Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Ma 11:00

Május elseje reggelén rendkívüli hideg érte el az Alföldet, amilyenre évtizedek óta nem volt példa. A térség mintegy 23 ezer hektárnyi szőlőültetvényének közel 80 százaléka teljes, 100 százalékos tavaszi fagykárt szenvedett – erről az Agrárszektor Koch Csaba borásztól, a Hajós-Bajai borvidék elnökétől értesült. Elmondása szerint ez a hazai szőlő- és borágazatban közvetlen termelési értékben legalább 30 milliárd forintos veszteséget jelent. Hozzátette: a már eddig is nehéz helyzetben lévő szektor számára ez óriási csapás, amely számos család megélhetését sodorja veszélybe.
Soha nem látott kár érte a magyarországi szőlő-bor ágazatot, amelynek éves közvetlen termelési értéke 100 milliárd forint
– tájékoztatta az Agrárszektort Koch Csaba.
Kifejtette, hogy május elsején nemcsak az országos, 86 éves hidegrekord dőlt meg, hanem az Alföld szőlőterületeinek jelentős része is súlyosan károsodott: a több mint 23 ezer hektárnyi ültetvény közel 80 százalékán teljes fagykár keletkezett. Ez összességében legalább 30 milliárd forintos kiesést okoz a szőlő-bor ágazatban.
A Hajós-Bajai borvidéken a 1800 hektárból több mint 1500 hektár érintett, míg a Kunsági borvidéken a 20 ezer hektárból mintegy 15 ezer hektár szenvedett el teljes vagy ahhoz közeli fagykárt.
Az ágazat 2016-ban 40 milliárd forintos támogatásban részesült, amelyből a borászatok és pincészetek a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) döntése alapján legfeljebb 200 millió forintot igényelhettek, 50 százalékos támogatási intenzitás mellett. Ennek eredményeként körülbelül 80 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, ami az elmúlt évtized legnagyobb beruházási hullámának számított. Ehhez mérten különösen súlyos a mostani káresemény.
Ilyen utoljára az 1984-85-ös télen az Alföldön volt.
– közölte Koch Csaba.
Hangsúlyozta, hogy a fiatal borászok komoly aggodalommal tekintenek a jövőre, és a már eleve nehéz helyzetben lévő hazai szőlő-bor ágazat számára ez a veszteség rendkívüli mértékű. A következmények pedig számos család számára teremthetnek kilátástalan helyzetet.


