A bükki leányka is oly illatos, mint a mátrai és egri testvérei

Borászportál
2021. augusztus 03., 11:08


A Felső-Magyarország borrégióban az Eger és Mátra mellett megbújó harmadik „kistestvér” a Bükk. Kissé háttérbe szorul, pedig klíma- és termőtalaj-adottságai Eger méltó társává teszik, sőt az elmúlt évtizedekben Eger „szolgálója” is lett, hisz az egri bortermeléséhez a felvásárolt szőlők egy része a bükki borvidékről érkezik.
 
A bükki leányka is oly illatos, mint a mátrai és egri testvérei
fotó: winesofa.com
A bükki borvidék a Bükk hegység déli lábánál, Eger és Miskolc között terül el hosszan a lankásabb, hegylábi területen. A teljes borvidék termőterülete a legnagyobbak között található, nagyságrendileg 17 ezer hektár. Ennek több mint 85%-a első osztályú területbesorolást kapott, így némileg meglepő, hogy mindösszesen ezer hektárnyi a szőlővel betelepített művelt ültetvény, amivel viszont a legkisebb borvidékeink közé tartozik.
 
A hegy vonulata észak felől véd a hideg szelektől, így kedvező mikroklíma alakulhatott ki a déli, délnyugati lejtőkön. Éghajlata így is kevésbé kiegyenlített, egy-egy kemény tél komolyabb fagykárokat is okozhat, amivel szemben a 150 méternél magasabb tengerszint feletti magasság és a jó fekvés nyújthat védelmet. A Bükkalja szélárnyékos fekvése miatt kevesebb csapadékot kap, mint északi előtere, hiszen a csapadék már a magashegységben lehullik. A területen nyáron emiatt jelentős a vízhiány. A Miskolc és Nyékládháza környéki dűlőkben mégis gyakran mondogatják, hogy „fázik a szőlő lába” – azaz nem melegszik át nyáron eléggé a talaj ahhoz, hogy a szőlő gyökerei felmelegedhessenek. Ez részben magyarázat a környék borainak eleven, szép savszerkezetére is.
 
Földtani viszonyok tekintetében változatos tájnak számít. Északon, a Bükk-hegység lábánál triász és jura kori kőzetek, fekete agyagpala és mészkő dominálnak, bár itt nagyon kevés szőlőskert található. Délebbre, az egri borvidékhez hasonlóan, miocén riolittufa övezet húzódik, amelyet pannon kori agyag, homok, lignit (erős, fás szerkezetű szén) fed. A terület legfiatalabb földtani képződménye a lösz. A riolittufán fekete nyiroktalajok alakultak ki, máshol barnaföldeket és agyagbemosódásos erdőtalajokat találunk. Minél délebbre távolodunk a hegységtől, annál inkább a csernozjomos barna erdei és mezőségi talajok válnak uralkodóvá. A Bükk déli, tereplépcsős felépítésű előhegyei alacsony szögű lejtőikkel kedvező domborzatot képeznek akár nagyüzemi szőlőtermeléshez is.
 
A riolittufa pincesorok mélyén
 
Bizonyos, hogy a vadszőlő is megtermett a vidéken, de a kultúrnövény termesztéséről fennmaradt első feljegyzések a 14. századra tehetők. Később, a 16. században II. Ulászló király megerősítette Miskolc borkereskedelmi és borszabadalmi jogát: „Miskolcon idegen bort nem árulhat, aki ez ellen vét, a bévitt bort elveszíti.” A 18. században az Avason pincerendszer épült több mint ezer pincével, ezek belseje nemespenésszel borított. Borászati szempontból a pincék komoly értéket képviselnek, a hőmérséklet egész évben stabilan 8 és 12 fok között van. Amellett, hogy a pincék kellően szárazak voltak, a „léleklyukak” a szellőztetést is biztosították. Mindez, hasonlóan a tokaji pincékhez, hosszabb tárolást, palackérlelést tett lehetővé. Ezekben a pincékben még tokaji borokat is tároltak, így egyfajta logisztikai központnak is tekinthetjük őket, hiszen innen vitték a borok többségét exportra. Az 1700-as évek legvégén Miskolc boreladásból származó bevétele talán ezért is tudta megelőzni a soproni, ruszti és a tokaji borból származó bevételeket. A filoxérajárvány idején Bükköt is nagy károk érték, a kivágott ültetvények helyei ráadásul részben beépítésre kerültek. A 20. században a borvidék ezzel együtt nagy mennyiségben készített alapborokat pezsgőhöz.
 
A Bükkalja korábban az azóta már megszűnt miskolci borvidék része volt, 1970-ben vált önállóvá. A borvidék önálló piaci jelenléte szinte elenyésző, inkább Eger hátországának számít, sok szőlőt vásárol fel innen a „szomszéd”. A termőhely olyan mértékben megegyezik az egri területekkel, hogy jogos a feltételezés, nem egy egri palack címkéjén a bükki borvidék feltüntetése lenne indokolt.
 
 
A bükki leányka is oly illatos, mint a mátrai és egri testvérei
fotó: Borkollégium, Bortankönyv 1. 
 
Ha elindulunk a borvidék bármely településén, szinte azonnal pincesorokba botlunk. A legismertebbek Cserépfalu, Bogács, Cserépváralja vagy Tibolddaróc utcáin találhatók. A borvidék egyik legnépszerűbb, település szintű bora a tibolddaróci olaszrizling. Tibolddaróc Egertől 26 km-re fekvő, mintegy 1300 főt számláló település. Területe már a kelta időkben is lakott volt. A névadó „Tibót”, egy 1300-as évekbeli egyházi adózási irat – tizedjegyzék – szerint az ő birtoka volt itt. A település nevének második fele valószínűsítüleg a környék erdeit felvigyázó darócra utal, ami annyit tesz erdész, királyi vadőr. Az iratok alátámasztják, hogy a gabona és pálinkafőzés mellett a település a 16–19. században szőlőfeldolgozásban jeleskedett főleg. A falu az Avashoz hasonlóan nagy kiterjedésű, háromszintes pincerendszerrel rendelkezik, üregei a török hódoltság alatt „barlanglakásként” funkcionáltak, a pusztító portyázások során menedéket jelentettek.
 
Az 1000 hektár 60%-a fehérszőlő, elsősorban leányka, chardonnay, cserszegi fűszeres, olaszrizling, zenit és zöldveltelini terem itt. A kékszőlők közül a népszerű világfajták mellett a kékfrankos a legelterjedtebb. A borvidék borait könnyedség, üdeség, gyümölcsösség jellemzi, elegáns savakkal kísérve. A borok savháztartása alátámasztja a korábban említett tényt, hogy kiváló pezsgőalapborok készülhetnek itt.
 
Leányka: A leányka származása nem egyértelmű, legnagyobb valószínűséggel Moldáviához köthető. A magyar borvidékek közül Bükk, Eger, Mátra, Neszmély és Mór az otthona. A fürtje vállas, tömör, teljes beérésében színe barnássárga. A héj vékony, de rágós. Amíg meszes talajokon elegáns savszerkezettel bír, addig a vulkanikus talajon a savak lágyabbak. A homokon termettek nem rendelkeznek magas minőséggel, inkább házasításra alkalmasak. Megfelelő évjáratokban, magas alkoholtartalommal és magasabb cukorral komplexebb borokat adhta. Hozamkorlátozással az eltarthatósági potenciál eredményesen növelhető, így meghálálja a kishordós érlelést. Illatában virágos mező, akác díszítéssel. 
 
A bükkaljai borút vidékének ékei a riolittufába vájt pincék, amelyeket a kőfaragó mesterek faragásai díszítenek. A kistelepülések, mint Bogács (600 riolittufa pince), Bükkzsérc, Cserépfalu (450 riolittufa pince), Kács, Kistokaj, Szikszó, Nyékládháza és Tibolddaróc (1000 riolittufa pince) borászai mind azon dolgoznak, hogy a Bükk megkapja a neki kijáró elismerést.
Winelovers borok az olvasás mellé