Első megközelítésben a legtöbben tragédiaként élik meg, hogy Magyarországon támogatással csökkenthető a szőlőterület nagysága. A rendszerváltás óta kényszerű szemlélői vagyunk a területcsökkenésnek, amely nem egy fejlődő borpiacra enged következtetni. Mások azonban éppen ellenkezőleg vélekednek erről a lehetőségről. A gazdaságtalanul művelhető szőlőterületek esetén, vagy az időssé váló tulajdonosok számára a kivágási támogatás lehetőség arra, hogy befejezzék tevékenységüket, és a szőlőterületüket ne a gaz verje fel. A kivágási támogatás igénye első alkalommal a 2004. évi szüretet követően merült fel a szakmai szervezetek részéről, amikor az azt megelőző évekhez képest igen kimagasló (5,2 millió hl), de minőségben csak átlagos, vagy átlag alatti termés kerülhetett a pincékbe. A jelentős mennyiségű termés hatott a szőlő-felvásárlási árakra is. A hazai borpiacot megterhelő nehéz szüretet követően, és a hasonló helyzetek elkerülése érdekében a kivágási támogatás alkalmazása az egyik lehetőség volt. Annak megítéléséhez, hogy a kivágási támogatás alkalmazására volt-e egyáltalán szükség, érdemes megvizsgálni, hogy ebben az időszakban volt-e támogatás nélküli kivágási igény, illetve a telepítések hogyan alakultak 2004-2008 között. A számokból egyértelműen kitűnik, hogy a kivágás iránt jelentős igény volt támogatás nélkül is, igaz, hogy a telepítés iránt is növekvő igény mutatkozik. Ez a hazai borpiaci átszerveződését mutatja: akik már nem tartják gazdaságosnak a szőlőtermelést, azok kivágnak, ugyanakkor növekvő számban vannak azok, akik ültetvényfelületüket bővítenék. Az egyenleg még mindig negatív, Magyarország szőlőültetvény felülete csökken, de ehhez a kivágási támogatásnak csak annyiban van köze, hogy a kivágások végrehajtásának szándékát előrehozta. A telepítések az EU-csatlakozást követően 2007-ben haladták meg először a kivágások mértékét, ami a szőlőültetvények szerkezetátalakítási és -átállítási támogatások keretösszegének növekedésével is magyarázható.