincejarat/
 
2018-ban folytatódik a tavaly elindított Budafoki Pincejárat programsorozat, amelynek keretében minden hónap első szombatján buszok indulnak Budapest belvárosából a budafoki pincékhez, ahol színes programokkal várják az érdeklődőket. Legközelebb április 7-én lesz Budafoki Pincejárat, a buszok délután 13:30-tól félóránként szállítják a Blaha Lujza téri parkolóból a Ferenciek tere és a Gellért tér érintésével az utasokat.

Jegyek elővételben a rendezvény honlapján 1000, a buszon 1200 forintért válthatók. Az ár korlátlan számú utazást és a helyszíneken kedvezményeket foglal magában. Az áprilisi hétvégén az érdeklődők megtekinthetik többek között a Törley Múzeumot és a pezsgőkészítés mikéntjét, szervezett pincetúrán vehetnek részt több borászatnál és kedvezményesen ehetnek a városrész több éttermében. A programokat a délután és az este folyamán koncertek szinesítik.

Vaddisznók miatt veszélyben a híres sajt

Március 19. 13:09
A vaddisznók túlzott elszaporodása miatt komoly veszélybe került az egyik leghíresebb francia sajt. Az Észak-Franciaországban készülő, rendkívül erős illatú Münster sajt alapanyagát olyan tehenek adják, amelyek a hegyi legelőkön gyógy- és fűszernövényeket legelnek. A legelők környékén, a Felső-Rajna vidékén egyre nagyobb számban felbukkanó vaddisznók azonban feltúrják a legelőket. Mivel a sok száz éve szigorú szabályok szerint készített sajtoknál előírás például, hogy a takarménynövénynek többsége helyben teremjen, nem csak a legelők letarolása jelent gondot, hanem az is, hogy a vaddisznóhad után a szénába sok ürülék és por kerül.

A gazdák és sajtkészítők már felvették a kapcsolatot a helyi vadásztársaságokkal, hogy az eddigieknél jóval nagyobb mértékben ritkítsák a vaddisznóállományt.
 

Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál

Március 14. 16:00
Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál
 
Március 15-én kezdődik az I. Kézműves GasztroWorkshop Fesztivál, Tokaj-Hegyalja helyi termelőinek, kézműves mestereinek, manufaktúráinak és gasztronómiai szereplőinek seregszemléje. A fesztivál helyszíne a tállyai Maillot kastély és az Oroszlános Borhotel lesz. A termelőket felvonultató vásár mellett interaktív workshopokon, előadásokon, oktatásokon, tematikus kóstolókon lehet részt venni, bizonyos kézműves technikákat kiscsoportos foglalkozásokon lehet megtanulni. A rendezvény különlegessége a látogatók bevonása az eseményekbe, az, hogy megleshetjük a manufaktúrák titkait, hazavihetünk egy darabot Hegyaljából egy saját kezűleg készített tárgy vagy termék által. A fesztivál utolsó napján egy egész napos, alap oktatással egybekötött BBQ élménynapot is tartunk az Oroszlánosban. A résztvevők a bemutató során végigkísérik a húsok útját az előkészítéstől a fogyasztásig, és a nap folyamán el is fogyasztják a szmókerekben készült fogásokat.

A programról részletesebben ITT olvashat. 
Facebook esemény ITT
BBQ élménynapról bővebben ITT
Letölthető programfüzet (PDF) ITT

Meghosszabbították „Az Országház Bora” nevezési idejét

Március 12. 14:26
A határidőt meghosszabbítva 2018. április 2-ig várják a nevezéseket az „Az Országház Bora 2018” versenyre. A kiválasztáson minden olyan borászat indulhat, amely a történelmi magyar borvidékeken működik, és amelynek a borai megfelelnek a magyar előírásoknak és itthon kereskedelmi forgalomba kerültek.
 
Bort beküldeni az alábbi kategóriákban lehet: olaszrizling (száraz), furmint és furmint alapú házasítás (száraz), egyéb fehérbor (száraz – hárslevelű, juhfark, kéknyelű, ezerjó fajtákból), kékfrankos (száraz), bikavér (száraz), cabernet franc (száraz), kadarka (száraz), tokaji aszú.
A neves szakmai zsűri által kiválasztott győztesek jogosultak viselni „Az Országház Bora 2018” címet.

A nevezés a kitöltött nevezési lap elektronikus megküldésével, és a nevezési díj átutalásával érvényes. A nevezési lapot 2018. április 2-ig kell megküldeni az orszaghazbora@parlament.hu e-mail címre, egy kinyomtatott példányt pedig a megküldött mintákhoz is mellékelni szükséges. A minták beküldésére 2018. április 4-én és 5-én 9:00-től 15:00 óráig van lehetőség.
 
A pályázás részletes feltételei és a nevezési lap a parlament.hu honlapon letölthetők.
 
2017-ben az első, hagyományteremtő Országház Bora kiválasztásra nyolc meghirdetett kategóriára 147 palack érkezett be 81 pincészettől.
 

Idén is készül BalatonBor

Március 12. 11:10
Idén már harmadik alkalommal kerül a boltok polcaira a BalatonBor, a Balatoni Kör és a Rizling Generáció közös terméke. Az egységes dizájnnal, palackkal és csavarzárral ellátott jóivású, könnyű, reduktív olaszrizling borokat a balatoni borászok 2016-ban palackozták első évben. A készítőknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük: adott többek között a borok savtartalma, alkoholfoka, illetve vásárolt szőlő esetében a szőlő ára is, amellyel korrekt szőlőfelvásárlási árakat szeretne elérni a két egyesület. A régiós termékkel a kezdeményezés elindítóinak célja az együttes, közösségi gondolkodás kifejezése.
 
Idén 45 pincészet adta le nevezését, hogy elkészíthesse saját, 2017-es évjáratú BalatonBorát. A március 6-án tartott kóstolón a borászok vakkóstolás keretében döntöttek: az előző két évhez képest több, összesen 28 pincészet palackozhat BalatonBort. A tervezett mennyiség 56.300 palack.
 
A 28 pincészet bemutatására az április 26-án tartandó sajtótájékoztatóval egybekötött nyilvános sétálókóstolón, a BalatonBor évjárat premierjén kerül sor.

Megvan az idei Borászok Borásza 5 döntőse

Március 09. 12:00
Befejeződött a 2018-as Borászok Borásza szavazás első fordulója, az alábbi 5 borász került a döntőbe:
 
Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, Tokaj)
Bodó Judit (Bott Pince, Tokaj)
Figula Mihály (Figula Pincészet, Balatonfüred)
Ipacs Szabó István (Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Villány)
Konyári János - posztumusz (Konyári Pincészet, Balatonfüred)
 
Megvan az idei Borászok Borásza 5 döntőse

A hagyományoknak megfelelően a Borászok Borásza kuratóriuma értesítette az 50 jelöltet a részeredményről, egyben felkérte őket a 2. forduló voksainak leadására. A beérkezett szavazatokat a kuratórium összesíti, a 2018. év Borászok Borászának, illetve Borászok Barátjának a neve az április 20-i ünnepélyes díjátadón kerül kihirdetésre.

Magyar krémsajt hódítja meg a Közel-Keletet és a Sajtolimpiát

Március 08. 11:50
„Az Év Terméke” elismerésben részesült az üveges Hajdú krémsajt. A gyártó Kőröstej csoport immár negyedik alkalommal nyerte el a díjat.
Az Év Terméke Díjra minden évben új és innovatív termékekkel lehet nevezni. Ezeket első körben egy szakmai zsűri pontozza, majd a továbbjutókat különböző kategóriákba sorolják. Innentől a fogyasztókon a sor, egy reprezentatív közvélemény-kutatás keretében ők választják ki minden kategória győztesét. Idén sajtkrém kategóriában az üveges kiszerelésű Hajdú krémsajt is a díjazottak közé került, miután a fogyasztók 97%-a elégedett volt a termékkel annak kipróbálása után.

„2017 januárjában kezdtük el forgalmazni az üveges Hajdú krémsajtot, amely az őszi, magyarországi megjelenés előtt már nagy sikert aratott több európai országban és a Közel-Keleten is” – nyilatkozta a díj kapcsán Dr. Riad Naboulsi, a Kőröstej csoport tulajdonosa.
A vállalatnak ez már a negyedik Év Terméke Díja. 2014-ben a Hajdú grillsajt, 2016-ban a Hajdú joghurtsajt, 2017-ben pedig a Hajdú parenyica kapott elismerést. Nemzetközi szinten is elismerésben részesültek nemrégiben a Kőröstej termékei: az ausztriai „Käsiade” Sajtolimpián a Hajdú grillsajt és a Hajdú joghurtsajt szerzett aranyérmet.
 
Aki szeretne többet megtudni a sajtok világáról és arra is kiváncsi, szereti-e a sajt a bort, annak ott a helye az április 27-i Sajt- és borkóstoló tanfolyamon!