Brit megszorítások: "halált okozhat"

Borászportál
2014. augusztus 11., 20:36


A brit képviselők azt akarják elérni, hogy kötelező legyen az alkoholos italok címkéjén feltüntetni az alkoholizmus veszélyére való figyelmeztetést.

Brit megszorítások: \
 
A kezdeményezés támogatói fontosnak tartják, hogy az emberek tudatában legyenek a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeivel, éppen úgy, mint a dohányzás egészségügyi kockázataival - olvasható a VS.hu-n. Az alkohol minimum árának meghatározására törekednének, illetve a címkén az egészségügyi figyelmeztetéseket feltüntetni. A cigarettás dobozokkal ellentétben itt nem képet, hanem szöveget írnának a palackokra.
A képviselők javaslata még, hogy szigorítsák az alkoholos italok reklámban való megjelenését, a vezetés közbeni alkoholszint lecsökkentését (21 életév alatt) és a helyi hatóságok szélesebb körül ellenőrzési jogosultságát.
 
Winelovers borok az olvasás mellé