Fröccs

Újabb mérföldkőhöz érkezett a pálinka-szabadságharc

Január 11. 08:42
Január 1-jétől adómentessé vált a pálinkafőzés mindazok számára, akik maximum 86 liter, 50 fokos párlatot állítanak elő akár házi, akár bérfőzdei körülmények között – olvasható az Agrárszektoron. Az otthon főzőknek ezentúl nem szükséges a literenkénti 700 forintos adójegyet kiváltaniuk, amennyiben nem lépik túl a jogszabályban rögzített mennyiséget. Ugyanilyen mértékben csökkentek idén a bérfőzdék árai is, mert míg tavaly 1800 forint körüli összeget kellett fizetni egy liter 50 fokos párlatért, mostanra ez átlag 1100 forintra esett. A teljes mennyiséget kihasználó pálinkafőzés éves szinten így 60200 forinttal kerül majd kevesebbe. A magánszemélyek viszont továbbra sem értékesíthetik az így előállított párlatot. 
 
Az elmúlt években az adójegyváltási kötelezettség ellenére is nőtt a nyilvántartásba vett házifőző-készülékek száma, ami 2020 tavaszán meghaladta a 26 ezret. Szakemberek elmondták, miután januártól nagyjából ezer forintba kerül literenként a bérfőzött pálinka, várhatóan sok otthon kísérletező tér majd vissza az ellenőrzött körülmények között készülő minőséghez. A főzdében tavaly egy liter 50 fokos pálinka előállítási ára 1885 forint volt, januártól ez már csak 1150 forintba kerül. Az utóbbi időben azonban a 48 fokost részesítik előnyben, ami literenként 1108 forint. Otthoni körülmények között 350–450 forintba kerülhet egy liter pálinka előállítása.
 

Megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját

December 27. 07:56
A Nemzeti Pálinkakiválósági Programban idén összesen 44 pálinkakiválóságot díjaztak, és megjelent a Pálinkakiválóságok könyve 2020 is. 2014-ben az Agrárminisztérium életre hívta a Nemzeti Pálinkakiválóság Programot, amit a tavalyi évtől az Országos Pálinka és Törkölypálinka Versenytől függetlenül, teljesen önállóan rendeznek meg. A korábbi évekhez hasonlóan a 2020-as verseny lebonyolítása szakmai elnök vezetésével, az Élelmiszergazdasági és -minőségpolitikai főosztály irányításával és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szoros együttműködésével került sor. Az idei versenyre összesen 20 pálinkafőzde, 138 tétellel nevezett, ebből 17 pálinkafőzde 66 tétele került a zsűri elé. A részletes analitikai vizsgálatot a Nébih, az érzékszervi minősítő bírálatot a hagyományoknak megfelelően a magas kvalitású, független szakértőkből álló Pálinkaminősítő Bizottság vakkóstolással végezte. A szakmai zsűri véleménye alapján végül 44 pálinka Pálinkakiválóság, 22 pálinka TOP Pálinkakiválóság minősítést kapott.
 
A tavalyi nagy siker után idén már második alkalommal választották meg a TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül az Agrárminisztérium pálinkáját, amit ezúttal az Árpád és Vadász Pálinkák- Árpád Pálinkatanya Prémium Piros Vilmos nedűje nyert el. A pálinka különlegessége nemcsak gyümölcsösségében rejlik, hanem abban, hogy 2016-ban már megkapta az ország pálinkája címet. Nagy Árpád, a békéscsabai Árpád és Vadász Pálinkák tulajdonosa a díjátadón elmondta, a főzdénél a pálinkakészítés tudománya öt generációra nyúlik vissza, a pálinka iránti szenvedély elengedhetetlen része az életüknek.
 
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkészült a Pálinkakiválóságok Könyve 2020 című kiadvány, amit elektronikus formában a www.nemzetipalinkakivalosag.hu oldalon lehet elérni, de hamarosan nyomtatott formában is megjelenik.

Rendhagyó borverseny zajlott Miskolcon – íme az eredmények

December 15. 09:09
A Miskolczi Borbarátok Társasága Egyesület évente a karácsonyi ünnepek előtt igyekszik letesztelni a Miskolcon található borkínálat minőségét, ár-érték arányát, hogy ajánlásukkal minél finomabb, jó minőségű borok kerülhessenek az ünnepi asztalokra. Az idei Miskolci Hunnia Bor Rangolás borverseny rendhagyó módon COVID-biztosan került megrendezésre az online térben.

A verseny azért számít rendhagyónak, mert a mintákat nem a pincészetek nevezik, azokat az egyesület tagjai válogatják az áruházláncok polcairól. Mint arra a közleményükben felhívják a figyelmet, a széles merítés ellenére egyik boltban sem találtak Bükki borvidékről származó borokat, ezért ott a borászoknál közvetlenül megvásárolható mintákat vették be a borsorba.

„A korábbi évekhez hasonlóan a legnagyobb választék még mindig az Auchanban volt. Évek óta a Metroban lehetett levenni a polcról nagy biztonsággal megfelelő minőségű, jó ár-érték arányú borokat, de az idén ebben a versenyben a Lidl nyert, amely eddig nem volt a mezőny legjobbja” – írják.

A Miskolci Hunnia Bor Rangolás abszolút győztese és a vörös kategória első helyezettje a Bodri Pincészet 2018-as Franci Cabernet Franc-ja. A fehér kategóriában a legjobbnak Kamocsay Ákos 2017-es Premium Olaszrizlingje bizonyult, desszert kategóriában végül a Holdvölgy Pincészet Eloquence 2010-es szamorodnija kapta a legtöbb pontot, a rozáknál a Lisicza Borház 2020-as Néró Rozé-ja szerepelt a legjobban.

Mint összefoglalójukban írják, szerencsére már jó eséllyel lehet 1400 és 2000 forint között jó minőségű fehér-, rosé- és vörösborokat vásárolni. Az idei évben három kategóriában is az alacsonyabb árfekvésű borokból került ki a legjobb értékelésű bor.
 

Gesztenyepüréket, gesztenyemasszákat teszteltek: melyik legjobb?

December 12. 09:30
Az ünnepekre készülődve a Szupermenta program tesztjében 22 gyorsfagyasztott gesztenyepürét és 5 gesztenyemasszát vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben találtak.
 
A családok karácsonyi asztalára gyakran kerül olyan desszert, amelynek alapvető hozzávalója a gesztenyekészítmény. Éppen ezért az idei év utolsó Szupermenta terméktesztjén – immár az ünnepekre készülve – ezek gyorsfagyasztott változatai kerültek a középpontba.
 
A tesztben résztvevő 27 terméket alapos minőségi és élelmiszerbiztonsági vizsgálatnak vetették alá a szakemberek a Nébih laboratóriumaiban. Az analízis kiterjedt többek között a hamisítás, a zsír-, hamu-, víz-, héj-, cukor- és homoktartalom, valamint a savfok paraméterekre, továbbá növényvédőszer-maradék és mikrobiológiai vizsgálatok is zajlottak. A termékeken összesen 10187 laboratóriumi paramétert vizsgáltak.
 
Megnyugtató, hogy élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben találtak a szakemberek, egyéb hibák azonban előfordultak a gesztenyekészítményeknél. A jelölések vizsgálatakor például problémák mutatkoztak a termékek megnevezésével és a tápértékjelöléssel kapcsolatban, továbbá az egészségre, a tápanyag-összetételre és „cukormentességre” vonatkozó állítások közül is volt, ami nem stimmelt. 7 termék esetében jelölési hibák miatt figyelmeztetésben részesülnek az élelmiszer-vállalkozók.
 
A laboratóriumi vizsgálat során az egyik gesztenyepüré víztartalma és savfoka is meghaladta a megengedett felső határértéket, míg két gesztenyemassza és egy gesztenyepüré esetében a víztartalom, egy gesztenyepürénél pedig a cukortartalom volt a megengedettnél magasabb. Egy gesztenyepüré „alulteljesített” a teszten: ennek a hamutartalma nem érte el a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt minimum értéket.

Összesen 6 termék esetében– 4 terméknél jelölési és minőségi hiba együttes jelenléte, 2 termék esetében pedig minőségi hiba miatt –élelmiszer-ellenőrzési bírságot szabnak ki a hatósági felügyelők, melynek összege 1.200.000 forint. A szabályszegő élelmiszer-előállítóknak és forgalmazóknak ezúttal is határidővel ellátott intézkedési tervet kell készíteniük a hibák kijavítására.
 
A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Az ínyenc bírák a gyorsfagyasztott gesztenyemasszák rangsorában a „Maroni Natúr gyorsfagyasztott gesztenyemassza cukor és aromák hozzáadása nélkül” terméket juttatták a dobogó legfelső fokára. A gyorsfagyasztott gesztenyepürék versenyében pedig a „Fine Life gyorsfagyasztott gesztenyepüré, 72% gesztenyebél tartalommal” érdemelte ki az első helyet.
 
További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.
 

Mennyi zöldséget és gyümölcsöt kell(ene) ennünk naponta?

December 03. 10:48
A 2000-es évek elejéhez képest nőtt a fogyasztás mértéke, mégis hozzávetőleg csak a felét fogyasztjuk annak, ami a napi előírt átlag lenne - derül ki a citygreen.hu közleményéből. A kisgyerekes családok is alig érik el a napi 300 gramm friss gyümölcs és zöldség fogyasztást naponta.

Zöldségfogyasztás tekintetében a legutolsók vagyunk Európában, a hazai lakosság mindössze 30%-a fogyaszt naponta zöldséget. Az első Írország 84%-kal, de öt ország kivételével mindegyik Európai Uniós állam eléri az 50%-ot. Gyümölcsfogyasztás tekintetében kicsit jobb a helyzet, de a 40% sem számít jó eredménynek. Nem meglepő, hogy e tekintetben a mediterrán országok vezetnek, ahol a lakosság 70-80%-a fogyaszt naponta legalább egyszer gyümölcsöt, de a skandináv országok is elég elől végeznek ezen a listán.

A szükséges napi vitamin-, ásványi anyag és rostbevitel fedezése miatt legalább 4 adagot, vagyis min. 400 grammot kellene fogyasztanunk, de a szakemberek 600 gramm körüli mennyiséget javasolnak. Ennek a mennyiségnek 1/3 része gyümölcsből, 2/3 része pedig zöldségből kellene, hogy álljon. Szinte mindegy is, hogy milyen formában fogyasztjuk a zöldségeket, a legfontosabb, hogy változatosan táplálkozzunk, mivel az egyes zöldségek és gyümölcsök szénhidrát, rost, fehérje, zsír, vitamin és ásványi anyag értékei nagyon változók.

Több bort iszunk a koronavírus-járvány kitörése óta. De mennyivel?

November 25. 13:48
Több bort fogyasztunk a koronavírus-járvány kitörése óta, és jellemzően otthon tesszük ezt – derül ki abból az online kutatásból, amelyet 1309 ember megkérdezésével készített októberben és novemberben a 2019-ben Év Bortermelője díjjal kitüntetett Koch Csaba. Erősödik a webshopból történő vásárlás, akár közvetlenül a termelőtől. A legnépszerűbb árkategória a kutatás szerint az 1000-2000 forintos tartomány.
 
A megkérdezettek 34 százaléka rendelt már bort webshopból az elmúlt hónapokban, akár borkereskedéstől, akár direktben, a termelőtől – derül ki abból az online kutatásból, amelyet 1309 ember megkérdezésével készített októberben és novemberben az Év Bortermelője díjjal kitüntetett Koch Csaba.

A többség még mindig személyesen szerzi be kedvenc nedűjét: 37,8 százalék elsősorban szupermarketben, 18,4 százalék pedig borkereskedésben vásárolja meg.

A megkérdezettek 12 százaléka úgy nyilatkozott, változtak borfogyasztási szokásai a koronavírus-pandémia kitörése óta: több bort fogyasztanak, ám jellemzően otthon. Naponta ugyanakkor csupán 6 százalék iszik bort, a legtöbben (50,1%) hetente 1-2 alkalommal nyitnak palackot.

„A kutatás alapján a fehérbor a legnépszerűbb kategória; a válaszadók 62,4 százaléka fogyaszt szívesen különböző fehérborokat. A vörösbor a második helyezett (59,6%-kal), a rozé pedig a 3. helyen végzett 49,8 százalékkal. Elmondható, hogy az elmúlt időszakban a némileg visszaszorult a rozé fogyasztás, de még mindig nagyon népszerű. A vásárlók körében az első helyen a száraz kategória, a második pedig az édes bor végzett” – tájékoztat Koch Csaba.

A válaszadók több mint fele 1000-2000 forint közötti összegért választ bort legszívesebben, és összességében a válaszadók 88 százaléka 3000 forint alatti árfekvésű terméket preferál. Amennyiben ajándékba választunk bort, egy kicsit gálánsabbak vagyunk: a legtöbben (39,2%) 2000-3000 forint közötti árfekvésű terméket vásárolnak, 18,8 százalékuk pedig akár 5000 forintig is elmegy.

„A fogyasztók többsége úgy véli, hogy nem feltétlenül van szoros összefüggés a bor ára és minősége között, ezért a választás leggyakrabban a közép árkategóriájú jó minőségű borokra esik. A vásárlók számára a bor kiválasztásának legfontosabb szempontjai: a név, a márkaismertség, a bor címke és a borászat elnyert díjak feltűntetése a palackon. A felmérés eredménye alapján a fogyasztók 80 százalékánál döntő szempont a bor vagy a borászat díjnyertes minősítése. A vásárlási szokások alapján kijelenthető, hogy a megkérdezettek nagy része előnyben részesíti a magyar borokat a külföldi borokkal szemben (a válaszadók 44,7%-a nem fogyaszt külföldi bort); ami rendkívül örömteli eredmény a magyar borok számára” – mondja a felmérés kapcsán Evans Victoria, a 2020-as év Sommelier Bajnoka.
 

Megszületett az év bejglije

November 23. 15:31
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén hagyományteremtő céllal hirdette meg az Év Bejglije versenyt. Az Ipartestület népszerű szakmai versenyei – az Év Fagylaltja és a Magyarország Tortája versenyek – mellett ennek a megmérettetésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre és népszerűsítse a kézműves bejglit az igazi minőséget kereső fogyasztók körében.

„Hagyományos diós”, „Hagyományos mákos” és „Ínyenc” kategóriában lehetett nevezni a versenyre.

Az Ínyenc kategóriában bármely olyan ízesítésű és töltelékű bejglivel lehetett nevezni, aminek a jellegét meghatározó alapanyaga szerepel az Élelmiszerkönyv irányelvében felsorolt felhasználható anyagok között. Ebben a kategóriában indulhattak a vegyes töltelékű, különleges bejglik is.

A három kategóriában összesen 56 bejglit kóstolt és értékelt a neves szakmai zsűri. A zsűri tagjai voltak:
  • Auguszt József cukrászmester, az Auguszt Cukrászda tulajdonosa, a zsűri elnöke
  • Kovács Sándor cukrászmester a Gerbeaud korábbi legendás cukrászséfje
  • Pataki Ádám cukrászmester az érdi Pataki Cukrászdából
  • Nagy Péter cukrászmester a Szamos Marcipán cukrászséfje
  • Harsányi Levente rádiós, televíziós műsorvezető, és egyben cukrász kolléga

Íme a versenyeredmények:

Hagyományos diós kategóriában:
  • Aranyérmes, az Év Diós Bejglije díj nyertese: Karl Zsolt – Karl Cukrászda, Dunaharaszti
  • Ezüstérmes: Szurgent Péter – Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda, Budapest
  • Bronzérmes: Nagy László – Marcipán Cukrászda, Dunaföldvár

Hagyományos mákos kategóriában:
  • Aranyérmes, az Év Mákos Bejglije díj nyertese: Pass Szilvia – Aranyalma Cukrászda, Székesfehérvár
  • Ezüstérmes: Szurgent Péter – Szurgent Kézműves Fagylaltozó és Cukrászda, Budapest
  • Bronzérmes: Berecz Attila – Máksüti Kézműves Cukrászda, Piliscsaba
  
Ínyenc kategóriában:
  •  Aranyérmes, az Év Ínyenc Bejglije díj nyertese: Angyali bejgli – Urbán Ildikó – Ildikó Cukrászda, Szarvas
  • Ezüstérmes: Csemege diós – Karl Zsolt, Karl Cukrászda, Dunaharaszti
  • Ezüstérmes: Vörösboros aszaltszilvás bejgli almacukorral – Kádár Ferenc – Temesvári & Kádár Cukrászat és Pékség, Tiszanána
  • Bronzérmes: Csemege mákos-meggyes - Karl Zsolt, Karl Cukrászda, Dunaharaszti

 

Egy vörösboros szaloncukor is nyert az Év Szaloncukra versenyen

November 22. 09:50
Idén először rendezték meg civil kezdeményezésként az Év Szaloncukra versenyt. A megmérettetésre az összes hazai gyártó meghívást kapott és szabadon dönthettek, hogy részt vesznek-e, illetve, hogy a teljes szaloncukor kínálatukból hányat indítanak el a versenyben.

A zsűrizésben az Év Szaloncukra Facebook és Instagram követői közül többeknek is lehetőséget biztosítottak a kóstolásra, de mellettük a Szeretem a csokit YouTube csatorna videós párosa a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, a CÖLI lisztérzékenyeket képviselő egyesület és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Az Év Szaloncukra verseny első helyén a kiskunlacházi Demeter Chocolate sós-karamellás szaloncukra, második helyen a gyulai Kézműves Cukrászda kókuszkrémes szaloncukra, míg a harmadik helyen a maklári Stühmer pisztácia krémes szaloncukra végzett.
 
A versenyen több alkoholos szaloncukrot is díjaztak. Második lett kézműves kategóriában a Demeter Chocolate Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukra, míg a  Damniczki cukrászda vörösboros-málna (benne szekszárdi merlot-val) szaloncukra az év laktózmentes szaloncukra címet nyerte el.
 
A díjazottak:
 
Az Év Szaloncukra győztesei:
1. Demeter Chocolate - sós-karamellás szaloncukor
2. Kézműves Cukrászda (Gyula) - kókuszkrémes szaloncukor
3. Stühmer - pisztácia krémes szaloncukor
 
Az Év Kézműves szaloncukrai:
1. Kézműves Cukrászda (Gyula) - mogyorónugátos tejcsokoládés szaloncukor
2. Demeter Chocolate - Irsai Olivér szőlőpálinkás szaloncukor
3. Sulyán Cukrászda - sós-tökmagos fehércsokoládés trüffel szaloncukor
 
Az Év Cukormentes szaloncukrai:
1. Sulyán Cukrászda - mandulás-aszalt szilvás-diós étcsokis szaloncukor (édesítőszert sem tartalmaz)
2. Stühmer - mogyorókrémmel töltött tejcsokoládé szaloncukor
3. Tesco Finest - mandulás-csokoládés szaloncukor
 
Az Év Laktózmentes szaloncukrai:
1. Damniczki Cukrászda - vörösboros-málna (a szekszárdi Mészáros Pál Pincészet Merlotjával) szaloncukor
2. Lissé - Lissé Fitt Rumos-kakaós szaloncukor
3. Chocco Garden - banánhabos szaloncukor 
 
Az Év gluténmentes szaloncukrai:
1. Upper Bars - belga étcsokoládéba mártott narancsos szaloncukor
2. Majomkenyér - mogyoróvajas szaloncukor
3. Szerencsi - Paleobon mogyorókrémmel töltött szaloncukor
 
Az Év szaloncukra 499 Ft/100g alatti árkategóriában:
1. Tesco - karamell krémmel töltött szaloncukor
2. Dolcetta - Csendes Éj - Rumos-kakaós szaloncukor
3. Auchan - tejkaramellás szaloncukor
 
A legjobb zselés szaloncukor:
Chocco Garden - meggyes szaloncukra szaloncukor
 
Az Év Új Íze:
Piros Mogyorós - kókusz (egész mogyoróval a közepén) szaloncukor
 
A gyerekek kedvence: 
esco banános-ropogós és málnás-robbanócukorkás szaloncukor
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Alkoholizmusáról vallott a színész

November 19. 08:10
Az Elviszlek magammal történetének legújabb részében Nagy Zsolt színész mesélt függőségéről. Arról, hogyan váltak alkoholproblémái szinte észrevétlenül egyre súlyosabbá, és mit okozott ez a kapcsolataiban. Az Örkény István Színház művésze, aki a Viszkis szerepével tett szert országos ismertségre, az epizód nyári forgatása során már egy hónapja tiszta volt, a történetével pedig szerette volna felhívni a figyelmet a segítségkérés fontosságára, és reményt adni azoknak, akik hasonló nehézséggel küszködnek.
 
A teljes beszélgetés megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=a7qtvklhnfI&feature=emb_title