Etyek-Budai borvidék

A Dunántúl északi részén fekvő öt, kisebb területű borvidék (Etyek–Buda, Mór, Neszmély, Pannonhalma és Sopron) a Felső-Pannon Borrégiót alkotja. Napjaink borkedvelőinek az ötös fogat minden tagja kedves ismerősként köszön vissza, a Törley-pezsgők okán talán a főváros szomszédságában fekvő Etyek–Budai borvidék a legismertebb.
 
Történelmi vonatkozások
Bár ez a terület borvidéki rangot csak 1990-ben kapott, a szőlőtermesztésnek több évszázados hagyománya van itt. Elsősorban a pezsgő alapbor termelése volt jellemző a vidékre, a híres Törley-pezsgők is etyeki alapborból készültek a XIX. század végétől. Megtekintésre érdemes körpincék, valamint szép sváb házak maradtak fenn Etyek környékén, sokban még ma is láthatók értékes, régi borászati eszközök. A borvidék a főváros közelségét kihasználva fejlődik tovább.

Az egykori Buda környéki borvidék valaha a Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalában elterülő hegy- és dombvidék szőlőit foglalta magába. Ez a vidék a történelem előtti időkben is lakott volt. Négy fő körzetre oszlott: Szentendrei szőlők, Budai szőlők (óbudai, Sashegy környéki), Promontori szőlők, Tétényi szőlők.

Az Árpád-házi királyok idejében már virágzott a szőlőtermesztés, az itt élő emberek megélhetésének fő forrásává vált.

Sok szerb (rác) telepedett le ezen a környéken. Ennek köszönhetően a török hódoltság után többségében vörösbor készült. Európai hírre tett szert a Buda-Sashegyi Kadarka, amit Fekete kadarkából készítettek. A sok háború jelentősen meggyérítette a szőlőket. A törökök kiűzése után német nemzetiségű szőlőművelők is telepedtek le. A promontori szőlőtulajdonosok 1736-41. évi névsorában szereplő 572 névből 309 német hangzású, ami tudatos német betelepítésre enged következtetni. 192 név szerb és csak 50 magyar a névsorban. A Duna kiváló szállítási lehetőséget biztosított, így a borok tárolására nagy pincék épültek, amelyek többsége ma is működik.

1830 körül a nagyvárosokban a lakosság inkább a fehérbort kereste (változtak a borfogyasztási szokások is), a budai vidéken is arra kényszerültek, hogy egyre több fehérborszőlő-fajtát telepítsenek.

1890-ben a filoxéra szinte teljesen elpusztította az ültetvényeket. A szőlőkultúra újbóli felélesztése még nem a várt sikert hozta. A szőlőtelepítésekkel párhuzamosan csonthéjas gyümölcsöket kezdtek el ültetni, a gyümölcsösök lassan kiszorították a szőlőskerteket.

Etyek szőlőinek története is hasonló utat járt be azzal a különbséggel, hogy a XIX. század közepén a Vál-völgyi uradalmi szőlészetek hírnevet szereztek a korszerűsítéseikkel, újításaikkal. A pákozdi, sukorói, nadapi, velencei szőlőhegyek is jó minőségű fehérbort adnak. A sajátos ökológiai viszonyoknak, a talaj magas mésztartalmának és a szeles fennsíkoknak köszönhetően rendszerint egészséges a szőlő, a pezsgőgyártáshoz ideális, nagy savtartalmú alapanyag terem ezen a borvidéken. A kedvező gazdasági helyzet miatt a szőlőtermesztés uralkodó maradt.
 
A Velencei-tó környéki szőlőterületek a borvidék legdélebbi részét képezik. A körzet legészakabbi települése Pázmánd, a legdélebbi Gárdony; a legnyugatabbi települése Pákozd, a legkeletibb Kápolnásnyék. Ide tartozó borvidéki települések még: Nadap, Sukoró és Velence.

Jellemző szőlőfajták
A borvidéken elsősorban fehérbor készül. Legnagyobb területen chardonnay-t és Irsai Olivért találunk, de jelentős fajta az olaszrizling, a szürkebarát, a sauvignon blanc és a rajnai rizling. Kékszőlőből, a „sámpájni” minta nyomán, a pinot noir a jellemző.

Földrajzi behatárolás, éghajlat, fekvés, talaj
Az Etyek–Budai borvidék a Dunántúli-középhegység északkeleti területein, a Gerecse-hegység déli részétől a Velencei- és a Budai-hegységig húzódik. Az elnevezés kissé félrevezető, a körzetnek ugyanis nincs kapcsolata a 600 éves múltra visszatekintő, Szentendrétől Tétényig a Duna partvonalán elterülő szőlőterületekhez, amit Buda-környéki borvidékként definiáltak. A jelenlegi borvidék közigazgatásilag három megyéhez (Komárom-Esztergom, Pest és Fejér) tartozik.

Klímája a magyarországi átlaghoz képest hűvösebb, az évi középhőmérséklet 9-10 fok körül van. Ez az egyik közös pont Champagne borvidékével, ami miatt a magyar pezsgőgyártás Budafokon, régi nevén Promontorban találta meg a bölcsőjét. A pezsgő készítéséhez korai szürettel elérhető, magas savtartalommal bíró alapanyagra van szükség, amihez a hűvös klíma nélkülözhetetlen. Szintén kedvező Budafokon a relatív magas és állandó páratartalmú és hőmérsékletű, a borok tárolására alkalmas hegyoldali vájatok sora, ami napjainkra egy 45 km-es pincerendszert ölel fel. A gazdaságossághoz hozzájárulnak a jó szállítási lehetőségek, a közút, a vasút, a dunai hajóút és a főváros közelsége meghatározó.

Az intenzív légmozgás ugyancsak hűti a nyári melegben felhevült szőlőnövényt, ezzel biztosítva a hosszabb tenyészidőszakot, a biztonsággal felépülő savstruktúrát, kiemelkedő termelési biztonság mellett. A széljárás csökkenti a fagykárokat és a gombás betegségek elterjedését. A lisztharmat és a szőlőperonoszpóra számára kedvezőtlen levegős, hűvös mikroklíma miatt  alacsony a vegyszerhasználat, ami idő- és pénzmegtakarítást is jelent. A borvidékhez tartozó Váli-völgy hazánk legszelesebb bortermő vidékeinek egyike.

A talaj mésztartalmú barna erdőtalaj, amely mészkő alapon alakult ki. A borvidéken belül a körzetek mészkő összetétele földtörténeti szempontból más és más időszakban keletkezett, de a mészkő gazdag kalciumtartalma mindenütt jelen van, ami a borok stabil savháztartásának egyik fontos pillére. A budai körzetben a triász dolomit és dachsteini mészkövei a legidősebb kőzetek. A szűk értelemben vett etyeki körzet legidősebb, és egyben legfontosabb képződménye a középső miocén szarmata földtörténeti kor laza pórusos mészkő képződménye. Ez az a mészkő, amiben a korábban említett híres etyeki pincesor található. A mészkő alaptalajra pleisztocén lösz, homokos–agyagos, helyenként futóhomok települ. Ezzel ellentétben a Velencei-hegység egésze mélységi magmás eredetű, karbon időszaki kristályos gránitkőzetből áll.
 
A borvidék területe
A teljes szőlőkataszteri terület 5600 hektár körül alakul, amiből majd’ 4 ezer hektár első osztályú besorolást kapott. Ebből a jelenlegi termőhely 1600 hektár körül mozog, aminek 80-85 %-án fehérszőlő terem. 
 
Fontosabb borászatok
  • Hernyák Birtok
  • Etyeki Kúria
  • Rókusfalvy Birtok
  • György-Villa Pincészet
  • Anonym Pince
  • Kovács Pince
  • Debreczeni Pince
  • Vabrik Pincészet
  • Nyakas Pince
  • Velence Bor
  • L. Simon Borászat
Jelentősebb települések, látnivalók
  • Etyeki körzet: Alcsútdoboz, Biatorbágy, Bicske, Budafok, Csabdi, Etyek, Felcsút, Gyúró, Kajászó, Martonvásár, Tordas, Vál
  • Budai körzet: Budajenő, Budakeszi, Pilisborosjenő, Telki, Tök, Üröm településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.
  • Velencei-tavi körzet: Gárdony, Kápolnásnyék, Nadap, Pákozd, Pázmánd, Sukoró, Velence
 
Bicske
Ezen a területen bronzkori, kelta és római kori települések is voltak. Református temploma eredetileg gótikus stílusban épült a XV. században. További műemlékek: XVIII. századi Batthyány-kastély, klasszicista Batthyány-mauzóleum, csillagvizsgáló.

Budajenő
A községben XV. századi temetőkápolna található.

Nadap
Az 1760 körül épített templomában keresztelték meg Vörösmarty Mihályt, az egyik legnagyobb magyar költőt. A templomot 1904-ben neogót stílusban átépítették.

Pákozd
A Pákozd és Sukoró közötti területen a neolitikumból származó településeket tártak fel. A tó északi partja a bronzkorban is lakott volt. A környéken kelta szentélyt is találtak. A középkori eredetű katolikus templomban római kori sírkő van befalazva.

Pázmánd
A középkori eredetű római katolikus templomot 1719-ben alakították át. Az itt látható, XVIII. század eleji kastély eredetileg jezsuita rendháznak épült.

Sukoró
A református templom a XIX. század elején épült. A Néprajzi Házban lakberendezési gyűjtemény látható.

Vál
A XVIII. század végi Ürményi-kastély késő barokk stílusú. A római katolikus templom klasszicista stílusban épült. Mellette áll a XV. századi gótikus templom megmaradt tornya a csúcsíves ablakokkal. A közeli Vadász-völgyi kis erdészlakban töltötte gyerekkorát Vajda János (1827-1897) a XIX. század második felének egyik legnagyobb magyar költője.